HÍREK

Az orosz hadsereg hamarosan képtelen lesz több veszteséget elviselni egy brit jelentés szerint

Gyors győzelem kell az oroszoknak, mert hamarosan eljöhet az a pont, amikor a katonákat egyszerűen már nem tudják tovább harcra bírni.

Link másolása

Hiába a világ egyik legnagyobb hadserege az orosz, az ukrajnai invázió könnyen az összeomlását idézheti elő, írja a Mirror egy új jelentés alapján. Becslések szerint az oroszok eddig 30 ezernél is több katona mellett, 200 harci repülőgépet, 174 helikoptert, 1349 tankot és 13 hadihajót veszíthettek a negyedik hónapjába lépett konfliktus alatt.

Bruce Jones, az orosz hírszerzés és katonai ügyek szakértője szerint hamarosan elérkezik az a pont, amikor „az orosz erők már nem tudnak több veszteséget elviselni”. Ez az a határvonal lehet, amikor a hónapok óta harcoló katonákat a kimerültség és a veszteségekről szóló hírek hatására már nem tudják tovább motiválni.

Egy kiszivárgott brit titkos jelentés szerint Oroszország gyors győzelemre készült a Donbászban, ami azonban még mindig nem következett be. Az oroszok naponta 1-2 kilométert tudnak csak előre haladni, a sikereket csapnivaló és rendkívül költséges csatákban érik el, melyek sokkal inkább az 1945-ös megoldásokat idézik, mint egy modern hadsereg mozgását.

A jelentésben kitérnek arra is, hogy a háború súlyos kudarcait Putyin egészen a közelmúltig elég jól el tudta rejteni a széles nyilvánosság előtt, rosszabb esetben pedig különböző katonai vezetőket hibáztatott, akiket emiatt le is tartóztattak.

Az orosz elnök látva a kudarcokat éppen ezért mindent a kelet-ukrajnai győzelemre tett fel. Ha sikerül áttörést elérni a régióban, az elég lehet ahhoz, hogy Putyin „győzelmet” hirdessen, és kivonja a csapatait Ukrajna fennmaradó területéről.

Szerhij Gaidai szerint az orosz hadsereg támadásai a térségben ugyanazt a mintát ismétlik. Luhanszk kormányzója azt mondja, hogy előbb egy több, akár 3-5 órás bombázással kezdenek, majd támadásba lendülnek a földön. Miután a katonák elestek, ismét bombázás következik, amit újabb támadás követ és ez így megy egészen addig, amíg valahol át tudják törni a védelmi vonalat.

Volodimir Zelenszkij is úgy véli, hogy Szeverodonyeck elfoglalása kiemelt fontosságú a megszállók számára. Az ukrán elnök szerint a város épületeinek 90 százaléka már megsérült a harcok alatt, a lakások kétharmada pedig lakhatatlanná vált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: