A nyugdíjas szervezetek szerint is felesleges az idősek vásárlási sávja, csak feszültséget kelt
Mi is megírtuk, hogy a héten dönt a kormány arról, hogy megszüntetik-e az időseknek kijelölt vásárlási sávot az üzletekben.
A koronavírus-járvány miatt hozott rendelkezések között szerepel ez az idősáv, és azért vezették be, hogy a 65 év felettieket védjék.
A kérdéses idősávban 9 és 12 óra között csak a 65 évnél idősebbek vásárolhatnak a boltokban, ez azonban sokak szerint kezd egyre inkább teherré válni az emberek és a boltok számára is.
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának soros elnöke szerint a mostani idősáv problémát okoz és feszültséget generál idősek és fiatalabbak között.
Juhász László az InfoRádiónak azt mondta, hogy fokozatosan lehetne kivezetne a rendszerből a 65 éven felüliek vásárlási idősávját.
Bevezetésekor ez szükséges intézkedés volt, de a járványveszély csökkenésével lehetne rajta enyhíteni, és szűkíteni vagy lassan meg is szüntetni azt, hogy reggel 9 és 12 óra között csak az idősek mehetnek az élelmiszerüzletekbe, patikákba és drogériákba. Mindezt persze csak úgy, hogy a maszkviselés kötelező marad, és a távolságot is betartja mindenki.