Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, hogy megalakult a Zebra Digitális Polgári Kör. Elmondása szerint
a Zebra a tiszás álhírgyárak ellen fog fellépni, és minden olyan felületen megjelenik majd, ahol álhírek vannak – a Telextől az RTL-en át a Gulyáságyú Médiáig. Hozzátette, az álhírek elkövetőiről szóló információk fájóbbak lesznek, mint azt most gondolják.
A politikus a közösségi oldalán részletesen felidézte a március végén indult „zebrás” ügyet, amely szerinte a liberális sajtó álhírgyártásának példája. Akkor Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a közösségi médiában utalt arra, hogy Orbán Viktor hatvanpusztai birtokán zebrák élnek, és „félnek tőlük az unokák”. A bejegyzés nyomán a hír gyorsan elterjedt, és reagált rá a miniszterelnök, valamint Gáspár Győző is.
Kocsis Máté szerint a történet úgy kezdődött, hogy a Gulyáságyú Média még ősszel arról számolt be, hogy Bicske mellett zebrákat láttak, de a cikkben nem állították, hogy Orbán Viktorhoz köze lenne az állatoknak. Ezt követően Magyar Péter már tényként írta, hogy a miniszterelnök „házi szafarijában nevelkednek a zebrák, és félnek tőlük az unokák”. A frakcióvezető elmondása szerint a közösségi médiában ezután gyorsan terjedni kezdett a hír, és rövid időn belül tízezrek reagáltak rá.
A frakcióvezető hozzátette, hogy
aznap 29 sajtóorgánum vette át az állítást, szerinte tényellenőrzés nélkül. Úgy fogalmazott, hogy a közösségi médiában több ezer tiszás álprofilon keresztül terjedt tovább a történet, amely hetekig téma maradt.
Kocsis Máté állítása szerint így vált a Zebra a liberális álhírgyártás egyik jelképes alakjává, az ország „szenvedélybeteg-családlehallgató pojácájának és a tiszás propagandának a Mona Lisájává”. A frakcióvezető azt is mondta, a Zebra „megálmodóiba harap majd bele, nem Orbán Viktor unokáiba”.
Hozzátette, hamarosan bemutatják a Zebra első támogatóit, és azok jelentkezését várják, akik „rühellik az álhíreket, a liberális kettős beszédet, az indokolatlanul felhergelt csürhét, a tiszás álprofilok mögé bújtatott külföldi finanszírozókat, és a gyűlölködő, igénytelen álhírterjesztőket a közösségi médiában”. A bejegyzés végén azt írta: „Megnézzük, kik is ezek valójában, és mindenre megkapják a választ, még arra is, amire nem kérték. A Zebra harap. Részletek holnap!”
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, hogy megalakult a Zebra Digitális Polgári Kör. Elmondása szerint
a Zebra a tiszás álhírgyárak ellen fog fellépni, és minden olyan felületen megjelenik majd, ahol álhírek vannak – a Telextől az RTL-en át a Gulyáságyú Médiáig. Hozzátette, az álhírek elkövetőiről szóló információk fájóbbak lesznek, mint azt most gondolják.
A politikus a közösségi oldalán részletesen felidézte a március végén indult „zebrás” ügyet, amely szerinte a liberális sajtó álhírgyártásának példája. Akkor Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a közösségi médiában utalt arra, hogy Orbán Viktor hatvanpusztai birtokán zebrák élnek, és „félnek tőlük az unokák”. A bejegyzés nyomán a hír gyorsan elterjedt, és reagált rá a miniszterelnök, valamint Gáspár Győző is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vidéki Prókátor: „Csak egy maffiaállamba oltott banánköztársaságban fordulhat elő” Orbán új rendelete
A kegyelmi ügyet kirobbantó jogász nem hagyja annyiban, az érintett önkormányzatokat Brüsszelhez irányítja. A pereket tárgyaló bíróknak pedig azt tanácsolja, forduljanak az Alkotmánybírósághoz.
Ismét megszólalt a kegyelmi ügyet kirobbantó, magát Vidéki Prókátornak nevező ügyvéd, aki szerint „a mélyrepülés újabb szintjét érte el az orbáni jogalkotás”. A névtelenségét megőrző jogász arról az új kormányrendeletről írt, amely az Alkotmánybíróságra és a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva arra utasítja a bíróságokat, hogy a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket szüntessék meg.
Véleménye szerint Orbán Viktor folyamatban lévő eljárások tekintetében adott utasítást a magyar bíróságoknak, ami szembemegy a hatalmi ágak szétválasztásával. Mint fogalmazott:
„Erről a »jogalkotási termékről« még egy első éves joghallgató számára is első pillantásra ordít, hogy köszönőviszonyban sincs a jogállamiság legalapvetőbb fundamentumaival, nevezetesen a hatalmi ágak szétválasztásának és a bírói függetlenség elvével, valamint a visszaható hatályú jogalkotás tilalmával.”
A Vidéki Prókátor szerint ezen alkotmányos alapelvek értelmében a már folyamatban lévő bírósági eljárás alatt meghozott határozatokból eredő következményeket csak a perbíróság jogosult levonni, a jogalkotó pedig csak a jövőre nézve alkothat jogszabályokat. Úgy véli,
az, hogy a kormány kötelező jelleggel előírja a bíróság számára, hogyan értelmezzen egy alkotmánybírósági határozatot, „csak egy maffiaállamba oltott banánköztársaságban fordulhat elő”.
Ezért arra biztatja az érintett bíróságokat, hogy a perek megszüntetése helyett kezdeményezzék a rendelet alaptörvény-ellenességének megállapítását az Alkotmánybíróságnál. Azt is tanácsolja az önkormányzatoknak, hogy tájékoztassák a történtekről az Európai Bizottságot.
A bejegyzés végén a Vidéki Prókátor azt írta, örülne, ha a jogászi hivatásrendek, köztük a Magyar Ügyvédi Kamara is, tiltakozásukat fejeznék ki. Hozzátette,
kíváncsi Varga Zs. András kúriai elnök véleményére is azzal kapcsolatban, hogy álláspontja szerint a perbíróságok kormány általi utasítása sérti-e annyira a bírói függetlenséget, mint egy politikai párt applikációjának letöltése.
az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás megállapítása és beszedése a költségvetés „technikai” folyamata, így ellene nincs helye közigazgatási pernek és azonnali jogvédelemnek.
A jogszabály a már folyamatban lévő bírósági eljárásokban is alkalmazandó, ami a 2023–2025-ös időszakhoz kapcsolódó perek lezárását jelenti. A kormány a rendeletet az Alkotmánybíróság III/3110/2025. számú végzésére alapozza, amely álláspontja szerint megerősítette, hogy a hozzájárulás összeegyeztethető az Alaptörvénnyel.
Kritikusok szerint azonban az AB január 20-án csupán formai okokból utasította vissza a Fővárosi Törvényszék indítványát egy korábbi, 18/2024. (XI. 11.) AB határozatra hivatkozva, érdemi vizsgálat nélkül.
Budapest még 2023-ban indított pert a levont összegek miatt. A Fővárosi Törvényszék 2025 januárjában jogerősen kimondta, hogy 28,3 milliárd forint és annak kamatainak levonása jogellenes volt. A Magyar Államkincstár felülvizsgálati kérelmét követően a Kúria 2025. november 6-án a fővárosnak adott igazat. A főváros számláit többször is inkasszóval terhelték, amit időnként bírósági jogvédelem állított le.
Karácsony Gergely főpolgármester, az ellehetetlenült perek kezdeményezője úgy fogalmazott: „Sok mélypontja volt már a kormányzatnak a jogállam és az alkotmányosság leépítésében az elmúlt tizenhat év során. Olyanra azonban nem emlékszem, mint ami kedden történt”.
Ismét megszólalt a kegyelmi ügyet kirobbantó, magát Vidéki Prókátornak nevező ügyvéd, aki szerint „a mélyrepülés újabb szintjét érte el az orbáni jogalkotás”. A névtelenségét megőrző jogász arról az új kormányrendeletről írt, amely az Alkotmánybíróságra és a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva arra utasítja a bíróságokat, hogy a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos pereket szüntessék meg.
Véleménye szerint Orbán Viktor folyamatban lévő eljárások tekintetében adott utasítást a magyar bíróságoknak, ami szembemegy a hatalmi ágak szétválasztásával. Mint fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
32 milliárdos veszteség a Tescónál – a vezérigazgató szerint itt az idő az árrésstop kivezetésére
Pálinkás Zsolt, a Tesco vezérigazgatója a csökkenő inflációra hivatkozva sürgeti a kormányzati intézkedés megszüntetését. Az MNB szerint a lépés akár 1,5 százalékkal is megdobhatja a drágulást.
Most van itt az árrésstop kivezetésének ideális pillanata – ezt mondta az Indexnek adott interjújában Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója.
A cégvezető szerint a csökkenő fogyasztói árindex és a mérséklődő világpiaci árak miatt most anélkül lehetne megszüntetni a szabályozást, hogy annak komolyabb hatása lenne a bolti árakra.
Gazdasági elemzők és a Magyar Nemzeti Bank már korábban is figyelmeztettek, hogy bár az árrésstopok mesterségesen lejjebb nyomták az árakat, az intézkedés kivezetése mindenképpen áremelkedéssel jár majd. A jegybank egy 2025 végi becslése szerint az árrésszabályozás 1-1,5 százalékkal fogta vissza a fogyasztói árakat, vagyis a kivezetéskor nagyjából ekkora drágulásra lehet számítani.
Pálinkás Zsolt szavai szerint a 14 termékre kivetett árrésstop ugyan azonnali árcsökkenést hozott, ám ez jelentős bevételkiesést is okozott a Tescónak, amit más területeken kellett ellensúlyozniuk.
Hozzátette, hogy a helyzetüket a 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadó is nehezíti. Ezek az intézkedések együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy a szektor az elmúlt két évben több tízmilliárdos mínuszt könyvelt el.
A Tesco 2023-ban és 2024-ben összesen 32 milliárd forint veszteséget halmozott fel, és bár a február végén záruló 2025-ös pénzügyi évről konkrét adatot még nem közölt, annyit elárult: „a teljesítmény nagyjából követte az iparági trendeket”.
A cégvezető a Tesco saját adatai alapján arról is beszélt, hogy a vásárlók bizalma évek óta nem javul, inkább stagnál. Az élelmiszer-vásárlások mennyisége sem nő, a kosarak értéke leginkább az áremelkedés miatt magasabb, nem azért, mert az emberek többet vásárolnának. Mindez azt jelzi, hogy a vásárlók óvatosak, a magas infláció után csak lassan áll helyre a bizalom.
A milliárdos veszteségek miatt a Tesco nemrég 116,3 milliárd forintos alaptőke-csökkentést hajtott végre, ami a sajtóban azonnal találgatásokra adott okot a cég esetleges eladásáról.
„Bárcsak egyszer megélném, hogy egy interjú során nem kérdeznek a Tesco Magyarország értékesítéséről. Hosszú évek óta cáfolom ezeket a híreszteléseket”
– mondta ezzel kapcsolatban a vezérigazgató, aki szerint
a lépés egy pénzügyi-technikai megoldás volt a szabályozói környezet miatt, és nettó értelemben nem vontak ki pénzt az országból.
A következő időszak kulcskérdése tehát az, hogy a kormány miként dönt az árrésstopok sorsáról. Míg a piaci szereplők a kivezetés mellett érvelnek, a kormányzati kommunikáció eddig az intézkedés inflációt fékező hatását hangsúlyozta. A végső döntésre hatással lehetnek a friss jegybanki előrejelzések, valamint a Tesco hamarosan nyilvánosságra kerülő pénzügyi beszámolója is, amely pontos képet ad majd a lánc tavalyi teljesítményéről.
Most van itt az árrésstop kivezetésének ideális pillanata – ezt mondta az Indexnek adott interjújában Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója.
A cégvezető szerint a csökkenő fogyasztói árindex és a mérséklődő világpiaci árak miatt most anélkül lehetne megszüntetni a szabályozást, hogy annak komolyabb hatása lenne a bolti árakra.
Gazdasági elemzők és a Magyar Nemzeti Bank már korábban is figyelmeztettek, hogy bár az árrésstopok mesterségesen lejjebb nyomták az árakat, az intézkedés kivezetése mindenképpen áremelkedéssel jár majd. A jegybank egy 2025 végi becslése szerint az árrésszabályozás 1-1,5 százalékkal fogta vissza a fogyasztói árakat, vagyis a kivezetéskor nagyjából ekkora drágulásra lehet számítani.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán reagált az Orbán Viktor által közzétett AI-videóra. Bejegyzésében azt írja, a miniszterelnök „megint a jogszabályokat megsértve próbálja kamuvideókkal félrevezetni a magyarokat”.
A politikus ezután Orbán Viktort szólította meg:
„Miniszterelnök Elvtárs, Miért kell ezekkel ócska hamisítványokkal lemenni kutyába? Rettegni méltóztatik? Miért nem veszi fel az eredeti verziót Putyinnal? A lopott pénzből is több maradna és még az emberek is elhinnék, amit látnak az oldalán (már azok, akiket még nem tiltott le).”
A poszt utóirata szerint „a jelenlegi magyar miniszterelnök egy piti csaló, akit minden tisztességes versenyből azonnal kizárnának”. Magyar Péter közölte, hogy megindítja a szükséges jogi eljárásokat, és arra kért mindenkit, hogy jelentsék a miniszterelnök posztját a Meta felé rágalmazás és adatvédelem megsértése miatt.
Az Orbán Viktor által szerdán posztolt, mesterséges intelligenciával készült videóban az Európai Bizottság felszólítja Magyart, hogy küldjön pénzt Ukrajnának. A miniszterelnök szerint ez a valóságban is megtörténhet április 12. után, ha a választásokon a TISZA Párt győz.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán reagált az Orbán Viktor által közzétett AI-videóra. Bejegyzésében azt írja, a miniszterelnök „megint a jogszabályokat megsértve próbálja kamuvideókkal félrevezetni a magyarokat”.
A politikus ezután Orbán Viktort szólította meg:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Forrong Székelyföld: Adóemelés elleni tiltakozásnak indult, de hamar az RMDSZ került célkeresztbe
Az adóemelés nehéz helyzetbe hozta a kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ-t, Kelemen Hunoréknak ugyanis a legutóbbi választáson pont az volt a szlogenje, hogy „Többet a polgárnak, kevesebbet az államnak!”. Az egyik polgármesterük a Tiszá Pártot hibáztatja.
Az utóbbi hetekben tiltakozáshullám indult Székelyföldön, miután a januártól életbe lépett adóemelések hatására sokan a korábbi dupláját is meghaladó befizetési csekkeket kaptak. Sepsiszentgyörgy volt az első a sorban, de már tüntettek Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is – írja a Transtelex.
A sepsiszentgyörgyi kezdeti, látszólagos siker – ahol a polgármester engedményeket ígért – más települések elégedetlen polgárait is arra bátorította, hogy utcára vonuljanak.
A tiltakozások hátterében az Ilie Bolojan vezette román kormány egyik szeptemberi deficitcsökkentő csomagja áll, amelynek adóügyi törvénytervezetét az ellenzék többször is megtámadta az alkotmánybíróságon. A testület végül december elején zöld utat adott a jogszabálynak, így az januártól hatályba is lépett. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a pénzügyminisztérium közölte: a már elfogadott adókat év közben nem lehet módosítani, mert az jogilag visszamenőleges hatályúnak számítana.
Az igazi arculcsapás akkor jött, amikor január elején fizetni kellett volna. Kiderült, hogy az ingatlanadó esetében a hírekben addig emlegetett 70 százalékos drágulás helyett olyan is előfordult, hogy a 100 százalékot is meghaladta az emelés.
Ennek oka, hogy nemcsak az ingatlanok négyzetméterenkénti adóköteles értékét emelte meg a kormány, hanem számos, korábban érvényben lévő kedvezményt is eltörölt, például a régi épületekre vagy a fogyatékossággal élőkre vonatkozókat.
A kormány a reformot a költségvetési hiány leszorításával és az önkormányzatok központi költségvetéstől való függőségének csökkentésével indokolta. Szerintük a romániai önkormányzatok költségvetésének 83,1 százaléka központi visszaosztásból származik, míg az uniós átlag 51,1 százalék. A miniszterelnök szerint a helyi önkormányzatok még a bérköltségeiket sem tudják saját forrásból fedezni. „Az EU-ban a helyi önkormányzatok bérköltségeit saját forrásokból fedezik. Romániában a helyi önkormányzatok bérköltségei több mint háromszor magasabbak a saját bevételeiknél” – írta Ilie Bolojan.
A tüntetések szervezői és résztvevői azonban aránytalannak tartják a terheket. „Felháborodtam a magas adók miatt, ezért szerveztem meg a tüntetést. Láttam, hogy Sepsiszentgyörgyön is volt megmozdulás, gondoltam, Csíkszereda se maradjon le” – mondta a Székelyhonnak a Hargita megye székhelyén tartott tüntetés főszervezője, Menyhárt János. A tiltakozások nyomán az ellenzéki pártok, mint az AUR és az Erdélyi Magyar Szövetség is hallatták a hangjukat, utóbbi Kelemen Hunor lemondását is követelte.
Az adóemelés különösen nehéz helyzetbe hozta a kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ-t, amelynek legutóbbi parlamenti kampányában pont az volt a szlogenje: „Többet a polgárnak, kevesebbet az államnak!”
Kelemen Hunor, a szövetség elnöke elnézést kért a lakosságtól, és azzal indokolta a lépést, hogy az előző kormány akkora költségvetési deficitet hagyott hátra, ami még „a Holdról is látszott”.
Hozzátette, hogy komolyan gondolták a kampányígéretet, „de bennünket is félrevezettek az ország valós költségvetési állapotáról”.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-s polgármestere egy lakossági fórumon részben meg nem nevezett szereplőket, részben pedig a magyarországi Tisza Pártot tette felelőssé az elégedetlenségi hullámért, azt állítva, hogy ők szították a feszültséget.
A magyarázat már a helyszínen is hiteltelennek bizonyult: a fórum résztvevői jelezték, hogy nem értenek egyet vele, és a második sepsiszentgyörgyi tüntetésen megszólalók is határozottan cáfolták, hogy bármiféle pártpolitikai szervezés állna a tiltakozás mögött.
Csíkszeredában Korodi Attila polgármester a szombati tüntetés után az AUR helyi politikusát, Buruș Viorelt vádolta meg a megmozdulás megszervezésével és a feszültségkeltéssel, azt állítva, hogy George Simion pártja a jogos társadalmi felháborodást akarja kihasználni. A vádakat mind Buruș, mind a tüntetés szervezője, Menyhárt János visszautasította. Buruș szerint egyszerű elégedetlen állampolgárként vett részt az eseményen, ahol felszólalási lehetőséget kapott, ugyanakkor ultimátumot is intézett a polgármesterhez: ha két héten belül nem születik döntés a helyi adók és illetékek csökkentéséről, aláírásgyűjtést indít Korodi leváltásáért.
A tiltakozások időközben általános elégedetlenségbe csaptak át, és Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Kézdivásárhely mellett Székelyudvarhelyen is utcára vonultak az emberek – olyan településeken, ahol az elmúlt évtizedekben ritkán volt példa hasonlóra. A demonstrációkon az adóemeléseken túl egyre hangsúlyosabban jelent meg az RMDSZ elmúlt 35 évének kritikája, a fiatalok elvándorlása és a gazdasági kilátástalanság kérdése, Csíkszeredában pedig a polgármester lemondását is követelték.
A gyengülő RMDSZ-ből közben az Erdélyi Magyar Szövetség is igyekezett politikai tőkét kovácsolni: Kézdivásárhelyen Balázs Attila helyi tanácsos nyíltan hazugsággal vádolta a szövetséget, míg Csíkszeredában az EMSZ politikusai az infláció mértékéhez kötött adóemelés mellett álltak ki, miközben a belső kritikák már az RMDSZ egykori vezetői részéről is megjelentek.
Mivel a helyi adók csökkentésére jelenleg nincs törvényes út, a székelyföldi önkormányzatok kármentésre váltottak. Sepsiszentgyörgyön kompenzációs megoldásokat dolgoztak ki a leginkább érintett csoportoknak, elsősorban a fogyatékossággal élőknek, míg Székelyudvarhelyen aláírásokat gyűjtenek, és azt kérik a kormánytól, hogy még a következő évi költségvetés elfogadása előtt teremtsen lehetőséget a kedvezmények visszaállítására. Az adókulcsok tényleges csökkentésére legkorábban 2027-ben nyílhat tér.