HÍREK
A Rovatból

Baranyi Krisztina: „Taktikai okokból lapítani nemcsak rettenetes morális megalkuvás, hanem a kormányváltás szempontjából is végzetes hiba”

A ferencvárosi polgármester szerint az a kérdés, hogy Orbán Viktor meddig megy el az orosz típusú diktatúra kiépítésében.


Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere szerint a kormány olyan határ átlépésére készül, amelynek a túloldala már Oroszországban van – erről beszélt a kedd esti tüntetésen.

A Pride betiltását lehetővé tevő javaslat kapcsán úgy látja, az ország egy ismerős, keleti forgatókönyv szerint halad: a szabad sajtó leépítése, a kisebbségek jogainak korlátozása és a politikai elnyomás szerinte egy irányba mutatnak.

„Kérdés, hogy Orbán Viktor meddig jut el a diktatúrában”

– fogalmazott.

Baranyi szerint vannak, akik a Pride-ot gumicsontnak tartják, amivel nem érdemes foglalkozni. Ezt a hozzáállást azonban veszélyesnek tartja. „Taktikai okokból lapítani nemcsak rettenetes morális megalkuvás, hanem a kormányváltás szempontjából is végzetes hiba” – mondta, vélhetően arra reagálva, hogy Magyar Péter korábban gumicsontnak nevezte a Pride betiltásának lehetőségét. Baranyi szerint ez az önkényuralmat segíti kiteljesedni, és nem a politikai változáshoz, hanem a teljes önfeladáshoz vezet.

A ferencvárosi polgármester úgy látja, hogy a Pride, a sajtószabadság és az ukrajnai háború nem kommunikációs csapdák, hanem a jelenkor legfontosabb politikai kérdései. „Meg kell vívni ezeket az ütközeteket”, fogalmazott.

Szerinte ha a kormány valóban megpróbálja betiltani a Pride-ot, akkor nem a hallgatás a válasz, hanem az, hogy „szivárványba öltöztetni ezt a várost.”

Baranyi arra figyelmeztet, hogy ha nem történik semmi, az Országgyűlés akár egy hónapon belül elfogadhatja azt az alkotmánymódosítást, amellyel jogi alapot teremthetnek a Pride felszámolására. Ugyanakkor hisz benne, hogy ez még megakadályozható: „Csak bátorság kell hozzá” – mondta.

A politikus szerint el kell érni azokat is, akik most még mást gondolnak ezekről a kérdésekről, vagy legalábbis „hangos többséget kell gyártani”, hogy ne a hallgatás legyen az uralkodó hangulat.

Baranyi arra buzdít mindenkit, hogy menjen el a tüntetésekre, írjon alá minden petíciót, és vállaljon szerepet a tiltakozásban. „Mi vagyunk a többség” – jelentette ki. Következő alkalommal április 12-én, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt által szervezett Békemeneten várják az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lépett a Lidl: fizetőssé vált, ami eddig ingyen volt – begyűrűzhet a változás Magyarországra is?
A zöldséges zacskókért mostantól Németországban fizetni kell, amit alig láthatóan tüntetnek fel. Hamarosan más országokban is bevezethetik az új szabályt.


A németországi Lidl üzleteiben már nem ingyenesek a zöldségekhez és gyümölcsökhöz használt eldobható műanyag zacskók. Ezeket eddig ingyen lehetett elvinni, mostantól azonban külön díjat számolnak fel értük – írja a Világgazdaság.

A vásárlók ezeket az úgynevezett „szatyrokat” használják például paradicsom vagy alma csomagolására. A T-Online szerint

a zacskók ára a blokkban jelenik meg, a boltokban pedig alig észrevehető, hogy ezekért már fizetni kell.

Egy zacskó körülbelül 4 forintba kerül.

A portál arról is beszámolt, hogy nemcsak a Lidl vezette be ezt a változást. A Kaufland üzleteiben is fizetni kell már ezekért a zacskókért. A két üzletlánc a Schwarz csoporthoz tartozik, ezért a változás nem volt meglepő.

A cikk szerint az Aldi vásárlóinak is külön kell fizetniük a zöldséges zacskókért, de az Edeka, a Rewe, a Netto és a Penny üzleteiben egyelőre még nem vezették be ezt a díjat.

Korábban a Tesco is bejelentette, hogy megszünteti az ingyenes eldobható zacskók használatát a zöldség-gyümölcs osztályon. Ehelyett többször használható, biológiailag lebomló zacskókat és úgynevezett újrazsákokat vezettek be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Tombol a Hepatitisz A-járvány Magyarországon, hétszeresére nőtt a fertőzött betegek száma
A járvány leginkább Budapestet, Pest és Fejér vármegyét érinti. A fertőzés szennyezett vízzel, étellel terjed, de szexuális úton is elkapható.
F O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. március 25.



Hepatitis A-járvány terjed Magyarországon, jelentősen megnőtt a fertőzöttek száma – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). Az adatok szerint januárban és februárban az előző év azonos időszakához képest hétszeresére nőtt a jelentett esetek száma.

A járvány Budapestet, Pest és Fejér vármegyét érinti leginkább, a fertőzés terjedésére a következő időszakban is számítani lehet.

A hepatitis A-vírus okozta megbetegedés a fejlett országokban ritka, míg a fejlődő országokban jellemzően gyermekbetegségként fordul elő. A vírus általában fertőzött széklettel szennyezett vízzel, jéggel vagy ételek fogyasztásával terjed, de ritkább esetekben szexuális úton is átadható.

A fertőzés leginkább ott terjed, ahol nem biztosított a megfelelő víztisztítás és tisztavíz-ellátás, illetve ahol a higiénés körülmények nem megfelelőek.

Az NNGYK arra kérte az egészségügyi szakembereket, hogy a betegek ellátásánál gondoljanak a hepatitis A fertőzés lehetőségére, és tájékoztassák az érintetteket a vírus terjedéséről és a megelőzési lehetőségekről. A kockázati csoportokba tartozóknak ajánlott a hepatitis A elleni védőoltás, amely gyógyszertárakban vényre, térítés ellenében elérhető. Különösen veszélyeztetettek azok, akik fertőzött szubtrópusi vagy trópusi országokba utaznak, illetve olyan helyeken élnek, ahol rosszak a higiéniai körülmények.

Az alapbetegséggel élők, például a hemofíliások, valamint a krónikus hepatitis B- vagy C-vírushordozók szintén nagyobb veszélynek vannak kitéve. Az intravénás kábítószer-használók szintén a kockázati csoportba tartoznak.

A hepatitis A vírusfertőzés általában enyhe tünetekkel jár, mint láz, rossz közérzet, étvágytalanság és sárgaság.

Előfordulhat tünetmentes lefolyás is. A betegség specifikus kezelést nem igényel, legtöbbször magától gyógyul. ​A betegség diagnózisa vérvizsgálattal történik, amely kimutatja a vírus ellen termelődött antitesteket. A betegek többsége néhány hét alatt felépül. Súlyos esetekben azonban kórházi kezelésre lehet szükség, különösen időseknél vagy már meglévő májbetegség esetén.

Az NNGYK hangsúlyozza, hogy a megelőzés érdekében fontos a higiéniai szabályok betartása. További tudnivalók és megelőzési tanácsok az NNGYK honlapján találhatók.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotók: megtelt a Ferenciek tere a tüntetés kezdetére
A Hadházy Ákos által meghirdetett demonstrációra 5 órára néhány száz ember gyűlt össze, de folyamatosan érkeznek.


Ahogy arról korábban írtunk, az Erzsébet hídhoz szervezett tüntetést Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő a gyülekezési törvény Pride-felvonulást ellehetetlenítő korlátozása miatt.

A rendőrség végül nem engedélyezte, hogy a forgalom aránytalan korlátozása mellett az eredeti helyszínen tartsák a demonstrációt, de a Ferenciek terén legálisan megrendezhetik azt.

Hadházy lapunknak elmondta: a múlt heti, Margit hidat lezáró tüntetésen körülbelül kétezren voltak, reméli, hogy most magasabb lesz a szám.

Nem sokkal öt óra előtt a környékbeli utcákban rendőröket lehetett látni, az emberek pedig folyamatosan érkeztek, kollégánk tudósítása szerint körülbelül ezer ember gyűlhetett néhány perccel 5 előtt.

A hírek szerint a tüntésen beszédet mond Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere és Daniel Freund, az Európai Parlament Zöldek/Európai Szabad Szövetség frakciójának képviselője.

Képeink a helyszínről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas lezárások a belvárosban, sok járat terelve közlekedik a tüntetés miatt
A Ferenciek terén zajló tüntetés idején a BKK több járata módosított útvonalon közlekedik – tájékoztatott a közlekedési társaság. Mutatjuk a részleteket.


Változások vannak a közlekedésben kedd este a Hadházy Ákos által meghirdetett tüntetés miatt.

Az 5-ös autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Ferenciek tere M és a Március 15. tér megállót. Az autóbusz terelve a Szent Gellért rakpart–Szabadság híd–Kiskörút útvonalon jár és megáll a Rudas Gyógyfürdőnél a villamosmegállóban, illetve a Pasaréti tér felé Szent Gellért téren a Szabdság híd előtt kialakított ideiglenes megállóhelyen is. A járat a Kálvin téren és a Fővám téren nem áll meg.

A 7-es és a 107-es autóbusz terelve közlekedik, nem érinti az Astoria M és a Szent Gellért tér - Műegyetem M közötti megállókat.

A 133E autóbusz terelve jár, nem érinti a Március 15. tér és a Ferenciek tere M megállót. Az autóbuszok terelve a Kiskörút–Szabadság híd útvonalon közlekednek, de a Kálvin téren és a Fővám téren nem állnak meg.

A 8E, a 108E, a 110-es és a 112-es autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Fereciek tere M és a Március 15. tér megállót, illetve a budai végállomások felé a Döbrentei tér megállót sem. Az autóbuszok terelve a Szent Gellért rakpart–Szabadság híd–Kiskörút útvonalon járnak és megállnak a Rudas Gyógyfürdőnél a villamosmegállóban, illetve a pesti végállomások felé Szent Gellért téren a Szabdság híd előtt kialakított ideiglenes megállóhelyen is. A járatok a Kálvin téren és a Fővám téren nem állnak meg.

A 105-ös és a 210-es autóbusz a Hun utcánál a villamosmegállóban áll meg.

A 47-es és a 49-es villamos a Szent Gellért tér - Műegyetem M és a Deák Ferenc tér M között ritkábban közlekedik.

A 15-ös autóbusz a Gyöngyösi utca M felé terelve közlekedik, nem érinti a Kálvin tér M, a Ferenciek tere M és a Szervita tér megállót. Az autóbusz terelve a Kiskörúton át közlekedik és megáll a 9-es autóbusz Kálvin tér M és Deák Ferenc tér M megállójóban, illetve a 47-es és 49-es villamos Astoria M megállójában, olvasható a BKK oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET: