SZTÁRVILÁG
A Rovatból

"Alig mertem megkérdezni, de muszáj volt" – Demi Lovato anyja elárulta, min ment keresztül, amikor lánya életveszélyben volt

Az énekesnőt jelenleg rehabilitáción kezelik.

Link másolása

Már több mint két hónap telt el Demi Lovato drogtúladagolása óta, az énekesnő édesanyja, Dianna De La Garza egészen eddig hallgatott a történtekről. Azonban most végre megtörte a csendet, és a Newsmax TV-nek adott interjújában elárulta, min ment keresztül azon a bizonyos pár napon, amikor azt sem tudta, életben marad-e Demi.

De La Garza először lánya barátaitól kapott üzeneteket, majd Lovato asszisztense, Kelsey Kershner hívta telefonon, hogy beszámoljon neki a történtekről.

"Közölte, hogy Demi túladagolta magát. Nem tudtam, mit mondjak, nem készültem fel arra, hogy valaha ilyen történik bármelyik gyerekemmel is. Alig mertem megkérdezni, de muszáj volt... Emlékszem, a végtelenségig tartott, amíg kimondtam a szavakat: "És jól van?" - emlékezett vissza az édesanya.

Kershner ekkor elmondta, hogy Demi tudatánál van, de nem válaszol a kérdésekre, De La Garza pedig azonnal a kórházba rohant. Elmondása szerint lánya szörnyű állapotban volt, nem tudhatták, hogy túl fogja-e élni az elkövetkező napokat. A sztár végül szerencsésen felépült, és 10 nap után elhagyhatta a kórházat, ahonnan aztán rehabra ment. De La Garza nagyon hálás az orvosok és a rajongók biztatásáért, és elárulta, a lánya most már boldog és egészséges.

"Folyamatosan dolgozik a leszokáson, és megkapja a szükséges segítséget. Ez megnyugtat engem a jövőjét, és a családunk jövőjét illetően" - fejtette ki De La Garza.

Forrás: Hello Giggles


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Molnár Áron: Ott ült velem szemben Hajdú Péter, a Varga Judit-interjú után nekem semmi dolgom ezzel az emberrel
A színész számára nagy meglepetés volt, amikor a nemzetközi verseny első tárgyalásán szemben ült velem Hajdú Péter. Mint később megtudta, ő is a Hell igazgatótanácsának tagja, ő is masszívan részt vesz ennek a szervezésében.

Link másolása

A Sztárbox tavalyi győztese egy részletes Instagram-posztban magyarázta el, hogy miért nem indul a Hell nemzetközi versenyén.

Korábban írtunk róla, hogy az ökölvívóversenyen idén 10 ország boxolói négy súlycsoportban és celeb-kategóriában indulhatnak. A győztesek 100 ezer dollárt (35,5 millió forint) kapnak súlycsoportonként.

A HELL BOXING KINGS nemzetközi bokszversenyen idén Molnár Áronnal nem tudtak megállapodni a szervezők, így végül Istenes Bence képviseli Magyarországot középsúlyban.

A színész kedd este a közösségi oldalán magyarázta el, hogy miért nem akart indulni.

"Hogy miért nem indulok a Hell nemzetközi versenyén?Először is, mert nem tudtunk megegyezni a Hell-lel. Soknak tűnhet ez az összeg, amit ajánlottak, de sajnos arról nem szól a fáma, hogy ebből kellet volna fizetnem a január óta a boxedzőimet, az erőnléti edzőmet, a futóedzőmet, az étrendet, a táplálék kiegészítőket, a regenerálódást elősegítő masszázst, gyógytornát, hidegterápiát, mentálhigiénés felkészülést. Nem kaptam volna meccspénzt így 3 meccset ingyen bunyóztam volna, illetve az volt a mondás, hogy a meccspénzt is a felkészülési pénzből kell megoldani.

Másrészt nagy meglepetés volt, amikor az első tárgyaláson szemben ült velem Hajdú Péter. Mint később megtudtam, ő is a Hell igazgatótanácsának tagja, ő is masszívan részt vesz ennek a szervezésében. Nekem semmi dolgom Hajdú Péterrel, ráadásul a Varga Juditos interjú után extrán összetettem a kezem, hogy nem kell részt vennem egy olyan programban, amihez ennek az embernek köze lesz."

- írta a posztjában Molnár Áron.

A színész ugyanakkor azt is leírta, hogy a Hell részéről egy hihetetlenül izgalmas kezdeményezésnek tartja, hogy ekkora nyilvánosságot és lehetőséget kapnak a profi ökölvívók is.

"Tiszta szívemből szorítok nekik."

- áll a bejegyzésben, amiben még Istenes Bencének is üzent.

"Ahhoz, hogy hitelt tudjon magának szerezni, hogy miért ő méretteti meg magát nemzetközi szinten, hiszen a Sztárboxban a harmadik helyen végzett, először lehet, hogy el kellene vennie az övemet. Legalábbis én biztos, hogy ezt tenném a helyében, hogy tiszta lelkiismerettel tudjak nekivágni a nemzetközi megmérettetésnek. De lelke rajta..."

- írta a Sztárbox tavalyi győztese.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Szörnyű baleset érte a 23 éves milliárdost, aki nemrég ezreseket dobált a Deák téren
A Mobilfox tulajdonosa, Diller Kevin Hajdú Péter műsorának vendége volt. A fiatal üzletember itt mesélt a durva balesetéről is.

Link másolása

Mindössze 23 évesen lett milliárdos a magyar srác, az egri születésű Diller Kevin, aki még az általános iskolában kezdett el telefontokokat készíteni, és nemrég azzal került be a hírekbe, hogy Budapest belvárosában a társával szétszórt 2000 darab ezrest.

A Blikk emlékeztet rá, hogy a Mobilfox jelenleg is az egyik legnépszerűbb ilyen profilú cég a közösségimédia-platformon, a TikTokon is egymillióan követik, de nemcsak hazánkban, hanem a határon túl is jelentős követőtábort szerzett magának, 12 országban vannak jelen.

A pénteki műsorban a Mobilfox tulajdonosa kitér majd azokra a balhékra is, amelyek körbevették az utóbbi időben, és egy szörnyű balesetre is, amelynek a mai napig megmaradt rajta a nyoma.

"Tavaly minden nap jártam kondiba, hétfőtől péntekig, és utána történt a sérülésem – még szilveszterkor egyik barátom nyakon talált egy tűzijátékkal, egy római gyertyával"

– emlékezett vissza a balesetére Diller Kevin.

A Beköltözve Hajdú Péterhez teljes adását pénteken 19 órától lehet majd megtekinteni a Frizbi TV YouTube-csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Hajdú Péter visszaszólt Molnár Áronnak: „Egy dolgot szerettek volna: még több pénzt”
A bulvárműsorvezető szerint Molnár Áronnak addig nem akadt kifogása, amíg ki nem derült, hogy mennyi pénzt fog kapni. Szerinte a színész feleslegesen keverte a politikát a nemzetközi celebsportrendezvénybe.

Link másolása

Ahogy arról kedden beszámoltunk, nagy meglepetésre nem a Sztárbox tavalyi győztese, Molnár Áron, hanem Istenes Bence fogja képviselni Magyarországot egy nemzetközi, celebeknek kiírt ökölvívóversenyen. A színész ezt részben azzal magyarázta, hogy a szervező HELL igazgatótanácsában ott ül Hajdú Péter is, akivel neki a Varga Judit-interjú után „semmi dolga”.

Ez után viszont alaposan visszaszólt Molnárnak a bulvárinterjúk koronázatlan királya is. Hajdú a Facebookon négy pontban szedte össze, miben látja máshogy a történteket, mint a színész:

„Most olvastam Molnár Áron facebook bejegyzését, hogy miért nem képviseli Magyarországot a HELL Boxing Kings nemzetközi ökölvívó versenyen. Remélem nem veszi tolakodásnak a Művész úr, ha pár mondatban reagálok bejegyzésére:

1. Nem vagyok a HELL igazgatóságának tagja, a HELL Boxing Kings projektre lettem felkérve, mint producer. 24 éve vagyok televíziós, rengeteg hasonlóan nagy televíziós show műsort készítettem, többek között a legutóbbi Megasztárt is.

2. Sem ő, sem a managere nem említette a tárgyalások alkalmával, hogy problémájuk lenne a személyemmel. Egy dolgot szerettek volna: még több pénzt. Nettó 15 millió forint Molnár Áronnak nem volt elég a felkészülésre. Megjegyzem, hogy 10 ország összes celeb versenyzői közül, egyedül neki nem!

3. Ha Molnár Áron megkapta volna az általa kért összeget, akkor már nem számított volna, hogy én is lehetőséget kaptam, mint műsorkészítő a produkcióban! Akkor már nem kellett volna összemosni egy független magyar cég által megálmodott és megvalósított nemzetközi ökölvívó versenyt a politikával!

4. A HELL Energy politikától független, sikeres magyar vállalkozás! Soha nem volt köze a politikához és nem is lesz! A HELL Boxing Kings szervezőt nem érdekli, hogy ki milyen politikai nézeteket vall, hogy ki poltikai aktivista és ki nem az, őket az ökölvívás érdekli és az, hogy az általuk megálmodott nemzetközi ökölvívó versennyel minél több fiatal tehetséget fedezzenek fel!

És végül csendesen jegyzem meg, hogy a HELL Boxing Kings produkció élőben az RTL-en lesz látható...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Házasság első látásra: Hilda és Geri sokat sejtető képet posztolt
Ha nem is házas, de talán pár lett két korábbi szereplőből. Csak éppen nem a korábbi, nekik rendelt partnerrel találták meg a boldogságot.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 07.


Link másolása

Miközben a Házasság első látásra Lacija és Hildája az utolsó adásban megbeszélték, hogy bár férjként és feleségként nem folytatják a kapcsolatukat, párként továbbra is együtt maradtak. Végül szakítottak szakítottak, ahogy Geri is szétvált Bogitól.

A Blikk felfedezett egy képet a közösségi médiában, melyen Hilda és Geri együtt vannak, és mindketten szívet mutatnak kezükkel, Gergő pedig sokat sejtetően írta a képhez:

„Nem csak jó barát hanem partner is,”

Ugyan, mire gondoljunk?


Link másolása
KÖVESS MINKET: