„A taxitól eljönni az irodám bejáratáig egy komoly kirándulás” – Halálos betegségéről beszélt a magyar alkotmányjogász, aki az eutanáziát szeretné elérni
Szerdán beszámoltunk róla, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult Karsai Dániel ügyvéd, alkotmányjogász, aki izomsorvadással járó gyógyíthatatlan betegségben, ALS-ben szenved. Azt szeretné elérni, hogy engedélyezzék számára az eutanáziát, azaz a "kegyes halált", mert megfogalmazása szerint betegsége az utolsó szakaszában „a létezés ezen formája számomra mindenfajta értelmet és méltóságot nélkülöz”.
Karsai most az RTL kamerái előtt beszélt betegségéről és döntéséről. Mint mondta: a betegség a tudatot nem érinti, „tehát teljesen tiszta fejjel kell végigélni azt, hogy teljes fizikai és szellemi passzivitásba szorul az ember”.
Karsainál az első, megfogalmazása szerint „semmit nem zavaró” tünetek 2021 júliusában jelentkeztek, de csak 2022 augusztusa óta van teljesen tisztában a betegséggel. Az alkotmányjogásznak már nehezére esik a járás, a végtagjai mozgatása, és megváltozott – bár még érthető – a beszéde is.
– mesélte el az ügyvéd, hogy milyen komoly változást hozott az életébe a betegség.
A tudatot az ALS nem érinti, és Karsai Dániel méltatlannak tartja, hogy teljesen tiszta fejjel nézze végig, ahogy leépül a teste és cselekvőképtelen lesz.
A céljáról azt mondta:
Karsai Dániel sürgősség iránti kérelmének Strasbourgban helyt is adtak, és az ügyben 2023. november 28-án nyilvános tárgyalást tartanak.