HÍREK
A Rovatból

Bevezetnék a kötelező katonai vagy polgári szolgálatot, ezzel kampányol a Konzervatív Párt Nagy-Britanniában

Nagy-Britanniában 1960 óta nincs kötelező sorozás. Nem világos, hogy a történetük legnagyobb választási veresége elé néző konzervatívok miért éppen ettől az ígérettől remélnek szavazatokat.


A kormányzó brit Konzervatív Párt ismét bevezetné a kötelező katonai vagy polgári szolgálatot.

A választási programpontként vasárnap ismertetett tervezetet szerint mindazok a nagykorúak, akik befejezik iskolai tanulmányaikat, saját döntésük, illetve alkalmassági vizsgálatok alapján számos lehetőség közül választhatnának.

Ezek egyike lenne a katonai szolgálat. Azok, akik ezt választják és megfelelnek az alkalmassági teszteken, tizenkét hónapot töltenének katonai szolgálatban a brit fegyveres erőknél.

Ennek alternatívájaként havonta egy hétvégét - évente 25 napot - kellene eltölteniük a 18 évnél idősebbeknek a helyi közösségeikben működő közszolgálati szervezeteknél, köztük a rendőrségnél, a tűzoltóságnál, a mentőknél, az állami egészségügyi szolgálatnál (NHS), vagy akár a tengeri mentőszolgálat kötelékében.

Rishi Sunak miniszterelnök a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi tömeglapban megjelent írásában úgy fogalmazott, hogy az elképzelés a nemzeti szolgálatnak (National Service) nevezett korábbi rendszert élesztené újjá, de teljesen más, modernizált formában.

Az 1949-ben bevezetett National Service keretében több mint kétmillióan teljesítettek szolgálatot a brit fegyveres erőknél.

Nagy-Britanniában azonban 1960 óta nincs kötelező sorozás, a fegyveres erők mindegyik fegyverneme - a szárazföldi hadsereg, a haditengerészet, a tengerészgyalogság és a légierő - hivatásos önkéntesekből áll.

Rishi Sunak a Mail on Sunday által közölt cikkében hangsúlyozta: a National Service tervezett új formája - amely 2025 szeptemberétől indulna - nem katonai összeírás lenne, hiszen az érintettek "óriási többsége" nem a fegyveres erőknél teljesítene szolgálatot, csak azok, akik kifejezetten ezt választják és megfelelnek a kemény alkalmassági teszteken.

A brit kormányfő szerint az elképzelés lényege az, hogy "mindenki tegyen valamit az országért". Legyen szó akár elsősegélyről, otthonukhoz kötött magányos emberek megsegítéséről vagy a kutató-mentő szolgálatok tevékenységének támogatásáról, mindegyik 18 éves fiatal elsajátíthat új képesítéseket, úgy, hogy eközben a társadalom életéhez is hasznos hozzájárulást nyújt - fogalmaz vasárnapi cikkében a konzervatív párti miniszterelnök.

Sunak szerint a fiataloknak nemzedékek óta nem volt alkalmuk ilyen tapasztalatok megszerzésére, ugyanakkor túl sok lehetőség veszett oda "céltalanul, bűnözéssel vagy munkanélküliként eltöltött életek során".

Nagy-Britanniában július 4-én tartják a parlamenti választásokat, és a felmérések folyamatosan a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt 20 százalékpontot meghaladó támogatottsági előnyét jelzik.

A Mail on Sunday számára a Deltapoll közvéleménykutató cég által elvégzett legfrissebb vizsgálat szerint ha most tartanák választásokat, a Munkáspárt a voksok 45 százalékát szerezné meg, a konzervatívokra a választók 23 százaléka szavazna.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hann Endre: A számok alapján úgy tűnik, hogy a jövő Magyar Péter számára kezdődött el
Hann Endre szerint a TISZA Párt szlogenjét igazolják az adatok: míg a Fideszre és a DK-ra az idősebbek szavaznak, Magyar Péter pártja a fiatalok körében is népszerű.
FM. Kép: Youtube - szmo.hu
2024. június 17.



A néhány nappal a június 9-ei választások előtt készült Medián felmérés szerint a Fidesz és a DK szavazóinak is csak ötöde fiatalabb 40 évesnél, közel kétharmaduk pedig 50 feletti – áll Hann Endre Facebook-posztjában. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezetője azzal folytatja:

Ezzel szemben a TISZA Párt szavazóinak 46 százaléka 40 év alatti, és csak 29 százaléka idősebb 50 évesnél.

Hann szerint sokan kritizálták a TISZA szlogenjét, ami szerint „a jövő elkezdődött”, ennek ellenére, a számok alapján „úgy tűnik, 2024-ben a jövő Magyar Péter számára kezdődött el”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Mérő László a történelmi lottósorsolásról: ilyen csak néhány ezer évente fordul elő
Az ötös lottó történetében még sosem fordult elő olyan, mint múlt szombaton – erősítette meg a Szerencsejáték Zrt. szóvivője is. Mérő László kiszámolta, mekkora volt ennek a valószínűsége.
FM - szmo.hu
2024. június 17.



Szombat este az ötöslottó sorsolásán olyasmi történt, ami korábban még soha: négy egymást követő számot húztak ki. Az est főszereplői a 85, 86, 87 és 88-as számok voltak. Paulin Ildikó, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője is megerősítette az RTL Híradónak:

„Az ötös lottó történetében még sosem fordult elő ilyen mintázat. Mondhatjuk azt is, hogy a szombati sorsolás lottótörténelmet írt. Még a három egymás utáni szám is ritka, a játék 67 éves története során összesen tízszer fordult elő.”

Hozzátette, hogy manipuláció kizárt. A sorsolásokat közjegyző jelenlétében tartják, a gépeket és a golyókat pedig rendszeresen hitelesítik.

A Híradó Mérő László matematikust is megkereste, aki kiszámolta, mekkora a valószínűsége annak, hogy a ehhez hasonló eset történjen. Mérő szerint az, hogy három egymás utáni számot kihúznak, az olyan öt-tíz évenként előfordul. A mostani viszont más volt:

„Az, hogy négy egymás utáni szám jöjjön ki, valószínűleg néhány ezer évente fordul elő, tehát egy konkrét ember életében nem lát ilyet, de Krisztus óta elő kellett hogy forduljon, már ha minden héten lett volna lottó” – mondta Mérő László.

A 85, 86, 87 és 88 mellett az ötödik szám a 44 volt. A héten nem volt öt találatos szelvény, de négy találatosból 33 is akadt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Kitálalt a volt NAV-nyomozó: Politikai befolyással tussolhatták el Gattyán György 19,4 milliárdos adócsalási ügyét
A Partizánnak adott interjút Tiszolczi Lajos a volt nyomozó. Szerinte három, befolyásos politikai kapcsolatokkal rendelkező ember járt el a milliárdos ügyében. A nyomozást végül bűncselekmény hiányban szüntették meg.


2021-ben a magyar politika legmagasabb szintjein tussolhatták el Gattyán György milliárdos vállalkozó 19,4 milliárd forintos adócsalási ügyét, állítja a Partizán friss videójában egy korábbi NAV-os nyomozó, aki ekkor már három éve dolgozott Gattyán ügyén.

A LiveJasmin szexoldalból meggazdagodott Gattyán ellen 2012 óta nyomoztak, azt gyanítva, hogy Magyarország egyik leggazdagabb embere 19,4 milliárdos adócsalást követhetett el.

Ez volt az egyik legnagyobb elkövetési értékű, legkiterjedtebb nyomozás a NAV-nál, és a Partizán információi szerint már vádemelésre készültek.

2021 nyarán azonban lefejezték a NAV bűnügyi vezetését. Varga Mihály pénzügyminiszter egy Facebook-posztban jelentette be, hogy leváltja Sors Lászlót, a NAV elnökét. Ugyanekkor távozott Vankó László, a NAV bűnügyi igazgatója és helyettese, Zámbó Péter is.

Tiszolczi Lajos azt mondja, az új vezetők érkezése után egyre furcsább utasításokat kapott. Állítása szerint bekérték az összes korábbi jelentése eredeti példányát, majd arról faggatták, van-e még valami, amit eddig nem írt le.

Megírt egy kiegészítő jelentést, ami után főnökei már csak szóban kommunikáltak vele. Arra voltak kíváncsiak, honnan származnak az információi.

Tiszolczit és kollégáit végül levették az ügyről.

2021. augusztus 3-án a NAV egyesítette a Gattyán György és társai elleni két büntetőeljárást. Tiszolczi szerint ilyenkor mindig a korábbi ügybe egyesítik a későbbit, de ebben az esetben a 2012-es, 19,4 milliárdos adócsalásról szóló ügyet egyesítették egy 2015-ös, kisebb horderejű üggyel. Két hónappal később az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.

Tiszolczi Lajos a Partizán videójában azt állítja, tudomása szerint

három, rendkívül befolyásos politikai kapcsolatokkal rendelkező külső szereplő járhatott közben Gattyán ügyében, közülük ketten széles körben ismertek.

Tiszolczi úgy véli, ha ezek az emberek nem avatkoznak be, a NAV folytatta volna a nyomozást Gattyán ellen.

Tiszolczi szerint a NAV új rendszerében kialakult az öncenzúra: a nyomozók, mielőtt befolyásos emberekkel kapcsolatos kínos információkat rögzítettek volna, informálisan érdeklődtek, hogy továbbléphetnek-e. Tiszolczi munkája egyre inkább ellehetetlenült: nem kapott érdemi feladatokat, távol tartották a megbeszélésektől, majd szabálytalan utasításokkal és adminisztratív kellemetlenségekkel próbálták rábírni a távozásra.

Amikor állást ajánlottak neki az akkor megalakuló Integritás Hatóságnál, és átment a felvételin, felmondott a NAV-nál. Az ajánlatot azonban indoklás nélkül visszavonták, mondván, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Tiszolczi szerint azok, akik nem állnak be a sorba, feketelistára kerülnek, és még az üzleti szférában sem tudnak elhelyezkedni, ahogy az vele is kétszer megtörtént.

A teljes videó itt nézhető meg:

Nemes Tamás, a Docler Csoport kommunikációs igazgatója a Partizán-interjú kapcsán a következőket közölte a Média1.hu-val:

"Tőlünk interjút nem kértek sajnos. A Partizán interjú kiszivárgott részletei gyakorlatilag semmilyen konkrétumot nem tartalmaznak. Bízunk abban, hogy az interjúban az is elhangzik, hogy Gattyán György ügyében az elmúlt több mint egy évtizedben az összes hazai és nemzetközi jogi fórum neki adott igazat, így az Európai Bíróság is. Ezek tények, az összes többi feltételezés."

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter megszavaztatja, hogy beüljön-e az Európai Parlamentbe – bármi is lesz a döntés, elfogadja
Ha EP-képviselő lesz, a parlamentben is felszólalhat – többek között ezzel érvel Magyar az EP-képviselőség mellett. A döntést viszont a szavazókra bízza.


Magyar Péter hétfő reggel a Facebook-oldalán jelentette be: megszavaztatja, hogy beüljön-e az Európai Parlamentbe. A TISZA Párt alelnöke rengeteg megkeresést kapott arról, hogy felveszi-e az európai parlamenti képviselői mandátumát.

Korábban viszont azt nyilatkozta: „nem szerepel a terveim között, hogy európai parlamenti képviselő legyek”.

Magyar szerint nem akadályozná a pártépítést és a választásokra való felkészülést, ha EP-képviselő lenne. Több érvet is felhozott emellett, így például azt írja:

„Európai parlamenti képviselőként felszólalhatok a Magyar Országgyűlésben, így közvetlenül kérdezhetem azokat, akik egyébként minden módon megpróbálnak kibújni a válaszadás alól.”

Emlékeztet arra is, hogy Hölvényi György, a Fidesz-KDNP EP képviselője is ahhoz kötötte a néppárti frakcióból való kilépését, hogy Magyar belép-e a frakcióba.

A döntést a közösségére bízza a posztja szerint. Az erről szóló szavazásba a TISZA Párt honlapján lehet beszállni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: