HÍREK
A Rovatból

Beszólt Orbánnak Ursula von der Leyen: „Hibáztatták valaha a magyarokat a szovjetek 1956-os inváziójáért?”

Az Európai Bizottság elnöke úgy üzent egyértelműen Orbán Viktornak, hogy nem kellett kimondani a magyar miniszterelnök nevét.


Szijjártó Péter éppen akkora időzítette aktuális szentpétervári látogatását, amikor több közép-kelet-európai ország vezetője gyűlt össze, hogy a kontinensre leselkedő veszélyekről tárgyaljanak a GLOBSEC regionális biztonságpolitikai konferenciáján — írja a 444.

A rendezvényt Petr Pavel cseh államfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság frissen újraválasztott elnöke nyitotta meg.

Von der Leyen beszéde különösen figyelemre méltó volt, mivel bár Orbán Viktor nevét nem említette, egyértelműen a magyar miniszterelnöknek üzent. Az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy Közép-Európa ma már nemcsak földrajzilag, hanem politikailag és stratégiailag is az EU jövőjének kulcsa. Kiemelte a cseh és lengyel gazdaság sikereit, és azt, hogy a nyugati tagállamok sokat tanulhatnának a régió versenyképességéből.

Az Ukrajna elleni orosz agresszió kapcsán Von der Leyen felidézte, hogy a régió országai már évekkel ezelőtt figyelmeztettek Vlagyimir Putyin valódi szándékaira. Azt is hozzátette, hogy a békét Európában nem szabad biztosnak venni, és hogy a Kreml viselkedése ugyanolyan jogsértő most, mint amilyen a múltban volt.

Von der Leyen kritikája különösen élessé vált, amikor arról beszélt, hogy vannak politikusok, akik nem az agresszort, hanem az áldozatot hibáztatják a háborúért. Bár Orbán Viktort név szerint nem említette, világos volt, hogy rá célzott, amikor megkérdezte:

„Hibáztatták valaha a magyarokat a szovjetek 1956-os inváziójáért? Hibáztatták valaha a cseheket a szovjet elnyomásért 1968-ban?”

Beszédében Von der Leyen arra is kitért, hogy Európában a béke nem szinonimája a megadásnak vagy a megszállás elfogadásának. Szerinte azok, akik az ukrán támogatás feladását szorgalmazzák, valójában Ukrajna alávetését akarják. Ugyanazt az appeasement kifejezést használta, mint pár nappal korábban David Pressman amerikai nagykövet, amivel a konfliktuskerülő diplomáciát szokták leírni.

Von der Leyen szerint a béke nem csupán a háború hiánya, hanem egy olyan megállapodás, ami lehetetlenné teszi a háborút. Ehhez pedig az európai integráció erősítése az út. Végezetül hangsúlyozta, hogy Európa az elmúlt években gyorsan növelte védelmi kiadásait, és ez a folyamat a jövőben is folytatódni fog. Mint mondta, Európa védelme elsősorban Európa felelőssége, és ebben a folyamatban az európai országoknak kell vezető szerepet vállalniuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Akkor most nem fapadossal volt az utazás? Luxusgép érkezett egy napja Brac szigetére, ahol Orbán Viktor vízre szállt
A Tiszás politikus szerint a repülőgép Ungár Anna - Schmidt Mária lánya és Ungár Péter testvére - cégének tulajdonában van.


Egyre újabb információkat oszt meg Magyar Péter a közösségi oldalán Orbán Viktor nyaralásáról. Legutóbb arról számolt be a TISZA-politikus, hogy a miniszterelnök Horvátországban egy jachton volt látható.

Most pedig egy újabb bejegyzésben azt is megírta, hogy vélhetően egy magán luxusgéppel érkezett a kormányfő a nyaralása színhelyére.

A politikus azt írja a posztjában:

"Tegnap délután érkezett ez a luxusgép Brac szigetére, ahol Orbán Viktor vízre szállt. A gép Ungár Anna cégének tulajdonában van. Ungár Anna Schmidt Mária oligarcha lánya és egyben Ungár Péter testvére…

Orbán korábban az ő tengerparti villájukban nyaralt…akkor most nem fapadossal volt az utazás?"

Egy térképet is megosztott, melyen látható a repülőgép adatai mellett az útvonal is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: a NER legendás luxusjachtját vették észre ott, ahol Orbán Viktor nyaral
A TISZA Párt vezetője szerint: „Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása”. Újabb információkat osztott meg az Adriai utazásról.


Magyar Péter pénteken fotókat tett közzé, melyeken Orbán Viktor látható. A miniszterelnök az Adrián nyaral, és egy jachton kapták lencsevégre.

Később a TISZA Párt vezetője újabb fotót osztott meg, melyen egy jacht látható. A fotóhoz pedig azt írta:

"Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása. A reggeli vízre szállós képek Brac szigetén készültek. És vajon melyik luxusjacht állt szinte pontosan a felcsúti hajóskapitány hajója mellett? Csak nem Szíjj László Lady Mrd nevű sokmilliárdos luxusjachtja? De igen.

Vajon a nyílt vízen már átszálltak a királyi hajóra, amin anno Szijjártó Péter is pihent?"

- írta a fotó mellé.

Kommentben egy térképet is megosztott, melyen látszik a hajó reggeli tartózkodási helye.

A Telex megjegyzi, hogy Szijj a tiszakécskei központú, rengeteg állami tendert és koncessziót elnyerő Duna Group vezetője. A hajót pedig egy máltai cégen keresztül tulajdonolta. A fedélzetén pedig egyszer Szijjártó Péter külügyminisztert is látták.

A portál a Vesselfinder hajókövető oldal alapján azt írta, hogy délután a MY Lady Mrd Split kikötőjében horgonyzott. Előtte - Bračcsal szemben - a makarskai kikötőben járt augusztus 20-22. között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Még a Mohunál sem számítottak arra, hogy 50 milliárdos veszteség jön össze 2024-ben
Runtág Tivadar operatív igazgató szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.


Számítottak arra, hogy indulása után hosszabb ideig nem lesz nyereséges a Mohu, de hogy ekkora, 50 milliárd forint veszteség jön majd össze 2024-ben, arra nem – erről beszélt a 24.hu-nak Runtág Tivadar, a hulladékgazdálkodást monopol koncesszióban végző Mol-leányvállalat operatív igazgatója.

Runtág szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.

Ugyanakkor azt is mondta, hogy „ha egy vállalat pénzügyi teljesítménye elmarad a tervezettől, meg kell vizsgálni az okokat”.

Az operatív igazgató szerint a veszteség a vállalat működéséből fakad, ezért most újratárgyalják a szerződéseket az alvállalkozóikkal.

A 24.hu-nak nyilatkozó alvállalkozók arról panaszkodtak, hogy az új szerződésekben sokszor előnytelenebb feltételek szerepelnek, csökkentett díjakat ajánlanak, a minőségi feltételeken pedig szigorítanak. A Mohu sok vállalkozónak tartozik, az alvállalkozók értelmezése szerint a cég ezzel zsarolja őket: ha aláírják az előnytelenebb új szerződést, akkor megkapják a pénzt.

Runtág elismerte, hogy néha kevesebbet kínálnak az alvállalkozóknak a szerződésben, de ezzel az elmúlt két évben felmerült problémákat akarják korrigálni, fölösleges szállításokat csökkenteni. Azt viszont rágalomnak nevezte, hogy a Mohu zsarolná az alvállalkozókat, vagy ne fizetne időben. Azt is elmondta, hogy az alvállalkozók nagy részével már megállapodtak.

Runtág azt az értesülést is tagadta, hogy a Mol kézi vezérlésre állt volna át a Mohunál.

Több alvállalkozó arról számolt be a 24.hu-nak, hogy a tárgyalásokra a Moltól érkeznek emberek, mondván, hogy a Mohunál átalakítások vannak. Runtág szerint viszont kézi vezérlésről szó sincs, a Mohu munkatársai is mindig részt vesznek a tárgyalásokon.

„Azt nem mondanám, hogy elégedetlen velünk a Mol”

– tette hozzá.

Az operatív igazgató megerősítette, hogy a gyártói felelősségi díjak emelését javasolja a Mohu egyes hulladékfajtáknál, mert a díjak jelenleg nem fedezik a begyűjtési, válogatási, előkészítési költségeket. Runtág Tivadar szerint vannak, akik megkerülik az EPR-rendszert, így sok koncessziós hulladék nem kerül a gyűjtőbe. Ez magyarázhatja, hogy egyes kategóriákban kevesebb a begyűjtött hulladék, mint azelőtt, hogy a Mohu átvette volna a rendszert.

Runtág a lomtalanítási rendszerről is beszélt. Mint mondta, szeretnék keretek közé szorítani a ház elé kipakolós budapesti rendszert, és elérni, hogy a lomtalanítás ne bénítsa meg a várost. A rendszer jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, az ügy még képlékeny, tervezés alatt áll a rendszer átalakítása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás visszaszólt Magyar Péternek: Drága Kicsi, amíg te meló helyett ezen a nyáron leforgatod a Cool túra 2-t, addig a miniszterelnök végigrobotolta a nyarat
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója felsorolta, hogy szerinte hol és mivel szórakozott a TISZA Párt vezetője, és mit tett mindeközben Orbán Viktor. Végül még zebrázott is egyet.


Mi is írtunk róla, hogy Magyar Péter fotókon mutatta meg, hogy Orbán Viktor az Adrián nyaral.

A bejegyzésre válaszul Menczer Tamás is a közösségi oldalán üzent a TISZA Párt vezetőjének. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója azt írta:

„Drága Kicsi!

Mindenki tudja, hogy te meló helyett ezen a nyáron leforgatod a Cool túra 2-t, vagyis egész nyáron szórakozol.”

Majd azt is felsorolta, hogy mire gondol:

„Olaszország és Balaton, elektromos szörf és víz feletti repkedés, sétarepülés, kenutúra, kvadozás, strandröpi, robogózás. Tánc, móka, kacagás. Külön kedvencem volt, amikor a Lincoln kabrióval fuvaroztad Ilikét, szépek voltatok, mint Barbie és Ken.

Készítettél még pillecukrot, igaz akkor is remegett a kezed, pedig a pillecukor nem olyan ijesztő.

És még arra is szakítottál időt, hogy megismerkedj a napraforgókkal. (Pedig a napraforgót ismerned kellett volna, Peti, hát már óvodában is az volt a jeled.)”

A fideszes politikus szerint:

„Na, míg te az elmúlt hónapokat végignyaraltad és szórakoztad, nevetséges kamugyűlésekkel álcázva a romantikus kirándulásaidat (Ilikével),

addig a miniszterelnök végigrobotolta a nyarat.”

Itt szinten felsorolta, mit tett szerinte a kormányfő:

„Beindította Európa legnagyobb adócsökkentési programját, elindította az Otthon Start Programot, és az amerikai elnököt is bevonva harcol Magyarország energiabiztonságáért”.

Végül azt üzente:

„Ami a szenzációs leleplezésedet illeti: ahogy 10 éve minden nyáron, a miniszterelnök idén is Horvátországban tölti a szabadságát. Egy vitorláson. Ezt az MCC feszten idén előre el is mondta. Az állami géppel megint zebráztál. Azt is mondhatnám, ordas kamu. Mint a többi szöveged.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: