HÍREK
A Rovatból

Betiltotta a tökfaragást a polgármester, mert „a halloween és a haláltökök idegenek Zebegény szellemiségétől”

Ferenczy Ernő Ervin szerint a halál figuráival való játék nemcsak kulturálisan idegen, hanem a gyerekek lelki fejlődését is kedvezőtlenül befolyásolja. Ezért nem engedhetik meg, hogy „a gyász és a csend napját idegen hangulat váltsa fel”.


„A halottak napja ünnepkörében nem tartható a halloween napjára időzített, azzal egybekötött közösségi rendezvény Zebegényben, nevezzék akár »tökfaragásnak«, „»főtér-tökdíszítésnek« vagy »családi délutánnak«” – jelentette be a Pest vármegyei település polgármestere a Facebookon.

Ferenczy Ernő Ervin közleménye szerint két új önkormányzati képviselő, György Réka és Kovács Dóra szervezett tökfaragásról szóló programot a falu főterére halloween napján, azaz pénteken 15-19 óra között. Erről azonban nem egyeztettek az illetékesekkel, és hivatalos bejelentést, illetve engedélykérelmet sem nyújtottak be, így a polgármester szerint az esemény jogilag szabálytalan, az eljárás pedig szabályellenes.

Azt is problémásnak tartotta, hogy a szervezők előbb egy közösséget összehozó rendezvényt hirdettek, amelyre akár 200–300 fő részvétele is várható lett volna. Majd miután jelezte, hogy nincs engedélyük, és „kifejezte a jogi, kulturális és szakrális aggályait” az eseménnyel kapcsolatban, a képviselők már „csendes családi délutánnak” titulálták a programot.

A település vezetője szerint viszont az a vita, amely a rendezvénnyel kapcsolatban kialakult, valójában nem a közösségi tökfaragásról, hanem a halloween megünnepléséről szól.

„Arról a kérdésről szól, hogy beengedjük-e idegen kulturális szokásokat Zebegény hagyományos életébe, és hagyjuk-e, hogy az őszi, emlékezéssel teli napokat a külföldi minták hangulata uralja el vagy sem. Zebegény közössége mindig is csendben, méltósággal, hittel élte meg ezeket a napokat. Temetőbe járunk ezekben a napokban, rendbe tesszük a sírokat, gyertyákat gyújtunk és emlékezünk. Nem akarjuk, és nem is szabad átformálnunk a falut idegen minták szerint. Ez a falu őrzi a hagyományait – és ez így is marad”

– írta bejegyzésében.

Ebből világosan kiderül, hogy Ferenczy Ernő Ervin leginkább azt sérelmezte, hogy október 31-én, halloween napján akartak ilyen rendezvényt tartani a szervezők.

„Október 31. a mindenszentek és halottak napja ünnepkörének előestéje. Ezeken a napokon Zebegényben a közösség a temetőben, a virágok és gyertyák között készül az emlékezésre, a templomban pedig szentségimádás (17:30) és szentmise (18:00) zajlik. Ebben az időszakban a főtéren, közvetlenül a templom mellett vidám, hangos (100+.. ember bizonyára nem jár ricsajjal...) vagy látványos programot szervezni nem helyénvaló és méltatlan.

Ha a szervezők benyújtották volna kérelmüket, akkor sem engedélyeztem volna az eseményt ezen a napon. Nem tiltásról, hanem elvekről van szó: Zebegény hagyományai, egyházi élete és szakrális csendje nem állítható szembe idegen kulturális mintákkal és azok népszerűsítésével

– olvasható a polgármester posztjában.

Azt is írta, hogy többen javasolták a szervezőknek, hogy – kikerülve a tiltást – a programot másnap, november elsején tartsák meg, de nem módosítottak a dátumon, a közlemény szerint magánudvarban fogják megtartani ugyanazon a napon. Ferenczy Ernő Ervin szerint ez is azt bizonyítja, hogy „nem a tökfaragás élménye, hanem a halloween-nap megjelenítése volt a cél”.

„A halloween és a »haláltökök« idegenek Zebegény szellemiségétől.

A halloween az angolszász kultúra halálünnepe, amely a halált vidám, játékos és/vagy ijesztő formában jeleníti meg. A halál ijesztő motívumait díszként kezelni, mécsesekkel világító minél rémisztőbb fejeket faragni, miközben Zebegényben az emberek a temetőben, imával és gyertyával emlékeznek – ez nem illik a helyi közösséghez, és mélyen sérti annak érzékenységét. A »haláltökök« látványa, a halál figuráival való játék nemcsak kulturálisan idegen, hanem a gyerekek lelki fejlődését is kedvezőtlenül befolyásolja.

„Zebegényben a halottak napja a csend, a gyertyaláng és az imádság ideje – nem a »tökös vidámságé vagy az ijesztő fejes díszítéseké«. Nem tiltunk semmit, ami értelmes, közösségi, kulturális és illeszkedik Zebegény múltjába, hagyományaiba, ezért most nem engedhetjük meg, hogy a gyász és a csend napját idegen hangulat váltsa fel.”

A polgármester közölte, egyeztetett a szervezőkkel és felajánlotta, hogy egy másik időpontban, nagyobb szabásban is megtarthatják a tökfaragást az önkormányzat támogatásával, de szerinte csak támadást kapott válaszul. Azt is írta, hogy a településen mindig tartanak tökfesztivált szeptember végén, „amikor az idő, a hangulat is alkalmas volt rá”.

„Ez a döntés nem valaki ellen, hanem Zebegényért született. A polgármester dolga nem a tetszés, hanem az értékek védelme, akkor is, ha ez nem népszerű. Zebegény nem halloween-falu, és nem is lesz az”

– jelentette ki a falu vezetője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: Ilyen volt a Lázár János elleni tüntetés, a miniszter romákat sértő kijelentései miatt
Az eső és hideg ellenére is sokan gyűltek össze a minisztérium előtt, hogy tiltakozzanak. A felszólalók között volt Iványi Gábor, Lakatos Dóri és a szervező Lakatos Ádám is.


Több mint ezren gyűltek össze szombat este Lázár János minisztériuma előtt, hogy tiltakozzanak a romákra tett bántó megjegyzése miatt. Az esemény előtt és alatt is cigányzene szólt. A rendezvény a hideg, esős idő ellenére is jó hangulatban telt, voltak, akik még táncoltak is.

A felszólalók többször kiemelték, hogy nem csak romák jöttek el a demonstrációra. A résztvevők között több ismert személyiség is látható volt: közéleti szereplők, művészek is elmentek tiltakozni.

A tüntetés közben adományokat is gyűjtöttek, melyet Iványi Gábor egyházának ajánlottak fel.

Képgaléria: A tüntetésről

(Fotóért kattints a képre)

A tüntetésről itt olvashatsz bővebben:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Havazással, havas esővel, ónos esővel indul a február, a hét közepére nagy lehet a hőmérsékleti kontraszt az ország két felében
Hideg idővel kezd február, de kedden egy melegfront után a hét közepére jelentős enyhülés várható. A szerencsésebb meleg tájakon akár 12 fok is lehet napközben.


Vasárnap marad az erősen felhős, borongós idő, és kisebb havas esőre, havazásra több helyen is számítani lehet a térségben. Gyenge, mérsékelt marad az északkeleti szél. Kora reggel 0, napközben 2 fok körül alakul a hőmérséklet - írja az Időkép.

Hétfőn eleinte még több helyen lehet hószállingózás, kisebb havazás, illetve többfelé lehet párás, ködös a reggel. Délután inkább már csak a Dunától keletre és helyenként északon lehet kisebb csapadék, nyugat, délnyugat felől jelentősebben csökkenni, szakadozni kezd a felhőzet. A déliesre forduló szél Sopron és a Fertő-tó környékén megélénkülhet. Kora reggel -7 és 0, délután -1 és +5 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden kezdetben keleten, délkeleten számíthatunk hosszabb naposabb időszakokra, majd napközben ott is megnövekszik a felhőzet. Egy melegfront hatására többfelé lehet havazás, havas eső, majd átmeneti csapadékszünet után estétől egyre inkább eső. Reggel a Dunántúl déli felén, estétől északon ónos eső is eshet. A keleti és az északkeleti tájak kivételével sokfelé megélénkül, az ország északnyugati harmadán több helyen megerősödik a keleti, délkeleti szél. Reggel országszerte fagyni fog, kora délután pedig -1 és +8 fok között alakulhat a legmagasabb hőmérséklet.

Szerdán az erősen felhős, borult időben többfelé várható eső, zápor, északon kezdetben ónos eső is. Inkább csak délután délen, délkeleten szakadozhat fel a felhőzet. A Dunántúlon északi felén a keleti, délen a déli, délkeleti szelet élénk, kezdetben délkeleten erős lökések kísérhetik. Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt, a maximumok 1 és 13 fok között alakulhatnak. Az Északi-középhegységben mérhetjük a legalacsonyabb, délen, délkeleten pedig a legmagasabb értékeket.

Az enyhe idő pénteken és a hétvégén is folytatódhat, többfelé 10 fok fölötti maximumokkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter 30 millió forintnyi eurót halmozott fel, de 9 milliós adósságot is bevallott
A Tisza Párt elnökének friss vagyonnyilatkozatából az is kiderült, hogy forintmegtakarításait euróra cserélte. Milliókkal tartozik magánszemélyeknek, de hitelkártya-tartozása is van.


Jelentősen átrendeződött Magyar Péter vagyona tavaly: megszabadult a jelképes 4iG-részvényétől, forintmegtakarításait euróra váltotta, és új adósságai is lettek. A Tisza Párt elnöke és európai parlamenti képviselője szombaton adta le friss vagyonnyilatkozatát.

A legszembetűnőbb változás, hogy míg a tavaly júliusi bevallásában közel négymillió forintja volt bankszámlán, ez az összeg mostanra 1,2 millióra csökkent. Ezzel párhuzamosan devizában tartott vagyona 16 ezer euróról 79 ezer euróra, vagyis nagyjából 30 millió forintra nőtt.

Összességében a bankszámláin lévő pénz 10,5 millió forintról 31,7 millió forintra emelkedett. A gyarapodás mellett azonban tartozások is megjelentek:

a friss vagyonnyilatkozat szerint 5,8 millió forinttal tartozik magánszemélyeknek, és van 3,4 millió forintnyi hitelkártya-tartozása is, míg korábban nem volt adóssága.

Ingatlanvagyona nem változott, továbbra is négy ingatlan van a nevén. Ebből három a XII. kerületben található: egy 216 és egy 49 négyzetméteres lakás, valamint egy 25 négyzetméteres garázs, amelyeket volt feleségével, Varga Judittal 200 millió forintért vásárolt 2019-ben. Válásuk után a közös balatonhenyei ház Varga Judit tulajdona lett, a két üres telken pedig osztoztak, így Magyar Péteré lett egy csaknem 8000 négyzetméteres balatonhenyei ingatlan.

Továbbra is egy 2018-as Volvo XC60 típusú autót használ, és megvan a Yamaha pianínója, valamint két festménye is. Készpénze változatlanul hárommillió forint. Értékpapírokban, befektetési jegyekben és kötvényekben 61,9 millió forintja van, ami kismértékű csökkenés a tavalyi 62,9 millióhoz képest.

A 20 forint névértékű 4iG-részvénye eltűnt a vagyonnyilatkozatából.

Magyar Péternek az EP-képviselőség mellett nincs más fizetéssel járó munkája. A Tisza Párt elnöki tisztsége mellett 100 százalékos tulajdonosa a tavaly vásárolt LLM Zrt. nevű tanácsadó cégnek, ahonnan a bevallása szerint nem vesz fel jövedelmet. Európai parlamenti képviselői fizetése havi bruttó 11 255 euró, ami adók és járulékok levonása után nettó 8772 eurót, körülbelül 3,5 millió forintot jelent.

Korábbi vagyonnyilatkozataiból az is kiderül, hogy az EP-mandátuma előtti években a Diákhitel Központ igazgatójaként 2019 júniusa és 2022 februárja között havi bruttó 3,5 millió forintot keresett, 2020 áprilisa és 2024 márciusa között pedig a Hodler Alapkezelő jogi igazgatójaként kapott havi bruttó hárommillió forintot, de ezeken kívül más állami cégeknél is voltak pozíciói.

via Index


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Eltűnt Lázár János Land Rovere, de annyi ingatlana van, hogy 19 pótlap kellett a felsorolásukhoz a vagyonnyilatkozatában
A miniszter 2025-ös vagyonnyilatkozatából hiányzik egy Land Rover, de két védett műalkotással is gazdagodott tavaly. Jelentős tartozása van hitelintézetek felé, de magánszemélyeknek is tízmilliókkal tartozik.
DKA - szmo.hu
2026. február 01.



Lázár Jánosnak továbbra is megvan mind a 46 ingatlana és a 220 millió forintos adóssága sem apadt, egy Land Rover azonban eltűnt a legfrissebb vagyonnyilatkozatából.

Az építési és közlekedési miniszternek 19 pótlapra volt szüksége a 2025-ös bevallásában, hogy minden ingatlanát felsorolja: az eddigi 46 ingatlan mellé tavaly egy 60 négyzetméteres 5. kerületi társasházi lakást is vásárolt.

A tárcavezető járművei közül kikerült a korábban bevallott Land Rover, de egy 2023-as Audi Allroad és egy 2019-es Mini Cooper Cabrio továbbra is a tulajdonát képezi.

Védett műalkotásként egy kéziratot és egy karosszéket tüntetett fel, amely egykor gróf Széchenyi Zsigmondé volt. Egyéb műtárgyai és festményei mellett a miniszter mindössze annyit jegyzett meg: „folyamatos adás-vétel”.

Pénzügyi vagyona 100 millió forintnyi értékpapírból, 40 millió forint készpénzből és egy 30 millió forintos pénzkövetelésből áll. Ezzel szemben a tartozásai is jelentősek: hitelintézetek felé 160 millió, magánszemélyek felé pedig 60 millió forinttal tartozik. A 220 millió forintos adósság pontosan annyi, mint egy évvel korábban.

A Népszava számításai szerint a miniszter bevallott vagyona – a 220 milliós adósság mellett – átlagárakkal számolva meghaladhatja az 1,2 milliárd forintot. Lázár korábban erre úgy reagált: „Jómódú ember vagyok, vagyonos ember vagyok, ezt soha nem tagadtam, mindenem benne van a vagyonnyilatkozatomban, számolják ki!”

via Index


Link másolása
KÖVESS MINKET: