Mióta is használunk arab számjegyeket?
Akkor most az elején eláruljuk: az arab számok igaziból nem is arabok.
Amit ma arab számoknak nevezünk, a tízes számrendszeren belüli helyiértékes számírás, vagyis az összes szám tíz jellel való kifejezése Indiából ered, ezeknek a számoknak a története úgy 2500 évvel ezelőtt kezdődött.
Miért volt ez ennyire fontos? Ebben a típusú számírásban az a forradalmi, hogy a nullát is jelöli (ezt vagy a kínaiaktól, vagy a görögöktől vették át). A másik különlegessége, hogy az olyan számokat, mint a 3 vagy a 4 nem összetett, hanem egyszerű jelek jelölik. A helyi érték alkalmazásának jelentősége pedig az, hogy lényegesen leegyszerűsíti a matematikai műveletek végrehajtását. Indiai matematikusok dolgozták ki a nulla alapvető algebrai és aritmetikai alkalmazását. Indiából perzsa, majd arab közvetítéssel jutott el Európába a hindu számírás. A 9. században a perzsa származású Abu Abdalláh Muhammad ibn Músza al-Hvárizmi használta az indiai számokat, és arab nyelven írta azt az könyvét, amelyben ezeknek a számoknak az alkalmazását mutatja be.
Először egy 976-os kódex tett említést az arabok által használt számokról. Az első európai, aki tényleg használhatta a hindu-arab számírást, az a Gerbert szerzetes volt, aki később II. Szilveszter pápaként István királynak küldött koronát. Abu Abdalláh Muhammad ibn Músza al-Hvárizmi könyvét 1145-ben fordították le latin nyelvre.
Az arab számok használatának elterjedését Fibonacci 1202-es műve is segíthette, de a könyvnyomtatás feltalálásával kapott nagy lendületet. Később a nyomtatott betűk és számok egységesebbé válása is tovább segítette a folyamatot, és a XVI. századra a római számokat kiszorították Európából.
A bráhmi számjelekből alakultak ki az indiai számjegyek, az indiaiból a nyugati arab vagyis gobár, a szanszkrit és a keleti arab számjegyek.
Majd a nyugati arab számjegyekből fejlődtek ki az európai-hindu-arab számjegyek.
„Az Indiában született bráhmi számjegyek, a Mezopotámiában létrejött helyiérték-fogalom és a görög vagy kínai nulla használata Indiában állt össze a helyi értékes, 10-es alapú számírássá, amely aztán arab közvetítéssel világszerte elterjedt” - írja a Sulinet.
Angliában 1445-ben jelentek meg az arab számok. Magyarországon csak a 15. század közepén kezdték használni az arab számjegyeket. 1456-ban V. László pecsétjén tűntek fel.
A ma használatos számok írásképét a tipográfia történetének kutatói szerint Dürer Albert német festő alkotta meg. Ha alaposan szemügyre veszitek Melankólia című 1514-ben készült metszetét, kép jobb felső sarkában, a falon lévő táblán láthatjátok ezeket a számokat. A tábla különlegessége, hogy az alsó sor középső négyzetei a kép készítésének évét jelölik, a másik, hogy minden sorban, minden oszlopban és átlóban a számok összege ugyanaz: 34.