HÍREK
A Rovatból

Arról beszélt Orbán Viktor a pápának, mikor érhet véget az ukrajnai háború

Ferenc pápa szerint a magyar kormányfő azt mondta neki: Putyinnak van egy terve, és május 9-én minden véget ér.


Hosszú interjút adott Ferenc pápa a Corriere della Serra című olasz napilapnak. A 444 szemléje szerint ebben a katolikus egyházfő hosszasan beszélt az Ukrajnában zajló háborúról is. Ferenc pápa azt mondta, hogy a konfliktus kirobbanásakor felhívta telefonon Volodomir Zelenszkij ukrán elnököt, Putyint viszont nem.

"Egyértelmű gesztust akartam tenni, amit az egész világ lát, ezért elmentem az orosz nagykövethez. Magyarázatot kértem, és azt, hogy hagyják abba"

- mondta a katolikus egyházfő. Ferenc pápa a háború huszadik napján üzent az orosz elnöknek, hogy a béke érdekében hajlandó vele találkozni Moszkvában. A felvetésre egyelőre nem kapott választ, a pápa szerint azonban Putyinnak nem érdeke ez a találkozó.

Az interjú egy pontján Ferenc Orbán Viktor nevét is megemlítette. Ahogy elmondta: a magyar kormányfő április végi találkozójukon említette neki, hogy az oroszoknak van egy tervük, mely szerint május 9-én mindennek vége lesz. A pápa reméli, hogy tényleg így van, de pesszimista.

Az interjúból az is kiderül, hogy Ferenc negyven percen keresztül beszélt az orosz egyház vezetőjével, Kirill moszkvai pátriárkával Zoomon keresztül, aki "felolvasta neki a háború indokait. Erre azonban Ferenc azt mondta, hogy ő ebből nem ért semmit, és emlékeztette Kirill, hogy "mi nem állami papok vagyunk, nem a politika, hanem Jézus nyelvét beszéljük".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Mindenki kezdjen munkát keresni” – ezt üzente Lázár János a Mezőhegyesi Ménesbirtok dolgozóinak a Magyar Hang szerint
A lap értesülése szerint a leköszönő miniszter azt közölte a dolgozókkal, hogy a gazdaság jövője bizonytalan. Az esetleges leépítés először a Makóról és Hódmezővásárhelyről ingázókat érintheti, a helyieket tartanák meg legtovább.


Leépítés fenyegetheti Magyarország egyik legbőkezűbben támogatott, papíron nyereséges mintagazdaságát, a Mezőhegyesi Ménesbirtokot.

A múlt hét végén Lázár János összehívta a cég dolgozóit – írja a Magyar Hang. A lap értesülései szerint a leköszönő építési és közlekedési miniszter arról tájékoztatta a munkavállalókat, hogy a gazdaság jövője bizonytalan.

Lázár János azt közölte velük, hogy „a legjobb, ha mindenki elkezd munkát keresni magának”.

A tájékoztatón a lap szerint elhangzott az is, hogy ameddig lehet, a helyi, mezőhegyesi dolgozókat tartják meg, de a Makóról és Hódmezővásárhelyről bejáró munkavállalók állása hamarabb veszélybe kerülhet.

A bejelentés azért is meglepő, mert a cég pénzügyi adatai stabil működésre utalnak. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság a lap szerint 2024-ben 12 milliárd forintos árbevétel mellett 440 millió forint adózott eredményt ért el, és a megelőző évek is nyereségesek voltak. A társaság saját tőkéje elérte a 79,5 milliárd forintot. A cég 463 főt foglalkoztat.

A ménesbirtokot egy közérdekű vagyonkezelő alapítvány, a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány tulajdonolja, amelynek kuratóriumi elnöke Lázár János.

Az alapítvány az elmúlt években jelentős állami vagyonelemeket kapott: 2022-ben 8,5 ezer hektár termőföld és 15 milliárd forint került hozzá, idén tavasszal pedig egy kormánydöntéssel további 1374 ingatlan gyarapította a vagyonát.

A birtok korábban is hatalmas összegekből fejlődhetett. 2022-ben egy körülbelül 10 milliárd forintos beruházásból épült korszerű öntözőrendszer, amihez az állam 8,5 milliárd forint támogatást adott.

Egy évvel később pedig 3,3 milliárd forintból adtak át egy olyan különleges tehénistállót, amelyben az állatok vízágyon pihenhetnek. Ehhez 1,2 milliárd forint uniós forrás érkezett.

Az Orbán-kormány kommunikációja a ménesbirtokot rendre a magyar agrárium mintagazdaságaként és tudásközpontjaként mutatta be, amelynek fejlesztései az ország versenyképességét szolgálják.

Az ügyben a Magyar Hang megkereste a ménesbirtokot, de választ egyelőre nem kaptak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Hosszú távon maradunk Magyarországon” – Tiborcz Istvánék reagáltak a vagyonkimentésre
Ezzel a kijelentéssel reagált Tiborcz István szóvivője azokra a vádakra, melyek szerint kormányközeli üzletemberek menekítik ki a vagyonukat. A cégcsoport ugyanakkor kitért a válasz elől, hogy a tavaly az Egyesült Államokba költözött Tiborcz hazatér-e.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 28.



Szóvivője szerint Tiborcz István a BDPST Zrt.-n keresztül tervezi folytatni üzleti tevékenységét Magyarországon, miután Magyar Péter arról posztolt, hogy a kormányhoz közeli üzletemberek tízmilliárdos értékben utalják ki a pénzt az országból.

„A csoport továbbra is hozzájárul a magyar gazdasághoz, és […] elkötelezett marad hosszú távú magyarországi jelenléte mellett” – nyilatkozta a szóvivő a Financial Timesnak.

Magyar Péter bejegyzésében azt is állította, hogy „a NAV több, Rogán Antal köréhez tartozó nagy értékű utalást felfüggesztett a bankok jelzései alapján, pénzmosás gyanújával”.

Az RTL Híradó megkeresésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem cáfolta az értesülést, de közölte, hogy konkrét ügyekben nem adhatnak tájékoztatást.

Tiborcz szóvivője arra a kérdésre nem válaszolt, hogy a leköszönő miniszterelnök veje visszatér-e Magyarországra. Tiborcz István tavaly költözött az Egyesült Államokba, szóvivője pedig Matolcsy Ádámhoz hasonlóan kijelentette, hogy cége teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal.

A Financial Times cikkében megszólalt Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója is, aki szerint neki „nincs félnivalója”, szemben azokkal, akik nem megfelelő tendereken jutottak munkához. Úgy vélte, a normális piaci feltételek helyreállításával az „Orbán-rendszer” eltűnne a gazdaságból.

Magyar Péter felszólította a legfőbb ügyészt, az országos rendőrfőkapitányt és a NAV elnökét, hogy vegyék őrizetbe „a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnözőket, és ne hagyják őket a Tisza-kormány megalakulása előtt olyan országokba menekülni, ahonnan egyelőre nincs kiadatás”.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Időzített bomba” – Orbán Viktortól vár választ Jakab Péter a Miskolc melletti vegyi üzemről
A leköszönő országgyűlési képviselő írásban kérdezte a még hivatalban lévő miniszterelnököt a sajóbábonyi SPL Europe Kft. helyzetéről. Az üzemben több tonna mérgező anyagot tárolnak szakszerűtlenül, a dolgozók hónapok óta nem kaptak fizetést.


Írásbeli kérdéssel fordult Orbán Viktorhoz Jakab Péter a sajóbábonyi SPL Europe Kft. vegyi üzemének ügyében, ahol a leköszönő országgyűlési képviselő szerint nem megoldott többtonnányi mérgező vegyi anyag biztonságos tárolása – vette észre a hvg.hu.

Jakab szerint a gyár – a nyári meleg közeledtével – egy időzített bomba, amely veszélyeztetheti a légvonalban 10 kilométerre lévő Miskolcot.

A képviselő azonnali kormányzati intézkedést sürget a katasztrófahelyzet megelőzésére és a hónapok óta fizetésükre váró dolgozók megsegítésére. Arra vár választ, hogy mit tesz az ügyvezető kormány a lakosság biztonsága érdekében, és hogyan garantálja, hogy a munkavállalók megkapják a tulajdonos által visszatartott bérüket és az újbóli elhelyezkedésükhöz szükséges dokumentumokat.

Az SPL Europe telephelye hivatalosan is „felső küszöbértékű veszélyes üzemként” van nyilvántartva, és nem ez az első súlyos ügye: egy 2024-es klórgázszivárgás miatt a kormányhivatal 2025-ben 100 millió forintos munkavédelmi bírságot szabott ki a cégre.

A dolgozók helyzete 2025 nyarán kezdett romlani, amikor a fizetések csúszni kezdtek. Egyikük korábban részletesen beszámolt a kialakult helyzetről:

„Júliusban még csak négy napot csúsztak. Augusztusban időben kaptuk meg a pénzt, szeptemberben viszont már két részletben érkezett a fizetés. Októberben csak 21-én utaltak, az októberi bért pedig decemberben kaptuk meg. A decemberi bér felét 2026. február 4-én utalták.”

A növényvédőszereket gyártó, indiai tulajdonú cég ellen február 13-án felszámolási eljárás indult, a termelés gyakorlatilag leállt.

A munkavállalók utoljára decemberben kaptak fizetést, ezért április 17-én éhségsztrájkba kezdtek, amelyet három nappal később egészségi és családi okokból felfüggesztettek.

A tiltakozás ideje alatt a kormány Bérgarancia Alapján keresztül megkezdődtek a kifizetések. A felszámoló kérelmére a Budapest Főváros Kormányhivatala április 10-én 29 dolgozó februári bérét, majd április 17-én további 22 munkavállaló márciusi járandóságát utalta. A többiek bérének rendezéséhez a felszámoló további intézkedései szükségesek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Matolcsy Ádám tagadja, hogy sportautókat és vagyontárgyakat menekített volna Dubajba
A volt jegybankelnök fia a konténerekről szóló sajtóhírekre reagált az Egyesült Arab Emírségekkel kapcsolatban. Kijelentette, hogy bevételei legálisak, és kész együttműködni a hatóságokkal, bár nincs kiadatási egyezmény.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 28.



Miközben az új kormány a NER-vagyonok visszaszerzését ígéri, Matolcsy Ádám a Financial Timesnak nyilatkozva először reagált részletesen az őt érő vádakra. A volt jegybankelnök fia szerint a felelősségre vonásról nem politikusoknak vagy újságíróknak kell dönteniük.

„A bevételeim legális és átlátható tevékenységekből származnak”

– szögezte le Matolcsy, aki a brit gazdasági lapnak arról is beszélt, hogy cégei nem állnak kapcsolatban a jegybanki alapítványokkal. A 24.hu által is szemlézett cikk egy szélesebb jelenséget mutat be, miszerint a magyar üzleti elit egy része távolodik a NER-től, a rendszerhez hű milliárdosok pedig külföldre igyekeznek menekíteni a vagyonukat.

A nyilatkozatot különösen súlyossá teszi, hogy tavaly márciusban az Állami Számvevőszék vagyonvesztést tárt fel a jegybank által létrehozott alapítványoknál. A vizsgálat azt állapította meg, hogy Matolcsy Ádám és baráti köre milliárdokat vehetett ki az alapítványokból, az ügyben pedig több mint egy éve nyomozás zajlik az eltűnt több száz milliárdos vagyon miatt.

A vagyonkimentésről szóló vádak idén néhány hete kaptak új lendületet, amikor a sajtó arról írt, hogy a Matolcsy család konténerekben szállíttatta vagyontárgyait és sportautóit Dubajba. Matolcsy Ádám a Financial Timesnak ezt egyértelműen cáfolta.

„Az az állítás, hogy jelentős értékű személyes tárgyakat szállíttattam Dubajba, egyszerűen nem igaz” – mondta.

Matolcsy életvitelével és üzleteivel a sajtó régóta foglalkozik. Korábban írtak arról, hogy drága Porschékat gyűjt, és elismerte, hogy abban a budai villában lakott, amelyet az egyik MNB-alapítvány vásárolt meg 1,3 milliárd forintért. Nevük egy svábhegyi villa postaládáján is felbukkant, a Direkt36 pedig részletesen feltárta a dubaji céghálót és ingatlanhasználatokat. Matolcsy egy tavalyi nyilatkozatában azt mondta, nem tart attól, hogy letartóztatnák.

Mostani nyilatkozatában megerősítette, hogy évek óta rendelkezik tartózkodási engedéllyel az Egyesült Arab Emírségekben, ahol bútoripari vállalkozást üzemeltet közel-keleti megrendelőkkel. Azt is kijelentette, hogy „teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal”, amennyiben az új magyar kormány a kiadatását kérné. Ezt megnehezíti, hogy Magyarországnak nincs kiadatási egyezménye az Emírségekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk