SZEMPONT
A Rovatból

Beszéde végén olyan ünneplésben részesítették az altábornagyot, mint egy rocksztárt - ilyen volt belülről Magyar Péterék első nagy pártrendezvénye

A Tisza Párt kongresszusán jártunk, ahol óhatatlanul eszünkbe jutott egy korábbi rendszerváltási kísérlet hajnalán egy hajdani rendszerváltó párt kongresszusa. Az fiatalos volt és kócos, a mostani profi és lelkes.


Nem vagyok egy pártkongresszusra járós fajta. Annyira nem, hogy ezelőtt csak a múlt évezredben, 1988-ban voltam egyen, az a Fidesz második kongresszusa volt, a Jurta Színházban. Meghatározó élmény volt számomra, akkor láttam először a demokráciát működni. Igaz, némi szépséghibája volt a történteknek egy zilált kinézetű, bajszos fiú, akinek a savanyú stílusa valahogy számomra idegen volt attól a fiatalos lendülettől, ami amúgy az akkori Fideszt jellemezte. De ezen akkor túltettem magam.

Az egész rendezvény kócos volt, bárki bemehetett, egymásnak adták a mikrofont az okos és jól érvelni képes fiatalok: azt éreztem, előttem formálódik a jövő.

A Tisza Párt mostani rendezvénye egyáltalán nem ilyen volt. Cseppet sem volt kócos, de fiatalos sem, ellenben profi volt, ami a szervezést illeti. Nem mehetett be bárki, nemcsak a sajtónak, de a résztvevőknek is előre kellett regisztrálniuk. Szépen, a különböző színű regisztrációs kártyákkal a nyakban léphettünk be, ahol sárga láthatósági mellényes önkéntesek segítettek minket, hogy mit hol találunk.

Persze eltelt azóta 37 év. Akkor egy induló pártnak be kellett érnie a Jurta Színház szűkös tereivel, a Tisza azonban a Hungexpo központi épületének tágas tereit birtokolta. Akkor, 1988 őszén 1956 még hivatalosan ellenforradalomnak számított, az állami rádió és televízió (még) nem küldte el a munkatársait az eseményre. Most hivatalosan 1956 megítélése egészen más. Elég erről megkérdezni Orbán Balázst. Az állami televízió és rádió munkatársait most sem láttam az eseményen (az épület előtt, reggel ott volt az állami televízió, bent azonban nem találkoztam velük), cserébe számtalan hírportál és néhány televízió is tudósított.

Szinte ráragadt már a Tiszára, hogy Magyar Péter egyszemélyes vállalkozása ez, one-man show, divatos kérdezgetni, hogy hol van a többi kompetens vezető. A teljes igazság az, hogy mind Tarr Zoltán, mind Kulja András már egy ideje egyértelműen azonosítható a párttal, és alkalmunk volt mindkettejük stílusát megismerni, tehát jó ideje már nem is annyira egyszemélyes produkció a Tisza Párt. Azt is tudjuk, hogy a Tisza-szigetek robbanásszerű megjelenésével megfoghatóan, megszámlálhatóan sok ember jelent meg a párt mellett, mozgalmi háttérként.

Lehetőségünk nyílt szigorúan kamera és mikrofon nélkül belesni a szekcióülésekre, ahol előadók készítették fel a Tisza-szigetek tagjait a kampányra. Csapatépítő játékokkal, kampánymenedzsment ismertetésével. Három szép nagy teremben, százasával jöttek-mentek a Tisza-sziget tagok, hogy részt vegyenek a képzéseken.

Azzal a várakozással mentem én is el a Hungexpo Kongresszusi Központjába, hogy új arcokat ismerhetek meg, akik a Tisza Párt politikusaiként dolgoznak a továbbiakban. Az utcán általunk megkérdezett, az eseményre siető szimpatizánsok is hasonlókat mondtak. Igaz, sima résztvevőkkel nem volt könnyű interjúzni, mert már előre figyelmeztetett bennünket a párt, ők nem közszereplők, és az épületen belül, a folyosókon nem is engedték a forgatást.

Mindenesetre a nagyteremben megismerhettünk új arcokat. Egyfelől ők minden kétséget kizáróan kompetens szakemberek, komoly teljesítményekkel a hátuk mögött. Másfelől úgy éreztem még mindig, hogy bár duzzad a névsor, de lényeges szakterületek még mindig nincsenek lefedve nevekkel. De már megszokhattuk a Tiszától az óvatos előrelépkedést. És érthető is egy olyan politikai atmoszférában, ahol a gyanakvás mindenek felett áll.

Ahol az első kérdés mindig az, hogy biztosak lehetünk-e abban, hogy az illetőt nem „küldték”-e. Ahogy a ’88–89-es rendszerváltáskor is fel-felmerült, hogy XY esetleg az állampárt embere, ügynöke lehet, most sincs ez másképp.

Stílszerűen szólva, a legnagyobb bomba Ruszin-Szendi Romulusz volt. A volt vezérkari főnök megjelenése és csatlakozása a Tisza Párthoz amellett, hogy komoly fegyvertény magának a pártnak is, óriási meglepetés volt mindenkinek.

Ruszin-Szendi Romulusz

Ez a katonaember, amit végtelen fegyelemmel és csendességgel elmondott, óriási hatást gyakorolt a résztvevőkre. (Színészi feladat: tessék a volt vezérkari főnök szövegét hatásvadász, szónoki stílusban elmondani – garantáltan feleződik a katartikus erő.) A jól felépített beszédben sorjáztak a tények, egyértelműen elmondta, mi elfogadhatatlan, min kellene változtatni, miközben kiállt a fegyveres testületek mellett. Hivatásról beszélt, hazaszeretetről, és ez az ő csendes stílusában nem hatott bombasztikusnak, sokkal inkább vallomásnak. Nyilván ezt értékelte a közönség, amikor

a beszéde végén olyan ünneplésben részesítette az altábornagyot, mint egy rocksztárt: hosszú, szűnni nem akaró taps, kiabálás, füttyögés, dobogás.

Mindezt felállva. Tanulságos pillanat arról, hogy a hitelességhez nem hangerő kell, hanem letett korábbi teljesítmény.

De teljesítményt nyújtott korábban Kulcsár Krisztián is, aki a párbajtőr többszörös világbajnoka egyéniben és csapatban is, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke. De mindemellett a CIB Bank igazgatója és a BÁV Zrt. vezérigazgatója is volt. Őt nagyon nem irigylem. A sport a jelenlegi rezsim szent tehene, a stadionépítésekre és nemzetközi sportrendezvényekre elköltött ezermilliárdok árnyékában ember legyen, aki helyreteszi ezt a területet. Nyilván lesz mit elvonni, ugyanakkor a sport tömegek felé történő kinyitása valóban fontos feladat lenne, ahogy ezt Kulcsár Krisztián is elmondta.

Kulcsár Krisztián
A Budapesti Olimpiáért Mozgalom egyik korábbi alapítójaként nem lehetett könnyű kimondania, hogy olimpiát csak akkor rendezhetünk, ha a metró eléri a repteret, és az országban is a mentő mindenhova öt percen belül kiér – többek között.

Bódis Kriszta író, filmrendező, szociológus megjelenése a társadalompolitikai területen nagyon fontos fejlemény, szerintem. Egyetlen kormány sem fektetett hangsúlyt erre a területre, letudta, mint szükséges rosszat. Hiszen csak viszi a pénzt a szegény vidékek felzárkóztatása, a szociális projektekkel nem lehet választást nyerni.

Bódis Kriszta

Holott bizonyított tény, hogy az ebbe a szférába fektetett összegek többszörösen térülnek meg – persze nem abban a ciklusban, amikor azok invesztálásra kerülnek, ahogy diófát is az unokáinknak ültetünk. Figyeljünk oda, meddig lesz a Tisza Párt mellett Bódis Kriszta.

Ha marad, az azt jelenti, hogy bízhatunk egy társadalompolitikai fordulatban. Ha viszont netán lemond, távozik, akkor tudhatjuk, hogy ez a fordulat megint elmarad.

Magyar Péter beszédét várta mindenki, én is. Elmondok egy titkot: mind moziban, mind színházban onnan tudom, hogy valami nem stimmel, hogy elálmosodom, netán elalszom. A pártelnök beszédének első tizenpár percénél bizony az álmosság kerülgetett. Magyar Péter hozta a kötelezőt, de én többet vártam – valami újat, erőset. Akkor kaptam először föl a fejem, amikor a korrupt politikusok börtönbe juttatásáról beszélt. Azután sorjáztak a különböző szakpolitikai területek 12 pontjai, és csak

azt sajnáltam, hogy nem ül mellettem egy jó közgazdász, aki kapásból beárazza a bejelentett intézkedéseket.

Mert azt még értem, hogy a Klebelsberg Központok megszüntetésével már szinte megduplázódik a közoktatás költségvetése, de hogy honnan lesz évente plusz ötszázmilliárd az egészségügyre – úgy, hogy a teljesítményvolumenkorlátot is eltörlik (magyarán nem szűkítik mesterségesen az elvégezhető műtétek, ellátások számát költségvetési eszközökkel) –, amikor áfát csökkentünk, visszaállítjuk a KATÁ-t, állami bérlakásépítést indítanak be... Miközben értem, hogy van befagyasztott pénz az EU-nál, amit haza kell hozni, értem, hogy le lehet állítani felesleges beruházásokat, és azt is értem, hogy egy jobb gazdaságpolitikát a hitelminősítők jobb osztályzattal honorálnak, ami olcsóbbá teszi a hitelfelvételt. De kíváncsi lennék a kiadási és bevételi oldalak egyenlegére.

Magyar Péter

Végszóként megint felidézem a múlt századi emlékeimet: egy évvel az 1990-es országgyűlési választások előtt a magyar demokrácia már volt olyan állapotban, hogy az állami televízió élő adásban közvetítette a pártok kongresszusait, bár természetesen akkor még – az állampártot leszámítva – az összes többi párt parlamenten kívülinek számított. A Fidesz akkori kongresszusán graffiti-szerű betűkkel az alábbi felirat díszelgett a molinón (LED-fal akkor még nem volt):

„Olyan országban szeretnénk élni, ahol a törvény nemcsak a kólát védi”

Legyen így.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba” – Az Integritás Hatóság elnöke szerint Tuzsonék le akarták állítani, a feleségét és a gyerekeit is traumatizálták, hogy megtörjön
Biró Ferenc a De! Akcióközösségnek adott interjújában tálalt ki arról, hogyan próbálták elérni az Orbán-kormány tagjai, hogy távozzon. Elmondása szerint az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük, az otthonukban tartott házkutatás után a családja már attól is retteg, ha csengetnek, vagy hivatalos iratot kapnak. Az interjúban a rendszerszintű korrupcióról is részletesen beszélt.


Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke a De! Akcióközösség csatornájának adott interjút, amelyben rendkívül súlyos állításokat fogalmazott meg a magyarországi korrupció mértékéről és a kormányzati nyomásgyakorlásról.

Az interjú elején elmondta, a versenypiacról érkezve, egy gyenge pillanatában döntött úgy, hogy megpályázza a pozíciót. „Amikor én megpályáztam a hatóság vezetését 2022-ben, (...) eljutottam az életembe arra a pontra, hogy azt gondoltam, hogy én most már, hát hogy mondjam, tudok annyit erről a témáról, hogy azt én szívesen az ország szolgálatába állítanám” – fogalmazott. Szerinte a kormányzat akkor tévedett, amikor őt kiválasztotta. „Ahol szerintem tévedtek, hogy azt gondolták, hogy akkor majd én vagy megvehető vagyok, vagy megfélemlíthető vagyok, vagy majd nem akarok dolgozni” – jelentette ki. Kinevezése után Brüsszelben is bizonyítania kellett függetlenségét. „Elmentem Brüsszelbe, leültem a bizottsággal tárgyalni, (...) az első másfél óra az arról szólt, hogy így forgattak, hogy »ugye, hogy akkor most téged is az Orbán hozott létre«” – idézte fel.

Állítása szerint korábban a családját, a munkáját és az általa felépített hatóságot is féltette, ezért nem beszélt, de a politikai helyzet megváltozása miatt most már szabadabban nyilatkozik. Hangsúlyozta, hogy komolyan vette a közszolgálati esküjét.

Elmondása szerint 2024 májusában az akkori igazságügyi miniszter, Tuzson Bence és az európai ügyekért felelős miniszter, Bóka János egy találkozón egyértelműen arra utasították, hogy ne végezze a munkáját.

A beszélgetésre azután került sor, hogy a hatóság helyszíni szemlét tartott az Országos Kórházi Főigazgatóságnál (OKFŐ), ami Biró szerint komoly negatív visszhangot váltott ki kormányzati körökben. A minisztériumi találkozó légkörét érzékeltetve elmondta, hogy az asztalon két, lehallgatást megakadályozó eszköz volt.

„Felszólított az igazságügyi miniszter, hogy ne végezzem a munkámat. Ez így úgy hangzott, hogy »ne csináljanak ilyeneket«” – idézte fel a miniszter szavait.

Biró állítása szerint erre ösztönösen úgy reagált, hogy biztosította a minisztert, a hatóság minden rendelkezésére álló eszközzel élni fog. Elmondása szerint a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a felszólítás mögött nem volt semmilyen érvrendszer. Amikor visszakérdezett, hogy miért ne végezzék a munkájukat, a miniszter nem volt vitaképes, és nem tudott indoklást adni, ami Biró szerint azt mutatta, hogy „a rendszer elszokott attól, hogy indokolnia kelljen”.

A találkozó után szerinte a kormányzat különböző eszközökkel próbálta ellehetetleníteni a hatóság munkáját, például egy rendelettel nehezítették meg az állami intézményekbe való bejutásukat, és megpróbálták visszatartani az információkat.

Biró Ferenc beszélt az ellene és családja ellen indított nyomásgyakorlásról is. Elmondása szerint a feleségének egy megrendezett autóbalesetet szerveztek, amit egy titkosszolgálati műveletnek tart. Az eset után a helyszínre érkező, a hatóság által megbízott biztonsági vezető megzsarolta a feleségét.

„Figyelj Judit, te vagy a Feri gyenge pontja, valld be, hogy te csináltad, akkor téged most börtönbe viszünk, ő abbahagyja, amit csinál, és akkor kiengedünk” – idézte a zsarolás szavait.

Az esetet követően, 2024 januárjában egy összehangolt akció keretében ötvenen – a TEK, a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai – tartottak házkutatást a hatóság irodájában és az otthonában is. Állítása szerint az akció célja az volt, hogy megtörjék és lemondásra kényszerítsék.

Elmondása szerint 15-18 egyenruhás jelent meg a házuknál, amikor a felesége és két gyerekük volt otthon. Mindhármukat a konyhába állították, majd az akció vezetője némi kérdezésködés után a nő fejére olvasta, hogy bűnsegédként gyanúsított. Mivel elvették a telefonját, és nem is akarták visszaadni neki, így még ügyvédet sem tudott hívni.

„Menjenek ezek a picsába, bocsánat, már elnézést. Hogy létezik az, kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba. Szóval hogy létezik? Hogy létezik?”

– háborgott az interjúban Biró.

A történteket rendkívül súlyosnak ítélte meg. „Képzeljék el azt az eltorzult, szemét, mocskos agyat, ami azt gondolja, hogy aki egyébként jót akar tenni az országnak, és meg akarja fogni a korrupciót, annak a feleségét elvisszük és rabosítjuk. Azért, hogy hagyja abba, amit csinál. Milyen ember az ilyen?” – tette fel a kérdést. A házkutatás szerinte traumatizálta a családját, és az elmúlt másfél évben „nagyon-nagyon nehéz” lett az életük.

„Hát annak azért van egy svungja, amikor azt mondják a rendőrök, hogy anya nem biztos, hogy hazajön”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a történtek óta állandó feszültségben élnek. „Traumatizálták a feleségemet. Ha csönget a postás, akkor így összenéz a család, hogy akkor akkor ki jön és mivel. Ha hivatalos iratot kapunk, akkor mindenkinek görcsben áll a gyomra. Ugye ezt hívták régen csengőfrásznak.”

Biró szerint az ellene indított büntetőeljárás, amelyben hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják, teljes mértékben koholt vádakon alapul. Úgy véli, az egész egy előre megtervezett akció volt, aminek az volt a célja, hogy eltávolítsák, és egy engedelmesebb vezetőt ültessenek a helyére.

Arra a kérdésre, hogy ki hozhatta meg a döntést egy ilyen szintű támadásról, Biró azt válaszolta, hogy ezt egyértelműen a legfelsőbb politikai körökből kellett elindítani. Rogán Antal szerepével kapcsolatban feltett kérdésre úgy felelt: „Voldemort. Most így nagyon leegyszerűsítve.” Majd hozzátette: „Az, hogy ez felülről volt vezérelve... én azt gondolom, hogy ezt nem lehetett volna megcsinálni, hogyha nincsen hozzákellő politikai akarat”.

Az interjúban Biró Ferenc a rendszerszintű korrupcióról is beszélt. Bár korábban azt nyilatkozta, nem hisz ebben, most elismerte, hogy ez a kijelentése „nem öregedett olyan jól”, és a köznyelvi értelemben vett korrupciót rendszer szinten űzték Magyarországon.

Konzervatív becslése szerint az elmúlt 16 évben a korrupció miatti kár elérhette a 60 ezer milliárd forintot. Szerinte a korrupciós ügyek felderíthetőek. „Ahol füst van, ott általában tűz is van” – jegyezte meg.

Beszélt a pénzmozgásokról is: „Vannak olyan viszonylag magas rangú politikusok, akiknek komoly készpénzelhelyezési gondjaik vannak.” Több konkrét ügyet is megemlített. Szerinte a lélegeztetőgép-beszerzések során a kormányt előre figyelmeztették egy külföldi partneren keresztül, hogy az egyik beszállító „egy köztudott gengszter”, a szerződést mégis megkötötték. A Gondosóra programot egy ezer milliárdos nagyságrendű problémás ügynek nevezte. Az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy az egyik évben 12 700 forintba került egy bíró képzése, míg a következő évben már 640 ezer forintba, és több száz főre volt szükség.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) működését egy olyan rendszerként írta le, amely a teljes állami kommunikációs költést egyetlen cégcsoporthoz, a Balásy Gyula nevével fémjelzett vállalkozásokhoz csatornázta be. Balásyt „végrehajtónak” nevezte, és valószínűtlennek tartotta, hogy Orbán Viktor ne tudott volna a rendszerről.

Mészáros Lőrinc felemelkedését pedig „gyalázatosnak” minősítette, de hozzátette, hogy nem az oligarchákkal van a baj, ha azok tisztességesen működnek.

A rendszer csúcsán lévők mentalitásáról pedig azt mondta: „Teljesen elvesztették a kapcsolatukat a realitással. Amikor valakinek ennyi pénze van, amiért nem biztos, hogy olyan nehezen kellett megdolgozni, (...)  akkor 100 millió forint egy táskáért az abszurdum. Teljes realitásvesztés, teljes talajvesztés.”

Biró Ferenc arról is beszélt, hogy miért nem állt ki korábban a nyilvánosság elé. Szerinte akkoriban ez egy „nem megnyerhető harc” lett volna az egész államgépezettel szemben, és a hatóságot is tönkretették volna. Rámutatott, hogy a hivatalos csatornák is bezárultak előtte: „Az, hogy 2025-ben a Magyar Országgyűlésnek a gazdasági bizottsága nem volt kíváncsi az Integritás Hatóság elnökének a beszámolójára, az nagyon sokat elmond.”

Most azért beszél, mert úgy látja, az ország egy történelmi esélyt kapott, és szembe kell néznie a múltjával.

A teljes beszélgetés:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
VDSZ: A Tisza vendégmunkás-rendelete a kínai akkumulátor-beruházásokra nem érvényes
Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint a kormány nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni. Ugyanakkor azt nem érti, miért pont az a három ország került tiltólistára, amelyeket megneveztek.


Pénteken jelent meg a kormányrendelet, amely szombattól leállította az új vendégmunkás-tartózkodási engedélyek kiadását, és megtiltotta a tömeges beáramlást a Fülöp-szigetekről, Georgiából (Grúziából) és Örményországból.

Székely Tamás Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke a Szeretlek Magyarországnak azt mondta, a rendelet egy felemás intézkedés, mivel nem mindenkire vonatkozik. „Az én olvasatom szerint például a kínai és a dél-koreai országokból érkező munkaerőre nem terjed ki” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a korlátozások így nem érintik a nagy akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó beruházásokat.

„Ez azt jelenti, hogy a CATL esetében, vagy a BYD-nál zajló kínai beruházásoknál ezek a korlátozások nem élnek.”

A kormányzat ezzel a rendelettel szerinte azokat próbálja korlátozni, akik elsősorban ügynökségeken keresztül érkeztek. Csakhogy a BYD és a CATL esetében a Kínából érkező dolgozók nem ügynökségen keresztül jönnek, hanem maguk a gyárak szervezik őket.

A szakszervezeti vezető úgy véli, a kormány a rendelettel szándékosan nem húzta be teljesen a féket. „Én azt látom, hogy a kormányzat nem akarta az épülő vagy a termelést éppen elindító gyárak munkaerőproblémáját fokozni.”

„Itt konkrétan szerintem a BYD és a debreceni beruházásokról van szó, de nemcsak a CATL-ről, hanem például a nyíregyházi Sunwoda is ide sorolható.” Úgy látja, a kormányzat célja az volt, hogy ne akadályozza meg „ezeknek a cégeknek az elindítását és felépítését egyik napról a másikra.”

A VDSZ elnöke  ugyanakkor értetlenül áll a korlátozások alá kerülő országok listája előtt. „Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen megfontolásból választották ki ezt a három országot” – vetette fel. „Lehet, hogy valami sorsolás alapján történt, ezt nem tudom megmondani.”

A döntést azért is furcsállja, mert a munkáltatók a grúz és a kirgiz munkavállalókkal szemben éppen a fülöp-szigetiekről nyilatkoznak a legpozitívabban. „Azt mondják, hogy nagyon precízen dolgoznak és megbízhatóak.”

Az tény, hogy a különböző nemzetiségű munkások társadalmi láthatósága között  különbség van. „A fülöp-szigetiek esetében sok esetben látjuk őket az utcán és egyéb területeken is. Ami viszont a kínai munkaerőt illeti: ők elsősorban az iparon belül, kevésbé látható területeken dolgoznak.” A láthatóbb munkakörökben, például futárként, főleg fülöp-szigeteki és indiai munkavállalók dolgoznak, de utóbbiak az üzemekben is jelen vannak.

Székely Tamás szerinte a mostani egy első, viszonylag logikus lépés volt a kormány részéről, próbáltak gyors intézkedéssel valamit tenni, „ami ebből a szempontból valószínűleg helyes.” Pozitívumként értékelte, hogy a kormány nem egy mindent elsöprő megoldást, „fűnyíróelvet” választott. Másrészt úgy gondolja, lesznek még következő lépések is, mert a mostani, három országra vonatkozó korlátozás nem elégséges a munkanélküli magyarok helyzetbe hozására.

A probléma ugyanakkor bonyolult. Magyarországon súlyos munkaerőhiány van, ami a szakképzettség szintjétől függetlenül jelentkezik. „Nemcsak képzett, hanem képzetlen munkaerőből is hiány van” – fogalmazott Székely. „Például azokon a területeken, ahol ezek a vendégmunkások operátori tevékenységet végeznek, hiányzik a magyar munkaerő.” Éppen ezért a munkáltatók ragaszkodnak a külföldi munkaerőhöz.

A szakszervezeti vezető is úgy látja, hogy hirtelen eltűnésük komoly problémát okozna. Nélkülük komoly bajba kerülne a gazdaság, „akkor leáll a magyar ipar, ami amúgy is elég rossz helyzetben van.”

A munkáltatók „ezért hördültek fel, amikor arról volt szó, hogy június 1-jétől teljes mértékben megszüntetik a vendégmunkások bejövetelét.”

Ugyanakkor Székely Tamás szerint a munkáltatóknak vannak más szempontjaik is. „A vendégmunkások a magyar munkavállalókkal szemben könnyebben túlóráztathatóak, nem dumálnak vissza.”

Azt az érvet sem tartja teljesen igaznak, hogy a nagyberuházásoknál speciális szakképzettségre van szükség „Ezt mondják, igen. Azért nálunk is vannak mérnökök, és valószínűleg azokat a mérnököket, akik Magyarországon vannak, jobban el lehetne helyezni.” Úgy látja, a probléma inkább az elvándorlásban gyökerezik. „Azt látjuk, hogy a magyar mérnökök nem Magyarországon keresik a boldogulásukat, hanem külföldön.”

A további lépések előtt Székely Tamás szerint egyeztetésre lenne szükség. „Először le kéne ülni a szociális partnerekkel, munkáltatókkal, szakszervezetekkel, és végig kellene gondolni egy teljes foglalkoztatási stratégiát a jövőre nézve.”

Szerinte egy ilyen stratégiának több területet kellene átfognia. „Ebben a foglalkoztatáspolitikának és az oktatáspolitikának közös stratégiát kell alkotnia annak érdekében, hogy a magyar gazdaság hosszabb távon stabilan működjön.” Meggyőződése, hogy a kormányzat részéről van egyeztetési szándék, és bízik benne, hogy hamarosan az ipari szereplőkkel is megkezdődnek a tárgyalások.  A VDSZ felkészült erre. „Konkrét elképzeléseink vannak” - jelentette ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk