„Bárcsak engem is megöltek volna” – mondta egy ukrán özvegy, akinek férjét az utcán lőtték agyon az oroszok Bucsában
"Bucsa olyan volt, mint egy apokalipszis - mindenhol holttestek, az utcák tele füsttel" - emlékszik vissza a Kijev közelében lévő település egyik lakója, Volodimir Abramov arra a napra, amikor a vejét brutális módon ölték meg az oroszok.
Ők azon családok egyike, akiknek a szeme láttára lőtték agyon szerettüket az orosz katonák. A polgármester szerint legalább 320 embert végeztek ki, akiknek a holttesteit egyszerűen az utcán vagy tömegsírokba dobálva hagyták az oroszok, amikor elhagyták a várost. A borzalmakra múlt hétvégén derült fény, azóta pedig egyre több részlet derül ki, és az áldozatok száma is folyamatosan nő. Ukrajna háborús bűnök miatt indított vizsgálatot Oroszország ellen, többek közt a Bucsában történtek miatt.
Volodimir Abramov a BBC-nek mesélte el azt a szörnyűséget, ami velük történt még márciusban. Az orosz katonák betörték az otthonuk ajtaját, majd kirángatták a 72 éves férfit, 48 éves lányát, Irinát és az ő férjét, a 40 éves Oleget is. Oleget a kapu előtti járdára vitték, miközben egy gránátot dobtak a ház ajtajához, ami felrobbant és lángra lobbantotta az épületet. Volodimir elkezdte oltani a tüzet egy kis poroltóval, közben pedig a lányától kérdezgette, hogy hol van a veje. Irina és a férje helyett azonban egy orosz katona válaszolt:
A férfi a ház előtti járdán feküdt holtan, a fekvési pozíciójából pedig egyértelműen látszott, hogy térdre kényszerítették, majd fejbe lőtték.
- mondta a férjét gyászoló Irina.
Amikor kirohant az udvarból és meglátta Oleg eltorzult holttestét és a négy orosz katonát, akik lazán itták a vizüket, rájuk kiáltott, hogy őt is lőjék le. Az egyik katona fel is emelte a fegyvert, majd leengedte, aztán ismét rá szegezte, és így tovább, amíg a nőt vissza nem húzta az udvarba az apja.
A katonák ezután azt mondták Abramovéknak, hogy három percük van elhagyni az otthonukat. Papucsban kellett menekülniük, és kénytelenek voltak otthagyni Oleg testét a járdán. Egy, a közelben lévő rokonuknál húzták meg magukat majdnem egy hónapig, és csak akkor tértek vissza egykori otthonukhoz, amikor már biztonságosnak tartották. Oleg holtteste még mindig ott feküdt a kapu előtt, a járdán. Volodimir ásott egy gödröt, hogy eltemethesse a vejét, de mivel egyrészt kifulladt az ásásban, másrészt félt attól, hogy megint megtalálják az oroszok, inkább behúzta a hullát az udvarba. Később ukrán katonák egy kisbuszba tették a testet és elvitték. Abramovék nem is tudják, hogy fogják visszakapni, vagy egyáltalán megtalálni Oleg maradványait.
"Békés, családos ember volt. Hegesztő, aki gerinctöréssel küzdött, és egész életében rokkant volt" - mondta róla Volodimir. - "Üresnek éreztem magam, amikor meggyilkolták. Csak meg akartam halni.
- idézte fel Irina, aki azt mondja, bárcsak őt is megölték volna az oroszok.
