SZEMPONT
A Rovatból

"Át kellene lyukasztani a lábát, akár a vonatjegyet" – bármikor lincshangulat alakulhat ki egy poszt alatt

Biztos, hogy a vérét kell kívánni egy kamaszfiúnak, aki felrakja a lábát az ülésre? Szerzőnk értetlenül áll a kommentelők inkvizíciós gyűlölethulláma előtt.


Mostanában egyre többször szembesülök egy olyan jelenséggel, amit leginkább a kamaszok közt folyó cyberbullyinghoz tudnék hasonlítani. De akár hívhatjuk simán örök elégedetlenkedésből fakadó trollkodásnak is, mivel itt nincs konkrét alanya a kötekedésnek, annál inkább tárgya. Amit úgy tudnék összefoglalni, hogy MINDEN. Valahogy en block kezdjük kiereszteni markunkból a problémák megoldására irányuló humánus eszközeinket. Sőt, talán mást is…

Vidéken nőttem fel, így a vidéki élet minden szépségét-másságát-nyugodtságát volt lehetőségem megtapasztalni. Gyerekkoromban megszoktam, hogy a szomszédok jól ismerik egymást, a közelben lakó gyerekek pedig összejárnak egymással focizni meg bandázás közben jókat dumálni, és ha végigmentem a kutyámmal a Fő utcán, minden második embert ismerősként köszöntöttem.A gyerekek persze akkor is fikázták egymást egymás háta mögött, és Mari néni néha annyira megorrolt a szomszéd Juli nénire, hogy kitekerte éjjel a tyúkja nyakát, rosszabb esetben Pista bácsi a fiáét a kocsmában, de ezek mind ártatlan kis összezördülések voltak ahhoz képest, ami manapság a közösségi oldalakon folyik.

Alapvetően nem a problémák forrása változott meg feltétlenül, még csak nem is az indulatok jogossága, sokkal inkább az elintézés módja és platformja…

Amikor megkezdtem felnőtt életemet egy gazdagréti panelban, úgy éreztem, mindenki össze van zárva egy marhanagy dobozba, és sosem voltam képes megszokni, hogy mindig tudtam arról, ha a szomszéd néni babfőzeléket ebédelt. Ellenben csupán egymás fültársai voltunk, nem lakótársai, mert valami rejtélyes visszafogottság okán senki sem barátkozott szívesen a szomszédaival. Ha néha összefutottunk a lépcsőházban hozzánk hasonló kisgyermekes szülőkkel, egy kósza üdvözlés után mindenki igyekezett tovább szerelme gyümölcseivel a biztonságos, személytelenségbe burkolódzó játszótérre, ahol a felületes kismamás társalgáson túl nem igazán születtek életre szóló barátságok. Annál inkább barátkoztak a partvissal, főleg az idősebb nénik, így az alattunk lakó is. Kényesen ügyelnünk kellett arra, hogy az éppen járni tanuló kislányunk lehetőleg inkább lebegjen a padló fölött., nehogy a szimpatikus néni akcióba lépjen a partvisnyéllel.

Idén lesz tizennégy éve, hogy a budapesti panelrengetegből egy pilisi településre költöztünk. Nagy reményekkel vágtam bele ismét a kertesházas éltbe: „Na, majd itt!”. Gondoltam, velünk hasonszőrű, egykori nagyvárosi lakosok kiköltöztek vidékre, és veszettül élvezik a madárcsicsergést és a jószomszédság előnyeit. Itt majd tutira mindenki hepi lesz és barátkozó. Na, de mekkorát tévedtem!

Én még ennyi kötekedő fazonnal életemben nem találkoztam, mint amennyi egy lakóparkban összegyűlik!

Ha dolgozol és nincs időd füvet nyírni, akkor beindul a közösségi oldalon a pattogás, hogy elhanyagolt a kert, méteres a fű, átnő a gaz a szomszédba. Ha viszont füvet nyírsz, nem tudsz olyan időpontot találni, ami valamelyik közelben lakó polgártársnak ne esne egybe a relaxidejével. Persze aztán bőszen ki is fejti a közösségi oldalon, hogy melyik szomszédja mennyire nem figyel mások érzéseire. Ahelyett, hogy átcsengetne, és személyesen a zajforrás okozójával meccsezné le a dolgot. Aranyszabály: hétvégén ne nyírj füvet, este ne nyírj füvet, reggel ne nyírj füvet! Amúgy napközben nyírhatsz, de akkor többnyire dolgozol. Meg amúgy is ezer fok van… Ezen felül minden másnap valamelyik elvetemült kutya a központi téma, amelyik hosszasan merészelt ugatni. Igaz, hogy előző éjjel, amikor megpróbáltak valakihez betörni, még hálásak voltunk a vehemensebb ebeknek. És ezt élénken ki is fejtettük a megfelelő közösségi csoport oldalán.

Apropó, közösségi csoport! Mivel a lakópark anno bekerült a MÁV vérkeringésébe, gyakorta utazunk vonaton. Persze a környéki közlekedésre is alakult egy csoport, ahol jelezhetjük mindenféle gondunkat-bajunkat. Sajnos van bőven miről posztolgatni, hiszen késések, kimaradó vonatok voltak, vannak és lesznek, de azért akadnak szép számmal olyan témák is, amik időről időre élénk kommentháborút gerjesztenek. Ilyenek a „cipőslábfelrakásazülésre” témájú fotók. Nyilván mindenki értesült valamilyen fórumon a szerencsétlenül járt vemhes szurikátamama esetéről. És arról is, milyen indulatokat gerjesztett. Már-már a köztörvényesekkel emlegették a fiút egy szinten, sőt, egyesek ki is végezték volna még születése előtt…Hangsúlyozom, valóban megrázó eset volt, és nem is gondolnám, hogy szemet kellene hunyni az esetleges elfojtott gyermeki agresszivitás fölött.

Ellenben elgondolkoztatott, hogy ha a neveletlen kamaszok lábfelrakása hasonlóan nyers dühöt vált ki az utca emberéből, akkor vajon milyen irányba tartunk?

A cikkem záró mondatáig mindösszesen 127(!) komment született egy, a sportcipős lábát a szemközti ülésre felrakó kamaszfiúról elcsettintett lesifotó alá, és 75 személy osztotta meg a fényképet. Többnyire gyalázkodó, anyázó, földbe döngölő, sárba tipró, a fiú vérét kívánó, szüleit átkozó megnyilvánulások. Az „ezt tanulta otthon”-tól kezdve a „a szülők ma már nem szülők, csak etetik a gyereküket”-en át egészen a „mai fiatalokból kihalt az udvariasság”-ig. Volt, aki szerint át kellene lyukasztani a lábát, akár a vonatjegyet egykor (hoppá, ez történetesen egy pedagógus véleménye volt…). Más úgy gondolta, rá kéne „b@szni a sípcsontjára lapátnyéllel”. Egyesek szerint marhavagonban lenne a helye, míg valaki azt a messzemenő következtetésre hajazó kérdést tette fel, miszerint „Ezek után szülessen még sok gyerek! Nevelni ki fogja őket? Az élet?„ Ja, és persze a liberális nevelés is említésre került. És felvetődött az is, hogy waldorfos. Azon csodálkoztam, hogy senki nem állt elő azzal a feltételezéssel, hogy Soros unokája az elvetemült fickó!

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy messzemenően egyetértek azzal, hogy (cipős) lábat nem pakolunk oda, ahova más a hátsó felét szokta. DE! Ha egy (pillanatnyi) nemtörődömségből fakadó viselkedésforma ekkora indulatok vált ki egy átlagvonat átlagutasaiból, akkor esetleg megérjük még azt is, hogy az utca emberei urambocsá meglincselik azt, aki véletlenül beléjük ütközik a járdán?

Ámbátor az is lehet, hogy csupán a virtuális arcunk ekkora. Amúgy pedig mindenki magában füstölögve, vérengző posztokon felbátorodva adja ki magából nem annyira virtuális dühét.

Mi lenne, ha átmennénk, és szólnánk a szomszédnak, a második szomszédnak, az utcában lakónak, a lábfeltevős srácnak, a minket vagy a közösséget zavaró embertársunknak,hogy aszongya: „Elnézést! Megtenné, hogy nem szombaton reggel hét órakor kezd füvet nyírni?” Vagy: „Lenne szíves máskor kiszólni a kutyának, mert senki nem tud tőle pihenni?” Esetleg: „Öreg, tedd már le onnan a csukádat, ahova mások tiszta ruhában leülnek!” Hátha a szomszéd, a srác, a gazdi, a zavaró tényező venné a lapot. Nagyobb az esélye a konstruktív és humánus problémarendezésnek, mintha utólag, egy óra múlva, másnap, máshol, mások vérgőzös egyetértésére ácsingózva átkoznánk az „elkövető” felmenőit, majd pedig elégedetten ülnénk le a kanapéra, kedvenc sorozatunkra várva, boldogan konstatálva, hogy gyermekünk békésen lövöldöz a laptop előtt…

Végszó gyanánt változtatás nélkül idézem az ominózus fénykép alatt olvasott egyetlen építő kritikát. Vagy inkább megállapítást:

„Azt hiszem, ismerem a fiút, és ha valóban ő az, akkor egy végtelenül kedves és tisztelettudó srácról beszélünk, aki kamaszként az adott szituációban nem a megfelelő viselkedési formát választotta. Ha erről figyelmeztették volna normálisan, biztos vagyok benne, hogy elszégyellve magát leveszi a lábát. De mit várunk el a fiataloktól, ha ezt látják a felnőttektől, ami itt megy? A segítő szándék, példamutatás, helyett megy a k…aanyázás, meg hogy ekkora gyökér stb. Ezt tanulják, hogyha valaki hibázik, azt ennyire földbe kell döngölni. Számomra ez elszomorító, és érzem, hogy most én leszek a következő, akit földbe döngölnek ’felnőtt’ társaim.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Akkor a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok” – felháborodtak a tüntetők Lázár János minisztériuma előtt
A kormány bűnözőbandának, Bayer Zsolt pedig ocsmány árulóknak nevezte azokat, akik Gyöngyösön tiltakoztak Lázár János wc-kefés kijelentése ellen. Szombat este Lázár minisztériuma elé szerveztek tüntetést, ahol felbukkant Caramel is. Videó.


Lázár János minisztériuma elé hirdetett tüntetést Lakatos Ádám aktivista, miután a miniszter egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy ha nincsenek bevándorlók, a vonatok vécéit a cigányoknak kell takarítaniuk. A demonstrációra azután került sor, hogy Lázár egy gyöngyösi fórumán roma tiltakozók jelentek meg, amire a kormányzati kommunikáció úgy reagált: „bandába verődött bűnözőket” küldött rájuk a Tisza Párt.

„Emberölés, rablás, lopás, kényszerítés, szexuális erőszak. Ez van a priuszukban. Akiket a TISZA odaküldött a fideszesekre Gyöngyösön, némelyiknek több bűncselekmény van a rovásán, mint ahány éves” – állította Orbán Viktor, aki szerint a tiltakozókat bandába szervezték. „És még csak 72 napra vagyunk a választástól. Mi lesz itt, emberek?” – tette fel a kérdést.

A tüntetésen többen is reagáltak a vádakra, köztük azokra a kijelentésekre is, amelyeket Bayer Zsolt publicista fogalmazott meg. Bayer ocsmány árulóknak nevezte a tiltakozókat, és azt üzente nekik, hogy csak akkor nyissák ki a szájukat, ha meg akarják köszönni az Orbán-kormánynak az elmúlt 16 év jótéteményeit.

„Akkor ma még a bandatagon kívül ocsmány áruló is vagyok. Köszönöm a kitüntetést!” – reagált szarkasztikusan az egyik résztvevő. Egy másik tiltakozó szerint az egész helyzet „emberi butaság, ez nem méltó a magyar nép viselkedéséhez.”

„Hová süllyedtünk? Hogy egy olyan országban kell élnem, ahol ilyen emberek élnek, akik így ontják magukból a gyűlöletet. Mert bennem is gyűlöletet kelt. Az a legrosszabb, hogy érzem magamban, és ezt nagyon-nagyon szégyellem magam” - mondta egy másik megszólaló.

A kormánypárti megnyilvánulások egy tüntetőt Balog Zoltán egykori miniszter szavaira emlékeztettek. „Azt mondta, hogy rekesszék ki a bűnözőket maguk közül a romák. Ez egy egyértelműen diszkriminatív, stigmatizáló megszólalás volt, és ez beleillik egy hosszú sorozatba, amit a Fidesz csinál” – mondta.

Volt, aki szerint a vita teljesen rossz vágányon zajlik. „Ez egy szóval baromság. Megint nem a lényeggel foglalkoznak, hanem azzal, hogy miket, meg hogyan meg kiket küldtek. Volt valami, egy nagyon fontos dolog, amire reagálni kéne, és nem azzal foglalkozni, hogy milyen embereket küldtek” – vélekedett egy nő.

Molnár Ferenc Caramel is a helyszínen volt, aki szerint a politika eszközei miatt nem lepődik meg a kialakult helyzeten.

„Szerintem pont ezen kellene változtatni, hogy bárki kiáll egy magyar vagy cigány emberért, akkor ne a támadás köszönjön vissza reflexszerűen” – fogalmazott az énekes.

Úgy vélte, a tiltakozók önmaguk miatt mondták el a véleményüket, nem pedig utasításra.

„Ugyanaz, mint a Szőlő utcai gyerekek. Nekem is volt ott ismerősöm, egyetemi tanár gyermeke, mert 14 évesen rosszat lépett. Most le vannak bűnözőzve azok a gyerekek is” – húzott párhuzamot egy másik felszólaló, aki szerint a romáknak sokszor nincs más lehetőségük. „Le lehet bűnözőzni, igen, nyilvánvalóan. De hát az Országházban dolgozók is bűnözők, csak ők még nem kaptak érte semmit.”

A tüntetők szerint Lázár Jánosnak le kell mondania. „Azonnal. Azonnal. Egyértelmű” – jelentette ki egy férfi. „Nem kérdés. Minden normális helyen, minden normális országban már régen nem lenne szabad miniszternek lenni. De nem fog lemondani, ne reménykedjünk” – tette hozzá egy másik.

A legélesebb kritikát egy nő fogalmazta meg, aki szerint az egész kormány felelős. „A kormánynak kellene lemondani, nem Lázár Jánosnak. Lázár János szavaira annyi volt a reakciója, ha jól tudom, Orbán Viktornak, hogy hallgatja a Dankó Rádiót. Ez a reakció.” – mondta felháborodottan.

A teljes riport


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. február 05.



Egyre több a kérdőjel a gyöngyösön Lázár János WC-kefés mondatai miatt tiltakozó romák bűnügyi adatainak felhasználásával kapcsolatban. Ezekről elsőként a Magyar Nemzet írt, majd a Fidesz konkrét monogramokkal, életkorral és bűnlajtrommal, az egyes elhomályosított arcokat bekarikázva mutogatta egy videón, ki mit csinálhatott. A videót Lázár János is megosztotta, majd Orbán Viktor is konkrét bűncselekményekről beszélt. Lázár János szerint az adatokat ő és a kormány onnan tudhatta, hogy a helyszínen rendőrök igazoltatták az ellene tiltakozókat, és ennek eredményéről Pintér Sándor beszámolt Orbán Viktornak. Csakhogy a rendőrség közleményben cáfolta, hogy bárkit is igazoltattak volna.

Hogyan juthatott hozzá a Fidesz, Lázár János, vagy akár Orbán Viktor a bűnügyi nyilvántartás adataihoz, és ha ez megtörtént, az felvet-e bűntetőjogi kérdéseket? Erről beszélgettünk Bárándy Péter volt igazságügyi miniszterrel. De szóba került az a veszélyhelyzetre hivatkozással meghozott kormányrendelet is, ami utasította a bíróságokat, hogy szüntessék meg a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket, és megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy ebben az ügyben újra bírósághoz forduljanak.

— Mit gondol arról, hogy a Lázár János WC-kefés mondatai miatt Gyöngyösön tilatkozó romák szenzitív bűnügyi adatai a jelek szerint nyilvánosságra kerültek?

— Ennek az ügynek minden eleme jogsértő. Az ilyen adatok, még ha valósak is, hogyan kószálhatnak olyan helyeken, olyan fórumokon, olyan személyek előtt, akiknek a hozzáférése jogszerűen nem lehetséges?

A bűnügyi nyilvántartás adatairól pontos jogi rendelkezés van, hogy ki férhet hozzá: ezek a bűnügyekben eljáró hatóságok, beleértve a bíróságokat és a rendőrséget.

Bizonyos esetekben, mondjuk kegyelmi ügyek előkészítése során, mások is hozzáférhetnek, így például az igazságügyi miniszter, de a jogszabályban leírt jogosultakon kívül senki más. A kormányfő semmi esetre sem jogosult a hozzáférésre.

— Ez szabálysértés vagy bűncselekmény?

— Valószínűleg bűncselekmény, hiszen szenzitív adatokat szereztek meg jogellenesen, és ráadásul közzé is tették, ami büntető tényállásszerű magatartás.

— Ahhoz, hogy részletes adatokat nyerjenek ki a bűnügyi nyilvántartásból, a Belügyminisztériumnak is közre kellett működnie, vagy valakinek, akinek bejárása van oda.

— Ez így van.

— Tehát ahhoz, hogy kikutassák, kinek mi volt a rovásán, állami alkalmazottak dolgoztak?

— Ez egy feltételezés, erre én nem tudok válaszolni, mert önnek sem állnak erre vonatkozóan rendelkezésre adatok, és nekem sem.

— Ha valakinek már nincsen priusza, nem kerülnek törlésre automatikusan a rá vonatkozó információk?

— A nyilvántartásban az elévülési időn túl, jogszabályban meghatározott ideig még szerepelnek a büntető szankciók, amelyeket alkalmaztak egy adott személlyel szemben. De jogilag szabályozott, hogy az elévülési időn túl mennyi ideig szerepelhet valami ebben a nyilvántartásban. Ehhez azonban csak egy esetleges következő büntetőeljárásban eljáró hatóság juthat hozzá, és végső soron a büntetőbíróság.

— Úgy tűnik, a kormánypárt felült erre a „bűnöző vonatra”. A Szőlő utcai javítóintézet kapcsán is arról beszéltek, az ottani fiatalok bűnözők. Van különbség a két eset megítélése között?

— A Szőlő utca tekintetében én nem emlékszem szenzitív adatok megszerzésére és nyilvánosságra hozatalára. Csak arra, hogy kijelentették: ott súlyos bűnök elkövetői, bűnözők vannak fogva tartva, és az intézmény nem más, mint fiatalkorúak börtöne. Ami tényszerűen nem igaz, mert

a javítóintézet nem börtön, ott nem elítéltek vannak.

Vannak ott olyanok, akik eljárás hatálya alatt állnak, és fiatalkorúként a fogvatartásukat oldják meg így, ha az indokolt. De ha el is ítélték őket, a javítóintézeti nevelés egy intézkedés, aminek, ahogy a neve is kifejezi, elsődlegesen a nevelés a célja. A személyiségre és az elkövetett bűncselekményre tekintettel a nevelést a bírói ítélet szerint csak úgy lehet biztosítani, ha az illetőt egy intézetben tartják, elválasztva a külvilágtól, főként annak káros befolyásától. Tehát semmi esetre sem lehet a börtönnel egyenrangú intézményként kezelni a javítóintézetet. Ott inkább ilyenre emlékszem, nem arra, hogy valakire vonatkozóan konkrét adatokat hoztak volna nyilvánosságra. Hazugságnak ez is hazugság volt, csak más típusú.

— A részletes bűnlajstromot monogramokkal, életkorral, a Fidesz egyik videójában tették közzé. Vagyis bűnügyi adatok kerültek a kampányoló kormánypárthoz is. Ez a pártállami rendszert idézi, amikor az állam és az uralkodó párt hatáskörei fedték egymást. Mit tehetnek az érintettek? Ha ez bűncselekmény, az ügyészségnek hivatalból kellene nyomoznia, de ha nem teszi, mi lehet a következő lépés?

— Feljelentést tehetnek, és helyes is, ha megteszik, akik személyükben azonosíthatóak lettek. Ebben az esetben a nyomozó hatóságoknak valahogyan kezelniük kell az eljárást. Ha megszüntetik, akkor azt indokolással kell megtenniük, és el kell mondaniuk, miért nem látják ezt bűncselekménynek, ami egyébként ordítóan az.

Egy feljelentés esetén vagy megindul egy eljárás, vagy pedig egy alaptalan megszüntetés esetén a megszüntető hatóság presztízse erősen csökken.

De csak ilyen eszközök állnak rendelkezésre. Nagyon nehéz ezt kezelni, a párt és az állam erős összefüggése miatt, ami miatt teljes joggal használjuk a pártállam megnevezést, a választás tisztasága is megkérdőjelezhető. A kampány során, ami nálunk négy évig tart, most pedig a finisében vagyunk, olyan módon élnek vissza az állami lehetőségekkel a kormánypárt választási győzelme érdekében, ami nem megengedhető.

— Egy mai hír szerint visszamenőleges rendelettel vették el az önkormányzatoktól, így a fővárostól is, a jogot, hogy a szolidaritási adó miatt bírósághoz forduljanak, sőt, a folyamatban lévő perek megszűntetésére is utasították a bíróságokat. Ez hogy lehetséges?

— Ez a kormányrendelet

egy újabb határátlépés a jogtalanság földjére.

A kormány a különleges jogrendre, a szomszédos országban lévő fegyveres konfliktusra és a humanitárius katasztrófára hivatkozva hozta meg, hogy elhárítsa ezek magyarországi hatásait. Na most ez önmagában nem igaz, mert semmi köze a rendelet tartalmának az ukrajnai orosz agresszióhoz. Ez szépen demonstrálja, hogy Magyarországon már nem különleges jogrend van, hanem rendeleti kormányzás. 2015 óta, tehát lassan tíz éve, különböző jogcímeken és neveken lényegében különleges jogrend van érvényben. Különleges jogrend pedig nem lehet tíz éven keresztül érvényben, mert annak lényegi eleme, hogy csak nagyon rövid ideig lehet hatályban a veszély elhárítására, és a célja a normál alkotmányos rend mihamarabbi visszaállítása. Itt jól látszik, hogy az állam tíz éven át berendezkedett a rendeleti kormányzásra. Ez az első baj ezzel a rendelettel. A következő baj az, hogy az Alkotmánybírósági határozat, amelyre hivatkoznak, és az azt megelőző határozat sem alapozza meg a rendelet tartalmát alkotó következtetés levonását. A következő baj, hogy visszamenőleges hatályú. Ezen túl

a hatalommegosztás tagadásaként a bíróságok munkáját határozza meg, és kötelezi őket az eljárás megszüntetésére.

A bíróságnak kellene mérlegelnie, hogy egy adott jogszabályváltozás megokolja-e egy eljárás megszüntetést, a végrehajtó hatalom nem kötelezheti erre. A következő baj az, hogy az Alkotmánybíróság határozatát egy folyamatban lévő eljárásban a bíróságnak kell értékelnie és értelmeznie, nem a kormánynak. És az már csak egy kiegészítő dolog, hogy a két alkotmánybírósági határozatot hamisan értelmezi. Így első ránézésre csupán ennyi a bajom ezzel a rendelettel.

— Van ezzel szemben jogorvoslat?

— A választások hozhatnak ebben is reparációt. De ha folytatom: van egy állami intézkedés, ami kötelezettségeket ró az önkormányzatokra.

Erre nem lehet azt kimondani, hogy ez nem egy közigazgatási határozat.

Nem lehet úgy értelmezni, ahogy a rendelet teszi: hogy ez a költségvetési törvény végrehajtásának egy intézkedése, ezért nem határozat, nem közigazgatási eljárás része, és ezért nem lehet keresetet benyújtani ellene. Ez sem valós értelmezés, ez sem igaz. Ezzel a rendelettel csak baj van. Azt tükrözi, hogy a kormányzat bármire feljogosítva érzi magát.

— Ha ezt megtehetik, akkor holnap hozhatnak egy olyan rendeletet is a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, minek következtében a személyiségi jogaikban megsértett romák sem perelhetnek?

— Én nem tudok és nem akarok jósolni. Mindenesetre ez egy olyan belerúgás az alkotmányosságba és a tartalmi jogszerűségbe, ami kinyitja a kaput minden egyéb szörnyűségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Közvetlen beavatkozás az igazságszolgáltatásba” – kiakadtak a jogászok az új kormányrendeleten
A kormány a szolidaritási hozzájárulás körüli vitát egy veszélyhelyzeti jogszabállyal zárná le, amely visszamenőleg szüntetné meg az önkormányzatok pereit is. Alkotmányjogászok szerint ez az igazságszolgáltatás autonómiáját érinti, és rossz mintát adhat jövőbeli ügyekre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 04.



Egy kedd este megjelent rendelettel a kormány egy tollvonással vetett véget a szolidaritási adó körüli jogvitáknak, kritikusai szerint ezzel a végrehajtó hatalom mond ítéletet a bíróságok helyett. A Magyar Közlönyben kihirdetett, az ukrajnai háborúra hivatkozó veszélyhelyzeti rendelet visszamenőleges hatállyal zárja le az önkormányzatokat sújtó hozzájárulással kapcsolatos ügyeket, és kifejezetten előírja a már folyamatban lévő perek megszüntetését is.

A lépés legérzékenyebben a Fővárosi Önkormányzatot érinti, amely korábban többször is jogvédelmet kapott a bíróságon a kormányzati végrehajtással szemben. A fővárosnak a rendelet melléklete szerint 2023-ra 57,8 milliárd, 2024-re pedig 75,5 milliárd forintot kell fizetnie. Az idei évre már 98 milliárd forintot vár a kormány ezen a címen, aminek az első, 11,7 milliárdos részletét január végén a Magyar Államkincstár már le is emelte a főváros számlájáról.

„Még a sokk hatása alatt vagyok” – fogalmazott a 24.hu-nak Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnöke, aki szerint a lépés a joggal való visszaélés klasszikus esete. „Ez olyan, mintha egy focimeccs kellős közepén az a csapat, amely vesztésre áll, azt mondja, hogy inkább most fújjuk le a meccset, és legyen az, hogy mi győztünk” – magyarázta az alkotmányjogász.

Az Ügyvédkör elnöke szerint a rendelet veszélyes precedenst teremt. „Ha elfogadjuk, hogy a kormány akár egy rendelettel megszüntethet folyamatokat, kizárhatja a jogorvoslatot, és mindezt visszamenőleg megteheti, akkor a jog nem korlátja, hanem eszköze a hatalomnak” – hívta fel a figyelmet Horváth Lóránt.

„Kifejezetten előírja, hogy a már megindult pereket meg kell szüntetni. Ez nem más, mint a végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozása az igazságszolgáltatás működésébe”

– tette hozzá.

A mostani rendelet Alkotmánybírósági döntésekre is hivatkozik, amelyek szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye összhangban áll az Alaptörvénnyel. A kormányzati álláspont szerint a hozzájárulást mindenkinek teljesítenie kell, a főváros pénzügyi gondjai pedig nem az elvonásból, hanem a városvezetés gazdálkodásából fakadnak. A vita előzménye, hogy korábban a Fővárosi Törvényszék, majd a Kúria is a fővárosnak adott igazat egy 28,3 milliárd forintos levonás ügyében, az Alkotmánybíróság ugyanakkor magát a hozzájárulás intézményét nem nyilvánította alaptörvény-ellenesnek.

„Nem is kell ennél nagyobb beismerés a kormányzat részéről arról, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak lenne igaza a perekben, vagyis visszajárna a budapestieknek a tőlük elszedett pénz. Mégis dermesztő az egész. Innentől precedens van arra, hogy ha látszik, hogy a bíróság egy perben a kormányzat ellen ítélne, akkor utólag rendelettel elég kimondani, hogy a kormánynak van igaza, a pert pedig meg kell szüntetni” – írta reakciójában Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, mivel a bírósági döntések utólagos felülírása szerinte sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, az igazságszolgáltatás és a bírói függetlenség védelmében az Európai Bizottsághoz fordul. Hazai szinten a jogászok szerint egy bíróság, ha úgy ítéli meg, hogy egy jogszabály alkotmányellenes, felfüggesztheti a pert és az Alkotmánybírósághoz fordulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat” – Csézy lett Magyar Péterék új jelöltje, Tállai András ellen indul Mezőkövesden
Alig egyéves kislánya mellett döntött a politikai szerepvállalásról. Most elárulta, miért nem fél a megfélemlítéstől és a környéken tapasztalható nyomástól sem.
KÁ - szmo.hu
2026. január 31.



Csézy, azaz Csézi Erzsébet énekesnő, ruhatervező lett a TISZA Párt országgyűlési képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7-es számú választókerületben. A Tiszta Hang podcastban beszélt arról, miért vállalta a politikai szerepet alig egyéves kislánya mellett, milyen állapotokat tapasztal a szülőföldjén, és miért kellett külföldre mennie, hogy gyermeke születhessen.

Az énekesnő elmondása szerint a döntésében nagy szerepet játszott, hogy a Hősök terén tartott kampányzárón úgy érezte, ott a helye, és el kell énekelnie az egyik legszebb, az országról szóló dalát. Állítása szerint akkor már a kislányát várta, ami megerősítette abban, hogy felelősséggel tartozik a jövőért. „Persze a miénkért is, hiszen remélem, még sok szép évünk van hátra, de az ő jövőjük alakulása óriási felelősség” – fogalmazott. A kiállása után – mint mondta – elenyésző számú negatív hozzászólást kapott. Bár jobboldali érzelműnek tartja magát, férje például baloldali, mégis jól megértik egymást, és éppen a társadalmi megosztottság felszámolását tartja a fő céljának.

„Azt szeretném, ha eljutnánk oda, hogy nem is kell tudnunk, kik a miniszterek, mert mindenki teszi a dolgát, és ez egy élhető ország lesz. Lehet, hogy ez vízió, de nekem ez a célom”

– jelentette ki.

Csézy szerint a szülőföldje, Matyóföld adja az identitását, és sosem tudott volna Budapesten élni. Büszke rá, hogy a családja, a Kisjankó család az 1700-as évektől alapozta meg a matyó népművészetet. Ezt a hagyományt viszi tovább a saját ruhakollekciójával is, amelynek darabjait a Nobel-díjas Karikó Katalin is viselte, többek között a díjátadón is. „Óriási büszkeség, hogy az ő ruháit tervezhettem, méltóbb helyen nem is viselhetné őket senki” – mondta.

Az énekesnő azért döntött az indulás mellett, mert úgy látja, nagyon régóta nem volt igazi kihívója a jelenlegi képviselőnek a körzetben. Szerinte a 90-es évek elején volt utoljára helyi, mezőkövesdi induló. Ezzel szeretne erőt adni az otthoniaknak. „Jelenleg borzasztóan le van korlátozva minden, és az embereket megfélemlítik” – állítja. Úgy látja, az emberek hitetlenek lettek, és egyre több fiatal hagyja el a környéket.

„Régebben mindenkinek azt mondtam, hogy maradjon, mert ez a hazája. Az utóbbi időben viszont – és ezt szégyellem – már azt mondtam nekik: menjetek, egy életetek van, vágjatok bele, mert itthon nem láttam a kitörési lehetőséget”

– fogalmazott.

Csézy beszélt a személyes küzdelmeiről is, amelyek rávilágítottak a hazai rendszer hibáira.

„Én nyíltan beszéltem arról, hogy hat évig mindent megtettünk a férjemmel, hogy gyerekünk szülessen, és végül külföldre kellett mennünk, ahol elsőre sikerült”

– mondta el. Szerinte a probléma nem a magyar szakemberekkel van, hanem azzal, hogy az államosított meddőségi intézetek annyira túlterheltek, hogy nincs idő alaposan kivizsgálni a párokat. Kritizálta a szabad orvosválasztás eltörlését is a szülészeteken, ami szerinte óriási rizikót jelent a nőknek. „Ennek eredménye, hogy egy megyei kórházban január 6-án született meg az első gyerek, miközben abban a magánkórházban, amit én is választottam, napi nyolc baba jön a világra. Ez nincs rendben” – jelentette ki.

A helyi viszonyokról szólva elmondta, hogy a mezőkövesdi kórház aktív ellátását megszüntették, és egy elfekvőt csináltak belőle.

„Ezt tényleg nem értem. Éppen akkor készült el a stadion, amikor bezárták a kórházat”

– emelte ki. Hozzátette, hogy a helyi háziorvosi rendelő állapota évtizedek óta változatlan. „Egy 1970-es évekbeli filmet lehetne ott forgatni. A csempe, a függöny, az ablak… ezek nem lennének nagy költségek” – mondta. Sajnálatát fejezte ki a Zsóry Fürdő lemaradása és a mezőkövesdi belváros kiürülése miatt is. Szerinte a megkeseredettség látszik az embereken, mert eltűnt a középosztály.

Az énekesnő és férje, a rákutató dr. Szabó László sokat jótékonykodnak. Csézy elmondta, hogy az utóbbi időben megdöbbentő kérésekkel találkoztak.

„Tudod, mire kértek nagyon sokan pénzt? Temetésre. Hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. És több temetést fizettünk ki. És ez egy borzasztó állapot egyébként”

– fogalmazott. Úgy érzi, nem tudja tovább a fotelből nézni a történéseket. „Ha mindenki így állna hozzá, akkor soha nem lenne más” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy nem politikusnak tartja magát, de pont ezt várják az emberek: hogy valódi, közülük való emberek képviseljék őket, akik már letettek valamit az asztalra a saját területükön. „Én ideállok teljes mellszélességgel, és tényleg majd kérek mindenkit, aki egy picit is azt gondolja, hogy most így már érdemes, akkor segítsen, mert én csak egyetlen egy ember vagyok” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk