A koronavírus-járvány második hulláma miatt elrendelt rendkívüli jogrend, a veszélyhelyzet múlt szerdán lépett hatályba.
Az alkotmány szerint a kormány a veszélyhelyzetben rendeletet alkothat, amellyel - sarkalatos törvényben meghatározottak szerint - egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat. E rendeletek tizenöt napig maradnak hatályban, kivéve, ha a kormány - az Országgyűlés felhatalmazása alapján - meghosszabbítja a hatályukat. Ezt a felhatalmazást adta meg kedden a Ház.
"Továbbra is az a célunk, hogy emberéleteket mentsünk meg, ezért a járvány elleni védekezésben gyors döntési és cselekvési képességre van szükség" - olvasható a kormányzati előterjesztés általános indoklásában, amely szerint a rendkívüli jogrend ebben nyújt segítséget, hiszen a jelenlegi járványügyi helyzetben a meghozott intézkedések minél gyorsabb végrehajtása indokolt. "Az eljárásrend heteket vehet igénybe, ennyit nem várhatunk, a magyar emberek egészsége az első" - írták.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn közölte: csökkenteni kell a koronavírusos megbetegedéseket, mert ha továbbra is ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor a kórházak nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel. A korlátozó intézkedések között ismertette az este 8 óra és hajnali 5 óra közötti kijárási tilalmat, a digitális oktatás bevezetését nyolcadik osztály fölött, a gyülekezés és a rendezvények tilalmát, az éttermek bezárását és a meccsek zárt kapussá tételét.
Meghosszabbította az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet hatályát, miután kedden megszavazta a járvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényt.
A képviselők 180 igen szavazattal, 1 nem ellenében fogadták el Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztését.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A BOK-csarnokban indult el a Fidesz Harcosok Klubja nevű rendezvénye, amelyet a Himnusz eléneklésével nyitottak meg. Orbán Viktort a 2026-os v.:
A rendezvényen Menczer Tamás után Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos is felszólalt. Azzal kezdte: „én egy ízig-vérig vidéki fiú vagyok”. Beszélt arról is, hogy vidéken szerinte bajtársiasság és a falusi ember szívóssága is megvan, aki „győztes típus”. Úgy fogalmazott: vidéken nem lehet sem „ostobaságot, sem maradiságot találni”.
Azt is mondta: „De minden falunak megvan a falu bolondja, ez az az ember, aki ukrán pólót vesz fel, magyar létére. A falu bolondja az internet segítségével országos turnéra indult, élőben közvetíti, hogy ukrán pólóban szénát lapátol.”
Ezután így folytatta: „a falusi ember tudja, hogy etetni és itatni kell a jószágot, úgyhogy el kell végeznünk minden napnak a feladatát. Menjetek fel bátran a Facebookra, és küldjétek haza a falu bolondját.”
Menczer Tamás és Gyopáros Alpár után Filep Dávid és Apáti Bence, a Megafon tagjai léptek színpadra. Apáti arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat „másodrendű állampolgárokat akar a magyarokból csinálni”, és azt akarja, hogy „Slava Ukrainivel kelljen közölni”. Azt mondta: „borzalmas dolgokat követnek el külföldi barátaik segítségével a nem fideszes politikusok”. Hozzátette: „hiába verték el számtalanszor már a globalisták emberét, de Brüsszelben van mindig másik”. Úgy fogalmazott: „Fröcsögnek, szitkozódnak, szervezetten jelennek meg”. Szerinte „gyűlöletcunami, alpári személyeskedés” vár rájuk, de ennek örülniük kell, „mert nincs annál nagyszerűbb, mintha az ellenfél dühös”.
Ezután Szentkirályi Alexandra állt a közönség elé Budapesten. „Sziasztok, hello, sziasztok, sziasztok” – köszöntötte a hallgatóságot. Azt mondta, mindenki nagyon jól néz ki. Elmesélte politikai pályafutása eddigi állomásait, kormányszóvivőként, majd a fővárosi frakció vezetőjeként dolgozott. Most azonban anyaként állt a színpadon, mert szerinte ez a legfontosabb. Úgy fogalmazott: nem akarja ölbe tett kézzel nézni, hogy mások „kiárusítják gyerekeink jövőjét”. Azt is mondta: „büszke, sikeres, szabad országot akarok”, és szerinte ez most veszélyben van, mert „ellenfeleik még azt is szégyellik, hogy magyarok”. Úgy fogalmazott: „fél kézzel harcol, aki offline harcol”. Hangsúlyozta, hogy nem fogják hagyni, hogy „gendersemlegessé neveljék a gyerekeket”. Arra biztatta a nőket és lányokat, hogy „meg kell mutatniuk, micsoda erő van bennük, hogy nem hagyják, hogy a hallgatás spirálja lehúzza őket”. Így zárta beszédét: „Kommenteljetek, videózzatok, és akkor meg tudjuk védeni a családokat, hazánkat.”
A BOK-csarnokban indult el a Fidesz Harcosok Klubja nevű rendezvénye, amelyet a Himnusz eléneklésével nyitottak meg. Orbán Viktort a 2026-os v.:
A rendezvényen Menczer Tamás után Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos is felszólalt. Azzal kezdte: „én egy ízig-vérig vidéki fiú vagyok”. Beszélt arról is, hogy vidéken szerinte bajtársiasság és a falusi ember szívóssága is megvan, aki „győztes típus”. Úgy fogalmazott: vidéken nem lehet sem „ostobaságot, sem maradiságot találni”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tüntetést szerveztek a Kossuth térre Halász János "A közéleti átláthatóságról" törvényjavaslatának elfogadása ellen. A Facebookon azt írták a szervezők, hogy "a szabad sajtó és civil szervezetek ellehetetlenítése korlátozza a szólásszabadságot és a lehetőségünket, hogy objektívan tájékozódjunk a közéletről valamint abban, hogy támogassuk egymást. A törvényjavaslat elfogadása lehetővé teszi hogy a kormányunk a neki nem szimpatikus médiumokat és szervezeteket cenzúrázza, ezzel még jobban teret adva a propagandájának, akaratának."
A felszólalók közt van Szabó Márton (Csoki, Jólvanezígy), Pankotai Lili, Mérő Vera, Osváth Zsolt és Hodász András is.

„Szükségünk van azokra a hazaszerető emberekre, akik hajlandóak harcolni Magyarországért” – így indította a Harcosok Klubja rendezvényét Menczer Tamás
A BOK-csarnokban indult el a Fidesz új kampánygépezete, ahol Szijjártó, Lázár és Szentkirályi is színpadra lép. A cél: felkészülni a 2026-os választásra és mozgósítani a szavazókat.
A BOK-csarnokban indult el a Fidesz Harcosok Klubja nevű rendezvénye, amelyet a Himnusz eléneklésével nyitottak meg. Orbán Viktort a 2026-os választás „csapatkapitányaként” mutatták be. A rendezvény résztvevőit az ország minden választókerületéből választották ki:
mind a 106 körzetből 100-100 megbízható embert küldenek, akik a kampányidőszakban a párt belső magját alkotják majd.
A miniszterelnök korábban közösségi oldalán úgy fogalmazott: „Szükségünk van azokra a hazaszerető emberekre, akik hajlandóak harcolni Magyarországért és belőlük kell szervezni egy politikai közösséget, hogy meg tudjuk védeni az országot, ennek lesz egy találkozója.”
A rendezvényen felszólalt Menczer Tamás, aki többek között azt mondta:
„Ez a kezdet.”
Hozzátette, hogy szerinte az ország támadás alatt áll, harc zajlik, és most a legbátrabbak gyűltek össze a BOK-csarnokban. Úgy fogalmazott,
ma már az internet a legfontosabb kommunikációs csatorna, ezért döntött Orbán Viktor a Harcosok Klubja létrehozásáról, amely szerinte a legerősebb és legszervezettebb közösség lesz az online térben.
Menczer azt is mondta, hogy nem ismeri a félelmet, erőt és hitet érez, és mindez benne van azokban, akik felemelik a kezüket és lengetik a magyar zászlót. Kiemelte: szenvedélyesen szereti Magyarországot, és meg fogja védeni – „Brüsszel Péterrel” szemben. Kijelentette, hogy
a másik oldal Ukrajnát választotta, és Ukrajnával megtámadták Magyarországot.
Állítása szerint Ukrajnáért akarják tönkretenni az országot, nőnek öltözött férfiakat akarnak küldeni az iskolákba. Beszéde végére Menczer rekedtre kiabálta magát.
A rendezvényen felszólalt Gyopáros Alpár is, aki elsősorban a vidéki résztvevőkhöz szólt. Elmondása szerint „a vidéki hadseregtest felsorakozott”. Úgy vélte, a falu a jövő, és a kormány támogatásával még csodákra is képes lehet.
A rendezvényen felszólalt még Hollósy András, Szentkirályi Alexandra, Szijjártó Péter és Lázár János is.