KÉK HÍREK
A Rovatból

Az olasz hatóságok szerint Milánóban muszlimok csoportos nemi erőszakot követtek el

Szilveszter éjjel több nőt is megtámadtak. Egy fiatal afrikai férfi azzal védte őket, hogy ittasak voltak, és hogy ez előfordul, ha a nők mutogatják a testüket.


A Milánóban szilveszter éjszaka olasz és külföldi nőkkel szemben elkövetett csoportos nemi erőszak miatt indított hatósági vizsgálat szerint a muszlim országokból eredő és a nőket támadó Taharrus Gamea rituálé áll a háttérben - hangoztatta Sara Kelany, az Olasz Testvérek nevű, jobboldali kormánypárt migrációs felelőse közleményben szombaton.

Sara Kelany megerősítette, hogy a milánói ügyészség vizsgálatot indított a tavalyi év utolsó éjszakáján az észak-olaszországi város dómja előtti téren történtek tisztázására.

Egy huszonéves belga lány tett feljelentést, aki Belgiumba hazatérve a helyi sajtónak számolt be a Milánóban töltött szilveszter éjszakáról. Elmondása szerint

őt és hasonló korú barátnőjét a téren ünneplő tömegben többtucatnyi, leírása szerint észak-afrikai férfi vette körbe. Molesztálták, fogdosták őket. A lány szexuális agresszióról beszélt.

Elmondta, hiába rúgtak, kiabáltak, nem vette őket észre senki, mivel a férfiak falat vontak köréjük. Végül egy olasz férfi sietett segítségükre, akinek feleségét hasonló szexuális zaklatás érte.

Az olasz hatóságok képviselői Belgiumba utaztak, ahol meghallgatták a fiatal nőt. Megmutatták neki a milánói dómnál lévő téren szilveszterkor a térkamerákkal rögzített felvételeket.

Ezzel egy időben egy olasz és több más külföldi nő is feljelentést tett, közöttük dél-amerikai és brit turisták. A hatóságoktól származó információk szerint öt különböző agresszióról van szó.

Sara Kelany közleményében hangsúlyozta, hogy a vizsgálat a Taharrus Gamea irányába mutat, és az észak-afrikai országokból eredő, muszlim rituálé áll a háttérben. Kifejtette, hogy az Olasz Testvérek évek óta figyelmeztet e jelenség veszélyességére, de a korábbi olasz - baloldali - kormányok nem cselekedtek.

Nyilvános helyen, gyakran tömegben történő csoportos szexuális agresszióról van szó, melyet többnyire fiatalabb férfiak követnek el egy vagy több nő ellen. A támadás célja a kiszemelt nő megszégyenítése, megbüntetése elsősorban azért, mivel nyilvános helyen jelenik meg.

A Taharrus Gamea 2011-ben vált ismertté, amikor az arab tavasz időszakában az egyiptomi főváros Tahrir nevű terén több tízezren követeltek reformokat. A főleg férfiak alkotta tömegben több nőt ért erőszak, köztük egy helyszínről tudósító francia újságírónőt is, aki arról számolt be, hogy negyvenöt percen keresztül több férfi megerőszakolta.

A muszlim férfiak gyakorolta csoportos erőszak Európában 2016-ban Kölnben és Frankfurtban jelent meg szilveszter éjszakáján. Tavalyelőtt Milánóban ismétlődött meg, akkor is a Dóm téren, valamint a Peschiera del Gardában zajlott szilveszteri tömegünneplésen.

Tavaly szilveszter éjszaka a milánói Dóm téren másodgenerációs bevándorló fiatalok palesztin és más arab országok zászlóit lengették, Allah akbárt kiáltottak, és a Korán sorait skandálták. Néhányan felmásztak a tér közepén álló szoborra, majd amikor a rendőrök eltávolították őket, az Olasz Köztársaságot és a rendőrséget illették keresetlen kifejezésekkel.

A belga nő beszámolójában elmondta, hogy az őt megtámadó férfiaknál arab országok zászlói voltak.

Az utóbbi napokban a hatóságok tizennégy migráns fiatalt azonosítottak azok közül, akik a rendőröket verbálisan támadták.

Két tunéziait szilveszter éjszaka őrizetbe vettek, és a belügyminisztérium bejelentése szerint már kiutasították és visszaszállították őket hazájukba. Egyikük tartózkodási engedéllyel élt Olaszországban és büntetett előéletű volt, a másik illegális bevándorló volt.

Az ügy széles visszhangot kapott: a L’Avvenire, az olasz püspöki kar napilapja szombaton részletes információkat közölt a belga lánnyal történtekről.

Matteo Salvini, a Liga jobboldali kormánypárt vezetője a közösségi oldalán január 8-án a Retequattro kereskedelmi televízió csatorna felvételét jelentette meg. A videón egy fiatal afrikai férfi azzal védi a milánói agressziókat, hogy az elkövetők biztosan ittasak voltak, és "ilyesmi előfordul, ha a nők mutogatják testüket". A férfi hozzátette, hogy ő is ugyanezt tenné hasonló helyzetben.

Salvini úgy vélte, azonnal ki kell utasítani ezeket a férfiakat Olaszországból a visszatérés lehetősége nélkül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető cégháló ügyében.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága megerősítette, hogy nem állt le az a nyolc éve tartó eljárás, amely Rogán Antal és üzlettársai elektronikus aláírást hitelesítő szoftverének előzményeit is vizsgálja – írta a 444.hu. A hatóság közlése szerint a nyomozás jelenleg is aktívan folyik, tanúkihallgatások zajlanak.

A NAV szerint a „rendkívül széles körű” eljárás körülbelül 30 nagy, európai uniós támogatású kutatás-fejlesztési projektet érint.

A nyomozók eddig mintegy 500 tanút hallgattak ki, és több tízezer oldalnyi irat mellett 1 terabájtnyi elektronikus adatot is lefoglaltak.

Az ügy Rogán Antal találmányát érintő részében egy kulcsfontosságú új információ, hogy a Magyar Telekom nem lehet a Rogán Antalnak tíz éve folyamatosan érkező, százmilliós nagyságrendű díjak forrása. Bár a politikus korábban a távközlési óriásra hivatkozott mint a találmány vevőjére, a cég közölte a lappal:

a szoftvert még 2015-ben, egy egyszeri díjért vásárolták meg, méghozzá nem a Rogánnak fizető Mobilsign Kft.-től, hanem annak jogelődjétől, a Profitrade 90 Kft.-től. A Telekom azóta csak egy alacsony összegű havidíjat fizet előbbi cégnek hibajavításra, amelynek mértéke szerintük „informatikai projektekhez mérten elenyésző nagyságú”.

Rogán legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint a találmányhasznosítási díj továbbra is havi 25 millió forintot, vagyis évi 300 milliót hoz neki. Eközben az összeget fizető Mobilsign Kft. a 2025-ös üzleti évben 900 milliós forgalom mellett mindössze 174 millió forint nyereséget ért el. A politikusnak kifizetett díj tehát meghaladta a cég profitját.

A kifizetések tíz év alatt összesen már meghaladták a 2,1 milliárd forintot.

A NAV nyomozása az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF jelzése alapján indult költségvetési csalás gyanúja miatt. Az OLAF szerint a Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázatainál rendszerszintű visszaélések történhettek: a gyanú szerint magyar cégek valós teljesítmény nélkül számoltak el komoly összegeket, előfordult túlárazás és fiktív számlák használata is.

A vizsgálat által érintett cégek egyike pont a Profitrade 90 Kft., amely 2013-ban 256 millió forint uniós támogatást nyert egy „MobileSign” nevű rendszer kifejlesztésére, amely neve hasonlít a Rogán Antal és üzlettársai által később szabadalmaztatott megoldásra, amelynek karbantartását, mint a Telekom közleményéből kiderült, a Profitrade 90 Kft. jogutódja, a Mobilsign Kft. - a volt miniszternek utaló cég - végzi.

Rogán Antal találmányának díja nemrég a parlamentben is előkerült. Magyar Péter megkérdezte Gulyás Gergelyt, hogy ő elhiszi-e, hogy Rogán Antal egy feltaláló.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy 19 éves fiú, a táskáját a dunaföldvári hídnál találták meg
Nagy erőkkel keresik a 19 éves Fülöp Istvánt, akinek a holmiját a dunaföldvári hídnál hagyták. A fiú testvére a közösségi médiában kért kétségbeesetten segítséget.


Nagy erőkkel keresi a rendőrség és a civil mentőcsapatok is azt a 19 éves fiatalembert, Fülöp Istvánt, akinek a személyes holmiját tartalmazó táskáját csütörtökön hajnalban találták meg a dunaföldvári Beszédes József hídnál. Más információk szerint a dunaújvárosi hídnál volt a táska.

A férfi testvére, Fülöp Dóra a közösségi médiában kért segítséget, megerősítve, hogy a táska az összes irattal együtt előkerült, de testvérének nyoma veszett. A rendőrség a bejelentést követően elrendelte a fiatalember körözését és közzétette a fotóját – írja a Blikk.

A hatóságok mellett civil eltűntkereső csapatok is azonnal megkezdték a terület átfésülését. A keresést azonban beárnyékolta, hogy a közösségi oldalakon többen a fiú külsején és feltételezett nemi identitásán kezdtek vitatkozni. Nagy László, az egyik keresőcsoport vezetője egy határozott posztban tette egyértelművé, hogy a keresésben részt vevők számára egyedül az emberélet számít.

Nagy László a fiú személyes hátterét is kiemelte, hangsúlyozva, hogy a keresés egy emberről szól. „Eltűntkereső vagyok, arra esküdtem, hogy segítsek megtalálni embertársaimat. Számomra ő egy 19 éves ember, egy szorgalmas, jóravaló férfi egy szerető családból, akit hazavárnak a szülei” – fogalmazott.

A csapatvezető világossá tette, mi a keresők egyetlen célja: „Mi életeket mentünk, ennyi. Ha tudsz, segíts, ha nem, akkor menj tovább.”

Azt is megerősítette, hogy minden erejükkel a család mellett állnak a legnehezebb órákban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Csak levelezés és csókolózás volt” – összeszűrte a levet egy rabbal a börtönőr, ő is rács mögé kerülhet
Michelle Molver, az angliai HMP Belmarsh börtön alkalmazottja egy gyilkosságért elítélt rabbal került kapcsolatba. A hivatali kötelességszegés a brit jogban súlyos bűncselekménynek számít, amelyért elvben akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható.


Botrány robbant ki a „brit Guantánamónak” is nevezett, nagy biztonságú börtönben, a HMP Belmarshban, miután egy börtönalkalmazott elismerte, hogy csókolózott egy gyilkosságért elítélt fogvatartottal. A 30 éves Michelle Molver, aki a börtön foglalkoztatási vezetőjeként a rabok szabadulás utáni munkakeresését segítette, beismerte a fizikai kontaktust, de tagadja, hogy ezzel hivatali kötelességszegést követett volna el – írja a The Sun.

A nőt azzal vádolják, hogy „nem helyénvaló kapcsolatot” folytatott a 23 éves Kemai Mathurine-nel, aki egy bandagyilkosságban való részvételéért tölti életfogytiglani börtönbüntetését.

A vád szerint tavaly augusztus és szeptember között tartott a viszonyuk. Molver védője, Nigel Leskin a bíróságon a viszony mértékéről beszélt.

„Elismeri, hogy kapcsolatuk volt, de az csak levelezésre és csókolózásra terjedt ki. Nem fogadja el, hogy ez hivatali kötelességszegésnek minősül.”

Mathurine-t 2020-ban ítélték el az ártatlan Joseph Williams-Torres 2018-as meggyilkolásában játszott szerepéért. A férfit Kelet-Londonban, Walthamstowban lőtték le tévedésből, egy rivális banda tagjának nézték.

Michelle Molver börtönfoglalkoztatási vezetőként külső cégekkel és szakmai szervezetekkel is kapcsolatot tartott, hogy a fogvatartottak számára képzéseket és a szabadulás utáni munkalehetőségeket szervezzen. Hétfőn jelent meg először a bíróságon, ahol megerősítette személyazonosságát, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az ügyében az eljárás Woolwichban folytatódik.

A hivatali kötelességszegés a brit jogban súlyos bűncselekménynek számít, amelyért elvben akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható. A vád megállapításához az kell, hogy a köztisztviselő szándékosan megszegje a kötelességét, és ez a magatartás olyan súlyos legyen, hogy sértse a közbizalmat. Az elmúlt években több hasonló ügyben is született letöltendő börtönbüntetés ítélet az Egyesült Királyságban, a bíróságok egyértelműen jelzik, hogy a börtönökön belüli határátlépéseket szigorúan veszik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A rendőrség vizsgálja, miért zuhant le az operatőrt majdnem agyonütő kamera Debrecenben, a cég elismerte a hibát
A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja a Nagyerdei Stadionban történt baleset körülményeit. Az üzemeltető alvállalkozó szerint a berendezés új és tanúsított volt, mégis meghibásodott.


A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja a keddi Magyarország–Kazahsztán válogatott labdarúgó-mérkőzésen lezuhant drótkamera ügyének körülményeit – írta a 24.hu. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint eljárás egyelőre nem indult.

A hatóságok azt vizsgálják, terhel-e bárkit felelősség a debreceni Nagyerdei Stadionban történtek miatt, ahol egy operatőr mellett csapódott be a húsz méter magasból lezuhanó szerkezet.

Az eset a tegnapi felkészülési meccs első félidejének közepén, 1–0-s kazah vezetésnél történt. A tetőszerkezetre erősített kamera füstölni és lángolni kezdett, majd a közönség kiabálása közepette az oldalvonalra zuhant.

A szerkezet közvetlenül a magyar csapat számára kijelölt bemelegítési területnél, egy operatőr közelében csapódott be. Mivel a kamera az egész pálya fölött mozog, bármelyik játékosra vagy a játékvezetőre is rázuhanhatott volna.

A játéktérre is jutó romokat a tűzoltók az ivószünet alatt takarították el, a mérkőzés ezt követően folytatódott, és 3–1-es hazai győzelemmel zárult.

A balesetet szenvedett, úgynevezett 2D Cable Cam rendszer nem az MTVA tulajdonában állt. A közmédia tájékoztatása szerint a labdarúgó-mérkőzések technikai hátterét gyártási szerződés keretében a One Broadcast biztosítja, amely a speciális kameramozgató berendezés telepítésére és üzemeltetésére alvállalkozót vett igénybe. A pályára zuhant eszközt a Special Grip Hungary Kft. biztosította és üzemeltette.

Az alvállalkozó elismerte a hibát, és teljes felelősséget vállalt a történtekért.

Az előzetes információk szerint a balesetet a kameramozgató rendszer egyik motorjának kigyulladása okozta. A 4iG csoport közlése szerint a keletkezett tűz következtében megolvadt a 12 tonna teherbírású kevlárkötélzet, valamint a biztonsági felfüggesztés is, ami a teljes rendszer – a felfüggesztett kamerával együtt – leeséséhez vezetett.

Tájékoztatásuk szerint a kameramozgató berendezés – beleértve a mozgatómotort és a kötélzetet – egy új, a szükséges tanúsítványokkal rendelkező eszköz volt. Szakértők vizsgálják, hogy mi okozhatta a tanúsítványokkal rendelkező berendezés meghibásodását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk