KULT
A Rovatból

„Arra születtünk, hogy tiszta legyen még a szívünk, játsszunk még tovább” – 50 éve mutatták be a Képzelt Riport egy amerikai popfesztiválról című rock-musicalt

Az előadás a Vígszínház fiatal nemzedékének nagy berobbanása volt

Link másolása

1973 ősz, Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János Középiskolai Kollégium. Szombat esti buli, nagyszerű a hangulat, a diákzenekar a lelkét kiteszi. Baljósan közeledik azonban az ügyeletes nevelőtanárnő, hogy véget vessen a zenének. A banda ilyenkorra tartogatja a legütősebb dalokat. Dob indul, az énekes pedig sejtelmesen énekelni kezd: „Ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy, lépj ki, mint egy rossz cipőből, ringasd el magad…”. Fél órával később a zenekar már éppen a koncert felvételét hallgatja, amikor a tanárnő a hangosbeszélőn az énekest hívja: azonnal csináljon rendet, különben repül a koleszból a haverjaival együtt.

És a frontember nem akar hinni a szemének, fülének: a lányszárny mind a négy emeleti folyosóján kint állnak a lányok, ütik a korlátot és teli torokból éneklik: „Ringasd el magad, senki nincs ki elringasson…” És az énekesnek, e sorok írójának, nem kis fáradtságába kerül, hogy elhallgattassa őket.

1973. május 1. Már kívülről tudjuk a homokszínű borítós lemez minden dalát, többet meg is tanulunk róla a zenekarral. Engem talán a legjobban az döbbent meg, amelyben József meg akarja találni Esztert. Az aznapi majális a vásárhelyi Népkertben nagyon emlékeztet egy igazi popfesztiválra, a helyi nagymenő Nevada játszik.

Két nappal korábban találkozom egy lánnyal, akivel csak annyiban maradunk, hogy fussunk össze valahol, valamikor, például a majálison. És én 17 éves lelkemmel érzem, hogy „a hangszórók bömbölésében is meghallanám a suttogását és a nevetését.” Találkozunk, és bár később útjaink másfelé visznek minket, valahol, valamikor mindig összefutunk. Negyedszázaddal később például a Szegedi Szabadtéri Játékokon hallgatjuk azokat a dalokat, amelyek kamaszkorunkat jelentették.

Valamikor a 2000-es években. Presser Gábor önálló estje a Vígszínház Házi Színpadán. Mesél, énekel, zongorázik, néha bemondja, mi következik, néha nem. Egyszer csak játszani kezd egy akkordmenetet, és a harmadik sorra a közönség egy emberként rákezdi: „Madarak jönnek, madarak jönnek, halálesőt permeteznek…” és a párommal együtt kiver minket a hideg…

2013. 40. évforduló a Vígszínházban. Az ősbemutató Józsefe (Tahi Tóth László) újra keresi fojtott hangján egykori Eszterét (Almási Éva), „mielőtt megfázik, tüdőgyulladást kap”, majd együtt éneklik: „Hogyan mondjam el neked, amit nem lehet…” Az első sorban ülve egy korty levegő sem megy le a torkunkon. Másnap megírom Tahinak.

„Kedves László! Köszönöm. Gondolom sejti, hogy egy színész az ilyen visszajelzésekért él. Csókolom Önöket!” – írja vissza.

Éppen 10 éve ennek, „József” már 5 éve odaát van és szomorú aktualitása, hogy Párja, Kárászy Szilvia egy hete ment utána, éppen halála évfordulóján.

Ha csak annyit hallok, hogy Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, ezek a történetek jutnak eszembe azonnal, miközben hibátlanul lepereg bennem az egész lemez, még az öt évtizedes bakelitet sem kell elővennem hozzá.

Alig 15 évesen olvastam először Déry Tibor kisregényét, ami a Kortárs irodalmi folyóiratban jelent meg. (Most, ennyi idő fedeztem fel újra rendkívüli nyelvi és képi gazdagságát). Akkor már volt némi fogalmam a pop-rock kultúráról, hallottam Woodstock-ról, a Wight-szigetről, sőt, Altamontról, a Rolling Stones 1969. december 6-i tragikus végű fellépéséről is, amelynek újsághíre az alapötletet adta. Bár furcsállottam egy kicsit, hogy miért énekel Mick Jagger Illés-dalokat (Miért hagytuk, hogy így legyen, Nem akarok állni, ha fordul a Föld, Ne gondold, hogy tiéd a világ), nem mindig értettem a madár-hasonlatokat és bibliai eszmefuttásokat, de az agyamban összeállt a hazájukat vesztett, múltjuktól menekülni akaró emberek kétségbeesett kapaszkodása valakibe vagy valamibe, mint ahogyan a rettegett Pokol Angyalai és a zsidókat halálba hajszoló nyilasok közötti párhuzam is.

Nem akármilyen fába vágta hát a fejszéjét a Vígszínház, amely 1973. március 2-án ezt a rendkívül összetett művet rock-musicalként mutatta be. Bár egy korabeli kritika azt írta, hogy a darab, amelyhez Pós Sándor dolgozta át az eredeti szöveget, éppen Déry Tibor regényének legértékesebb elemeit hagyja ki, vagy pedig kevésbé lesznek hangsúlyosak, az író és az előadás alkotói pontosan ráéreztek az író szándékára: a gyökerek elszakíthatatlanságára, a bármi áron való szabadság iránti vágyra, a tömegpszichózis sötét oldalára, de megjelenik a színen a zene szülte közösségi érzés és szolidaritás is.

Déry regénye első olvasatra „rock-ellenesnek” tűnhet, hiszen a fesztivált már-már apokaliptikus vízióként ábrázolja.

Várkonyi Zoltán, a Vígszínház igazgatója éppen a „hippikultúra kritikájaként” tudta eladni a kor kultúrpolitikusainak a színrevitelét. Jellemző, hogy 2007-ben is jelent meg egy kritika a Sziget Popfesztivál-előadásáról, amely „Sziget-ellenes kommunista propagandaműnek” minősítette, szerzője vélhetően semmit nem értett belőle… Viszont 1973-ban akkor az alig 30 éves rendezőnek, Marton Lászlónak sikerült meggyőznie Presser Gábort és Adamis Annát, a Locomotiv GT szerzőpárosát, hogy dalaikkal teremtsék meg a darab keretét és pilléreit. Eredetileg az Illésre gondoltak, és Presser is habozott – a zenekaron belül sem volt teljes az egyetértés a „színházi kalandban” – végül az író és a zeneszerző találkozása döntött.

Így született a darabhoz kemény rock (Ringasd el magad) lírai dal (Arra születtem), sanzon (Nem akarom látni), duett (Vinnélek, vinnélek) és elejétől végig fontos szerepet kapott a „tömeg” kórusa.

És csúcsformában volt a Presser Gábor, Barta Tamás, Somló Tamás, Laux József alkotta LGT is, különösen Presser érzékeny zongorajátéka, és Barta lebegő gitárhangjai teremtettek egyedülálló légkört.

Az ősbemutató színlapján „versszövegként” szerepel Anna munkája – ebből is érezhető volt, hogy itt új dimenziót kapott a rock-szövegírás, amelyet eddig sem a szakma, sem a kritika nem tudott igazán hová tenni. A premier egyben a Vígszínház fiatal generációjának kollektív berobbanását jelentette. Tahi és Almási kettőse mellett kiemelkedett Kern András Piszkoslábú Fiúja, Lukács Sándor seriffje, Balázs Péter Manuelje, Koncz Gábor nyilas madár/pokolangyala és a kisebb szerepekben már feltűnt Kútvölgyi Erzsébet, Szakácsi Sándor és Szerencsi Éva is.

A több síkon zajló történetet azóta többféleképpen értelmezték a rendezők, a dalok betöltötték azt a szerepet, amit maga Déry szánt nekik a lemez borítóján a fiataloknak üzenve: „Enyhítsen kedvükön ez a szép, fiatal zene.” Enyhíthet, igen, és elgondolkodtat, messze túl a 70-es éveken, a hippikorszakon, holokauszton.

„Arra születtünk, hogy a Föld sebeit begyógyítsuk” – ez a regényben is szereplő mondat, a finálé első sora napjainkban akár a klímaváltozás ellen küzdők mottója is lehetne. Az örök utazó ember szólal meg a nyitányból, aki ott van több ezeréves kultúránkban a Taótól Baudelaire-en át Kerouacig: „Menni kéne minden lépést/Kipróbálni minden érzést/Szállni kéne szárnyak nélkül/Álmodozni álmok nélkül.”

És ki meri állítani, akár 20-30, akár 60-70 éves fejjel, hogy tudja a válaszokat a Valaki mondja meg kérdéseire: miért lesz gonosszá? kinek kell higgyek? mi az, hogy elmúlt? hogyan kell élni? miért vagyunk itt?

„Végül arra jöttem én a világra, hogy elhiggyem azt, hogy nem vagyok hiába” – mondhatjuk-e erre, hogy ez egy alapvető ember jog, ami mégsem illet meg mindenkit? Amikor napjainkban világszerte egyre többen kényszerülnek elhagyni szülőföldjüket, lehet-e a bennük lévő kiirthatatlan bizonytalanságot tömörebben kifejezni? „Volt egy föld, messze ég/Elnyelte már a messzeség/Ismerős volt nagyon/De lehet, hogy csak gondolom.” De minden tragédia ellenére itt a remény, mert ma is arra születünk, hogy boldogok legyünk, hogy „napsugárba kapaszkodjunk”, „hogy tiszta legyen még a szívünk, játszunk még tovább” – ezt vigyük magunkkal a zárókórus lecsengése után és hagyjuk örökül az utánunk jövőknek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tordy Géza a halála előtt intézetbe akart költözni, memóriazavarai miatt hagyott fel a színészettel
Ezt mondta el barátja, a Jászai-díjas Körtvélyessy Zsolt. Két hónappal halála előtt találkozott utoljára a művésszel.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 30.


Link másolása

Május 1-jén ünnepelné a 86. születésnapját Tordy Géza. Halála előtt tíz évvel már visszavonult a színpadtól, az okokról azonban soha nem beszélt. Most az egyik legjobb barátja, Körtvélyessy Zsolt árulta el a Blikknek, hogy a Nemzet Színésze a memóriazavarai miatt kényszerült felhagyni a munkával, majd elvonulni a nyilvánosság elől.

„Géza volt az egyik legjobb és legrégebbi barátom, hetven éve ismertük egymást. Nagyon megrázott a távozása. Szegény az évek során egyre több betegséggel küzdött. Bár egyedül élt, sokat volt kórházban, és szó volt arról is, hogy állandó jelleggel bevonul egy intézetbe, mert nem akar senki terhére lenni.”

– mondta Körtvélyessy. Úgy látta, Tordy elszánt volt elhatározásában, arra azonban már nem került sor. A színművész úgy emlékszik, az egészségügyi problémák közül Tordyt leginkább memóriazavara viselte meg, emiatt hagyta abba a színészetet is.

Nagyjából tíz évvel ezelőtt kényszerült a visszavonulásra, mert a memóriaproblémái miatt már nem tudta megtanulni a szöveget.

Ez nagyon megviselte, és a korábban mókamesterként ismert Gézából zárkózott, megkeseredett embert lett.

Ez volt az oka annak is, hogy ennyire kizárt az életéből mindenfajta szereplést. Ő egy nagyon elkötelezett színész volt, aki szinte mindent képes volt alárendelni a munkájának, és nagy törést okozott, hogy ennek vége. Emlékszem, bár a Hadik-filmben mind a kettőnknek csak egy kis szerepe volt, azt mennyire élvezte.” – mondta Körtvélyessy. A Jászai-díjas színész rendszeresen tartotta a kapcsolatot Tordyval. Két hónappal a halála előtt találkoztak is. „Szerveztük már a következőt, valami közös főzést, ami már nem jöhetett létre”. – zárta gondolatait Körtvélyessy Zsolt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Itt a magyar Harry Potter: gulyással, hagyományos reggelivel, metróval és egy sikeretlen vizsga utáni búfelejtővel
Hári Gábor egy családi étkezésben megfáradva döntött úgy, hogy elkészíti a kultikus figurák magyar verzióját. A mesterséges intelligencia segítségével kerültek a szereplők kocsmába, pályaudvarra, lakótelepre...

Link másolása

Harry Potterből sosem elég. A könyvek és filmek, a különféle játékok után a mesterséges intelligencia segítségével most Magyarországra érkeztek a szereplők.

A kalandról különleges képeket osztott meg a Facebook-on Hári Gábor. Az alkotó elmesélte a Szeretlek Magyarországnak, hogyan született az ötlet, hogy magyar környezetbe helyezze a varázsló-tanoncok világát.

"Az inspirációm onnan jött, hogy külföldön élek, és a családom látogatóba jött nemrég. Magyar ételeket ettünk, elég tetemes mennyiségben. Egy ponton, amikor már kifáradtam az evésben, leültem a YouTube elé és eszembe jutott a "nemzeti Harry Potteres" mesterséges intelligencia mémformátum. Magyar verziót még nem láttam belöle, ezért úgy döntöttem elkészítem én".

A képeket pedig megosztotta ITT. És az alkotásokhoz némi magyarázatot is adott.

"Hágrid" gulyást főzött a harmadik ebédjére
"Dámböldór" a méreggel, ami miatt kirúgták
"Sznép" a megvakulása előtt
"MekGonagál" hagyományos magyar reggelivel
"Heri, Ron és Hermióne" egy sikertelen vizsga után, iskolai egyenruhában
"Dobbi" túl sokat szívott, most a pályaudvaron lakik
"Voldemort", aki rossz hírekkel szórakoztat

A képeket Hári Gábor engedélyével közöltük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Bárcsak egy sima iskolába járhattam volna!” – Zendaya a gyerekkori sztársággal járó szorongásairól mesélt
Zendaya jelenleg a Z-generáció legnagyobb sztárja, aki már tinédzserként példakép volt kortársai számára, hiszen óriási sikerrel énekelt, táncol, színészkedett, producerkedett, sőt, könyvet is írt. A sztársághoz vezető út azonban egyáltalán nem volt könnyű a számára.

Link másolása

Zendaya nem a showbizniszből érkező szülők gyermeke (tanárként dolgoztak mindketten), vegyes etnikumú előadóként szintén nem nyílt meg előtte rögtön minden ajtó, a tehetsége azonban végül teret nyert. A most 27 éves színésznő egyébként többször is megnyílt a stresszről és a szorongásáról, amit azért érzett gyerekszínészként, mert folyamatosan teljesítenie kell, hiszen attól félt, hogy ha nem hozza ki magából a maximumot, az emberek elveszítik az érdeklődésüket iránta.

A kétszeres Emmy-díjas sorozat- és filmsztár, aki óriási sikereket ért el a Pókember- és a Dűne-filmekkel, az Eufória című szériával (jelenleg pedig a Challengers című teniszes drámában láthatjuk, amiért már most Oscar-jelölést jósolnak neki), azon kevés hírességek egyike, akik valaha a Vogue és a brit Vogue címlapján szerepeltek ugyanabban a hónapban.

„Bonyolult érzéseim vannak a gyerekléttel, a hírnévvel és a nyilvánossággal kapcsolatban. Rengeteg olyan esetet láttunk, amikor ez a kombó eléggé káros volt" – mesélte Zendaya a korai előadói karrierjéről, ami 13 éves korában kezdődött a Disney Channel Indul a risza című sorozatával:

„Csak most, felnőttként kezdek rájönni, hogy ó, oké, várj egy percet: mindig csak azt csináltam, amit ismertem, és ez minden, amit tudtam.”

Nem tud örülni a sikereinek

Zendaya azt is kifejtette, hogy úgy érzi, csak most, közelebb a harminchoz éli át a „szorongótinédzser-fázisát", mivel fiatalabb korában erre nem igazán volt lehetősége. „Úgy éreztem, hogy egy nagyon felnőtt helyzetbe kerültem. Korán lettem a családom kenyérkeresője, szóval rengeteg szerepcsere történt nálunk, miközben én hirtelen felnőtté váltam.”

A fiatalon felnőttkorba taszított tapasztalatai miatt elmondása szerint nem élvezheti annyira a sikereit, amennyire szeretné: „Úgy érzem, hogy összezsugorodom, és nem tudok felhőtlenül örülni mindannak, ami történik velem.

Nagyon feszült vagyok, és azt hiszem, ezt azért hordozom magammal, mert gyerekkoromban nem igazán volt lehetőségem arra, hogy csak úgy kipróbáljak minden hülyeséget, amit egy gyereknek, tinédzsernek ki kéne próbálnia. Bárcsak egy sima iskolába járhattam volna!”

Bár Zendaya sosem járt középiskolába, a felnőtt karrierje nagy részét azzal töltötte, hogy ilyen korú karaktereket alakított, mint például az Eufóriában, vagy a Pókember-filmekben, ez utóbbiakban jelenlegi szerelme, Tom Holland oldalán játszott.

Fél, hogy megunják

A Challengers az egyik első olyan filmje Zendayának, amelyben a tényleges korának megfelelő korú ember alakít, ezt pedig saját bevallása szerint üdítőnek, ugyanakkor egy kicsit ijesztőnek is találta: „Úgy voltam vele, hogy remélem, a nézők elhiszik a karakteremről, hogy ugyanannyi idős, mint én, vagy talán egy kicsit idősebbnek is gondolnak, hiszen vannak barátaim, akik már szülők, vagy akiknél épp úton van a gyerek" – magyarázta Luca Guadagnino (Vakító napfény, Szólíts a neveden, Sóhajok, Csontok meg minden) filmjéről, amelyben egy fiatal anyukát alakít.

Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy egy nap szeretne családot alapítani, de nem akarja elsietni a dolgot, mivel aggódik amiatt, hogy a nyilvánosság előtti élete mit jelentene a gyerekei számára. „Azt hiszem, mindig is szorongtam a gondolattól, hogy az emberek egyszer csak azt mondják: »Már 14 éves korod óta figyelemmel követlek, de már nem érdekelsz, mert unalmas lettél.«”

Az attól való aggodalma, hogy cserbenhagyja az embereket, egyben azt is eredményezi, hogy gyakran bénító nyomást helyez magára, hasonlóan ahhoz, ahogyan a Challengers-beli karaktere, Tashi teszi.

A párja, Tom Holland, a barátai és a munkatársai szerint egyébként Zendaya eddig tökéletesen kezelte a sztárságával együtt járó cirkuszt, és nem féltik őt a jövőben sem, mert a sikerei ellenére nem szállt el, két lábbal áll a földön, és határozott elképzelései vannak arról, hogy milyen irányba vigye a karrierjét.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk