Lezárulhat a háború? Amerika és Ukrajna a békéről egyeztet Dzsiddában
A szaúdi város luxushoteljében ültek tárgyalóasztalhoz az amerikai és ukrán vezetők. A találkozónak különös jelentőséget ad, hogy Ukrajna minden idők legnagyobb dróntámadását indította Moszkva ellen.
Megkezdődtek a béketárgyalások az Egyesült Államok és Ukrajna között Dzsiddában. Az egyeztetésen amerikai részről Marco Rubio külügyminiszter és Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó vesz részt, míg Ukrajnát Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Szibiha külügyminiszter és Rusztem Umerov védelmi miniszter képviseli. A találkozón Szaúd-Arábia külügyminisztere és nemzetbiztonsági tanácsadója is jelen van.
A CNN beszámolója szerint a tárgyalás kezdetén a résztvevők nem válaszoltak az újságírók kérdéseire. Andrij Jermak azonban még a megbeszélés előtt azt mondta, hogy
Ukrajna kész tárgyalásos úton véget vetni a háborúnak.
„Készen állunk megtenni mindent a béke elérésére” – mondta.
Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere úgy fogalmazott, hogy az orosz-ukrán háborúnak „nincsen katonai megoldása”, és mindkét félnek nehéz döntéseket kell meghoznia.
Hozzátette, hogy a tárgyalás célja annak felmérése, Ukrajna mennyire elkötelezett a béke mellett.
A megbeszélést órákkal azután tartják, hogy Ukrajna az eddigi legnagyobb dróntámadását indította Moszkva ellen.
Mint arról beszámoltunk, az orosz védelmi minisztérium szerint hétfő este és kedd reggel összesen 337 drónt indítottak oroszországi célpontok felé, ezek közül 91 Moszkva térségét vette célba.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök a közösségi oldalán kívánt sok szerencsét a tárgyaló feleknek. „Kedves amerikaiak, kedves ukránok, ne pocsékoljátok el ezt az esélyt. Az egész világ figyel benneteket Dzsiddában. Sok szerencsét” – írta bejegyzésében.
Megkezdődtek a béketárgyalások az Egyesült Államok és Ukrajna között Dzsiddában. Az egyeztetésen amerikai részről Marco Rubio külügyminiszter és Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó vesz részt, míg Ukrajnát Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Szibiha külügyminiszter és Rusztem Umerov védelmi miniszter képviseli. A találkozón Szaúd-Arábia külügyminisztere és nemzetbiztonsági tanácsadója is jelen van.
A CNN beszámolója szerint a tárgyalás kezdetén a résztvevők nem válaszoltak az újságírók kérdéseire. Andrij Jermak azonban még a megbeszélés előtt azt mondta, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A BBC helyszíni beszámolója szerint Emmanuel Macron francia elnök üdvözölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, akit nagy taps fogadott a Szent Péter téren. Vilmos hercegIII. Károly képviseletében rótta le kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál a Szent Péter-bazilikában. Keir Starmer brit miniszterelnök feleségével érkezett a pápa temetésére.
Donald Trump amerikai elnök és elődje, Joe Biden egyaránt a feleségével érkezett meg a szertartásra. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Alexander Van der Bellen osztrák köztársasági elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Javier Milei argentin elnök és Lula da Silva brazil államfő is végső búcsút vesz az egyházfőtől.

Ferenc pápát utolsó útján nem a hatalmasok, hanem a szegények, a migránsok, a hajléktalanok és a kirekesztettek kísérték– írja a Vatican News. A Santa Maria Maggiore-bazilika küszöbén azok várták a szentatya koporsóját, akik a legfontosabbak voltak számára, és fontos szerepet töltöttek be az életében.
Húsvét hétfőjén Kevin Joseph Farrell főkamarás bíboros jelentette be Ferenc pápa halálát. Beszédében kiemelte: a pápa megtanította az embereket arra, hogy az evangélium értékeit hűséggel, bátorsággal és egyetemes szeretettel éljék meg, különösen a legszegényebbek és a legkirekesztettebbek javára.
Ferenc pápa pápasága kezdetén, 2013-ban azt mondta:
„Mennyire szeretnék egy szegény és a szegényekért élő egyházat!”
Hangsúlyozta, hogy az egyház számára a szegények melletti döntés elsősorban teológiai kérdés, és nem kulturális, szociológiai, politikai vagy filozófiai kategória. Úgy vélte, hogy Isten elsőként a szegényeknek mutatja meg „első irgalmát”.
A Vatican News szerint a néhai pápa szavai mindig konkrét cselekedetekkel és döntésekkel párosultak. Tanításai az evangéliumból és a korai egyházatyák, például Szent Ambrus tanításaiból eredtek. Szent Ambrus szerint nem a saját tulajdonukat adják a szegényeknek, hanem azt, ami az övék, hiszen a föld mindenkié, nem csak a gazdagoké.
VI. Szent Pál pápa szavai is megerősítették ezt a szemléletet: a magántulajdon senkinek sem jelent feltétlen és abszolút jogot, és senki sem tarthatja meg kizárólagosan azt, ami a saját szükségletein felül másokét is szolgálhatná.
A Vatican News úgy fogalmazott, hogy Ferenc pápa mindig az „utolsókra” irányította a figyelmet. Most ők kísérik végig őt élete utolsó szakaszán is.
Ferenc pápát utolsó útján nem a hatalmasok, hanem a szegények, a migránsok, a hajléktalanok és a kirekesztettek kísérték– írja a Vatican News. A Santa Maria Maggiore-bazilika küszöbén azok várták a szentatya koporsóját, akik a legfontosabbak voltak számára, és fontos szerepet töltöttek be az életében.
Húsvét hétfőjén Kevin Joseph Farrell főkamarás bíboros jelentette be Ferenc pápa halálát. Beszédében kiemelte: a pápa megtanította az embereket arra, hogy az evangélium értékeit hűséggel, bátorsággal és egyetemes szeretettel éljék meg, különösen a legszegényebbek és a legkirekesztettebbek javára.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Donald Trump és Volodimir Zelenszkij is részt vesz Ferenc pápa temetésén. Az amerikai elnök és az ukrán elnök a temetés előtt találkozott is. Ezt mindkét fél tisztviselői megerősítették. A Fehér Ház közlése szerint „nagyon eredményes megbeszélést” folytattak, és megállapodtak abban is, hogy a szertartás után tárgyalnak még. A megbeszélésről további részleteket nem közöltek, írta a BBC.
Trump és Zelenszkij találkozására egy nappal azután kerül sor, hogy Trump kijelentette: Oroszország és Ukrajna „nagyon közel áll az egyezséghez”, miután megbízottja, Steve Witkoff és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Moszkvában tárgyalt.
Steven Cheung, a Fehér Ház kommunikációs igazgatója elmondta, hogy Trump és Zelenszkij szombati zárt körű találkozójáról további részleteket később nyilvánosságra.
Trump és Zelenszkij nem találkoztak személyesen az Ovális Irodában tartott feszült februári találkozó (képünkön) óta, ahol Trump és JD Vance alelnök bírálta Zelenszkijt amiatt, mert szerintük Ukrajna nem értékelte igazán az Egyesült Államok támogatását az Oroszország elleni harcban.
Trump később fokozta a nyomást Ukrajnára és Zelenszkijre, hogy fogadják el az orosz-ukrán háború befejezéséről szóló javaslatát, amelyben a hírek szerint az Egyesült Államok elismerné a Krím orosz megszállását. Kijev és európai szövetségesei szilárd biztonsági garanciákat sürgetnek, és ragaszkodnak ahhoz, hogy a területi kérdéseket csak a teljes tűzszünet után tárgyalják, emlékeztet cikkében a Kyiv Independent.
Donald Trump és Volodimir Zelenszkij is részt vesz Ferenc pápa temetésén. Az amerikai elnök és az ukrán elnök a temetés előtt találkozott is. Ezt mindkét fél tisztviselői megerősítették. A Fehér Ház közlése szerint „nagyon eredményes megbeszélést” folytattak, és megállapodtak abban is, hogy a szertartás után tárgyalnak még. A megbeszélésről további részleteket nem közöltek, írta a BBC.
Trump és Zelenszkij találkozására egy nappal azután kerül sor, hogy Trump kijelentette: Oroszország és Ukrajna „nagyon közel áll az egyezséghez”, miután megbízottja, Steve Witkoff és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Moszkvában tárgyalt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő május elsejére újabb tüntetést hirdetett, miután a rendőrség korábban betiltotta a múlt keddre tervezett hídfoglalását. Az új demonstrációt szintén nem engedélyezték, a politikus pedig pénteken azt állította, hogy a BRFK egy hamis drónfelvételre hivatkozva tiltotta be a rendezvényt.
A rendőrség közleményben reagált a vádakra. Azt írták, hogy Hadházy csúsztat és ferdít, mivel a védirat szerint a BRFK által bemutatott felvétel 2025. április 22-én készült a Szabadság hídon.
Hangsúlyozták, hogy soha nem állították, hogy a felvétel az Erzsébet hídról származna.
A közlemény idézte a bíróság jogi indoklását is, amelyből szerintük egyértelműen kiderül, miért veszítette el Hadházy a közigazgatási pert. A bíróság megállapította: „A felperes ugyan csatolt olyan fényképeket, amelyek az Erzsébet hídon megtartott gyűlésén készültek, de a fényképek elkészültének időpontját nem adta meg. A felperes nemhogy nem cáfolta az alperes bejelentetthez képest kevesebb résztvevői létszámot, de azt meg sem kísérelte valamennyi gyűlésre vonatkozóan vitatni.” A bíróság hozzátette azt is: „A felperes azért kérte a drónfelvételek mellőzését, mert azokat előnytelennek tartotta.”
A rendőrség hangsúlyozta, hogy továbbra is biztosítják mindenki számára a békés gyülekezés jogát, és visszautasítják Hadházy „valótlan állításait”.
Miután az Erzsébet hídra tervezett demonstrációt betiltották, Hadházy Ákos a Facebookon szavaztatta meg a követőit arról, hogy hol tartsák meg a május 1-jei megmozdulást. A szavazás eredményeként a tüntetést a Kossuth téren tartják meg délután három órakor.