HÍREK
A Rovatból

Beperelte Lázárékat az osztrák közlekedési minisztérium a GYSEV miatt

Az osztrákok szerint a magyar állam jogsértően zárta ki őket a tőkeemelésből, pedig teljesítették az ehhez szükséges előfeltételeket.


Beperelte az osztrák közlekedési minisztérium a GYSEV Zrt.-t, az ügybe pedig a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) is beavatkozott - írja a 24.hu.

A magyar állam kétharmados többséget szerzett a GYSEV-ben, miután egy közgyűlésen a magyar fél tőkeemeléséről döntöttek, az osztrákokét viszont leszavazták. Ezzel a magyar állam olyan helyzetbe került, hogy egyedül is meghozhat fontos döntéseket a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt.-ben.

Az osztrák közlekedési minisztérium nem hagyta annyiban a döntést, és beperelte a GYSEV Zrt.-t.

Az osztrákok szerint a magyar állam jogsértően zárta ki őket a tőkeemelésből, pedig teljesítették az ehhez szükséges előfeltételeket.

Az ügybe az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) is beavatkozott.

A közgyűlésen az osztrák államot képviselő Heinzelmann Virág ügyvéd bejelentést tett a cégbíróságon, hogy az osztrák fél nem szavazta meg a magyar tőkeemelést. Szerinte a magyar állam jogsértően járt el, amikor kizárta az Osztrák Köztársaságot a tőkeemelésből, noha az minden előfeltételt teljesített.

Az osztrák fél keresetében megtámadta a közgyűlési határozatokat, és kérte a végrehajtásuk felfüggesztését. A beadvány szerint sérült az elsőbbségi jog, mivel készpénzes tőkeemelés esetén a részvényeseknek elővásárlási joguk van a részvények átvételére. Az osztrák beadvány azt is feltételezi, hogy a magyar állam a „GYSEV járműveit, illetve humánerőforrásait más célokra használja fel.” A kereset szerint a magyar állam egyedül is módosíthatja az alapszabályt, dönthet egyesülésről vagy szétválásról, és akár be is zárhatja az Ausztriában működő fióktelepeket és a vasúti hálózatot. Heinzelmann szerint a felfüggesztési kérelem célja az volt, hogy megakadályozzák az egyoldalú tőkeemelést és az alapszabály-módosítást.

A GYSEV és az ÉKM a kérelem elutasítását kérte, a törvényszék pedig így is döntött.

Az ÉKM azzal érvelt, hogy az osztrák fél nem mutatott be bizonyítékot, csak feltételezéseket fogalmazott meg, és nincs olyan helyzet, amely azonnali jogvédelmet indokolna. A bíróság szerint az osztrák kereset főként jövőbeni eseményekre hivatkozott, de ezekre nem szolgált bizonyítékkal, így a felfüggesztési kérelmet elutasították.

A 24.hu információi szerint az Igazságügyi Minisztérium adatbázisában már megjelent a társasági határozat felülvizsgálata iránt indított per bejegyzése, és bejegyzés alatt állt a magyar állam 890 millió forintos tőkeemelése is. A jogvita ellenére a cégbíróság így bejegyezheti a megtámadott közgyűlési határozatokat. Az ügy érdemi vizsgálata még hátravan, mert azt még nem döntötték el, hogy a határozatok jogszabálysértők-e vagy alapszabályba ütköznek. A kereset jogi és ténybeli alapját majd az érdemi eljárás során mérlegelik, és akkor születhet végleges döntés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szíjj László cége is megszólalt Magyar Péter vagyonvizsgálati terveiről
A befolyásos milliárdos érdekeltsége, a Duna Csoport a Forbesnak reagált az új kormány korrupcióellenes terveire. A cégcsoport jelezte, hogy készen áll minden vizsgálatnak alávetni magát, és fontosnak tartja az átlátható együttműködést.
M.M. / Fotó: RTL - szmo.hu
2026. április 18.



Miközben az új kormány az első nagy korrupcióellenes lépéseire készül, a Forbes-listás milliárdosok közül újabb szereplők is megszólaltak.

A közpénzes megrendelésekből megerősödött Duna Csoport stagnálást jelez az építőiparban, de EU-s pénzekre támaszkodó új beruházási hullámot vár – és kész alávetni magát minden vizsgálatnak.

Szíjj László érdekeltsége a Forbes.hu-nak küldött válaszában az elmúlt bő másfél évtizedre történelmi léptékű infrastruktúra-fejlesztési időszakként tekint.

„Vállalatcsoportunk számára különösen fontos és egyben megtisztelő volt, hogy ezekben a minden magyar érdekét szolgáló fejlesztésekben magyar vállalatként aktív szerepet vállalhattunk”

– fogalmaztak.

Jelenleg azonban a tervezett beruházások átütemezése, a költségvetési korlátok és a magas alapanyagköltségek miatt már lassulást tapasztalnak a szektorban. Ezt az időszakot hatékonyságnövelésre, digitalizációra és kutatás-fejlesztésre szánják. A kiutat az uniós forrásokban látják.

„A következő, rövid átmeneti időszak stagnálását követően a közlekedésfejlesztésre fordítható EU-s források elérhetőségének függvényében egy intenzívebb, állami, önkormányzati megrendelések által vezérelt beruházási időszakra számítunk.”

Magyar Péter leendő miniszterelnök korábban megerősítette, hogy létrehozzák a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt, amely utólagosan kivizsgálja majd az összes tízmilliárd forint feletti közbeszerzés jogi hátterét.

A Duna csoport erre diplomatikusan reagált, hangsúlyozva, hogy fontosnak tartják az átlátható és korrekt együttműködést a magyar állammal.

Miután Magyar Péter bejelentette a vagyonosodási vizsgálatokat, a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Group is hasonló közleményt adott ki, jelezve, hogy a jövőben is együttműködnek a hatóságokkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kiesett a parlamentből Rogán Antal titkosszolgálatokért felelős államtitkára, aki az ukrán pénzszállító elleni akciót felügyelte a Vsquare szerint
Farkas Örs a győzteskompenzációval a Tisza Pártnak juttatott plusz listás mandátum miatt nem lesz országgyűlési képviselő. A politikust így nem illeti meg a mentelmi jog, miközben neve a kampány egyik legsúlyosabb botrányában merült fel.


A Tisza Párt a győzteskompenzációval szerzett még egy helyet a parlamentben a levélszavazatok és átjelentkezések összeszámlálása után, ezt a mandátumot pedig éppen Farkas Örstől vette el – írja a 24.hu.

A polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkár neve a kampányban egy komoly botrány kapcsán került előtérbe.

Március 5-én a Terrorelhárítási Központ rajtaütött az ukrán állami Oschadbank két páncélozott járművén Budapest térségében, az M0-s autóút környékén, és mintegy 82 millió dollárnyi készpénzt és aranyat foglalt le. A kormányzati kommunikáció pénzmosás-gyanúra hivatkozott, a

Vsquare oknyomozása szerint azonban egy politikailag motivált, tudatosan felépített titkosszolgálati akció zajlott, amelynek célja Ukrajna provokálása és a konfliktus kampánycélú felhasználása volt. A Vsquare forrásai szerint a művelet élén Farkas Örs állt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ledarált iratokkal teli kukát fotózott Lengyel Tamás az MTI hátsó bejáratánál
A színész-műsorvezető fotókat tett közzé egy szemetesről, amely tele volt ledarált papírokkal. A képek az állítólag az MTI Fém utcai hátsó bejáratánál készültek.


Lengyel Tamás színész a Facebook-oldalán arról írt, hogy nem tartja valószínűnek a bizonyító erejű iratok feltűnő megsemmisítését.

Állítása szerint: „Nem igazán hiszek abban, hogy a bizonyító erejű iratokat, annyira balf@sz módon darálják le, hogy mindenkinek a szeme kiég tőle.”

Azonban felidézte, hogy korábban, a Budacash-ügy kirobbanásának napján a Ménesi úton járva mindenütt papírdarálmányt látott.

Ezzel szemben most meglepőnek találta, amit az MTI hátsó bejáratánál látott.

A Fém utcai kukáról a következőket írta, a posztjához csatolt képekre utalva: „Az MTI hátsó bejáratánál a Fém utcánál található kuka mégis meglep és kb az ezt nem hiszem el kategória.”

A Tisza Párt azzal vádolja a kormányt, hogy egyes minisztériumokban és kormányzati szerveknél nagyüzemi bizonyítékeltűntetés zajlik. Még egy oldalt is létrehoztak, ahol be lehet jelenteni az iratdarálásokat. Szijjártó Péter külügyminiszter az iratdarálásról szóló pletykákat „óriási baromságnak” nevezte, és azt állította, hogy minden megvan digitálisan.

Az MTI munkatársai a héten egy petícióban követelték a kormányzati kézi vezérlés megszűntetését.

Lengyel Tamás képei:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az új parlamenti patkóval jelentette be, hogy soha nem látott többséggel nyerte meg a választást a Tisza Párt
A politikus szerint a Tisza Párt soha nem látott felhatalmazást kapott a 141 képviselői hellyel. Azt írta, hogy olyan kormány felállításán fáradoznak, „amely minden nap képes lesz bebizonyítani, hogy ha nem is tökéletes, de érdemes volt a magyar emberek bizalmára, és képes a működő és emberséges Magyarország felépítésére.


Magyar Péter egy Facebook-posztban ismertette a 2026-os országgyűlési választás végeredményét.

A politikus szerint ez egy „soha nem látott többség, soha nem látott felhatalmazás és egyben felelősség.”

Hozzátette, hogy jelenleg is minden munkatársával azon dolgoznak, hogy pártja, a TISZA május közepén kormányt alakíthasson.

Azt is mondta, hogy egy olyan kormány felállításán fáradoznak, „amely minden nap képes lesz bebizonyítani, hogy ha nem is tökéletes, de érdemes volt a magyar emberek bizalmára, és képes a működő és emberséges Magyarország felépítésére.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: