SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Belano a családjáról: Furcsa, hogy amikor mélyponton voltam, nem kerestek, most hirtelen mégis

Az X-Faktor győztesének nem volt könnyű gyerekkora, most azonban a felhők felett jár. Elárulta, hogy nagyon egymásra találtak Tóth Andival, és azt is, hogy még a győzelem ellenére sem hagyta ott a raktárosi munkáját.
DKA – Fotó: RTL - szmo.hu
2025. december 09.



Az X-Faktor idei győztese, Belano a Blikk Sztárchat című műsorának vendégeként mesélt a győzelem utáni érzéseiről, nehéz múltjáról és a jövőbeli terveiről. A rapper elmondta, a győzelem annyira felfoghatatlan számára, hogy próbálja mindennapi dologként kezelni, hogy fel tudja dolgozni.

„Mintha pillangók bújtak volna a hasamba, és azóta ott repkednek”

– fogalmazott az érzésről, ami a győzelem pillanatában öntötte el.

A sikerig azonban rögös út vezetett számára, kezdve a nehéz kisgyerekkorával. Elmesélte, hogy édesanyját négy-öt éves korában, rákbetegségben vesztette el, így alig maradtak emlékei róla. Ezt követően édesapjával Németországba költöztek, ahol gondtalan gyerekkora volt, és egy féltestvére is született. A boldogság azonban nem tartott sokáig, édesapja 2019-ben szintén egy betegség következtében elhunyt. Ezt követően költözött vissza Magyarországra, mert bár a nevelőanyjával nem volt rossz a viszonya, más életstílust képzeltek el maguknak. Az már az X-Faktorban is kiderült, hogy ezután a nagybátyja vette magához, akinek nagyon sokat köszönhet. Belano arról is beszélt, hogy 15 éves kora óta dolgozik, mert „szükségem volt dolgokra, amikre egy 15 évesnek nincs.”

A műsorvezetők kérdésére a rapper elmondta, hogy a jelenleg is Németországban élő féltestvérével és nevelőanyjával már nem igazán tartja a kapcsolatot. Mint mondta, azokkal szeretné megosztani az életét, akik a nehéz időkben is mellette álltak.

„Mivel nem voltak ott, és nem is tartottuk a kapcsolatot, nem kerestek olyan korszakban, amikor szükségem lett volna arra, hogy megkérdezzék, hogy mi van velem. Most nem szeretném, hogy ebből bárki sikert vagy örömöt lásson, amikor nem volt ott a boldogtalanságban, a szomorúságban, akár a szegénységben, a mélypontokban”

– jelentette ki, hozzátéve, furcsának tartja, hogy míg a mélypontjain nem keresték, a siker után hirtelen igen.

A műsorban a mentorával, Tóth Andival való közös munkáról is beszélt, aki a kedvéért három év után újra színpadra állt.

„Rendesen egymásra találtunk, zeneileg biztos”

– mondta.

Belano szerint nagy megtiszteltetés volt számára, hogy inspirálni tudta az énekesnőt. Úgy véli, Andi csakis miatta lépett fel újra. „Nekem mondta, hogy az én kedvemért ezt megtette, kilépett a komfortzónájából, amiben három éve élt, és teljesen kilépett belőle az én kedvemért” – mondta. Bár a jövőbeli közös munkáról nem ígér semmit, de hozzátette: „néha napján tuti nyaggatni fogom, hogy na, még egy dal, üljünk össze még egyszer a stúdióba, hátha.” Közös daluk sikereiről elmondta, nemcsak itthon, de Ausztriában is a felkapottak közé került.

A rapper elárulta, nincsenek konkrét példaképei, de vannak előadók, akikre zeneileg felnéz, mint például Pogány Induló, Azahriah vagy Desh. A sokak által emlegetett Azahriah-hasonlóságról szerényen nyilatkozott: „amit ő letett az asztalra az elmúlt három évben, én még annak nyomába sem értem.”

Elmondása szerint a német és magyar nyelv keverése a zenéjében nem Azahriah hatása, hanem a barátai és a rajongói biztatására kezdett el így dalokat írni, ami szerinte sokkal nehezebb, mint amilyennek hangzik.

Belano elmondta, a sikerek ellenére a raktárosi állása még megvan, és bármikor visszamehetne dolgozni. Ugyanakkor hozzátette, hogy már jövő év szeptemberéig be van táblázva fellépésekkel, és szeretné, ha ezeken élőben adhatná elő a dalait, nem pedig playbackről. „Szerintem az emberek is azt várják, amit az X Faktorban láttak, hallottak” – mondta.

A rappper a magánéletéről is szót ejtett, elárulta, hogy jelenleg nincs barátnője. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy szerelmes vagyok” – mondta, de hozzátette, hogy ismerkedik. Romantikus típusnak tartja magát, de egyben érzékeny és óvatos is. „Van egy fal, hogy ne merüljünk teljesen egymás életébe, mert akkor jönnek ki a problémák” – magyarázta.

A műsor végén egy szóasszociációs játékban is részt vett, ahol a „szerelemre” azt válaszolta, hogy „hazugság”, a „családra” pedig, hogy „barát”. A „múlt” szóról a „tanulság” jutott eszébe, a „jövőről” pedig a „tudatosság”.

Arra a kérdésre, hogy mit üzenne a 15 éves önmagának, így válaszolt:

„Tesó, ne stresszelj, nyugodj meg, minden jó lesz, csináld azt, amihez értesz, és menj a fejed után.”

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Andy Vajna özvegye a milliárdos örökségről: „Nem férek hozzá annyi pénzhez”
Ráthonyi-Palácsik Tímea a Friderikusz TalkShow-ban beszélt a hagyatékról. Elmondása szerint a vagyont egy vagyonkezelő kezeli, és minden pénzügyi döntést közösen kell meghozniuk.


„Nem férek hozzá annyi pénzhez, hogy ezt úgy tudjam élvezni, ahogy gondolják az emberek” – mondta Ráthonyi-Palácsik Tímea a Friderikusz TalkShow-ban, ahol arról is beszélt, hogy a hagyaték egy vagyonkezelőnél van, és minden pénzügyi döntést közösen kell meghozniuk. Andy Vajna özvegyének nyilatkozata új megvilágításba helyezi a filmproducer 2019-es halála óta tartó üzleti átrendeződéseket.

Azt is elmondta, férje halála után hirtelen rászakadt a cégbirodalom, amiről szinte semmit nem tudott.

„Igazából semmit nem tudtam, és nem is folytam bele ezekbe az ügyekbe. Felhívtam Andy egyik legjobb barátját, aki két ügyvédet ajánlott, akik segítettek kicsit helyretenni a dolgokat” – idézte a beszélgetést a Blikk.

Ráthonyi-Palácsik Tímea arról is beszélt, hogy megpróbálták kijátszani az örökségéből, és olyan emberi viselkedéssel szembesült, amilyennel korábban soha.

Az özvegy mostani kijelentései egybecsengenek azokkal a korábbi sajtóhírekkel, amelyek szerint évekig harcolt a mintegy 40 milliárdosra becsült hagyatékért, és a vagyonkezelőtől havi juttatást kaphatott. Bár amerikai állampolgárságának megszerzése elvileg enyhíthetett a hozzáférési korlátokon, a friss interjú alapján a teljes körű rendelkezés továbbra sem valósult meg.

Andy Vajna 2019. január 20-i halála után a hozzá köthető cégbirodalom sorsa gyorsan átrendeződött.

A TV2 Média Csoportnál mindössze négy nappal később rendkívüli közgyűlést tartottak, ahol Mészáros Lőrinc köréhez köthető személyek kerültek kulcspozíciókba.

A kormány eredetileg azt közölte, hogy Vajna Tímea örökölte a kaszinókoncessziókat, ám 2020 tavaszára az öt budapesti kaszinó Garancsi István és az akkor még nem honvédelmi miniszter Szalay-Bobrovniczky Kristóf érdekeltségébe került, részben a jegybank növekedési hitelprogramjából származó forrásból.

Maga a vagyonkezelő cég, az AV Investments 2024-ben végelszámolás alá került, miután a sajtóhírek szerint a cégből a profitot és az eredménytartalékot is kivették.

Mindeközben az özvegy saját üzleti próbálkozásai nem jártak sikerrel. A Dorottya utcai gyémántboltja 2019 májusára már kiürült, és augusztusban üresen fotózták, a Mr. Funk nevű fánkozó pedig már a producer életében is veszteséges volt, végül a Covid-járványra hivatkozva szüntették meg, majd 2021-ben új tulajdonosa építőipari céggé alakította.

Az eseményekről két, egymásnak ellentmondó értelmezés él a nyilvánosságban. Az egyik szerint a Vajna-birodalom kulcselemeit kormányközeli üzleti körök gyors és szervezett akcióval vették át. A másik olvasat szerint a cégeladások és vezetőcserék jogszerű piaci tranzakciók voltak, Szalay-Bobrovniczky Kristóf pedig miniszteri kinevezése után az összeférhetetlenségi szabályok miatt szállt ki az üzletekből. A mostani interjú mindenesetre azzal ad új réteget a történethez, hogy az örökös személyes szemszögéből mutatja be a halál utáni időszakot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Talán nem lesz holnapja” – drámai hírek a kórházba került Christina Applegate-ről
A brit sajtónak névtelenül nyilatkozó barátok szerint aggasztó a színésznő állapota, akit március végén kezeltek kórházban. Christina Applegate 2021-ben jelentette be, hogy szklerózis multiplexszel küzd.


„Erős csaj vagyok, és napról napra erősebb és jobb leszek” – üzente múlt hétfőn Instagram-oldalán Christina Applegate, miután híre ment, hogy kórházba került. Az amerikai TMZ számolt be róla először múlt csütörtökön, hogy a színésznőt március végén Los Angelesben kezelték, de szóvivője nem kommentálta az értesüléseket.

A színésznő bizakodó üzenetei ellenére a brit Daily Mailnek névtelenül nyilatkozó ismerősök a helyzet komolyságáról beszéltek.

„Mindenki tudatában van, hogy talán nem lesz holnapja...” – fogalmaztak borúlátóan a színésznő környezetéből.

Az 54 éves színésznő 2021-ben jelentette be, hogy szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nála. Betegsége miatt 2023-ban jelezte, hogy valószínűleg nem fog többé kamera előtt játszani, azóta csak ritkán, kiemelt eseményeken jelenik meg.

Idén januárban az Emmy-díjátadón a közönség állva tapsolt neki.

A mostani kórházi kezelés híre nem sokkal azután érkezett, hogy márciusban megjelent a memoárja, a You With The Sad Eyes, amely a bestsellerlisták élére került.

A hírre több híres barátja és kollégája is reagált. Ed O’Neill, aki az Egy rém rendes család című sorozatban Applegate apját alakította, a hírek szerint azonnal üzenetet írt neki.

Egy barátja szerint O'Neill arról biztosította, „hogy szereti, és hogy bármiben is van rá szüksége, ő ott lesz neki”.

Rajta kívül Katey Sagal, Linda Cardellini és Will Ferrell is támogatásáról biztosította a színésznőt.

Azt, hogy pontosan miért szorult kórházi kezelésre, és jelenleg milyen állapotban van, hivatalosan nem közölték.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotókon a Heti Hetes új műsorvezetőjének ritkán látott felesége
Az RTL közölt képeket a Fókuszcsoport alapítójának, Nagy Ádámnak a feleségéről, Orsiról. A műsorvezető három gyermeket nevel, és eddig következetesen óvta családját a nyilvánosságtól.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 26.



Ritkán látott fotókon mutatták be Nagy Ádám feleségét, Orsit, akivel a Heti Hetes új műsorvezetője három gyermeket nevel. A család eddig tudatosan óvta magát a nyilvánosságtól, a mostani bepillantás egy új, személyesebb oldalt mutat a YouTube-ról az RTL képernyőjére került tartalomgyártóról, derült ki abból a cikkből, amit az RTL.hu közölt vasárnap.

Nagy Ádám a Fókuszcsoport és a Jólvanezígy YouTube-csatornák házigazdájaként vált ismertté, mielőtt televíziós feladatot kapott.

Az RTL őt bízta meg a tíz év szünet után visszatérő Heti Hetes vezetésével.

A csatorna még márciusban jelentette be hivatalosan, hogy a közéleti-politikai talkshow az április 12-i országgyűlési választások estéjén, közvetlenül az urnazárás után tér vissza a képernyőre.

Az első adás fogadtatása a sajtóban megosztó volt. A Szeretlek Magyarország értékelése szerint a műsor még nem teljesen talált magára, de Hajós András és Majka stabil pontot jelentettek a csapatban.

A mostani, családi hátteret bemutató cikk azért is érdekes, mert a műsorvezető eddig következetesen távol tartotta magánéletét a nyilvánosságtól.

Nagy Ádámról és a családjáról készült fotókat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Eldőlt, ki váltja Curtist a Megasztárban: T. Danny a negyedik zsűritag
Megvan a Megasztár teljes új zsűrije, miután a TV2 bejelentette, hogy T. Danny veszi át Curtis helyét. A korábbi zsűriből Marics Peti és Herceg Erika marad, míg Tóth Gabi székébe Dallos Bogi ül be.


Kialakult a Megasztár új zsűrijének teljes névsora, T. Danny is csatlakozik a mentorokhoz Curtis helyett. A TV2 videójából derült ki, hogy a korábbi zsűriből Marics Peti és Herceg Erika marad, míg Tóth Gabi és Curtis távozik.

A csatorna már korábban bejelentette, hogy Tóth Gabi helyét Dallos Bogi veszi át, a mostani hírrel pedig teljessé vált a csapat.

T. Danny a Blikknek azt mondta, régi vágya válik valóra azzal, hogy zsűrizhet a Megasztárban, ahol ő az egyediséget fogja keresni – írta a Blikk. A mostani az első alkalom, hogy tévés tehetségkutató műsorba kapott megkeresést.

T. Danny az elmúlt időszakban a róla szóló dokumentumfilm-sorozattal került a hírekbe, amelyben drogfüggőségéről is beszélt.

A TV2 még az év elején jelentette be a tehetségkutató visszatérését, a zsűri összetétele azonban azóta változott.

A tehetségkutató visszatérését és eredeti zsűrijét még februárban jelentették be.


Link másolása
KÖVESS MINKET: