HÍREK
A Rovatból

„Az első három nap volt a legnehezebb” – egy 22 éves koronavírusos lány elmesélte, hogy küzdött meg a betegséggel

Az első tünetei után négy nappal már koronavírus-tesztet akart csináltatni, de csak a betegsége 10. napján tudta meg, hogy valóban fertőzött.


Miközben mindenki azt hiszi, hogy a koronavírus leginkább az idős embereket érinti, egyre több olyan történet jelenik meg, ahol fiatalok számolnak be a betegség lefolyásáról. Egy 22 éves lány a Twitteren részletezte állapota egyes állomásait, szúrta ki a BoredPanda.

"22 éves vagyok és Covid-19 pozitív"

- így kezdődik Bjonda Haliti első tweetje.

A fiatal lány ezután kifejti: azért döntött a története megosztása mellett, hogy a vele egykorú emberek tudatosabban álljanak a vírushoz, ugyanakkor szeretné a szorongást és a stresszt is oldani, amit egyeseknek a világjárvány okozhat.

Bjonda Haliti ezután napi bontásban számol be a betegség lefolyásáról:

1. nap

Enyhe száraz köhögéssel kezdődött, és egy kis torokfájással. Nagyon fáradt voltam este.

2. nap

Annyira fájt a fejem, hogy szabályos fájdalmat jelentett minden egyes köhögés. Egész este fáztam, miközben lázas voltam.

A szemeim nagyon fájtak és gyengének éreztem mindkettőt, ez volt az egyik legfeltűnőbb tünetem. Kényelmetlen volt még mozgatni is őket.

Egy kis utánajárás után azt hittem, csak egy egyszerű migrén, de nem múlt el. Szinte egész nap aludtam.

3. nap

Alig volt energiám bármihez. Ezen a ponton a tünetek: száraz köhögés, fejfájás, láz, hidegrázás, némi hányinger. Úgy döntöttem, hogy elmegyek az orvoshoz, ahol kiderült, hogy nem vagyok influenzás. Az orvos azt mondta, hogy összeszedhettem valamilyen fertőzést, ezért antibiotikumot írt fel. Javasolta, hogy igyak sok folyadékot, szedjek vitaminokat és probiotikumot. Este tovább emelkedett a lázam.

4. nap

Végre elmúlt a láz, de új tünet jelentkezett: légszomj.

Olyan érzés volt, mintha egy tégla lenne a mellkasomon.

Kipróbáltam egy önellenőrző tesztet, amit a neten olvastam valahol (vegyél nagy levegőt, tartsd benn és számolj el 10-ig), amit minden gond nélkül kibírtam. Ekkor már szerettem volna, hogy teszteljenek koronavírusra, de ez nem olyan egyszerű. Szóval egyelőre folytattam az önkéntes karantént és rengeteg folyadékot ittam.

5. nap

Tünetek: torokfájás, köhögés, légszomj. Megint elmentem az orvoshoz, és ragaszkodtam a teszthez. Azt mondta, hogy "figyelemre méltó" az életerőm, és hogy nem vagyok hajlandó elfogadni a nemleges választ. Mellkasi röntgent is kértem, de ott minden normális volt. A vizsgálat végén azt tanácsolta, hogy maradjak karanténban, és 5-6 (!!!) nap múlva megkapom az eredményeket.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Tibi atya is bekapcsolódott Magyar Péter menetelésébe
A népszerű mémoldal egyik helyi arca is csatlakozott a politikus országjárásához Hajdú-Biharban. Tibi atya egy fotót is megosztott a zászlós sétáról.


Tibi atya egyik helyi munkatársa is részt vett Magyar Péter országjáró sétáján Hajdú-Bihar megyében – derült ki a népszerű mémoldal Facebook-bejegyzéséből.

A poszt szerint a részvétel egy meghívásnak volt köszönhető.

„Meghívtak, úgyhogy benéztünk egy napra.

Majd este írok róla egy picit. Dicsértessék!” – írták a bejegyzésben. A poszthoz egy fotót is mellékeltek, amelyen egy mezőn sétáló, magyar zászlókat lengető emberek láthatók hátulról.

A Tibi atya oldalt és az ahhoz kapcsolódó vállalkozásokat Tóth Máté vezeti, aki két évvel ezelőtt csatlakozott Gattyán György vállalkozói akadémiájához is.

A Tisza Párt Egymillió lépés elnevezésű országjárása múlt héten szerdán indult Budapestről. A résztvevők a Szent István Bazilika elől vágtak neki a mintegy 300 kilométeres gyaloglásnak, amely Nagyváradig tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Elő a naptárakat: hét hosszú hétvége jön, közzétették a 2026-os munkaszüneti és ünnepnapok listáját
Megjelent a Magyar Közlönyben a 2026-ban esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, melyik hétvégén kell majd dolgozni, és mely hétköznapokon lesz pihenőnap.


Munkaszüneti napok 2026-ban:

• január 1., csütörtök

• március 15., vasárnap

• április 3., péntek (nagypéntek)

• április 6., hétfő (húsvét hétfő)

• május 1., péntek

• május 25., hétfő (pünkösdhétfő)

• augusztus 20., csütörtök

• október 23., péntek

• november 1., vasárnap

• december 25., péntek és december 26., szombat (karácsony)

2026-ban ismét három olyan szombati nap is lesz, amikor dolgozni kell majd: január 10-én, augusztus 8-án és december 12-én.

Jó hír viszont, hogy jövőre 4 négynapos és 3 háromnapos hosszú hétvégénk is lesz.

Áthelyezett pihenőnapok 2026-ban

• 2026. január 2., péntek pihenőnap

• 2026. augusztus 21., péntek pihenőnap

• 2026. december 24, csütörtök pihenőnap

Szombati munkanapok 2026-ban

• 2026. január 10. szombat munkanap, helyette 2026. január 2., péntek pihenőnap.

• 2026. augusztus 8., szombat munkanap, de 2026. augusztus 21., péntek pihenőnap.

• 2026. december 12., szombat ugyan munkanap, ám 2026. december 24., csütörtök pihenőnap lesz.

Négynapos hosszú hétvégék 2026-ban

• A 2026-os év máris egy négynapos hosszúhétvégével indul: január 1-je csütörtöktől január 4-e, vasárnapig lehet majd pihenni.

• április 3-án lesz nagypéntek, 5-én húsvétvasárnap, 6-án húsvét hétfő, így itt is a már megszokott négynapos húsvéti hosszúhétvégére számíthatunk.

• augusztus 20-a csütörtökre esik, így az államalapítás ünnepe négynapos hosszúhétvégévé alakul, de előtte augusztus 8-án, szombaton azt a plusz pénteket le kell dolgozni.

• december 25-e péntek, december 26-a pedig szombat lesz, azonban ismét “megadják” a december 24-ét előtte. Így tehát a karácsonyi hétvége december 24-től 27-ig tart.

Háromnapos hosszú hétvégék 2026-ban

• május 1-je péntekre esik, így itt háromnapos pihenő jön a munkahelyeken.

• a pünkösd szintén májusban lesz, így ismét háromnapos hétvége alakul ki 25-ével, hétfővel.

• október 23-a péntekre esik, így ősszel is lesz egy háromnapos pihenő.

• 2026-ban március 15. és november 1. is vasárnapra esik, így ezen ünnepnapok miatt nem lesz hosszú hétvége 2025-ban.

A rendelet – amely 2026. január 1-jén lép hatályba – kiterjed minden munkáltatóra és az általuk általános munkarendben foglalkoztatottakra.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hvg.hu: Habony Árpád cége lett a hadiipari vagyonkezelő egyik tulajdonosa
Habony egy veszteséges és egy nyereséges céggel szállt be a repülőbizniszbe. A magyar állam is benne van az üzletben, de cseh és szlovák szálat is találni.
F. O. - szmo.hu
2025. május 22.



Habony Árpád is megjelent a magyar hadiiparban: részesedést szerzett a Magyar Aerojet Befektetési Vagyonkezelő Zrt.-ben. Ez a cég közvetve 61 százalékos tulajdonnal bír a csehországi Aero Vodochody repülőgépgyárban, ahonnan a Magyar Honvédség is rendelt kiképző- és felderítő repülőgépeket, írta a hvg.hu.

A Magyar Aerojet tulajdonosi köre az elmúlt években többször átalakult. A 2022 szeptemberét követő változások után jelenleg Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatójának holdingja 27,6 százalékos részesedéssel rendelkezik. Világi Oszkár, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettese 22,6 százalékos tulajdonrészt birtokol. Ugyanekkora része van a Hernádi Zsolthoz, a Mol elnök-vezérigazgatójához köthető SI 13 Aero Zrt.-nek is. A negyedik tulajdonos Habony Árpád, akinek Futurum Investments Zrt. nevű cége 27,2 százalékos tulajdoni hányaddal szerepel a társaságban.

Habony Árpádnak ez az első hadiipari érdekeltsége.

A tulajdonában álló Futurum Investments Zrt. veszteséges, viszont a másik cége, az Enter-Tnmnt Invest Zrt. már jelentős nyereséggel működik. Ez utóbbi tulajdonolja az öt budapesti kaszinót üzemeltető Las Vegas Casino Zrt.-t, amely korábban Szalay-Bobrovniczky Kristóf érdekeltségébe tartozott.

Szalay-Bobrovniczky 2021-ben szerzett 80 százalékos tulajdonrészt az Aero Vodochodyban.

A Magyar Honvédség 2020-ban négy kiképzőgépet, 2022-ben pedig tizenkét kiképző- és felderítő repülőgépet rendelt az Aero Vodochodytól.

A 2022-es megrendelés szállítását a múlt évre tervezték, de ezek a gépek eddig nem érkeztek meg. A HVG információi szerint a Vietnámnak gyártott példányokat már leszállították, a gyár jelenleg új, afrikai piacokat keres.

2025 áprilisában Jana Cernochová cseh és Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter közösen jelentették be, hogy az Aero Vodochody is részt vesz a szlovák F–16-os vadászgépekhez szükséges kiképzőgépek gyártásában


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ismét odavágott a Médiatanács: 9 millióra büntették Balázsék szexrekordos adását
A műsorban pikáns részletek hangzottak el egy botrányos rekordkísérletről. A Médiatanács szerint ezzel megszegték a korhatárra vonatkozó szabályokat.
F. O. - szmo.hu
2025. május 22.



A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerint a Rádió 1 megszegte a korhatár-besorolásra és a műsor sugárzásának időpontjára vonatkozó törvényi előírásokat a Balázsék január 28-i adásával. A műsorban egy szexuális rekordkísérlet került szóba.

Az adásban többek között kolbászokról, szalonnákról és a 11 millió feliratkozóval rendelkező Tzuyangról is beszéltek. Az 1:42:53 percnél elhangzott egy történet egy édesanyáról is, aki kirángatta a sorból a 19 éves fiát, aki ingyenes szexre szeretett volna jelentkezni.

A Médiatanács megállapítása szerint a műsor káros hatással lehetett a 12 és 16 év közötti korosztály személyiségfejlődésére.

Álláspontjuk szerint a műsort a IV. korhatári kategóriába kellett volna sorolni, vagyis csak 21 óra után lehetett volna sugározni.

A testület ezért 9 millió 150 ezer forintos bírságot szabott ki a rádióra. Mivel hasonló jogsértés korábban is előfordult, a rádió vezető tisztségviselőjét további 225 ezer forintra büntették. A Médiatanács arra is kötelezte a Rádió 1-et, hogy tegye közzé a jogsértésről szóló közleményt.

A hatóság más médiaszolgáltatókat is vizsgál. Eljárás indult a TV2 Zrt.-vel szemben is, hogy kiderüljön, a március 27-én 19:58-kor sugárzott Farm VIP című műsor megfelelt-e a vonatkozó előírásoknak.

A cseh médiahatóság (RRTV) két esetben is intézkedett az NMHH jelzése nyomán. Az egyik alkalommal az AMC TV (Hungary) korhatárjelölés nélkül sugározta A bukás – Hitler utolsó napjai című filmet február 2-án reggel 8:10-kor, noha azt a 12 éven aluliak számára nem ajánlott besorolással kellett volna vetíteni.

A másik eset a Teen Nick (Hungarian) csatornához kötődik, amely a Veszélyes osztag című sorozat Karan-kini című epizódját a hatóság szerint a 6 éven aluliak számára nem ajánlott kategóriába sorolható tartalomként adta le, ezzel megszegve az előírásokat.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: