Az Origo arról kérdezte Gulyás Gergelyt, mit szól ahhoz, hogy a Google keresőjében csökken az érdeklődés Magyar Péter iránt
Vannak, akik a legfontosabb, legégetőbb kérdéseket sem félnek feltenni, amikor lehetőség van rá. Kovács András szerint a Tisza Párt elnöke és a világ legnagyobb keresőjének kapcsolata ilyen.
A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely és Vitályos Eszter bevezetője után nem sokkal megkapták a kérdezés lehetőségét a kormányhoz közeli médiumok, így az Origo is. A lap újságírója, Kovács András élt is a lehetőséggel, és feltette kérdését az Ukrajnából finanszírozott médiáról és a főváros felelősségéről a rákosrendezői mini-Dubaj beruházás kapcsán.
Az igazi atombombát azonban későbbre tartogatta. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek szegezte ugyanis a nagy kérdést:
mit gondol arról, hogy a Google legfrissebb adatai szerint egyre inkább csökken az érdeklődés Magyar Péter és a Tisza Párt iránt?
Ez még Gulyás Gergelyt is némileg zavarba hozta, az adatokra nem is kívánt reagálni. Szerinte annál fontosabb, hogy az időközi választásokon és a legutóbbi (európai parlamenti) voksoláson a Fidesz sikeresen szerepelt, és ez a céljuk 2026-ban is.
Később, egy másik kérdés kapcsán azért egykori jóbarátjáról szólva kifejtette: nem lehet szuverén politikusnak nevezni azt az embert, aki csak az EU-s mandátumának köszönheti, hogy egyelőre nem indult eljárás ellene lopás vétsége miatt.
A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely és Vitályos Eszter bevezetője után nem sokkal megkapták a kérdezés lehetőségét a kormányhoz közeli médiumok, így az Origo is. A lap újságírója, Kovács András élt is a lehetőséggel, és feltette kérdését az Ukrajnából finanszírozott médiáról és a főváros felelősségéről a rákosrendezői mini-Dubaj beruházás kapcsán.
Az igazi atombombát azonban későbbre tartogatta. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek szegezte ugyanis a nagy kérdést:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Europion kutatás: A poloskával tarolt Orbán Viktor, a Brüsszel, a háború vagy a 12+1 pont a nyomába sem ért
Bojár Ábel szerint a miniszterelnök mondata verte ki legjobban a biztosítékot a hallgatóságnál. Azt is elárulta, hogy szerinte kinek az ötlete volt a poloskázás.
Egy friss kutatás szerint Orbán Viktor március 15-i beszédéből
a „poloska” szó ragadt meg a legtöbb ember emlékezetében.
Az Europion mérése alapján a válaszadók 19 százaléka említette ezt a kifejezést, míg más politikai üzenetek – például a Brüsszel, a háború vagy a 12+1 pont – csak 1-2 százalékot kaptak.
A felmérést az Europion készítette, március 16-án reggel indították el, és még aznap este le is zárták. A kutatás készítői szerint így a válaszadók még nem találkozhattak a beszédekhez kapcsolódó sajtóvisszhangokkal vagy elemzésekkel.
A cég kutatási igazgatója, Bojár Ábel az ATV Start című műsorában azt mondta, a válaszadók több mint 80 százaléka legalább címszavak szintjén hallott Orbán Viktor vagy Magyar Péter beszédéről. Emellett 42 százalékuk konkrét tartalmi elemeket is fel tudott idézni, ami Bojár szerint figyelemre méltó arány.
Bojár szerint a „poloskák” kifejezés benne volt és most is benne van a leírt miniszterelnöki szövegben. Hozzátette, hogy Orbán Viktor ezt a mondatot halkabban mondta, mint a beszéd többi részét. Úgy fogalmazott: „valóban úgy tűnt a beszédben, mintha két nagyon szépen megírt gondolat közé spontán beszúrta volna, de én nem gondolom, hogy a miniszterelnökben ne lenne annyi rutin, politikai tapasztalat, vagy szándék, hogy ne gondolta volna át tudatosan, ő ezt el fogja mondani”.
Az interjúban szóba került az is, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője már másnap igyekezett tompítani a poloskázást. Bojár szerint:
„valószínűleg érezték, vagy már meg is mérték, hogy túllőttek a célon”.
Arra a kérdésre, hogy kinek a döntése lehetett a mondat belefogalmazása a beszédbe, Bojár úgy reagált:
„Ennyire nem látok bele, de ha tippelnem kéne, azt gondolom, hogy a miniszterelnök habitusában, meg politikai stratégiai gondolkodásában az, hogy tovább ássa a szakadékot, hiszterizálja az ellenzéket – ez abszolút benne van, úgyhogy szerintem tőle származhatott”.
A beszélgetésben felidézték a 2019-es esetet is, amikor Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP politikusa azt mondta: azért nő a Fidesz támogatottsága, mert „sok a patkány”. Bojár ezzel kapcsolatban megjegyezte: „Bangóné patkányozásának lett politikai következménye, ennek nem lett”. Az eset után Kocsis Máté lemondásra szólította fel a politikust, Gréczy Zsolt és Tordai Bence pedig elhatárolódtak a kijelentésétől. Bangóné később a Facebookon kért bocsánatot azoktól, akiket megbántott, de azt tagadta, hogy szavazókat nevezett volna patkánynak.
Egy friss kutatás szerint Orbán Viktor március 15-i beszédéből
a „poloska” szó ragadt meg a legtöbb ember emlékezetében.
Az Europion mérése alapján a válaszadók 19 százaléka említette ezt a kifejezést, míg más politikai üzenetek – például a Brüsszel, a háború vagy a 12+1 pont – csak 1-2 százalékot kaptak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Betiltotta a rendőrség a Kutyapárt demonstrációját, az Alaptörvény módosítására hivatkoztak
A párt ezért azt üzeni: „A fű zöld, a Pride szürke, az április 12-i Legyen mindenki egyforma! – MKKP Békemenetet még nem tiltották be, szóval gyertek!”
Nem engedélyezte a rendőrség a Kétfarkú Kutya Párt egyik megmozdulását. A tiltáskor az Alaptörvény 15. módosítására hivatkoztak - írja a MKKP a közösségi oldalán.
A párt a Million Marijuana March nevű nemzetközi, a fű legalizációját követelő demonstrációt már korábban is megrendezte Magyarországon. Idén erre nem kerülhet sor. Az írják bejegyzésükben:
"Még körbe se ért az új Alaptörvény-módosítás, máris stoppolja a 420-at a kormány. Hamuba tiporják hagyományainkat – de mi meghosszabbítjuk a cigit Bicskéig!"
Szerintük: "Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva. Mondhatni elvesztette realitásérzékét. Ezért újra kiállunk minden sebtiben elnyomott füves cigiért és a marihuána jogaiért. Itthon évek óta a Kutyapárt rendezi meg a Million Marijuana Marchot, ami egy nemzetközi, a fű legalizációját követelő, jellegéből adódóan, nos, meglehetősen békés demonstráció.
Idén is szerettünk volna – és fogunk is – az okos drogpolitikáról és a spártai törvényeknél pár fokkal felvilágosultabb szabályozásról beszélgetni, egyeztetni a társadalommal, ne adj isten hozzáértő szervezetekkel, istenbocsá a döntéshozókkal!"
Azt is hangsúlyozták, hogy ez is olyan gyülekezés lenne, mint a Pride, a Békemenet, vagy más tüntetés. Ezért a döntés ellen a Kúriához fordulnak, mert szeretnék megtartani az eseményt idén is.
Majd egy másik eseményre invitálnak:
"A fű zöld, a Pride szürke, az április 12-i Legyen mindenki egyforma! – MKKP Békemenetet még nem tiltották be, szóval gyertek!"
"A mássággal csak a baj van. Külön ízlések, egyéniségek, nevek, sőt színek! Állandóan összezavarnak mindent és mindenkit. Orbán Viktor hibátlan helyzetértékeléssel felismerte, hogy ma Magyarországon nem a rossz közszolgáltatásokkal, az inflációval, a lakhatással vagy az orosz befolyással van baj. A legnagyobb veszélyt ma Hazánkra a sokszínűség jelenti, ezért a kormány mindent meg is tesz ennek eltiprásáért és megpróbálja ellehetetleníteni a Pride-ot, a bírákat, a civileket és mindenkit, aki egy kicsit is máshogy látja az ideális világot. Egyetértünk Miniszterelnök úr gondolataival és támogatjuk az egységesítést".
A Kutyapárt ezért meghirdette:
"Legyen mindenki egyforma, ezért most utcára szólítjuk az embereket!
Gyere velünk vonulni szürke pólóban, lobogtassunk szürke zászlót és legyünk büszkék arra, hogy lehetnénk akár egyformák is. A világ minden problémája a különbözőségből és az egyéniségből fakad. Mindenki önmegvalósítani akar, pedig a boldogságot igazából az egyformaság hozza el, ahol mindenki ugyanolyan közömbös és könnyen megvezethető.
Röviden: ha mindenki egyforma lenne és mindannyian ugyanúgy gondolkodnánk akkor nem lenne háború sem! Brüsszel mellett a sokszínűség is felelős a háborúért! Csak így lehet béke Magyarországon!" - áll a meghívóban.
Nem engedélyezte a rendőrség a Kétfarkú Kutya Párt egyik megmozdulását. A tiltáskor az Alaptörvény 15. módosítására hivatkoztak - írja a MKKP a közösségi oldalán.
A párt a Million Marijuana March nevű nemzetközi, a fű legalizációját követelő demonstrációt már korábban is megrendezte Magyarországon. Idén erre nem kerülhet sor. Az írják bejegyzésükben:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megint begorombul az időjárás: fagy, sáros eső, viharos szél érkezik a hétvégén
Pár napos tavasz után megint visszaköszön egy kicsit a téli érzés. Ráadásul Európába megérkezett a szaharai por is, így jó pár napig nekünk is kijut belőle.
A hétvégén többfelé esernyőre lesz szükség: ismét csapadékosabbra fordul az időjárás. Egy ciklon megközelíti térségünket hidegfrontjával együtt, ennek előoldalán alakulhat ki egyre többfelé csapadék. Szombaton a legmagasabb hőmérséklet 10 és 19, vasárnap pedig 14 és 21 fok között alakulhat.
Szombaton délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Reggel még északkeleten, délután pedig a Dunántúlon kisüthet a nap, napközben azonban egyre több helyen fordulhat elő eső, zápor. Sokfelé élénk, erős lesz a déli, délkeleti szél, nyugaton néhol viharos széllökések előfordulhatnak. Hajnalban, reggel a Dunától keletre még többfelé fagyni fog. Napközben a legmagasabb hőmérséklet 10 és 19 fok között alakul.
Vasárnap is sok felhő lesz az égen. Eleinte nagy területen várható csapadék, majd a nap folyamán északkelet felé vonul. A mögötte érkező felhőzet felszakadozik, a Dunántúlon gomolyfelhők képződnek, és elszórtan záporok, helyenként zivatarok is kialakulhatnak. Élénk, erős lesz a déli, délkeleti szél. Hajnalban már sehol sem várható fagy. A legmelegebb órákban 14-21 fokra van kilátás.
Hétfőn és kedden is folytatódik a záporos idő. Több helyen előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar is, és egyes térségekben jelentősebb mennyiségű csapadék hullhat. Hétfőn 13 és 22, kedden 15 és 20 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.
A délies áramlással érkező nedves légtömeg mellett szaharai por is érkezik térségünkbe. Ez belekeveredhet az esőfelhőkbe, így több helyen sáros esőre is lehet számítani. A por Nyugat-Európába már megérkezett, és szombaton Magyarország fölé is kisebb mennyiség juthat belőle. Nagyobb koncentrációban vasárnaptól érkezik, és a jövő hét nagy részében felettünk is maradhat. A légkör a jelenlegi előrejelzések szerint csütörtöktől kezdhet kitisztulni, amikor a magasban a szél déliről északnyugatira fordul.
A hétvégén többfelé esernyőre lesz szükség: ismét csapadékosabbra fordul az időjárás. Egy ciklon megközelíti térségünket hidegfrontjával együtt, ennek előoldalán alakulhat ki egyre többfelé csapadék. Szombaton a legmagasabb hőmérséklet 10 és 19, vasárnap pedig 14 és 21 fok között alakulhat.
Szombaton délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Reggel még északkeleten, délután pedig a Dunántúlon kisüthet a nap, napközben azonban egyre több helyen fordulhat elő eső, zápor. Sokfelé élénk, erős lesz a déli, délkeleti szél, nyugaton néhol viharos széllökések előfordulhatnak. Hajnalban, reggel a Dunától keletre még többfelé fagyni fog. Napközben a legmagasabb hőmérséklet 10 és 19 fok között alakul.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala "rendkívül nyugtalanítónak" nevezte pénteken, hogy az Országgyűlés március 18-án elfogadta a gyülekezési jogról szóló törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő módosítását.
Elizabeth Throssell, a hivatal szóvivője közleményében azt írta, hogy véleményük szerint
"az elfogadott jogszabály önkényes és diszkriminatív módon korlátozza az LMBTQ-közösséghez tartozó személyek szólásszabadsághoz, békés gyülekezéshez és magánélethez való jogát; beleértve azt is, amikor olyan eseményeken védik emberi jogaikat, mint a Pride-felvonulások".
A szóvivő hozzátette, hogy
"Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa ezért arra szólítja fel a magyar hatóságokat, hogy helyezzék hatályon kívül ezt és minden más olyan törvényt, amely hátrányos megkülönböztetést jelent az LMBTQ-személyek számára".
A főbiztosság azt is kéri, hogy a hatóságok "kerüljék az arcfelismeréses technológiák alkalmazását azok azonosítására, akik békés gyülekezéseken vesznek részt".