HÍREK
A Rovatból

Az év végi vasúti közlekedés varázsszavai: elővétel, online vásárlás

A karácsony és az év vége mindig az utazásról szól, készül a vasúttársaság is. Mi utasok pedig jól tesszük, ha előre gondolkodunk sorban állás helyett
Forrás:Indóház közlekedési portál, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. december 19.



A legforgalmasabb időpontok

December 23-án a pénteki, 24-én a szombati, 25-től 28-ig az ünnepnapi, 29-én a vasárnapi közlekedési rend szerint közlekednek a vonatok. A jövő év elején is lesznek változások: január 1-jén az ünnepnapi menetrend érvényes, 2-án, csütörtökön már a munkanapokon megszokott időpontokban indulnak a járatok.

A korábbi tapasztalatokat figyelembe véve idén várhatóan

december 20-án, pénteken, a téli szünet előtti utolsó tanítási nap lesz az egyik legforgalmasabb az ünnepek előtt. Szintén erős forgalomra számít a vasúttársaság 21-én, szombaton a délelőtti órákban, illetve december 23-án, az ünnep előtti utolsó munkanap délutánján. Az előzetes becslések szerint 20-án és 23-án is várhatóan több mint 100 ezren kelnek majd útra, ennek megfelelően már december 19-étől nagyobb sorokra lehet számítani a pénztárakban.

Karácsony után várhatóan

29-én, vasárnap jelentkezhet ismét nagyobb utasforgalom, de tömeges visszautazás leginkább január 1-jén délután, 2-án reggel, illetve az iskolai szünet végén, 5-én várható.

Ekkor ismét napi 100 ezer főt jóval meghaladó utasforgalom várható.

Jegyvásárlás

A MÁV-Start a személy-, sebes- és gyorsvonatokon kívül számos, – a helyfoglalások figyelembevételével plusz kocsival kiegészített – intercityt is indít, igazodva az ünnepek alatt várható utasforgalmi igényekhez. Ezek a jelentős felkészülés és a megnövelt kapacitás ellenére – egyes népszerűbb utazási időpontokban – gyorsan megtelnek, ezért

az intercitykre is érdemes elővételben, utazás előtt több nappal megvenni a menet- és helyjegyeket.

Érdemes a csúcsidőn kívüli – a menetrendi keresőben @ jellel jelölt – járatok között is keresgélni. Az általában alacsonyabb kihasználtságú, csúcsidőn kívül közlekedő járatokkal ugyanis húsz százalékos kedvezménnyel lehet utazni, amennyiben legalább 100 kilométer távolságra online vásárolt e-vonatjeggyel veszik igénybe.

A nagyarányú kedvezménnyel

* a Budapest–Szombathely/Zalaegerszeg,

* a Budapest–Tapolca,

* a Budapest–Balatonszentgyörgy–Nagykanizsa/Keszthely,

* a Budapest–Pécs,

* a Budapest–Eger/Sátoraljaújhely,

* a Budapest–Záhony,

* a Budapest–Békéscsaba–Lőkösháza

* és a Budapest–Szeged

viszonylatokon legalább 100 kilométer távolságra közlekedő, @ jellel jelölt napi 148 vonat utasai élhetnek.

Megnövekvő forgalom és terhelés idején

az online jegyváltás a fizetési tranzakció során átmenetileg lelassulhat. A folyamat megszakítása helyett jobb várni pár percet, mert a fizetési terhelés a SimplePay-ben végrehajtódhat.

Ekkor a fizetés megtörténik és a jegyet is elkészíti a rendszer, a fizetésről és a jegyről is kap e-mailt a felhasználó. A fizetés megszakítás esetén, amennyiben az utas nem kap jegyet, akkor a MÁV-Start értékesítési rendszere a tranzakciót követően 30–40 perccel automatikusan sztornózza a fizetést.

A 26 éven aluli – diákigazolvánnyal nem rendelkező – fiatalok a december 20-án 10 órától 2020. január 1-jén éjfélig tartó időszakban igénybe vehetik a hétvégi, harminchárom százalékos kedvezményű menetjegyet.

A gyermekek, családosok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok stb. is élhetnek a szokásos kedvezményekkel.

Bérletvásárlás

A MÁV-Start azt javasolja az utasoknak, hogy

a januári bérletek megvásárlását ne halasszák a január 5. utáni időszakra.

Ugyanakkor a decemberre szóló dolgozó- és tanuló bérletekkel 2020. január 7-éig lehet utazni.

Hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik, kövesd az INDÓHÁZ oldalát!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter „légtérrendésszé léptette elő magát” – így reagált a Fidesz a Gripen-riasztásra
Havasi Bertalan, a párt kommunikációs igazgatója reagált Magyar Péter Facebook-bejegyzésére, amelyben a Gripenek riasztásáról számolt be. Szerinte ez egy rutinesemény volt, évente 10-15 hasonló eset történik.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



„Magyarország első számú légtérrendészévé léptette elő magát” – állítja a Fidesz Magyar Péterről, miután csütörtök este a Facebookon számolt be arról, hogy a NATO riasztása miatt Gripenek szálltak fel Kecskemétről. A kormánypárt szerint a miniszterelnök egy rutineseményből csinált bombasztikus bejelentést.

A Fidesz kommunikációs igazgatója, Havasi Bertalan szerint Magyar Péter a „Facebook-kormányzás” korában átvette az uralmat a honvédelmi tájékoztatás felett. Kiemelte, hogy évente 10-15 alkalommal riasztja a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja a magyar légierőt rádiókapcsolatot nem létesítő polgári repülőgépek miatt.

„Tehát mostantól nagyjából havonta várhatjuk Magyar Péter bombasztikus bejelentéseit arról, hogy a honvédség készenléti erői a szokásos módon, az előírásoknak megfelelően teszik a dolgukat.”

Havasi hozzátette, hogy az Orbán-kormány idején a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatott az ilyen eseményekről.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a „Facebook-kormányzás” korába lépve Magyar Péter „Magyarország első számú légtérrendészévé léptette elő magát”.

A kommunikációs igazgató ironikusan azt is megjegyezte: „Várjuk, mikor lesz Gripen-pilóta is”.

A csütörtök esti incidensre azért került sor, mert egy Tel-Avivból Prágába tartó izraeli Airbus A321-es utasszállító nem létesített rádiókapcsolatot a polgári légiirányítással a magyar légtérben. A NATO riasztására a Magyar Honvédség kecskeméti bázisáról felszállt egy JAS–39 Gripen vadászgéppár, amely vizuálisan azonosította a gépet. Ezt követően az utasszállító pilótái felvették a kapcsolatot a földi irányítással. A magyar vadászgépek a protokollnak megfelelően a légtérhatárig kísérték a repülőt, amely este 20 óra 10 perckor hagyta el Magyarország légterét Ausztria irányába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
47 évesen meghalt a thai hercegnő, aki több mint három éve volt kómában
Badzsrakitijaba hercegnő még 2022-ben esett össze egy mikoplazma-fertőzés okozta súlyos szívritmuszavar miatt, az állapota azóta folyaatosan romlott. Sokak szerint a legalkalmasabb jelölt lett volna az ország élére.


Meghalt Badzsrakitijaba thai hercegnő, aki több mint három éve volt kómában. A 47 éves hercegnő csütörtökön, helyi idő szerint 19:48-kor hunyt el a bangkoki Csulalongkorn Kórházban.

A hercegnő még 2022 decemberében esett össze, miközben a kutyáival edzett. Orvosai a rosszullétet egy mikoplazma-fertőzés okozta súlyos szívritmuszavarral magyarázták.

A királyi ház pénteki közleménye szerint „az orvosi csapat a lehető legszorosabb és legintenzívebb ellátást nyújtotta, de állapota folyamatosan romlott.”

A palota péntek reggel tette közzé a hercegnő haláláról szóló hivatalos bejelentést, amelyről a BBC számolt be. A brit közmédia szerint Badzsrakitijaba halálával a királyi család a nyilvánosságban „leginkább kiemelt tagját” vesztette el.

A hercegnő halála bizonytalanságot hoz a trónutódlásban. A 73 éves X. Ráma thaiföldi király még nem nevezett meg hivatalos örököst. Bár a thai szokásjog a férfiakat részesíti előnyben, egy 1974-es alkotmánymódosítás lehetővé teszi, hogy nő is a trónra lépjen.

A királynak öt fia van, de négyüket még 1996-ban megfosztották címeiktől, ők az Egyesült Államokban élnek. Harmadik feleségétől született ötödik fia, Dipangkorn herceg a feltételezett trónörökös, de sokan Badzsrakitijaba hercegnőt tartották a legalkalmasabbnak a trónra, akár királynőként, akár régensként.

A kérdés nyilvános megvitatását az ország szigorú felségsértési törvénye korlátozza.

Badzsrakitijaba X. Ráma hét gyermekének legidősebbje volt. Jogásznak tanult, két posztgraduális diplomát is szerzett az amerikai Cornell Egyetemen. Dolgozott Thaiföld ENSZ-képviseletén New Yorkban, majd hazatérve az ügyészségen helyezkedett el. 2012 és 2014 között ausztriai nagykövet volt, ahol kapcsolatot épített ki az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatalával. Később a szervezet délkelet-ázsiai jogállamisági nagykövete lett, és a büntető igazságszolgáltatás reformjáért, különösen a börtönbe kerülő nők helyzetének javításáért kampányolt.

2021-ben apja saját testőrségének vezérkari főnökévé nevezte ki, tábornoki rangot adva neki, 2025-ben pedig a Királyi Biztonsági Parancsnokság helyettes parancsnokává léptették elő. A hercegnő emellett a sport elkötelezett híve volt, gyakran vett részt hosszútávfutó-versenyeken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
KNYF: Nem azonosíthatóak a politikai vegzálás miatti öngyilkosságok, amelyekről Havasi Bertalan beszélt
A hatóságok nem erősítették meg a Fidesz kommunikációs igazgatójának azon állítását, hogy korábbi segítőik öngyilkosságot követtek el „a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt”. A Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője szerint ilyen ügy nem azonosítható náluk.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



Sem az Országos Rendőr-főkapitányság, sem a Legfőbb Ügyészség, sem pedig a Központi Nyomozó Főügyészség nem erősítette meg azt a fideszes állítást, hogy politikai zaklatások miatt lett öngyilkos két aktivistájuk a választások után.

A Központi Nyomozó Főügyészség 24.hu-nak küldött válasza szerint a megadott adatok alapján náluk nem azonosítható ilyen ügy.

Domokos Réka helyettes szóvivő közölte: „a megkeresésében megjelölt adatokkal ügy a Központi Nyomozó Főügyészségen nem azonosítható.”

A rendőrség általános tájékoztatást adott a lapnak, mely szerint az öngyilkossági eseteket közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják, ami nem terjed ki az elhunyt politikai hovatartozásának feltárására. Havasi Bertalant, a Fidesz kommunikációs igazgatóját is megkeresték, ő azonban a részleteket firtató kérdésekre nem válaszolt.

Havasi a Védvonal nevű hálózatuk működéséről szóló közleményben tett bejelentést. Azt írta, információik vannak politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is.

„Két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – állt a közleményben.

A párt szerint a Védvonalhoz kevesebb mint két hét alatt több mint hatvan bejelentés érkezett, amelyek főként internetes uszításról, fenyegetésekről és politikai alapú diszkriminációról szólnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely: A kamatstop eltörlése 216 ezer családnak jelent komoly terheket
A Fidesz frakcióvezetője videóban kritizálta a kormányt a kamatstop tervezett megszüntetése miatt. A Pénzügyminisztérium javaslata szerint az intézkedés szeptember 30-án szűnne meg.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



Gulyás Gergely egy Facebookon közzétett videóban bírálta a kormányt a kamatstop megszüntetése miatt.

„A kormány megszünteti a kamatstopot szeptember 30-ával, ez sajátos módon kimaradt a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatóból” – mondta.

Szerinte ez azt jelenti, hogy 216 ezer családnak válik terhesebbé a törlesztőrészletek fizetése.

Gulyás felidézte, hogy az Orbán-kormány 2022-ben vezette be az intézkedést, aminek köszönhetően az érintett családoknak az elmúlt négy évben 500 milliárd forinttal kevesebbet kellett törlesztőrészletként megfizetniük. „Most a helyzet változik, ez 216.000 családnak jelent komoly terheket” – fogalmazott. Felszólította a kormányt, hogy tartsa be korábbi ígéretét.

„Ne engedjen az Európai Uniós felszólításnak, ami a kamatstop eltörlésére vonatkozik, és ne hozzon olyan intézkedéseket, ami jelentős terhet jelent családok tízezreinek vagy százezreinek.”

A Pénzügyminisztérium tegnap bocsátotta társadalmi egyeztetésre azt a javaslatot, amely szerint a jelzáloghitelek referencia-kamatstopja 2026. szeptember 30-ával szűnne meg. A kabinet indoklása szerint az általános védelem helyett célzott, egyedi banki megoldásokat, például a hitelek átstrukturálását szorgalmaznák a valóban sérülékeny ügyfelek esetében.

Az ellenzéki Fidesz szerint a kormány „elsunnyogta” a döntést a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

A bankszektor korábban az Alkotmánybírósághoz fordult az intézkedés miatt, amelyet több szempontból is aggályosnak neveztek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk