Izgalmas, és rövid idő alatt mémmé vált pillanatok játszódtak le az Európai Parlamentben hétfő délután. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság elnöke, Nicklas Herbst egy keveset késett az ülésről, és ezzel lehetőséget adott Deutsch Tamásnak, hogy egy ideig ő vezesse az ülést. A felvételek alapján azonban a magyar képviselő lehet, hogy szívesen hagyta volna ki a lehetőséget.
A videó tanúsága szerint Deutsch Tamás finoman szólva is zavarban volt, több mondattal is meggyűlt a baja – valójában inkább kevés volt, amelyikkel nem. Még azt sem tudta hibák nélkül elmagyarázni, hogy miért ő nyitja meg az ülést. A fideszes EP-képviselőnek többször is segíteni kellett, ezt a mellette ülő képviselőnő tette meg, aki türelmesen javította-támogatta Deutschot.
Videón a kellemetlen percek
Nem hagyta szó nélkül Deutsch kissé hunglish produkcióját Magyar Péter sem. Az ellenzéki politikus egy másik videót osztott meg, amelyben egymás mellé vágták a fideszes honatya és a TISZA Párt képviselője, Dávid Dóra felszólalásait. Magyar a felvétel mellé ennyit írt:
„Tessék választani! A Fidesz 15 éve kint lebzselő EP képviselője, aki Brüsszel alázatos szolgájaként felolvassa, amit elé tesznek, pedig láthatóan azt sem érti, mit próbál felolvasni. Vagy a TISZA? Deutsch Tamásnak jelzem, hogy az Európai Parlament ingyenes nyelvtanfolyamot biztosít a képviselőknek az ilyen kínos jelenetek elkerülése céljából. 15 év alatt talán beleférhetett volna…”
Videón az összevetés:
Deutschnak elvileg nem kellett volna, hogy gondot okozzon az ülés megnyitása: a Fidesz honlapjára feltöltött életrajza szerint angolul és franciául is beszél. A politikus egyébként 2009 óta európai parlamenti képviselő.
Izgalmas, és rövid idő alatt mémmé vált pillanatok játszódtak le az Európai Parlamentben hétfő délután. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság elnöke, Nicklas Herbst egy keveset késett az ülésről, és ezzel lehetőséget adott Deutsch Tamásnak, hogy egy ideig ő vezesse az ülést. A felvételek alapján azonban a magyar képviselő lehet, hogy szívesen hagyta volna ki a lehetőséget.
A videó tanúsága szerint Deutsch Tamás finoman szólva is zavarban volt, több mondattal is meggyűlt a baja – valójában inkább kevés volt, amelyikkel nem. Még azt sem tudta hibák nélkül elmagyarázni, hogy miért ő nyitja meg az ülést. A fideszes EP-képviselőnek többször is segíteni kellett, ezt a mellette ülő képviselőnő tette meg, aki türelmesen javította-támogatta Deutschot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„1018 napja rendeleti úton kormányoz az elnyomó Orbán-dinasztia” – 7 rendőr jelent meg Gelencsér Ferenc molinója miatt a Karmelitánál
A Momentum országgyűlési képviselője egy molinót feszített ki a Karmelita kolostor előtti építési kordonra. Rövid időn belül rendőrök érkeztek a helyszínre.
A molinón a Gelencsér Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy „1018 napja rendeleti úton kormányoz az elnyomó Orbán-dinasztia” – olvasható a Momentum Mozgalom Facebook-oldalán. A Momentum szerint ez éles ellentétben áll az 1848-as forradalom egyik követelésével, amely az évenkénti országgyűlés megtartását szorgalmazta Pesten.
1018 napja rendeleti úton kormányoz az elnyomó Orbán-dinasztia.
1848-as hőseink a 12 pont egyikeként azt követelték,...
„177 évvel később 1848 üzenete számunkra az, hogy elég a rendeleti kormányzásból.”
A rendőri jelenlétről készült felvételeken az látható, hogy az egyenruhások Gelencsér Ferenc mellett állnak, de egyelőre nem tudni, történt-e intézkedés.
A molinón a Gelencsér Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy „1018 napja rendeleti úton kormányoz az elnyomó Orbán-dinasztia” – olvasható a Momentum Mozgalom Facebook-oldalán. A Momentum szerint ez éles ellentétben áll az 1848-as forradalom egyik követelésével, amely az évenkénti országgyűlés megtartását szorgalmazta Pesten.
1018 napja rendeleti úton kormányoz az elnyomó Orbán-dinasztia.
1848-as hőseink a 12 pont egyikeként azt követelték,...
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szombat délután a Kossuth térre hívták a szervezők mindazokat, akik kiállnak a magyar egészségügyben dolgozók mellett és hallatni akarják hangjukat a jobb hazai egészségügyi ellátásért.
A demonstrációra sokan érkeztek, a tér a kezdésre megtelt. A tüntetésen résztvevő orvosokat, medikus hallgatókat és a támogatásukra kiérkezetteket kérdeztük.
Az orvosok elmondták, hogy nem elsősorban a pénzért jöttek ki a Kossuth térre, hanem a betegekért, a munkakörülmények javításáért. Az tarthatatlan, ha egy házi- vagy szakorvosnak pár perce van csak a betegekre.
Egy orvostanhallgató szerint nem nagyon motiválja őket az, hogy omladozó épületekben kell majd dolgozniuk, pedig a legtöbbjük itthon szeretne maradni, ő is ezt tervezi, és csak ha nem lát más esélyt, akkor menne külföldre.
Az eseményen felolvasták Gálvölgyi János levelét is. A színész kemény szavakkal kritizálta az egészségügyi rendszert, ugyanakkor elismerően szólt az orvosok és az ápolók munkájáról.
Azt kívánja, hogy végre olyan ellátást kapjunk a pénzünkért, amit megérdemelnénk
– írta a színész. Szerinte a kórházak és a mentőszolgálat állapota nem megfelelő, és támogatását fejezte ki a Magyar Orvosi Kamara munkája iránt.
Szombat délután a Kossuth térre hívták a szervezők mindazokat, akik kiállnak a magyar egészségügyben dolgozók mellett és hallatni akarják hangjukat a jobb hazai egészségügyi ellátásért.
A demonstrációra sokan érkeztek, a tér a kezdésre megtelt. A tüntetésen résztvevő orvosokat, medikus hallgatókat és a támogatásukra kiérkezetteket kérdeztük.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Irén néni egy a több millió nyugdíjas közül, napi 1000 forint jut az étkezésére, a joghurt és a meggybefőtt számára luxus
A Tisza Párt politikusa meglátogatta Irén nénit, aki elmondta, mennyi nyugdíjat kap, és abból milyen nehezen tud megélni. Magyar szerint Irén néninek idén mindössze alig 3 ezer forinttal nőtt a nyugdíja, miközben Orbán Viktor a saját fizetését 750 ezer forinttal emelte meg.
Magyar Péter vasárnap délelőtt közzétett egy videót Facebook-oldalán. Posztjában a Tisza Párt politikusa azt írta:
„Irén néni egy a több millió nyugdíjas közül. Napi 1000 forint jut az étkezésére. A joghurt és a meggybefőtt számára luxusnak számít. A márciusi nyugdíj megérkezte előtt 5 nappal kevesebb, mint 3000 forintja maradt.”
Magyar Péter állítása szerint Irén néni egész életében keményen dolgozott, de Orbán Viktor 15 éves kormányzása alatt a nyaralás, a csokoládé vagy akár a meghibásodott háztartási gépek javítása is elérhetetlen luxus számára. A Tisza Párt politikusa hozzátette: Irén néninek idén mindössze alig 3 ezer forinttal nőtt a nyugdíja, ami még mindig a létminimum alatt van. Eközben a miniszterelnök a saját fizetését 750 ezer forinttal emelte meg, így havi 7,2 millió forintot vihet haza – miközben egy 12 milliárdból épült uradalmi birtokon él – írta.
Magyar kiemelte bejegyzésében, hogy „Irén néni napi étkezése: reggel egy pohár tej, ebédre egy üres leves, vagy egy főzelék a legolcsóbb párizsival, délután egy banán, este pedig zabpehely. Eközben Orbán családja a magyarok pénzén tízmilliárdos repülőkön utazza körbe a világot, tízmilliós ruhákban nevetnek az arcunkba, és közben a maradék nemzeti vagyont (pályaudvarokat, kastélyokat és kórházakat) is megpróbálják széthordani. Nekik csak térkép e táj…”
„Ne hagyjuk, hogy Orbán és a 40 rabló nevessen a nyugdíjas honfitársainkon! Segítsünk együtt Irén néninek és minden nyugdíjasnak, hogy biztonságban és méltó módon tölthessék a családjuk körében az idős korukat”
– zárta bejegyzését Magyar.
Oszd meg! Irén néni egy a több millió nyugdíjas közül. Napi 1000 forint jut az étkezésére. A joghurt és a meggybefőtt számára luxusnak számít. A márciusi nyugdíj megérkezte előtt 5 nappal kevesebb, mint 3000 forintja maradt.
Az egész életét végigdolgozta. Orbán Viktor kormányzásának 15 évében Irén néni nyaralásról, csokoládéról és az egymás után elromló háztartási eszközök megjavításáról nem is álmodhat.
Alig 3 ezer forinttal emelkedett idén a nyugdíja, továbbra is a létminimum alatt él, miközben Orbán a saját fizetését 750 ezer forinttal emelte és havi 7,2 millió forintot visz haza a 12 milliárdból felhúzott uradalmi birtokra.
Irén néni napi étkezése: reggel egy pohár tej, ebédre egy üres leves, vagy egy főzelék a legolcsóbb párizsival, délután egy banán, este pedig zabpehely.
Eközben Orbán családja a magyarok pénzén tízmilliárdos repülőkön utazza körbe a világot, tízmilliós ruhákban nevetnek az arcunkba és közben a maradék nemzeti vagyont (pályaudvarokat, kastélyokat és kórházakat) is megpróbálják széthordani. Nekik csak térkép e táj…
Ne hagyjuk, hogy Orbán és a 40 rabló nevessen a nyugdíjas honfitársainkon! Segítsünk együtt Irén néninek és minden nyugdíjasnak, hogy biztonságban és méltó módon tölthessék a családjuk körében az idős korukat.
Nézz az anyádra, nézz az apádra, gondolj a hazádra, szavazz a TISZA-ra! ❤️??
Közzétette: Péter Magyar – 2025. március 9., vasárnap
Magyar Péter vasárnap délelőtt közzétett egy videót Facebook-oldalán. Posztjában a Tisza Párt politikusa azt írta:
„Irén néni egy a több millió nyugdíjas közül. Napi 1000 forint jut az étkezésére. A joghurt és a meggybefőtt számára luxusnak számít. A márciusi nyugdíj megérkezte előtt 5 nappal kevesebb, mint 3000 forintja maradt.”
Magyar Péter állítása szerint Irén néni egész életében keményen dolgozott, de Orbán Viktor 15 éves kormányzása alatt a nyaralás, a csokoládé vagy akár a meghibásodott háztartási gépek javítása is elérhetetlen luxus számára. A Tisza Párt politikusa hozzátette: Irén néninek idén mindössze alig 3 ezer forinttal nőtt a nyugdíja, ami még mindig a létminimum alatt van. Eközben a miniszterelnök a saját fizetését 750 ezer forinttal emelte meg, így havi 7,2 millió forintot vihet haza – miközben egy 12 milliárdból épült uradalmi birtokon él – írta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor szombaton a gazdasági évnyitón többek között arról is beszélt, hogy a már futó beruházásokat fizeti a kormány Budapesten, de továbbiakra nem adnának pénzt. „Vannak nagy budapesti fejlesztési programok, de a most futókon kívül újabbakat Budapesten most nem tudunk indítani” Helyette a vidéket fejlesztenék, a keleti országrész után a déli területekre szánnának pénzt.
Karácsony Gergely a miniszterelnök bejelentésére a közösségi oldalán reagált. A főpolgármester azt írta:
"Budapestet nem fejleszti a kormány - mondta ma a miniszterelnök. Nyilván nem azokra a vállalásokra gondolt, amiket a Rákosrendező kapcsán kétharmados törvénybe foglaltak, és nyilván nem azt akarta mondani, hogy ami jár az arab befektetőnek az nem jár a budapestieknek.
Szóval a rákosrendezői parkváros létrehozásához szükséges, szerződésben vállalt beruházásokhoz Budapest természetesen ragaszkodik, cserébe szívesen lemondunk azokról a közpénzzabáló és káros kormányzati beruházásokról, mint a Budai Vár átépítése vagy a Józsefváros szétdúlása.
Adják vissza a város törvénytelenül elvett pénzét, és ne akadályozzák az EU-s pénzekhez való hozzáférést, és akkor majd fejlesztjük mi Budapestet"
- üzent vissza a főpolgármester.