HÍREK
A Rovatból

Az idősek vásárlási idősávjának újragondolását javasolja a szakszervezet

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete szerint abban a két órában jóval több feszült helyzet adódhat, amiért nem tudnak menetrend szerint vásárolni az emberek.


A koronavírus-járvány miatt bevezetett, az idősek számára fenntartott kétórás védett vásárlási idősáv újragondolását javasolja a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete december 11. után, mivel arra számítanak, hogy az ünnep előtti rohamban több feszültséget szül majd a mindennapos korlátozás - írta a Magyar Nemzet a szombati számában.

Bubenkó Csaba, a szakszervezet elnöke a lapnak elmondta:

javasolják, vegye fontolóra az operatív törzs, hogy fenntartja-e december 11. után is az időseknek nyitott időszakot, mivel láthatóan bővül az ünnepek előtti látogatottság a boltokban, miközben a 65 év felettiek nem csupán ebben a napszakban járnak vásárolni.

Mostanában érkeznek a havi fizetések, megkezdik az emberek az alapanyagok, ajándékok beszerzését. Amennyiben továbbra is a teljes nyitvatartási idő alatt vásárolhatnak a 65 év felettiek, úgy érdemes lehet átgondolni, maradjon-e az idősáv a mostani formájában, mert

abban a két órában jóval több feszült helyzet adódhat, amiért nem tudnak menetrend szerint vásárolni az emberek

- mutatott rá.

Bubenkó Csaba szólt arról is, decemberben délelőttönként is erősebb az átlagnál a forgalom, és szerepet játszik az is, hogy a szokásosnál sokkal hamarabb zárnak a boltok, nem lenne jó, ha a generációk között újabb vitákat szülne a korlátozás.

Eddig elérte célját a kizárólagosság, ám ha visszaengednének minden vásárlót, és inkább a kötelező védőtávolság elve szerint, az összlétszám és az üzletméret alapján szabályoznák a látogatásokat, jobban eloszlana a napi tömeg - tette hozzá.

Bubenkó Csaba szerint az eredeti nyitvatartás visszaállítása is opció lehet arra, hogy időben széthúzzák a vásárlásokat, csökkentve a tömeges napszakok zsúfoltságát.

A szakszervezeti vezető kitért arra is, várják a részletes szabályozást, mert a korábbiakhoz képest jelentős újdonság az érintett munkakörökben, hogy immár igazoltathatják a vásárlót a bolti alkalmazottak, illetve a biztonsági őrök akkor, ha az időseknek előírt idősávban érkezőről nem lehet ránézésre eldönteni, hogy megfelel-e a korosztályos besorolásnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Te idióta Márki-Zay Péter” – kezdi a kereszténydemokrata Pócs János a válaszát arról, mit kerestek a Gripenek egy fideszes rendezvényen
A jászsági fideszes képviselő valószínűleg nem teszi az ablakba, amit ezután a kommentelőktől kapott. Szerinte nemzeti ünnepség volt az október 23-i Békemenet.


Szombaton egy kérdést osztott meg Facebook-oldalán Márki-Zay Péter. A korábbi összellenzéki miniszterelnök-jelölt arra volt kíváncsi: „Van valakinek ötlete? Mit keresnek a Magyar Honvédség Gripenjei a fideszes "BÉKEMENETEN"?”

A válaszra sem kellett sokáig várnia. Pócs János jászsági országgyűlési képviselőnek, úgy látszik, valamiért különösen fájt a kérdés, mert meglehetősen indulatos stílusban reagált.

Facebook-posztjában azt írta:

„Te idióta Márky-Zay Péter! Posztodban azt kérdezed, hogy mit kerestek a Gripenek a fideszes rendezvényen?”

„Ez alapján azt is kérdezhetnéd: Mit keres a Fidesz-kormány támogatása a tiszások zsebében?

Csak, hogy értsd, te bukott porszívóügynök: Orbán Viktor a Fidesz elnöke Magyarország Kormányának a miniszterelnöke. A Kormány a nemzeti ünnepünkön megemlékezett az ’56-os hősökről. A Gripenek egy ország nevében tisztelegtek a színpadon álló, meg a köztünk élő idős hősökről, akik életüket kockáztattak a Magyar Hazáért. Bukott diák akar korrepetálni.”

Pócs válasza nem mindenki tetszését nyerte el. Bár vannak, akik vele egyetértve Márki-Zay Pétert ekézik, többségben vannak azok, akiknek nem tetszett sem a Gripenek szerepeltetése, sem Orbán Viktor beszéde, de a legtöbbeknek Pócs stílusa.

Volt, aki azt írta: „Ha ez igaz, akkor miért nem az 56-os hőseinkről beszél? Csak Brüsszel-Háború-Ukrajna… gratula”. Míg más azt jegyezte meg: „Hogy lehet országgyűlési képviselő egy olyan ember aki igy beszel egy másik közéleti szereplővel? Szégyenteljes, remélem az ilyen pökhendi, tiszteletre sem méltó emberek eltűnnek majd a közéletből mielőbb.”

Az egyik hozzászóló szintén a beszédet kritizálva azt írta: „Semmilyen megemlékezés nem volt a Kossuth téren. Egy elmebeteg fröcsögött a háborúról, Ukrajnáról meg Brüsszelről. Legalább erre a napra félretehette volna azt a nagy ‘békepárti’ énjét, és kicsit több alázatot mutathatott volna ezen az ünnepen.”

Pócs nem először üzent meghökkentő stílusban ellenzéki szereplőknek. Korábban viszkivel és Xanaxszal várta a Jászságba és meg is fenyegette Magyar Pétert, míg nemrég egy disznóólból olvasta fel bocsánatkérő levelét Ruszin-Szendi Romulusznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Videót tett ki Magyar Péter, ami szerinte bizonyítja, ez volt a minden idők legkisebb Békemenete
A Tisza Párt vezetője szerint fontos megvizsgálni, mekkora tábora van a kormánypártnak, valamint az ellenzéki Tiszának. Szerinte az orbáni propaganda folyamatosan hazudik, ezért nekik meg kell mutatni a valóságot.


Magyar Péter közösségi média a oldalán posztolt egy videót, amelyen jól látható, mennyi ember vett részt a kormány szervezésében a Békemeneten.

A politikus a posztjában kiemelte: „Lezárva a méretvitát, most már egyértelműen kijelenthető, hogy ez nem a valaha volt legnagyobb, hanem éppen a legkisebb Békemenet volt. Na nem a színpad méretét tekintve, mert azzal sikerült a fél teret elfoglalni (ennek jelentéséről Sigmund Freud tudna értekezni).” Magyar hozzátette azt is, hogy „tegnap kitettem az erősen foghíjas Kossuth térről egy képet. Ezután rögtön jöttek a megafonos és a fizetett kommentek, hogy ez a fotó Orbán Viktor beszéde előtt készült. Hát nagyon nem.” Megjegyezte:

„Ahogy ezen a videón látszik, nem csak a füves részt nem sikerült megtölteni, hanem a tér legbelső díszköves részét sem. De ugyanígy lézengtek a tér másik oldalán, a Falk Miksa utca felől és üres kivetítők árválkodtak mindenütt. A propaganda arra hivatkozik, hogy azért nincsenek drónfotók, mert jöttek a vadászgépek. Gondolom ezért nem fotózott senki a Parlament ablakaiból sem….”

Magyar szólt azokhoz is, akik szerint nem szükséges a két tábor tömegeit összehasonlítani:

„Azoknak, akik ezt felesleges számháborúnak tartják, azt tudom üzenni, hogy egy rendezvény hatása azon is múlik, hogy mi jut el belőle azokhoz, akik nem voltak ott. És mivel az orbáni propaganda minden pillanatban gátlások nélkül hazudik, nekünk meg kell mutatnunk a valóságot.

Igenis számít, hogy falubuszok, zsarolás, fenyegetés és utalványok ellenére még a Kossuth teret sem tudták megtölteni. Nem véletlen a pánik a Karmelitában…”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elképesztő fotókon az első hó a Kékestetőn
A meteorológusok előrejelzése szerint villámlásra és zápokra kell készülnünk. Így már nem csupán az óraátállítás, hanem az időjárás is kihatással lesz a szervezetünkre.


Hózápor lepte meg ma délelőtt a Kékestetőt, a pillanatot fotók örökítették meg – írja a Metfigyelő.

Korábban a meteorológusok azt jelezték, hogy az október végi óraátállítást villámlás és záporok is kísérhetik, de kevesen számítottak hóra. A Kékestetőn délelőtt viszont hózápor vonult át.

Ebből adódóan úgy tűnik,

változékony időben érkezik az őszi óraállítás, ami megnehezíti a szervezet átállását a téli időszámításra.

A nyugat felől érkező felhőtömbök időszakosan megzavarják a napsütést.

Kora délutántól egyre jobban beborul az ég. Napközben csak kevés helyen esik, estétől viszont – nagyobb eséllyel délen – nő az eső és a zápor esélye, akár zivatar is kialakulhat.

A szél délire, délnyugatira fordul, élénk lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között alakul, az Északi-középhegységben hűvösebb lehet.

Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő.

A havazásról készült képek itt nézhetőek meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy szerint Tiborcz István 2 milliós dzsekiben vett részt a Békemeneten, és a kordonok mögé is bejutott
A független országgyűlési képviselő szerint annyira kellett az ember a Békemenetre, hogy „Orbán az egész pereputtyát kirendelte.”


Hadházy Ákos újabb pénztárcanyitogató esetet göngyölített fel a Facebook-oldalán, ezúttal Tiborcz István kabátját vette elő. A független képviselő azt írta közösségi média oldalán megjelent bejegyzésében:

„Luximenet: Tiborcz István kétmilliós kabátban flangált a „békemenet” után a Parlament előtt.

Néhány megjegyzés ehhez:

1) Úgy látszik, annyira kellett az ember, hogy Orbán az egész pereputtyát kirendelte.

2) Úgy tűnik, békemenetre snassz elmenni luxuscikkek nélkül. Vagy ezzel üzenik a nyivákoló libsiknek, hogy nálunk milyen jól megy az embereknek?

3) Tiborcz kétmilliós dzsekije fájóbb, mint Szabó Zsófi hatszázezres szemüvege, Curtis milliós pulcsija vagy éppen húszmilliós órája. Utóbbiak ugyanis kereshették rá a pénzt akár a „művészetükkel” is. Orbán veje azonban egészen biztosan lopott pénzből tollászkodik. Az első (minimum) hárommilliárdról papírt is kapott az OLAF-tól az Elios botrány után. A többit meg „csak” látjuk.

4) Kérdés amúgy, hogy elvileg totál civilként hogyan kerülhetett a Parlamentet védő kordon mögé”

– írta a független képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk