A tévécsatorna, amely megásta a hagyományos popzene sírját – 40 éve indult a Music Television
Négy évtizede istenítik és szidják egyszerre. Egyesek szerint ez a csatorna mutatta meg a világnak azt a pluszt, amely a pop-rock zene továbbéléséhez elengedhetetlen. Mások szerint viszont megölte a műfajt, mert egy-egy látványos klippel azok is befuthattak, akik soha nem tudtak zenélni, azok viszont, akiknek továbbra is csak a zene volt fontos, innentől kezdve csak „a boldog kevesekhez” juthattak el. Ez az áldás-átok, a Music Television 1981. augusztus 1-én indult el hódító útjára.
Kezdetben voltak a promóciós filmek, amelyekkel egy-egy popsztár aktuális slágereit reklámozták többnyire vidám, néha drámaira vagy romantikusra vett történetek keretében. Ilyenek voltak Elvis Presley, Cliff Richard, Gianni Morandi vagy a Beatles filmjei, ez utóbbiak maradtak a legemlékezetesebbek a zene mellett a Gombafejűek sajátos humorának köszönhetően. A 60-as évek közepétől már csak egy-egy dalhoz készült kisfilm, amely vagy stúdióban vagy koncert közben láttatta az előadót, de ezeknek története vagy más koncepciója a legritkább esetben volt. Aztán a 70-es évektől a pop-rock műfajban egyre nagyobb szerephez jutott a látvány – David Bowie, a Genesis, a Pink Floyd, Alice Cooper egy-egy koncertjére inkább illett a zenés színház elnevezés. A modern filmtechnológia, a videózás megjelenése szerencsésen találkozott a műfajban jelentkező vizuális igénnyel, így született meg a zenés videóklip.
Bár korábban is akadtak figyelemre méltó klipek – elég csak John Lennon „ablaknyitós” Imagine-jére (1971), vagy a Pink Floyd Money-jára (1973) gondolni - úttörőnek mégis a Queen 1975-ös Bohemian Rhapsody-ját tekintik, amelyet Bruce Gowers rendezett. Nem is azért, mintha olyan bravúros lenne a képi világa – inkább csak a középrész látványa érdekes az arcok mértani alakzataival, a többit koncertrészletekből vágták össze – hanem azért, mert a dal és a klip óriási sikere nyomán terjedt el szerte a világban az új dalok szinte kötelező klipes promóciója. Így aztán nem meglepő, hogy a Warnernél már 1977-ben gondolkodni kezdtek egy olyan csatornán, amelyben a műsor gerincét ezek a klipet adják.
Az első kísérletet Robert Pittman, a Music Television Network későbbi nagyfőnöke hajtotta végre a 15 perces Album Tracks műsorral egy kis New York-i csatornán. 1979-ben viszont John Lack, a Warner alelnöke már lecsapott a Popclips című műsorra, amelynek producere Mike Nesmith, a 60-as évek tinisztárbandájának, a Monkees-nak egykori tagja volt. A Monkees tv-sorozat az együttes dalai köré épült, Nesmith-nek tehát nem volt más dolga, mint az akkori ötletet továbbfejleszteni. Ebből nőtte ki magát a Music Television.
A történelmi nyitányra 1981. augusztus 1-én amerikai keleti parti idő szerint 12:01-kor került sor. Az első „klip” egy montázs volt az 1969-es holdraszállás és a Challenger űrrepülőgép startjából. Jelmondata így hangzott: „Soha többé nem tekinthetsz ugyanúgy a zenére.” Sokatmondó volt, hogy rögtön utána a Buggles Video Killed The Radio Star című dala következett. Az első 24 órában 116 klipet játszottak le, de akadtak jócskán ismétlések. A legnagyobb sikert Phil Collins ma már klasszikusnak számító In The Air Tonightja és a Who You better You Betje aratta, mindkettőt ötször játszották le.
De voltak más poptörténeti felvételek, például Rod Stewart Do You Think I’m Sexy-je és Salingje, Kate Bush Wuthering Heightsje, David Bowie Fashionje, Gerry Rafferty Baker Streetje, vagy a Blondie Heart of Glassa. Hamarosan bekövetkezett az az idő, amikor már szinte nem is számított a szakmában, akit nem lehetett az MTV-n látni, a skála a legsekélyesebb diszkótól és szinti-poptól a populárisabb progresszív rockig és a heavy metalig terjedt. A kliprendezés elismertségére jellemző, hogy olyan kiváló filmesek is belevágtak, mint Martin Scorsese, Brian de Palma, vagy John Landis, a Blues Brothers rendezője, aki Michael Jackson Thrillerével is hozzátett saját halhatatlanságához. De emlékezetes klipeket készített a U2-val, a Depeche Mode-dal és a Nirvanával a neves fotográfus Anton Corbijn és innen indult el David Fincher, valamint Michael Bay karrierje is.
Az MTV kétségtelenül válasz volt a tömegkultúra új kihívásaira, a modern látványtechnikáktól az idő felgyorsulásáig. Napjaink mozijában is lépten-nyomon tetten érhető a zenés klip hatása mind tempóban, mind vágástechnikában. A zenecsatorna azonban kezdettől fogva megosztotta a közönséget, mert éppen látványcentrizmusa miatt számos olyan előadóból csináltak ideig-óráig sztárt, akiknek dalaik egy szimpla lemez- vagy rádiófelvételen aligha állták volna meg a helyüket, ugyanakkor gyakorlatilag kizárták azokat az előadókat, akik nagyobb ívű és időtartamú, igényes kompozíciókban gondolkodtak. A korszellem kedvezett ennek a tendenciának, hiszen a 80-as években élte a virágkorát a pop-elektronika és a playback, tehát nem kellett tudni feltétlenül zenélni, sokszor elég volt, ha az előadó jóképű, szexi volt és csináltak mögé egy ügyes klipet. Többségük azóta rég a feledés homályába merült…
Persze azért akadtak olyanok, akik meglátták a klipben a művészi lehetőséget, és már az MTV első évtizedében születtek a műfajban maradandó értékek. Davis Bowie az Ashes to Ashesben a fehér bohóc-motívumot vegyítette elmegyógyintézeti víziókkal. Peter Gabriel Sledgehammere egy fogantatás pillanatából indul ki, majd szinte másodpercenként követik egymást a fantáziaelemek az énekes feje körül száguldó villanyvasúttól a táncoló fagyasztott csirkékig, miközben maga Gabriel is folyamatosan változtatja alakját. A Genesis Land of Confusionja politikai szatíra gyurmafilmben előadva. De emlékezetes a Dire Straits Brothers In Armsjának a háború borzalmait bemutató fekete-fehér animációja, a Queen Radio Ga-Gája, amelyet Fritz Lang Metropolisának képsoraiba építettek bele és asszociáltak annak nyomasztó hangulatára. A Metallica Dalton Trumbo döbbenetes Johnny háborúba megy című filmje köré építette a One-t, Suzanne Vega Lukája csak sejteti a gyermek elleni erőszakot, az ír New Age-énekesnő Enyának viszont szinte minden klipje egy-egy mozgó festmény lett.
Michael Jackson és Madonna külön fejezet a Music Television történetében. Jackónál klipjeiben a korszakalkotó Thrillertől nyomon lehetett követni egyre riasztóbb külső átalakulásait, és zenéjének fokozatos elsekélyesedését, miközben a klipköltségek a csillagos eget verték. Ő tartja a minden idők legdrágább klipje rekordját a húgával, Janettel készült 7 millió dolláros Screammel.
Madonna sem éppen „szegényes” filmecskéiről híresült el, klipjeit azonban ugyanolyan vérprofi módon építette fel, mint egész karrierjét, ügyesen adagolva a „botrányos, erkölcstelen vagy istenkáromló” klipeket, mint a Papa Don’t Preach, a Like A Prayer, amelyet számos országban be is tiltottak, vagy a Justify My Love, amelyet maga az MTV cenzúrázott.
Nem Madonna volt az egyetlen, aki fennakadt a csatorna szűrőjén. 1983-ban a Rolling Stones Undercover of The Night-ját tiltották ki, mert a mexikói bandaháborút megelevenítő klipet túl erőszakosnak tartották. Egy évvel később Frank Zappa Your Are What You Is-e verte ki biztosítékot, mert a hivatalban lévő amerikai elnököt, Ronald Reagant egy villamosszékben láttatta. Volt számos eset, amikor szexuális tartalom vagy illetlen szöveg miatt vettek le a műsorról, ezek mezsgyéjén egyensúlyozott állandóan Prince, aki viszont azzal írt történelmet az MTV-n, hogy 1982 őszén első fekete előadóként jelent meg 1999 című dala fő műsoridőben. Néhány évvel később a csatorna már a korábban "szalonképtelennek" tekintett rappereket is beengedte…
És ne feledkezzünk meg az évtized legfontosabb zenei eseményéről: a Music Television volt az, amely 1985. július 13-14-én végig egyenesben közvetítette az afrikai éhezők megsegítésére rendezett kettős, londoni és philadelphiai koncertet, a Live Aidet.
A 90-es években már új szelek fújtak a zenében és a Music Televisionnál is. Hódított a grounge és a brit pop, de a Pearl Jam, a Soundgarden, az Oasis, a Blur, a Cranberries mellett olyan egyéni hangú énekesnők is befutottak itt, mint Alicia Keys, Tori Amos és Alanis Morrisette. 1989-ben indult el a csatorna egyik legnépszerűbb sorozata, az Unplugged, amelyben több generáció zenészei adhattak számot valódi tudásukról élőben, többnyire akusztikus hangszereken. Ma már mérföldkőként emlegetik Eric Clapton, a Rolling Stones, Mariah Carey, Neil Young, Jimmy Page és Robert Plant, valamint nem utolsósorban a Nirvana koncertjét, amelyet 1984 novemberében, fél évvel Kurt Cobain halála után vetítettek.
A 2000-es évektől a videóklip varázsa halványulni kezdett, az MTV próbált haladni a korral, a divatokkal, valóságshow-k, animációs műsorok, drámai és komédia-sorozatok jelentek meg rajta, számos társcsatorna is beindult. Ők közvetítették 2004-ben azt a bizonyos Superbowl-döntőt, amelynek a szünetében rendezett show során Janet Jacksonnal kivillant a fél melle. Számos ország vásárolta meg a Music Television licenszét, köztük Magyarország is 2007-ben, és mindjárt perre is került a sor, mert akkoriban a magyar televíziónak még szintén MTV volt a védjegye. Az ügy azóta sem zárult le…
Az elmúlt évtizedben a YouTube és streaming globális elterjedése óta a Music Television már nem tekinthető mértékadónak a pop-rock műfajban, történelmi küldetését beteljesítette. Hogy jót tett-e a könnyűzenével vagy rosszat, döntse el mindenki a maga ízlése szerint.
