HÍREK
A Rovatból

A világ legjobb egyetemei között van a Semmelweis több szakterületen is

Közzétették a „US News Best Global Universities” 2022-es rangsorát.


A „US News Best Global Universities” 2022-es világrangsorának 8 szakterületi listájára került fel a Semmelweis Egyetem.

Idén is a „Kardiológia és kardiovaszkuláris rendszer” kategóriában érte el a legjobb helyezést, ahol egyedüli magyar egyetemként jegyzik: a tavalyi 87. helyén 32 pozíciót javítva immár a világ 55. legjobbja lett ezen a területen. 2020-ban még a 112. helyezést érte el, vagyis két év alatt 57 helyet lépett előre.

A listán olyan intézményeket utasított maga mögé, mint a Heidelbergi Egyetem, a Cambridge Egyetem vagy az Ultrechti Egyetem. Az első helyen a Harvard Egyetem található.

Jelentősen, 34 helyet lépett előre az egyetem Endokrinológia és metabolizmus területén, ahol egyedüli magyar intézményként szerepelve a rangsorban immár a 121. helyen áll. A korábbi helyezéséhez képest szintén előre lépett az intézmény a Biológia és biokémia (312. hely a tavalyi 321. után), a Sejtbiológia (198. hely a tavalyi 202. után), a Klinikai orvostudomány (198. hely a tavalyi 200 után), valamint a Molekuláris biológia és genetika (344. hely a tavalyi 345. után) rangsorban is. Ideg- és viselkedéstudomány terén a 324., Onkológia terén pedig a 218. helyen áll a Semmelweis - olvasható az egyetem közleményében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Példátlan orvosi bravúr: a nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt embert Magyarországon
A betegnek percei voltak hátra, a kórházba szállítás túl kockázatos lett volna. Az Országos Onkológiai Intézet főorvosa a nyílt utcán látott neki a beavatkozásnak.
DP - szmo.hu
2026. április 29.



Az Országos Onkológiai Intézet főorvosa a nyílt utcán műtött és mentett meg egy szíven szúrt embert - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint múlt vasárnap egy 30 év körüli, szíven szúrt férfihoz kapott riasztást a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyeleti egysége; Dubóczki Zsolt az Országos Onkológiai Intézet főorvosa, hobbijának élve, éppen itt, a légimentőknél teljesített szolgálatot.

A helyszínre érkezve a diagnózis egyértelmű volt: a betegnek percei voltak hátra, a kórházba szállítás kockázata pedig a sérült életébe kerülhetett volna. A főorvos a légimentés szigorú szakmai protokolljait követve hozta meg a döntést: a beavatkozást azonnal, a helyszínen kell elvégezni - idézték fel.

A főorvos a helyszínen, a nyílt utcán, steril műtői háttér és modern gépek nélkül nyitotta meg a férfi mellkasát, és 7 perc alatt varrta össze a dobogó szívet, stabilizálva ezzel a beteg állapotát a további ellátáshoz.

A főorvos Magyarországon eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő beavatkozást hajtott végre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A Szőlő utcai ügy túlélője szerint elfogadhatatlan, hogy Tuzson Bence visszaülhet a parlamentbe
A Babák című dokumentumfilm szereplője szerint ha egy igazságügyi miniszter nem képes emberi és felelős választ adni, akkor nincs helye a törvényhozásban. Állítása szerint amikor Tuzson azt mondta, hogy a Szőlő utcai ügynek nincs kiskorú áldozata, az ő tanúvallomása már a Nemzeti Nyomozó Irodánál volt.


Jámbor András, a parlamentből távozó országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán osztotta meg „Lili”, a Szőlő utcai ügy egyik áldozatának írását, aki az RTL Babák című dokumentumfilmjében is szerepelt.

Lili azt állítja, hogy mire Tuzson Bence igazságügyi miniszter kijelentette, hogy az ügynek nincs kiskorú áldozata, az ő tanúvallomása már a Nemzeti Nyomozó Irodánál volt. Szerinte a hatalom ezzel „egy mondattal letörölte a létezését”.

Ezek után elfogadhatatlannak nevezte Tuzson Bence parlamenti visszatérését. „Nem tudom elfogadni, hogy Tuzson Bence bármilyen módon visszaüljön a parlamentbe” – írta. Szerinte miközben a közbeszéd áldozatokról és felelősségről szól, nem ülhetnek a hatalomban azok, „akiknek lett volna hatalmuk kérdezni, cselekedni és számon kérni”.

Hangsúlyozza, hogy nem politikai ügyet akart az esetből. „Nem utólag találtam ki. Nem politikai ügyet akartam csinálni belőle. Elmondtam, amit átéltem. Elmondtam a hatóságoknak is. És mégis azt kellett hallgatnom, hogy nincsenek kiskorú áldozatok.”

Ezután arról ír, milyen érzés volt ezt túlélőként hallani:

„Azt, hogy hiába próbálod végre kimondani az igazságot, valaki a hatalom legmagasabb szintjéről egyszerűen letörli a létezésedet egy mondattal.”

Lili szerint az ügy súlyát sokan nem értik meg. „A Szőlő utcai ügy nem egy »botrány«. Nem kommunikációs hiba. Nem politikai kellemetlenség. Hanem gyerekek élete. Emberek élete. Elhallgatott évek.”

Úgy véli, ha egy döntéshozó ebben a helyzetben nem képes megfelelő választ adni, akkor nincs helye a törvényhozásban.

„Ha egy igazságügyi miniszter, egy kormánytag, egy döntéshozó ebben az egészben nem képes világos, emberi és felelős választ adni, akkor ne legyen ott, ahol törvényekről, igazságról és felelősségről döntenek.”

Írását azzal a gondolattal zárja: „Mert nem az erőszak a legrosszabb, hanem a közöny.” Azt is hozzátette, hogy ezt a közönyt a továbbiakban nem fogja csendben nézni.

A Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója és több társa ellen 2024 vége óta folyik nyomozás, amit az ügyészség 2025 őszén vett át. Az ügyészségi közlések és a sajtóban megjelent vallomások alapján az intézetben éveken át súlyos fizikai és szexuális bűncselekmények gyanúja merült fel. Az ügy akkor kapott új lendületet, amikor „Lili” a hatóságoknak átadott olyan belső kamerafelvételeket, amelyeken a bántalmazások láthatók.

A kormányzat képviselői eleinte tagadták a kiskorúak érintettségét. Később az ügyészség már 15 kiskorú sértettet azonosított. A nyomozás legfrissebb fejleménye, hogy a bíróság április közepén két hónappal meghosszabbította a volt igazgató és három gyanúsított-társa letartóztatását.

Múlt héten megszólalt az ügy koronatanúja, aki elmondta, elmondta, miket csinált vele a volt igazgató.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely bejelentette, kik lesznek a Fidesz frakcióvezető-helyettesei
Még a hétfői alakuló ülésen döntöttek a hét új frakcióvezető-helyettes és egyben szóvivő kinevezéséről. Gulyás Gergely szerint a céljuk, hogy a „nemzeti oldalt támogató” választók véleményének adjanak hangot.


Gulyás Gergely Facebookon jelentette be, hogy hét frakcióvezető-helyettest neveztek ki a Fidesz-frakció hétfői alakuló ülésén, akik egyben szóvivők is lesznek.

Az új tisztségviselők Hegedűs Barbara, Koncz Zsófia, Bencsik János, Gyopáros Alpár, Németh Balázs, Szűcs Gábor és Zsigó Róbert.

A frakcióvezető úgy fogalmazott, ők „adnak majd hangot a nemzeti oldalt támogató két és fél millió választópolgár véleményének és lesznek kritikus, de korrekt szószólói az ellenzéki politikának.”

Gulyás azt is közölte, hogy „a Fidesz megújult parlamenti frakciója a normalitást fogja képviselni az Országgyűlésben, konstruktív ellenzéki szerepre és az egész ország érdekeit szolgáló munkára készül.”

Képeken mutatjuk az új fideszes frakcióvezető-helyetteseket:

A választási vereség után Orbán Viktor rendkívüli bejelentést tett, miszerint nem veszi át mandátumát, a frakció vezetését pedig Gulyás Gergelyre bízta. Hétfőn meg is alakult az új Fidesz-frakció.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Felmondtak a DK dolgozóinak, a párt a jelenlegi formájában megszűnik – derült ki egy belső levélből
A Demokratikus Koalíció sajtófőnöke egy levélben közölte a hírt. Közlése szerint a párt összes alkalmazottjának már április 13-án felmondtak.


A Demokratikus Koalíció a „jelenlegi működési formájában megszűnik” – erről Soós Henrietta, a párt sajtófőnöke írt egy szerdai levélben a sajtó képviselőinek.

Azt is közölte, hogy

a párt alkalmazottainak már április 13-án, tehát a választás másnapján felmondtak,

ő maga pedig májustól nem áll a DK alkalmazásában.

A párt leépülése a jelek szerint nemcsak a központi apparátust érinti. Zalaegerszegen például bezárják a DK irodáját – írja a a helyi párttagok közlése alapján a 444.hu.

Ők ugyanakkor inkább egy új kezdetet látnak a folyamatban. „Kezdjük elölről a szervezkedést. Kinyitjuk a DK-t a fiatalok, a baloldaliak és a civil szervezetek előtt” – fogalmaztak. Hozzátették azt is, hogy már „készülünk a tisztújításra és a DK kongresszusra”.

A DK április 12-én mandátum nélkül maradt az országgyűlési választáson. A párt története során először nem érte el a parlamenti bejutáshoz szükséges küszöböt.

A kudarc után Dobrev Klára pártelnök a teljes elnökséggel együtt még a választás éjszakáján lemondott, vállalva a felelősséget.

A bukásnak már a kampány során is voltak előjelei: a közvéleménykutatók rendre a bejutási küszöb környékére, vagy az alá mérték a DK támogatottságát, de a külső elemzők sem jósoltak sok jót a pártnak. Török Gábor politikai elemző már a választás előtt arról beszélt, hogy a Fidesz és a Tisza Párt kétpólusú versenye a korábbi ellenzéki pártok számára egy „tömegsír” lesz.

Ehhez képest Dobrev Klára a választás napján még arról beszélt, hogy már az Orbán-rendszer bukását ünneplő „hatalmas nagy utcabálokra” készül.

A párt korábban azt közölte, hogy parlamenten kívüli politikai közösségként folytatja, júniusban pedig tisztújítást tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk