KULT
A Rovatból

Alföldi Róbert szavaitól megállt a levegő – Network a Centrál Színházban

Felpattannánk, ordítanánk, de valami visszatart.


Amikor vasárnap este a Network előadása után kijöttünk Párommal a Centrál Színházból, csak annyit mondtam: kár, hogy nem lehet három szóból álló kritikát írni, amiben minden benne van. Az olvasóra bízom, hogy kitalálja, mi lett volna ez a három szó. Annyi biztos: ha manapság érdemes valamiért színházat csinálni, akkor az ilyen előadásokért igen.

Jó néhány olyan színházi estében volt részem életemben, amelynek alig vártam a végét, mert olyan kibírhatatlan feszültséget árasztott, hogy bármilyen végkifejlet megkönnyebbülést jelentett. Így volt ez akkor is, ha ismertem a történetet. És többnyire utána sem hagyott még napokig nyugodni. Alighanem így lesz ez a Networkkel is.

Már amikor bementünk a nézőtérre, sejthettük, hogy nem számíthatunk irgalomra. A színpadon sokszorosított nagy képernyőkön némán számláló órák fogadtak, és egy tompa, monoton dobzene, amely után szinte feloldás volt a ránk zúduló főcím kép- és hang bömbölése, a hírműsor kezdete. Belekerültünk a televízió bűvkörébe, a 25 év munkájába belefásult Howard Beale hamarosan váratlan fordulatokat vevő életébe. Az első sokk: Alföldi Róbert személyesen, és a képernyőknek köszönhetően még öt óriási példányban, ennek megfelelően többszörös hanghatással szólt hozzánk. Aztán lassan kialakult egy egyensúly e vizuális élmények között, de komfortzónáink harmóniáját a következő mintegy 90 percre sikeresen felborította.

Beale-t ki akarják rúgni, mert leesett a nézettsége, mire ő bejelenti, hogy élő adásban lesz öngyilkos. Ez persze rögtön megdobja a tetszési indexet és amikor utolsónak hitt adásában csupán azt mondja el, hogy elege van a sok „szarból”, amit 25 éven át mondania kellett, egy szemfüles programigazgató hölgy rájön, hogy a kiöregedett híradós helyett itt van nekik egy „konyhakész, instant próféta”, aki kimondja, amit az emberek igazán hallani akarnak. Beale némileg bekattanva, de közben nagyon is józanul belejön a szerepbe, a siker az egeket ostromolja, amíg túl nem lő a célon, és a legfőbb „atyaúristen” fel nem világosítja, hogy miről is szól a világ. A „megszelídült próféta” már nem kell, de megszabadulni is csak úgy lehet tőle, hogy újra mindenki róla beszéljen…

Alföldi Róbert tökéletes külső-belső eleganciával jelenik meg a színen, és az „őrületet” még az erre csábító ballonkabátos-pizsamás kulcsjelenetben sem viszi túlzásba. Nem egy egzaltált „tv-evangelistát” elevenít meg, hanem egy olyan embert, aki hisz a maga igazságában, és abban is, hogy képes felnyitni az emberek szemét. Tökéletes kontrasztot jelentenek show-műsorának harsány felvezetését követő visszafogott hangvételű, önmagukban vérlázító monológjai, amelyektől a nézőtéren is minden alkalommal érezhetően megállt a levegő. És néha beleborzongtunk, mert úgy éreztük, hogy a 21. század Magyarországáról (is) beszél, ahol mindent és mindenkit megvásárolnak, már semmi sem a miénk, miközben azt hisszük, hogy a tévé a valóság, és úgy éljük mindennapjainkat, ahogy azt a „doboz” sugallja. Utolsó gondolataival pedig a ma már odaát lévő Howard Beale végleg eggyé válik a bátor, szókimondó Alföldi Róbert színművésszel: ne hagyjuk, hogy az orrunknál fogva vezessenek bennünket!

Egyetlen igazi elkötelezettség létezik, a másik ember iránti.

Martinovics Dorina, a gátlástalan, minden etikai aggályt és emberi érzést a nézettségnek alávető programigazgató Diane Christensen szerepében egyszerre rémisztő és szánalmas. Munkamániája pótszernek is tűnik, mert magánélete a nullával egyenlő, és ettől egy pillanatra sem tud megszabadulni. Láthatóan eltökélten hisz is abban, amit csinál. Most már a premier után talán elmondhatom: az előzetes beszélgetésünk során Róbert és Dorina egyaránt bevallották, hogy nem látták Sidney Lumet filmjét. De ez nem vált az előadás kárára, mindketten önmagukból építették fel remekül a karakterüket.

László Zsolt Max Schumachere alapvetően tisztességes, de gyenge ember, aki a döntő pillanatokban senki és semmi mellett nem mer kiállni: félti régi barátját, Beale-t, hogy bolondot csinál magából, de mégsem akadályozza meg, és bár tudja, hogy Diane képtelen bárkit is szeretni, mégis belemegy, talán férfiúi hiúságból, egy halva született kapcsolatba. Fehér Tibor a karrierista, önimádó, mindenkin átgázoló Frank Hackettje a darab leggyűlöletesebb figurája – sajnos nagyon is jól ismerjük az ilyen „sikerembereket”, akik aztán nagyot tudnak zuhanni a hirtelen elért magasságokból. Remek rendezői ötlet, hogy amikor a legfőbb nagyfőnök, Mr. Jenssen rapportra hívja Beale-t, úgy jelenik meg Bodrogi Gyula egy óriás képernyőn a főhős felett, mintha valóban egy megfoghatatlan, földön túli lény lenne.

Beale műsorának mottója: „Kurva dühös vagyok, és ezt nem tűröm tovább”. A felvezetőnek ezt a mondatot kell a show elején a nézők szájába adni, de ezúttal nem sikerült. Bizonyára voltunk többen a teremben, akik legszívesebben valóban felpattantunk és ordítottunk volna. De valami mégis visszatartott mindenkit. Talán egymásra vártunk, mint sokszor a valóságban, amikor tényleg dühösek vagyunk, de senki sem meri vállalni a „hangadó” szerepét. Lehet, hogy egyszer majd mégis sikerül – a színházban és azon kívül is?

Ezzel szemben időnként, egyes abszurd helyzeteknél kisebb-nagyobb nevetések hangzottak fel előadás közben. Holott semmi nevetni való nem volt rajtuk. Ezek pontosan jellemezték mindennapos médiafogyasztási szokásainkat, csak ezt még magunknak sem vagyunk hajlandók bevallani.

Amikor médiaegyetemen tanítottam és kurzust tartottam a média filmbeli ábrázolásáról, tanítványaim kaptak egy listát, amely nélkül úgy éreztem, nem lehetnek médiamunkások. Sidney Lumet filmje az elsők között szerepelt Orson Welles Aranypolgára és Federico Fellini Édes élete mellett. Most üzenem nekik és azoknak, akiknek még van kedvük ezt a pályát választani: okvetlenül menjenek el a Centrál Színház előadására. És gondolkozzanak el ezen a mondaton: „Te vagy a tévében, Bubus!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk