KULT
A Rovatból

Akár hiszitek, akár nem, ez volt a legjobb Terminator 3!

És ez nem dicséret... A Terminator: Sötét végzet kritikája.


A Terminator – A halálosztó című filmmel 1984-ben James Cameron berobbant Hollywoodba, majd egy Bolygó neve: Halál és A mélység titkai után elkészítette 1991-ben a Terminator 2. – Az ítélet napja című akció/sci-fi klasszikust,

megalkotva minden idők egyik legjobb folytatását.

Cameron munkásságára jellemző, hogy zsánert vált a folytatása, valami újat akar mutatni. Alien és Terminator kis költségvetésű horrorjaiból epikus akciófilmet varázsolt. Szerencsénkre a Titanic-ot nem tudta folytatni.

A szinte tökéletes Terminator 2-t nem kellet volna folytatni, szépen lezárt egy kerek történetet. De sajnos Hollywood úgy döntött, a pénz mindenek felett áll, és

James Cameron nélkül elszabadult a filmgyártás:

2003-ban megszületett a borzalmas Terminator 3. – A gépek lázadása, 2009-ben egy nem rossz, de feledhető Terminator – Megváltás, és 2015 egyik „legjobb” rossz filmje a Terminator: Genisys, ahol már a cím is fájt, pedig nem a botrányos magyar címadás áldozata volt. Még egy tévésorozat is készült, A Terminator: Sarah Connor krónikái címmel, ami nem is volt olyan rossz – sőt így utólag belegondolva egyedül ez adta vissza Cameron világának hangulatát. Érdekesség, Sarah Connor karakterét így két királynő is játszotta a Trónok harca szereplőgárdájából, mindenki khaleesi-je: Emilia Clarke és nagy ellenfele, a Cersei Lannistert játszó Lena Headey is. Más kérdés, hogy utóbbi mérföldekkel jobb alakítást nyújtott.

Mint ebből a hosszú bevezetőből is érezhető, elég

nagy rajongója vagyok Cameron korai munkáinak

és világoknak, amiket mai nyelven, marveli módszerekkel bővített: minden alkotásával egyre mélyebb univerzumokat teremtett. A fő probléma ezzel az, hogy amikor 2003-ban kikerült a kezéből a gyeplő, akkor szó szerint csak a Terminator-brand és Schwarzenegger erős nevének jelenléte vonzotta be a nézőket. Hiába vártunk egy igazi Terminator-folytatásra, ami nem csak az első két film kliséire, történetszálaira és beszólásaira épített. Azt ígérte James Cameron, amikor visszakerült hozzá a franchise, hogy

végre méltó folytatást kap Az ítélet napja.

Ez lenne a Sötét végzet? Folytatás lett a film és a jövő kellően Sötét végzetet is mutat a Terminator brand jövendőjét illetően. A rendezést Mr. Cameron nem tudta vállalni, épp el van foglalva a kék űrpocahontas negyvennégy folytatásával,

így lepasszolta a rendezést Tim Millernek,

akit pont a forgatás kezdete előtt dobtak ki a Deadpool 2 rendezői székéből. A Deadpool 2016 egyik legkellemesebb meglepetése volt, így elképesztően örültem, hogy őt választották ki a rendezésre, és ott van Cameron is produceri szerepben. Nem tudhattuk akkor, hogy a Deadpool 2 nélküle is tök jó lesz, a Terminator: Sötét végzet pedig vele is középszerű. Tim Miller az akciójeleneteket teljesen korrekt módon levezényelte - minden átlátható és követhető, de amikor a karakterek megszólalnak, csak klisék és utalások esnek le a vászonról.

Ez persze nem az ő hibája, de amikor nincs akció, akkor unalom van. Nagy, kövér UNALOM. Túl sok a CGI, amikor megmozdul egy számítógépes animációval készült teremtmény a vásznon, akkor elüt a ténylegesen jelenlévő tárgyaktól, szereplőktől. Ez pedig az amúgy kreatív akciójelenetekből is kizökkent.

Nem tudom, hogy a pénz volt-e kevés a filmre, vagy az idő volt szűkös,

de az amúgy kemény kaszkadőrmunkát is elfeledteti a műanyag látványvilág. Minden vérpacánál, robbanásnál, ugrásnál, hirtelen mozdulatnál lehet látni a gépi „segítséget”.

Tim Miller nem hibáztatható mindenért, bár a rezignált rendezés hozzátesz a problémához, a legnagyobb gond a forgatókönyv, ami egy Terminator-filmekből összeollózott Frankeinstein szörny. A főgonosz Rev-9-es halálosztója olyan, mint a 3. rész T-X robotja és a 2. rész T-1000-ének a keresztezése. A Mackenzie Davis által alakított Grace olyan, mint a Terminator - Megváltás főszereplője, felturbózott ember/gép hibridizé. Nem tudom pontosan megfogalmazni, milyen lény Grace, mert a film sem teszi. Rengeteg részlet csak el van mismásolva: ahogy Grace fogalmaz az eredeti nyelvű verzióban – "Future shit". Ez leír minden megoldást, csavart, következményt a filmben.

Miért történik ez a filmben? Future shit. Most miért csinálja ezt valaki? Future shit. Nem fogok spoilerezni, de első alkalommal láttam a filmet és együtt tudtam mondani a dialógusokat, szinkronban a szereplőkkel, pedig még az előzetesét sem láttam. Vannak pillanatok, amikor az írók (gondolom mind az öten…) „büszkék” lehetnek magukra. A fanservice (kikacsintás a rajongóknak) mennyisége a csillagos egekben mozog:

vannak konkrét jelenetek, beállítások, amik visszaköszönnek az első, a második, sőt még a borzalmas harmadik részből is.

Olyan, mintha az alkotók tudták volna, „hogy látjátok, mennyivel jobbak vagyunk, mint a Genisys, itt nem lesz I’ll be back”, aztán mégis elsütik, csak kicsit máshogy. Ez a megoldás még talán rosszabb, mert az ötödik részről tudtuk előre, hogy egy nevetséges kliséhalmaz, ennél a mozinál pedig nem vártuk volna, hogy csupán az előző részek nosztalgiájára épít. Valami kreatív folytatást vártunk, egy jó akciófilmet, nem egy gyenge „újrát”.

A színészek is nyújtottak egy kis reményt, Linda Hamilton visszatér, mint Sarah Connor, T-800-as Mr. Universe maga, Mackenzie Davis és Gabriel Luna pedig kellemesen hangzó nevek a két őskövület mellett. Az igazság, hogy a fiatalok leiskolázzák az öregeket, kivéve a főszereplőt játszó Natalia Reyes. A történet szerint az ítélet napja nem történt meg. Így John Connorból sem lett az ellenállás vezetője, a Skynet nem született meg.

Helyette létre fog jönni a Legion, ami gyakorlatilag Skynet 2.0,

és megtörténik majd ugyan az a jövőben, ami a Terminator 2 mozgatórugója is volt – háború a gépekkel. Dani Ramos (Natalia Reyes) a jövő nagy megmentője lesz, ezért a Legion célba veszi még fiatalabb korában, Gabriel Luna által alakított Rev-9-es gyilkológép pedig visszautazik az időben, hogy megölje. Az ellenállás visszaküldi Grace-t, (Mackezie Davis-t) a felturbózott, augmentált félig ember-félig gépet, hogy megmentse Dani életét. Innentől elindul egy fogócska, aminél kevés értelmetlenebb dolgot láttam az életem során. Pedig

a felállás ugyan az, mint a T2-nél

és mégis, itt nincs semmi cél, csupán menekülnek, nincs igazi lényege a cselekménynek, csak sodorják az embert az események kellemetlen ritmusban, béna CGI-jal megfűszerezve.

Hiába a nagy visszatérés, Linda Hamilton nem mai csirke, hozza az eredetileg nem ilyen mértékben unalmas karaktert, de semmit nem ad hozzá. Arnie vicces, de ő is mintha rezignált lenne – karaktere szó szerint erőszakkal bele lett erőltetve a történetbe – nem forgathatunk Terminatort Schwarzenegger nélkül.

Natalia Reyes lelkes, de gyenge színésznő, kb. Emilia Clarke Sarah Connorjához tudom hasonlítani,

mind magasságában, mind színészi képességeiben egyaránt. A családja halálát sokkal könnyebben dolgozza fel, mint anno Edward Furlong a nevelőszülei elvesztését. Mint említettem, minden elem ismerős lesz valahogy az eddigi részekből. Gabriel Luna kihozza a 100%-ot abból az alapanyagból, amit a forgatókönyvnek nevezett fan fiction-ből ki lehet.

Aki túlteljesít és megmenti a filmet a teljes csődtől: az Mackenzie Davis.

Szerethető, érthető, drámai alakítás, Grace kiemelkedik az amúgy közepesen rossz filmből, az ő nevét én biztosan megjegyzem, többre hivatott ennél a trainwreck-nél.

Sajnos a Terminator: Sötét végzet csalódás rajongói szemmel, unalmas nézőként, egyszer nézhető vak „fanboyként”. Egyik ismerősöm örült, hogy végre láthatott egy nézhető Terminator-folyatatást nagyvásznon – de én úgy érzem, ez nem volt elég.

Mindenki döntse el, melyik csapatba tartozik.

Záráskápp az alkotók mottóját hoznám fel: felejtsük el a T2 folytatásait, majd kiegészíteném egy saját gondolattal: beleértve a Sötét végezet is. Köszönjük előre is, ha nem lesz több folytatás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A romantikus komédia, ami se nem vicces, se nem romantikus, de épp ettől lesz jobb és több – Kritika a Többesélyes szerelemről
Mondd, te kit választanál? A dúsgazdag, magas, jóképű és sármos üzletembert, vagy a csóró, magas, jóképű, sikertelen színész exedet? Itt a szerelem ötven árnyalata!


Celine Song nevét 2023 januárjában kezdte hajtogatni szinte mindenki az amerikai filmes körökben, amikor első filmjét, az Előző életeket bemutatták a Sundance Filmfesztiválon. Nem véletlenül, hiszen egy csodás alkotásról volt/van szó, amelyben két dél-koreai gyerekkori jó barát (talán több is annál), a Föld két legtávolabbi pontjára kerül, majd felnőttként újra felveszik a kapcsolatot, és maguk sem gondolják, hogy ez milyen érzelmeket ébreszt bennük.

A film átfesztiválozta a világot, majd 2024 januárjában végül a magyar mozikba is befutott (igaz, 2023 szeptemberében már el lehetett csípni a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon), nem sokkal később pedig két Oscar-díjra is jelölték, a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriáiban.

S hogy mi volt az Előző életek titka? Minden bizonnyal a benne rejlő őszinteség, hitelesség és emberiesség. Egy apró és érzékeny, sokszor szavak nélkül is sokatmondó alkotásról van szó, amellyel a dél-koreai Celine Song számára megnyíltak Hollywood kapui. Ő pedig rendesen betrappolt rajtuk. A következő filmjéhez ugyanis már olyan álomgyári nagyágyúkat sikerült megnyerni, mint Anastasia Steele, A mandalóri és Amerika Kapitány, vagyis Dakota Johnson, Pedro Pascal és Chris Evans.

Ha pedig az Előző életek egyik fő erénye az őszinteség volt, akkor ezt Song a Többesélyes szerelemmel rendesen kimaxolta. Talán túl is tolta… De hogyan lehet túltolni az őszinteséget? Nos, a sztori szerint a sikertelen színésznőből sikeres házasságközvetítővé vált Lucy Mason (Dakota Johnson) „örök szingliként” azt állítja, hogy vagy egyedül fog meghalni, vagy egy gazdag férfihoz megy feleségül. A szakmai sikerei ellenére Lucyt azonban egyre inkább frusztrálják ügyfelei irreális elvárásai. Részt vesz egy korábbi kliense esküvőjén, ahol megismerkedik a tehetős befektetővel, Harryvel (Pedro Pascal), aki élénk érdeklődést mutat iránta, de Lucy elutasítja, s azt javasolja, inkább legyen a cége ügyfele, hiszen ő lenne a legkapósabb férfi.

Lucy az esküvőn ráadásul váratlanul találkozik az exével, Johnnal (Chris Evans) is, aki éppen felszolgál a násznépnek, és továbbra is várja, hogy befusson színészként. Felelevenítik a közös múltjukat, amely az anyagi nehézségeik miatt ért véget.

Hősnőnk tehát nehéz helyzetbe kerül: választania kell a jóképű, sármos és mocskosul gazdag Harry, vagy a szintén jóképű, de csóró John között.

A Többesélyes szerelem magyar címe nyilvánvalóan a sztori romkomos oldalára utal, s ezzel próbálja becsábítani a nézőket a mozikba. Az eredeti cím, a Materialists (Materialisták) azonban már jóval őszintébb, hiszen Celine Song filmje egyrészt nem vígjáték, másrészt, ha lehet ilyen jelzővel illetni, akkor inkább antiromantikus film. A főhősnő ugyanis meg van győződve róla, hogy a házasság egy kölcsönösen gyümölcsöző üzlet két fél között, és a boldogságot az anyagi biztonság hozza el (persze az sem baj, ha a férfi jól néz ki, magas, és korban is stimmel).

Mert passzolhat egymáshoz bármennyire két ember, ha nincs elég pénz a közös életükre, az csak vitákat, veszekedéseket generál, szóval a szerelem nem elég a teljes boldogsághoz.

Song filmje tehát minden, csak nem a klasszikus hollywoodi értelemben vett romantikus film. Inkább megöli a romantikát.

Aztán persze a két férfi közt tipródó Lucy is kezdi felfogni, hogy nem lehet mindent matekkal megoldani, de addira a Többesélyes szerelem már elvesztette a szimpla romkomra izguló közönsége érdeklődését. Épp ezért is számít bátor vállalkozásnak: nem azt kapjuk, amit várunk tőle, és nem biztos, hogy örülünk annak, amit kapunk, de az biztos, hogy el fogunk gondolkodni rajta.

A film első fele épp ezért erősebb is, mivel abban kapjuk az arcunkba ezt a hollywoodi csöpögős romantikát kíméletlenül ledózeroló őszinteséget, a második felére már inkább kezd a cselekmény olyan irányt venni, mint ami ellen korábban oly ékesen felszólalt.

Azért így is távol áll a giccstől, csupán Song megijedt kissé a saját felvetésétől és a nézők teljes elidegenítésétől. Persze ezzel sincs semmi baj, hiszen a Többesélyes szerelem így is emlékezetesebb, mint a műfajbeli átlagos limonádék, és savanyúbb azoknál, mivel jóval több citromot facsartak bele.

E film kapcsán azonban már nem lehet elmondani, hogy szavak nélkül is sokatmondó lenne, annyi benne a szövegelés, és bizony épp ennyivel marad el az Előző életektől. Song első rendezésében a karakterek minden gondolatával és érzelmi vívódásával tisztában voltunk az apró rezdüléseikből, az egymásra nézéseikből, a ki nem mondott szavaikból. A Többesélyes szerelem azonban mindent kimond, sokszor. A kevesebb több lett volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk