HÍREK
A Rovatból

Népszava: Átalakítják Hajdú-Biharban az orvosi ügyeleti próbaprogramot, amire az egész rendszer újraszervezését alapozták

Ha igazak a hírek, akkor például a 30 ezres Hajdúböszörményen csak este 10-ig lesz elérhető orvos, éjszaka már nem.


Átalakítják Hajdú-Biharban azt az orvosi ügyeleti próbaprogramot, amire az országos rendszer újraszervezését alapozták volna – tudta meg a Népszava.

Ahogy arról mi is beszámoltunk: egy január elsejétől hatályos jogszabály alapján a kormány alaposan átszabja a háziorvosi ellátást, benne az alapellátási ügyeleti rendszert is. A tervek szerint

Budapest kivételével az Országos Mentőszolgálatra (OMSZ) bízná a feladat megszervezését, így a még elérhető ügyeleti pontok mintegy harmada megszűnik.

Az országos Mentőszolgálat a Népszavának azt írta, hogy „a Hajdú-Bihar megyei modellprogram igazolta az egységes, OMSZ által koordinált ügyeleti rendszer előnyeit”.

A megyében háziorvosként praktizáló Szabad Zoltán, aki egyben a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke is, a lapnak azt mondta, hogy január végéig meghosszabbították a OMSZ Hajdú-Bihar vármegyei próbaprogramját. Szabad azt is hozzátette, hogy

őt meglepte, hogy ebben a megyében is váltanak és megint új ügyeleti rendszert léptetnek majd életbe.

Az átalakítás egyik súlyos problémájának ítélte, hogy sem a feladatot ellátó háziorvosok, sem a páciensek nem tudnak még semmit arról, hogy néhány hét múlva mi történhet, hogyan fordulhatnak segítségért baj esetén.

Az orvos szakszervezet elnöke úgy tudja, hogy

a megye a pilotprogamban működtetett 24 ügyeleti pontjából az átalakítás után mindössze 10 olyan marad, ahol délután négytől este tízig lesz orvos. Este tíztől reggel nyolcig pedig csak öt helyen érhető majd el gyógyító.

A Népszava azt is hozzáteszi: ha a kiszivárgott hírek igazak, akkor például a 30 ezres Hajdúböszörményben csak este tízig lesz elérhető az orvos, éjszaka már nem.

Szabad Zoltán szerint a betegek mellett igencsak sürgető lenne a háziorvosok tájékoztatása is. AZ új rendszerben új feladatellátási szerződést is kell kötniük, ennek a kontraktusnak a tervezetét pedig mindenki nagyon várja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videón a százhalombattai olajfinomítónál történt robbanás és a felcsapó lángok
Az Időkép webkamerája rögzítette a robbanást, ami után tűz ütött ki az olajfinomító területén, az egyik alapanyag-feldolgozókban. A tűzoltók jelenleg is küzdenek a lángokkal.


Tűz ütött ki hétfő este a Mol százhalombattai olajfinomítójánál. A katasztrófavédelem szerint egy alapanyag-feldolgozó üzem gyulladt ki. A helyszínre elsőként a létesítmény tűzoltói értek ki, majd az érdi, törökbálinti, budapesti, szigetszentmiklósi tűzoltókat is riasztották. A Pest és a Komárom-Esztergom vármegyei mobillabort is a helyszínre küldték.

A tűz oltásához hab- és vízágyúkat is bevetnek.

A Mol a Telex kérdésére azt írta: „Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet lokalizálták a tűzoltó és jelenleg is dolgoznak a területen. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.”

Az Időkép tököli webkamerájának felvétele

Egy kommentelő azt írta, egy helyen csaptak fel a lángok, felvételen látható a többi láng a biztonsági fáklya fénye volt.

Mások is posztoltak videókat, amin a hanghatás hallható. A közeli településeken sokan hallották a robbanást, és a tűz fényét kilométerekről is látni lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Még mindig oltják a tüzet a MOL százhalombattai olajfinomítójánál, a teljes finomító leállhat
A tűzoltóknak sikerült lokalizálni a tüzet. Személyi sérülés szerencsére nem történt. Az erős füst viszont a környéken több településről is észlelhető. A százhalombattai polgármester közlése szerint a katasztrófavédelem mobillaborja a helyszínen van, és folyamatosan méréseket végez.


Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban keletkezett tűz oltásán - közölte a katasztrófavédelem kedden kora reggel az MTI-vel.

A közlemény szerint

egy alapanyag-feldolgozó üzemben tűz és robbanás volt hétfőn késő este; a helyszínre elsőként az üzem létesítményi tűzoltói érkeztek ki.

A legmagasabb riasztási fokozatban kezelt esethez Érdről, Törökbálintról, Szigetszentmiklósról, illetve a fővárosból vonultak hivatásos tűzoltók.

Emellett riasztották a fővárosi és a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi mobil labort, Budapestről vegyi konténer, illetve por-hab konténer érkezett, és a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínen van.

A beavatkozásban a létesítményi erőkkel együtt tizenhét tűzoltóegység vesz részt, a tűzoltórajok az egyik oldalról négy vízágyúval, a másikról szintén négy vízágyúval és egy habszitával avatkoznak be.

A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak

- áll a közleményben.

Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester által is megosztott hivatalos tájékoztatás szerint „a MOL létesítményi tűzoltósága a riasztást követően azonnal megkezdte a beavatkozást, és rövid időn belül sikerült lokalizálni a tüzet, jelenleg is dolgoznak a területen”.

Azt is hozzátették, hogy

„a tűz oltása során keletkezett erős füst a környéken több településről is észlelhető”.

Egy kommentelő kérdésére a polgármester közölte:

a katasztrófavédelmi mobil labor a helyszínen van, és folyamatosan méréseket végez. A szél jelenleg Martonvásár felé fúj, a füst a várost nem veszélyezteti.

A mérési eredményekről azonban az önkormányzat jelenleg nem rendelkezik adatokkal.

A tűzeset következtében személyi sérülés nem történt, és a környező településeket veszély nem fenyegette - jegyzik meg a MOL tájékoztatásában.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet. A MOL közlése szerint a hatósági és belső vizsgálatok jelenleg is zajlanak a baleset okainak feltárása érdekében.

Az Index helyszíni forrásai szerint

a teljes finomító leállhat.

Nem az első ilyen incidens idén: legutóbb júliusban történt hasonló eset a finomítónál. Akkor egy technológiai berendezés meghibásodása miatt fokozott fáklyázást kellett végezni. Ez egy olyan eljárás, amikor a különböző forrásokból érkező gázokat ellenőrzötten égetik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videók: Ilyen volt közelről a tűz MOL százhalombattai olajfinomítójánál, hatalmas lángok csaptak fel
Több videón is látszik, mekkora tűz keletkezett. Voltak, akik azt írták: még messziről is csípte a szemüket a füst.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. A százhalombattai polgármester hajnalban azt közölte: a tűzoltók még mindig oltják a lángokat, a tüzet viszont sikerült lokalizálni.

A Facebookon több videót is megosztottak, melyeken látni, hogy hatalmas lángok csaptak fel az üzemben.

„Az a k.rva, szinte az egész üzem b.zdmeg”

- mondja egy férfi azon a felvételen, amit Kardosné Gyurkó Katalin miniszteri biztos osztott meg a Facebook-oldalán.

Ezen a felvételen azt is látni, hogyan dolgoztam a tűzoltók:

Az egyik Facebook-csoportban megosztott videóból az is kiderül, hogy a városból is jól lehetett látni a tüzet. A lángok vörösre festették az éjszakai eget a házak felett, miközben ijesztő morajlást hallani a felvételen. A videó készítője azt is elmondja, hogy kicsit csíp a szeme, ezért inkább bemegy a lakásba.

Egy éjszaka készült felvételhez is azt írták, hogy bár a nagy tűz már nem látszik,

a füst nagyon erős és zárt kocsiban is csípi az ember szemét.

Cikkünk írásakor, még mindig dolgoznak a tűz oltásán. Azt egyelőre nem tudni, mitől csaptak fel a lángok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megszólalt Orbán Viktor a MOL kigyulladt olajfinomítójáról: A lehető legszigorúbban kivizsgáljuk az eset körülményeit
A miniszterelnök azután posztolt az ügyről, hogy egyeztetett a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel. A magyarországi üzemanyag-ellátásról is beszélt.


Mint azt mi is megírtuk: hétfő éjjel tűz ütött ki a MOL Dunai Finomító AV3-as üzemében. Az esettel kapcsolatban Orbán Viktor is megszólalt.

„Ma reggel egyeztettem a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel. Magyarország üzemanyag-ellátása biztonságban van”

–fogalmazott Facebook-oldalán a miniszterelnök.

„A százhalombattai olajfinomítóban történt tűzeset körülményeit a lehető legszigorúbban kivizsgáljuk”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET: