KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Bemutatjuk az Aranyanyu-jelölteket

Szavazz te is, hogy kié legyen idén a díj, és nyerj tabletet vagy részvételt a november 20-ai gálára!


Már elindult a szavazás, így a te kezedben van a döntős Aranyanyuk sorsa! Kikből lesznek közönségdíjas Aranyanyuk? Akik kategóriájukban a legtöbb szavazatot kapják november 16-ig.

Egészségügyi dolgozó, pedagógus és orvosnő kategóriában tudsz leadni egy-egy voksot. Ha megnézted a kisfilmeket és szavaztál kedvenceidre, biztasd ismerőseidet, barátaidat is, hogy csatlakozzanak a játékhoz, így nő az esélye annak, hogy az általad legnagyszerűbbnek vélt Aranyanyuk díjazottak legyenek.

Mi is az Aranyanyu-díj?

A Richter Aranyanyu Díjat 2011-ben alapította Rácz Zsuzsa író, a Terézanyu-könyvek szerzője és a Richter Gedeon Nyrt.

A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése. Első alkalommal 2011. november 25-én osztották ki a Richter Aranyanyu Díjat jelképező szobrocskát és a vele járó, személyenként 200 ezer forintos pénzjutalmat. Egy évben hat díj kerül átadásra.

A díjat olyan nőknek ítélik oda, akik klasszikus, női segítő szakmákban dolgoznak, és munkájuk nélkülözhetetlen, mégis csekély anyagi és erkölcsi elismerésben van részük. Szeretnék, ha ez a díj pozitív társadalmi változást elindítana, ezért köztünk élő hősnőket keresünk, akik nap mint nap sokat tesznek értünk, családunkért és közösségünkért.

A díjról bővebben korábbi cikkünkben, ITT és díj honlapján, ITT olvashattok.

Mutatjuk a jelölteket:

Egészségügyi szakolgozó

Beck Mónika

Gyermekkorában átesett egy szívműtéten, fiatalon szívritmus szabályozó készüléket kapott. Betegségét hosszú éveken át titkolta, szégyellte.

Néhány éve felkérték, tartson előadásokat saját életének, tapasztalatainak bemutatásával az egészségügyben dolgozóknak és sorstársainak. Ezzel új korszak kezdődött az életében. Felvállalta önmagát, és saját történetével kezdett segíteni másoknak. A futásban találta meg azt a kikapcsolódási formát, amelyben örömét leli, és ahol újabb és újabb célokat tűzhet ki. Küzdelmeit és sikereit megosztotta a futótársadalommal, egyre többen követték, támogatták és biztatták. Egy éve megvalósította egyik nagy álmát, rajthoz állt, és két részletben teljesítette a bűvös huszonegy kilométert, a félmaratont. Pár nap múlva különleges meglepetés érte: a Szív Futónagykövet Magyarország cím tulajdonosa lett, mely magában foglalja számára a másság elfogadását, a futók tiszteletét és az emberi megbecsülést. Nagyköveti tevékenysége kapcsán létrehozott egy olyan futóközösséget, amelynek tagjai nagyrészt betegséggel élő emberek, akik gyógyulni szeretnének. Ők a Szív Bajnokai.

Mónika szeretné bebizonyítani, hogy nincs lehetetlen, van kiút, csak akarni kell. Fontosnak tartja a hitelességet, folyamatosan egyeztet orvosaival, tanácsaikat megosztja a futókkal. Betegsége megmutatta számára az utat: munkahelye az Országos Mentőszolgálat, diplomamunkáját a hazai betegkommunikáció helyzetéről írta. Hivatásának érzi a segítségnyújtást, akár betegről, akár futótársról van szó. Mindig mosolyog, és azt vallja: "van élet a szívbetegség után is"!

Oláh Éva

Éva Kistarcsán a Flór Ferenc Kórház neurológia osztályának nővére. Fiatalon elveszített édesanyja emlékének tiszteletére fogadta meg, hogy elvégzi az iskolát, azóta folyamatosan képezi magát, jelenleg érettségizni készül. A tanulással példát szeretne mutatni hat gyerekének és tizenhét unokájának arra, hogy kitartással elérhetik céljaikat.

Származása miatt mindig, mindenhol hátránnyal indult és többszörösen kellett bizonyítania, hogy elfogadják. Jelenlegi munkahelyén a munkatársak és a betegek egyaránt szeretik. A kórházba rendszeresen visszatérő egyik páciense azért jelölte őt a díjra, mert úgy érzi, az ő odaadó munkája, személyes kisugárzása, végtelen türelme és támogatása nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a kórházban töltött nehéz napok elviselhetőbbek legyenek. Éva, akire a betegek földre szállt angyalként tekintenek, mosolyogva köti be az infúziót, mozgatja a nála sokkal nehezebb pácienseket és a lelkileg megterhelő helyzeteket is végtelen türelemmel viseli. Egyetlen vágya, ami egész életét áthatja, megvalósult: segíthet másoknak.

Schuster Barbara

Barbara saját gerincműtéte után határozta el, hogy gerincferdüléses betegek támogatásával szeretne foglalkozni. Ma már a Vertebra Alapítvány koordinátoraként több száz fős közösség életét szervezi: rendezvények, táborok teljes lebonyolítása, kapcsolattartás orvosokkal, fűzőkészítőkkel, önkéntesekkel és betegekkel, az adminisztráció, pályázatírás tartoznak többek között feladatai közé.

A leginkább lányokat érintő, jellemzően serdülő- és kamaszkorban jelentkező betegség, az ebben hatékony segítséget nyújtó korzett viselése csak kis mértékben fizikai megpróbáltatás. Az amúgy is sérülékeny kamaszkorban főként lelki teher napi huszonhárom órában viselni a műanyag fűzőt. Egy egész életre kiható kockázatos gerincműtétet vállalni pedig szintén óriási feladatot, nagy lelki megterhelést jelenthet az érintett pácienseknek. Barbara a csapat összekovácsolásával, saját példamutatásával azt tanítja, hogyan támogassák egymást az ugyanazzal a problémával küzdő gyerekek és felnőttek. Pozitív gondolkodása átragad a közösségre, akik csak a Facebookon több mint ezren vannak.

Jelölője, egy fűzőt viselő kislány édesanyja, a Barbara által szervezett táborból egy teljesen kicserélődött gyereket kapott vissza, aki azóta életvidám, és a korzettet is bátran vállalja a világ előtt. Barbara szerint a gyógyulás mellett a legfontosabb cél, hogy a betegséggel élők megtanulják elfogadni és teljesnek látni önmagukat, felismerjék, hogy a gerincferdülés és annak kezelésére alkalmazott fűzőviselés, vagy a műtét nem feltétlen elvesz tőlük, hanem - ellenkezőleg - akár életük legnagyobb önismereti kalandjához és személyiségük gazdagodásához vezethet.

Zádor Attiláné

Éva a debreceni Kenézy Gyula Kórház Tüdőgondozó Intézetében asztmanővér, calmette védőnő. Lelkiismeretesen végzett munkája mellett mindig nyitott szemmel jár, hogyan segíthetne, mivel tehetné jobbá mások életét. Gyerekei iskolájában tizenegy éve végez aktív önkéntes munkát.

A felsőbb osztályokban évről évre életmentő elsősegély tanfolyamot szervez, feladatának érzi, hogy munkája által egyre többen tudjanak cselekedni, ha valakit újra kell éleszteni. Amikor megtudta, hogy az iskolába járó Csire Zsuzsi szívtranszplantáción esett át, jótékonysági bált és árverést szervezett, hogy a befolyt összeggel támogassa a kislányt és az őt egyedül nevelő édesanyját. A család nehéz helyzetének híre Éva elszántságának köszönhetően bejárta a világhálót, rengetegen mozdultak meg, hogy élelmiszerrel, gyógyszerekkel, egyéb adományokkal kövessék a jó példát, ő pedig még azt is elérte, hogy a család életében először nyaralni is elmehessen.

Éva a mindennapokat kitöltő önkéntes munkát mindig csendben, alázattal és észrevétlenül végzi, lánya azért jelölte a díjra, mert szeretné megmutatni a világnak, milyen nagyszerű ember az anyukája.

Pedagógus

Dr. Molnár Mihályné Kishonti Ilona

Ilona kezdetben óvónőként, majd 23 évig gyógypedagógusként dolgozott. Öt évig vezetett átmeneti otthont Orosházán. 2006 óta a tatabányai Szent Borbála Kórház szociális munkása.

Kollégái szerint az ő empatikus, mindenkihez odaforduló, nyitott személyisége meghatározza a közös munkát az osztályokon. Tevékenysége egyfajta hidat képez a kórház és a külső intézmények között. Az motiválja, hogy minden hozzáforduló, nehéz helyzetben levő betegnek megnyugtató megoldást találjon problémájára. Munkája mellett helyi vezetője a kórházi önkéntességi mozgalomnak. Önkéntesei többnyire olyan fiatalokból állnak, akik szeretnék kipróbálni magukat, illetve választ keresnek arra, jó irányba indultak-e el a pályaválasztás során, valamint olyan idősebb, munkahelyen már nem aktív emberekből, akiket még hajt a tettvágy, hogy valahol segíthessenek.

A beteg gyerekek, de a felnőttek is örömmel veszik a segíteni vágyók közeledését, mesét olvasnak, játszanak, sétálnak együtt, hogy gyorsabban teljen az idő a gyógyulásig. Ilona egyfajta motorként tréningeket, foglalkozásokat tart az önkénteseknek, hogy még hatékonyabb legyen a közös munka és még mélyebb a kapcsolatuk egymással.

Egerszegi Sándorné Ilona

Végzettsége szerint pedagógus, hittanár, szociálpedagógus. A Dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthonban élő száznyolcvan lakó számára azonban sokkal több ő, mint fejlesztőpedagógus: az enyhe és közepes fogyatékkal élőkkel családtagként tekintenek egymásra.

Nagy szeretettel, odaadással fordul a gondozottak felé, szavak nélkül is megérti rezdüléseiket, vágyaikat, érzéseiket. Azt vallja, hogy nem irányítani kell őket, hanem kézen fogva együtt menni velük az úton. A saját szabadidejét is feláldozva felkészíti őket sportversenyekre, és a háttérben szorít azoknak, akiknek nincs más, aki drukkoljon. Magyarországon úttörő módon ő hozta létre a Gaudete jelnyelvi kórust, melynek mai napig a vezetője. A siketeket és nagyothallókat megtanította a szemükkel „hallani” és kézjelekkel énekelni.

Az intézet lakóinak Ica néni a pótanyukája, követik őt, mint egy tyúkanyót, rendkívül hálásak, és viszonozzák a szeretetét. Ez ad neki újra és újra energiát, kedvet, kitartást a velük való foglalkozáshoz. Jelölője szerint, aki egyben főnöke is, Egerszegi Sándorné egy jelenség az intézményben, kedvessége beragyogja kollegái és a gondozottak mindennapjait.

Hutvágnerné Róth Éva

Éva Dunaújvárosban gimnáziumi magyar nyelv és irodalom, történelem szakos tanár. Kapcsolata diákjaival, volt diákjaival őszinteségen és bizalmon alapul.

A tanítás sokkal többet jelent számára, mint a tananyag átadása, mély, emberi kapcsolat fűzi növendékeihez. A tanórák után a színjátszás eszközeivel segíti tanítványait, hogy megtalálják önmagukat és helyüket a világban. Aki híján van az önbizalomnak, azokat drámajátékkal próbálja kicsalogatni a csigaházból, aki pedig tehetségesnek bizonyul, azokat igyekszik lehetőséghez juttatni, hogy kipróbálhassák magukat. Megtörtént, hogy egy színielőadást csak azért rendezett meg a tanárnő, hogy két diák átélhesse a színpadi lét varázsát.

Éva jelölője - Réka - nehéz kamaszkorának útvesztőjében anyapótlékként tekintett tanárnőjére, aki támogatta őt útkeresésében, és végül ő maga is pedagógusi pályára lépett. A volt diákok közül sokan mai napig kapcsolatban állnak egymással, ők hozták létre a „Köszönjük!” csoportot, amelynek több korosztályhoz tartozó tagjai hálával gondolnak egykori pedagógusukra.

Szabó Károlyné Ildikó

Ildikó lakásotthont vezet Budapesten, ahol átmenetileg vagy teljes mértékben szüleik nélkül nevelkedő, többnyire bántalmazott, vagy elhanyagolt gyerekeket nevel. Jelenleg tízen növekednek a szárnyai alatt, kilenctől huszonéves korig.

Szűkös anyagi lehetőségeik ellenére Ildikó nyaralást szervez, pingpongasztalt vásárol, próbál igazi otthont teremteni a minta nélkül, vagy negatív mintával ideérkezőknek, akik közül legtöbben életük végéig viselik a fizikai, lelki bántalmazások nyomait. Az otthonvezető célja, hogy a fiatalok olyan felnőttekké váljanak, akiknek értékrendje megfelel a társadalom elvárásainak, be tudnak illeszkedni, megtalálják hivatásukat. Bízik benne, hogy segítségével családot alapíthatnak, amelyről gondoskodni is tudnak anyagilag, érzelmileg egy új élet reményében.

Jelölője, Gábor ezt tartja a legfontosabbnak: „Az én „anyukám” megértette velem az élet rejtelmeit, én meg tág szemekkel néztem és hallgattam, mint egy mesét. Tudom, nem fogja elengedni a kezemet akkor sem, amikor elhagyom a lakásotthont és a saját lábamra állok majd.”

Orvosnő

Dr. Csoma Zsanett

A Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikájának gyermekbőrgyógyásza a gyógyítás mellett sok egyéb tevékenységet végez: orvostanhallgatókat és gyógyszerészhallgatókat tanít, bőrgyógyászat gyakorlatot vezet, és aktívan részt vesz az egyetem tudományos kutatásaiban is.

A gyermekbőrgyógyászat iránti elköteleződésében a gyerekek szeretete pont annyira szerepet játszott, mint a területben rejlő izgalmas kutatási lehetőségek. Harmadik gyermeke, Zsigmond koraszülött babaként látta meg a napvilágot, ez a személyes érintettség motiválta abban, hogy bőrgyógyászként bekapcsolódjon az újszülöttek ellátásába. Később a Korábban Érkeztem Alapítvány munkájához is csatlakozott, melynek ma már kuratóriumi elnöke. Az alapítvány egyik legfontosabb tevékenysége, hogy lelki támogatást nyújtson azoknak a családoknak, akiknek kisbabája a vártnál korábban, vagy betegen érkezik. A koraszülött ellátásban nyert tapasztalatokat a kutatások területére is vitte magával Zsanett.

A koraszülöttek bőrápolása világviszonylatban is új kutatási területnek számít, a Perinatológiai Társaság felkérésére Zsanett és csapata készítik el a koraszülöttek bőrápolási és sebkezelési protokollját.

Dr. H. Nagy Katalin

A Békés megyei cukorbeteg gyermekeket nevelő szülők Kati doktor nénire és csapatára, a Hétpettyes Angyalokra egyszerűen csak anyukájukként tekintenek. Angyalaiknak ajánlva szeretetkönyv is készült, melyben szülők és gyermekek írják le diabéteszes történeteiket.

Katalin a gyógyításon belül nem könnyű feladatot vállalt magára. Vele találkoznak elsőként azok a szülők, akik látszólag a semmiből egyik pillanatról a másikra az intenzív osztályon találják magukat gyermekükkel. A diagnózis – 1-es típusú diabétesz – hallatán a kezdeti sokk után muszáj belevágni a nagy kalandba, ami egy szembesüléssel kezdődik: többé semmi nem lesz úgy, mint azelőtt. Ettől a felismeréstől kezdve egy örök láthatatlan köldökzsinór köti össze a családokat Katalinnal. Mire az intenzív osztályról több hét után hazaindulnak, a Hétpettyes Angyaloknak és a csapattal együttműködő szülői hálózatnak köszönhetően a döbbenetből ébredező szülők már szakszerűen mérik napi több alkalommal a vércukrot, bátran adják be az inzulint, megtanulják a szénhidrátszámítást, és elkezdenek berendezkedni új életükre.

Az első évben mindenki tudja, estefelé hol van Kati doktor néni: kongresszuson, vacsorafőzés közben és ügyeletben egyaránt érkezik az esti négy-öt telefon: jelentés a mérésekről, segítségkérés, leginkább pedig a vágy néhány megnyugtató, pánikot elűző jó szóra. Bármilyen élethelyzet adódik, Kati doktor néni ott áll a család mellett, támogatja őket nappal és őrzi az álmukat éjjel.

Dr. Mailáth Mónika

Mónika pszichiáter, gyerekpszichiáter, onkopszichiáter. Debrecenben dolgozik, főként rákbetegséggel küzdőknek segít feldolgozni traumájukat és megtalálni teljességüket a betegség ellenére is. Karizmatikus személyisége, pozitív kisugárzása páciensei szerint önmagában is gyógyítóan hat.

Aktív résztvevője a Holnapom Alapítvány munkájának, melynek keretein belül nagy tapasztalattal rendelkező szakember gárdával segítik a daganat prevenciót és a daganatos betegek gyógyulását a diagnózistól a rehabilitációig. A hozzá forduló páciensek orvosok által kontrollált és támogatott kiegészítő terápiákon és foglalkozásokon vehetnek részt, tapasztalatokat cserélhetnek, információkhoz juthatnak. Mónika fontosnak tartja az otthoni napi rutinba beépíthető, lelki gyógyulást támogató technikákat, ezeket egyéni és csoportos pszichoterápiás alkalmakon sajátíthatják el a rászorulók. Művészetterápia, jóga, közös főzések, kirándulások színesítik az alapítvány programját.

Mónikát egy férfi páciense jelölte, aki egyetemi oktatóként szeretné ország-világ előtt arcát vállalva elmondani, mennyire fontos szembenéznünk lelki problémáinkkal, felvállalni azokat és segítséget kérni. Csaba mély depressziójából Mónika segítségével kilábalva úgy érzi, a rendkívüli doktornő nélkül nem sikerült volna ilyen elszántnak és kitartónak lennie az önismeret rögös útján.

Dr. Mangó Gabriella

Gabriella egy hús-vér energiabomba. Háziorvosként és természetgyógyászként dolgozik Gyöngyösön. Meggyőződése, hogy az embert, mint egészet kell gyógyítani, nem részeire tagoltan, nem egyes szerveire koncentráltan, hanem teljes mivoltában. Hiszi, hogy amikor a hagyományos orvoslás már nem elég, a természetgyógyászat pedig még nem elég, akkor a kettőt ötvözve, összehangoltan kell elérni az egyetlen végcélt: a beteg gyógyulását.

Természetgyógyászati rendelőjébe nem csupán az ország különböző szegleteiből, hanem a határokon túlról is érkeznek. Mindenkivel megtalálja a hangot, hangulatos várótermében a várakozó betegek teát szürcsölve „klubfoglalkozást” tartanak, és elmondásuk szerint Gabinál repül az idő, mindegy, mennyit kell várni. Úgy látja, holisztikus szemlélete, széles látóköre sok helyzetben a siker záloga: volt már olyan, hogy egy vállfájásból jutott el a leukémiához, és ez a felismerés megmentette a betege életét. Hét gyereket nevel, négyen már nagyobbak és elszakadtak a szülő háztól, így már „csak” a három kicsit koordinálja: a háziorvosi és természetgyógyászati rendelések mellett mindig szakít időt arra, hogy ő vihesse őket edzésre.

Kikapcsolódásképpen verseket ír, a betegek rendszeresen olvassák verseskötetét, írásával az önszeretetről bekerült az idei Terézanyu pályázat legjobbjai közé. Környezete számára ő maga a teljesség példaképe.

Szavazás menete

Mostantól okostelefonodról is megtekintheted a döntősök kisfilmjeit és szavazatodat is leadhatod. Töltsd le az applikációt, amelyet itt találsz, attól függően, Android, Windows Phone vagy iPhone készüléket használsz!

Kövess őket a Facebookon is, ahol érdekes hírekkel, kulisszatitkokkal, játékokkal és értékes nyereményekkel várnak benneteket. A szavazás végén a www.aranyanyu.hu oldal szavazófelületén keresztül voksolók között egy tabletet sorsolnak ki, öt szerencsés pedig együtt izgulhat a döntősekkel a november 20-ai Richter Aranyanyu Díj ünnepélyes díjátadó gáláján, ahol fény derül a három közönségdíjas, a három zsűri díjas és a Ridikül különdíjas Aranyanyu személyére.

A játékszabályzatot ITT olvashatod.

Szavazzatok Ti is és osszátok meg barátaitokkal a lehetőséget!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Képtelen vagyok ezt kifizetni” – 370 ezres villanyszámlát kapott a bohócdoktor
A számla egy új szabályozás miatt érkezett, pedig Ádi bohóc csak nemrég költözött be a rossz állapotú házába, amit nemrég vásárolt. Még a részletfizetést sem engedélyeztek.


Kovács István Ádám, az Egy tábla szeretet alapítvány bohócdoktora 371 333 forintos áramszámlát kapott, írja a Blikk. A számla teljesen lesújtotta, mivel átalányban fizet havi 70 ezer forintot, és úgy érezte, ez az összeg teljesen váratlanul érte.

„Képtelen vagyok ezt kifizetni”

– mondta Ádi bohóc.

Miután megkapta a csekket, felkereste az áramszolgáltató ügyfélszolgálatát, bízva abban, hogy valamilyen félreértés történt, vagy legalább részletfizetést kérhet. Ott azonban elmagyarázták neki, hogy a követelés jogszerű. Egy januári kormányrendelet értelmében, ha egy háztartás bármely évben túllépi az 5 ezer kWh éves áramfogyasztást, kötelező új mérőórát felszerelni, amelyet távolról is le lehet olvasni. Ennek ára 251 ezer forint, a fennmaradó összeg pedig az áramszámla különbözete.

A szolgáltató azt is közölte, hogy

részletfizetést azért nem tudnak biztosítani, mert az ingatlan kevesebb mint egy éve van Ádám nevére írva.
Kovács Ádám István/Facebook

A bohócdoktor szerint a magas fogyasztás még azelőtt keletkezett, hogy ténylegesen beköltözhetett volna, mivel a házvásárlás hónapokig elhúzódott egy hagyatéki eljárás miatt. A mérőóra viszont már az ő nevén szerepelt.

Ádám két munkahelyen dolgozik, hogy biztosítani tudja a megélhetését és az alapítvány munkáját. Az Egy tábla szeretet alapítvány nevében rendszeresen látogatja a kórházakat, ahol beteg gyermekeknek segít mosolyt csalni az arcára

– és egy tábla csokit is ad nekik. Bár arra törekszik, hogy a gyerekek ebből semmit se vegyenek észre, sokszor nehéz elrejtenie a mögöttes feszültséget.

Egy korábbi orvosi műhiba miatt fél tüdejét el kellett távolítani. Ennek ellenére nemrégiben sikerült saját házat vásárolnia a Mátrában. Az ingatlan rossz állapotban volt, de munka mellett fokozatosan rendbe hozta.

Ha segíteni szeretnél a bohócdoktoron, az alábbi számlaszámon megteheted:

Megyesi Krisztián

OTP BANK

11773449-02829621-00000000


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Eldőlt, hogy melyik az ország legjobb iskolája - egy kisvárosi suli vitte haza a díjat
Összesen 44 jelölés érkezett az ország különféle pontjairól, amelyek közül ötöt választott ki a szakértői zsűri. Egy újszászi suli lett végül a győztes.


Idén először hirdették meg Az ország legjobb iskolája díjat, amelynek győztese közönségszavazással dőlt el. Az elismerést az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola nyerte el a Telexen lebonyolított szavazáson.

A pályázatot még márciusban indította az Együttnevelés Szövetség, amely szülőkből, pedagógusokból és oktatási szakértőkből áll. Összesen 44 jelölés érkezett különböző intézményektől, ezek közül választotta ki a szakértői zsűri azt az öt iskolát, amelyek bejutottak a döntőbe.

A zsűri tagjai között volt Berényi Eszter, Derdák Tibor, Ercse Krisztina, Németh Szilvia és Radó Péter is. A döntőbe jutott intézmények a következők:

  • Szent Pál Marista Általános Iskola, Karcag
  • Kondor Béla Általános Iskola, Budapest
  • Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kaba
  • Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Újszász
  • Nézsai Mikszáth Kálmán Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola, Nézsa

A zsűri olyan iskolákat választott ki, amelyek bár nem a kompetenciamérések élmezőnyében szerepelnek, mégis kiemelkedő munkát végeznek. A tanárok odafigyelnek a diákokra, támogatják őket, ha nehézségeik vannak, és bátorítják őket, ha valamiben tehetségesek. Fontos szempont volt az is, hogy ezekben az intézményekben otthonos, elfogadó környezet várja a gyerekeket, ahol biztonságban érezhetik magukat. Emellett a szülőkkel való kapcsolat is közvetlen, a közösségek pedig összetartók.

Az ilyen iskolák nem válogatnak, hanem lehetőséget adnak minden gyereknek.

Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskoláról készült kisfilm elérhető a YouTube-on.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Berohant a tűzbe, és kivezette a csikókat – a 16 éves Blanka mentette meg a lovakat a biztos haláltól Szarvason
A díjugrató versenyről hazatérő tinédzser nem habozott, amikor meglátta a füstöt. A tanya gazdája szerint 20 év munkája égett le, de az állatok túlélték.


Hazafelé tartott egy díjugrató versenyről a 16 éves Blanka és édesanyja, Lestyán Réka, amikor szokatlan látvány fogadta őket a szarvasi tanyavilágban. Sűrű, fekete füst gomolygott az égen – egy tanya lángokban állt. Blanka épp aludt az autóban, de amikor anyukája felébresztette, azonnal tudta, hogy baj van, írja a Blikk.

„Egyértelmű volt, hogy valakinek ég a birtoka. Félrehúzódtam, felébresztettem a lányom, aki nem kérdezett semmit, látta, mi a helyzet. Rohantunk a kertek alatt, bokrokon, árkokon, trágyadombokon át segíteni”

– idézte fel az édesanya.

A helyszínre érve látták, hogy lángol egy szénatároló. A forróság szinte elviselhetetlen volt, a lángok akár négy méter magasra is felcsaptak. A káosz közepette Blanka észrevette, hogy az egyik istállóban lovak rekedtek bent, és senki nem mert bemenni hozzájuk.

A tinilány nem habozott: félrelökte az embereket, és elindult az épület felé. Egyesével nyitotta ki a boxokat, majd kivezette a rémült állatokat. Mire a tűzoltók megérkeztek, mindegyik ló biztonságban volt.

„Mire észrevettem, mire készül Blanka, már nem tudtam visszatartani. Féltettem, de éreztem, hogy nem lesz baja, nem lehet baja, pontosan tudja, mit csinál” – mesélte meghatottan Réka.

„Ott állt a lányom, kormosan, izzadtan, de büszkén, és már nemcsak egy kislány volt, hanem egy igaz ember. Ott volt benne az édesapja öröksége, tartása, csendes ereje. Amit tett, nem puszta bátorság volt, hanem egy hatalmas, mély, emberi teljesítmény, ösztönös, valódi hősiesség.”

A tanya porig égett, de a gazda, Zsolt nem a veszteséget emelte ki, hanem azt, amit Blanka tett.

„A tanya a miénk, és a család nevében is szeretném megköszönni Blankának az önzetlen segítséget. Az életét kockáztatva segített a lovakon, ennél bátrabb dolgot még soha sem láttam. A lovaknak nem lett bajuk, de a pajta sajnos leégett. Ám ez, amit itt láttunk, tartást ad ahhoz, hogy ne keseregjünk, hanem takarítsuk el a romokat és építsünk új istállót a lovainknak, hiszen ők megmaradtak.”

Blanka gyerekkora óta lovagol, otthon is ő felel a hátasokért, és már olyan makacs lovat is megszelídített, akivel a tapasztaltabb idomárok is kudarcot vallottak. A hétvégén az országos bajnokságra készül a Kincsem Parkban.

A helyiek is tisztelettel beszélnek róla. Egy szarvasi lovas, Gábor így fogalmazott: „Nagyon jó látni, hogy ilyen gyerekek is vannak a telefonjukat nyomkodó korosztályban. Itt a tűzoltók is tisztelegtek tegnapelőtt egy csepp lánynak, aki viszont szerényen elhárított minden dicséretet, nyilatkozatot, csak annyit mondott, ki kellett hoznia a lovakat. Egy gyerek öntött belénk erőt, hitet, ez maga a csoda.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Életmentő kettős szervátültetésen esett át Franciaországban a 11 éves Olivér – két év után térhetett haza
A kolozsvári kisfiút két évig kezelték Franciaországban, miután itthon lemondtak róla. Egy fertőzés is megtámadta a szervezetét, ő azonban most örül, hogy iskolába járhatott, és hogy nemsokára ötödikes lesz.


Olivér mindössze néhány éves volt, amikor kiderült, hogy súlyos betegséggel kell megküzdenie. Először Miskolcon vizsgálták, majd Budapestre került, ahol a család a lehető legtöbb szakemberrel konzultált. A vizsgálatok eredménye azonban lesújtó volt: kiderült, hogy a kisfiú vesetágulata rosszabbodott, ráadásul a mája is súlyosan károsodott. Az orvosok kimondták: csak egy vese- és májátültetés adhat esélyt – írja a Blikk.

Romániában, ahol a család él, egyik orvos sem vállalta el a beavatkozást. Azt mondták, túl nagy a kockázat, és azt sem hallgatták el, hogy szerintük a kisfiúnak már csak egy éve van hátra. A szülők azonban nem adták fel a reményt: végül sikerült kijutniuk Franciaországba, Lyonba, ahol 2023. június 18-án elvégezték az életmentő műtétet.

A műtét után hosszú felépülési időszak következett.

Olivért két éven keresztül kezelték a lyoni kórházban. Több komplikáció is nehezítette a gyógyulást, többek között fertőzések és betegségek. A fiúnak a mai napig rendszeres kezelésekre van szüksége.

Május végén azonban végre hazatérhetett az édesanyjával együtt. „Május 21-én engedtek haza minket” – mesélte Boros Lídia, Olivér édesanyja a portálnak. „Egy hónapot kaptunk, és már utazunk is vissza Lyonba, hiszen a kezeléseket folytatni kell.”

Olivért közben egy kórokozó is megtámadta, ami miatt mintát kell venni a veséjéből. Egy olyan vírusról van szó, amely normál esetben minden ember szervezetében jelen van, de nála – a kilökődésgátló szerek miatt – felerősödött. A gyógyszereket emiatt le kellett állítani, ami azzal jár, hogy a szervezete elkezdett antitesteket termelni a beültetett vesével szemben.

Az elmúlt hónap azonban különleges volt Olivér számára. Végre nem csak a kórház és a kezelések határozták meg a napjait – iskolába járhatott, és olyan dolgokkal foglalkozhatott, mint a többi gyerek. „Talán ő az egyetlen, aki az osztályából tényleg szereti a sulit” – mesélte az édesanyja. Bár Lídia így sem tud teljesen elszakadni a betegségtől: kétóránként be kell mennie az iskolába, hogy katéterezze a kisfiát.


Link másolása
KÖVESS MINKET: