HÍREK

Amerikai, kanadai és más külföldi katonák is megsérülhettek a lengyel határhoz közeli ukrán katonai bázist ért légicsapásban

Az oroszok vasárnap hajnalban támadták meg a Lviv melletti javorivi katonai bázist, amely a külföldről érkező katonák kiképzőközpontja is.
Fotó: Guardian News/YouTube - szmo.hu
2022. március 13.


Link másolása

A legfrissebb hírek szerint 35 ember életét vesztette, amikor vasárnap hajnalban rakétatámadás ért egy északnyugat-ukrajnai katonai kiképzőbázist. A háború így veszélyesen közel került a lengyel határtól mindössze 17 kilométerre elhelyezkedő NATO-erőkhöz. A háborús zóna ezzel kiszélesedett, mivel Oroszország igyekszik megállítani az Ukrajnába tartó fegyverszállítmányokat - írja a New York Times.

A táborra nyolc rakétát lőttek ki az ukrán hadsereg és a helyi hatóságok szerint. A légvédelmi rendszerek ugyan ezek közül elfogtak néhányat, ám több a bázisba csapódott, amely kulcsfontosságú logisztikai csomópont, egyúttal a külföldről érkező katonák kiképzőközpontja.

Anton Mironovics ezredes, az Ukrán Fegyveres Erők szóvivője elmondta, hogy legalább 9-en meghaltak és 57-en megsérültek, de folyamatosan érkeznek az újabb információk. A körülbelül 56 kilométerre fekvő lvivi sürgősségi kórház egyik mentős munkatársa szerint

a támadás után 300 sebesültet hoztak be hozzájuk.

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a csapásokat „a béke és biztonság elleni terrortámadásnak" nevezte az EU-NATO határ közelében, és megismételte az Ukrajna szövetségeseihez intézett felszólítását, hogy hozzanak létre repüléstilalmi övezetet Ukrajna felett.

A javorivi katonai komplexumként is ismert bázis létfontosságú láncszem a NATO-szövetségesek fegyvereinek Ukrajnába juttatásához. Oroszország szombaton arra figyelmeztetett, hogy az Ukrajnába küldött fegyvereket az orosz erők „legitim célpontnak” tekintik. Ezután mindössze néhány órával az Egyesült Államok további 200 millió dollár értékű fegyverszállítmányt és felszerelést ígért Ukrajnának.

A háború előtt a bázist a NATO használta az ukrán hadsereg kiképzésére. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada Lengyelország, Lettországból és több más szövetséges állam katonái dolgoztak a bázison, ahol jelenleg az önként jelentkező külföldi katonák kiképzése zajlik.

Az ukrán kormány becslései szerint mintegy 20 ezer ember regisztrált a Nemzetközi Légióba a világ minden tájáról. Több ezer amerikait is. Azt egyelőre nem tudni, pontosan hány külföldi tartózkodott a bázison a támadás idején.

A New York Times-nak nyilatkozott Jonathan Norris törzsőrmester, aki korábban az Egyesült Államok hadseregének újságírójaként volt a bázison. Azt mondta, az egyik megsérült épület egy olyan részen volt, ahol amerikai, kanadai és más külföldi katonai oktatók aludtak a háború előtt. 

Mironovics ezredes, az ukrán katonai szóvivő március 11-én elmondta, "akár ezer külföldi” kiképzése is zajlik a komplexumban, akik közül a legügyesebbek, legfelkészültebbek már a frontvonalban harcolnak az ukrán fegyveres erőkkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: