A Momentum „Gyújtósnak még jó lesz!” címmel indít kampányt a szankciókról szóló nemzeti konzultációval párhuzamosan.
A párt vezetője elmondta, hogy nem a szankciók miatt van magas infláció a kormány kijelentéseivel szemben, hanem mert Orbán Viktor "kebelbarátja", Vlagyimir Putyin már a háború kitörése előtt elkezdte megemelni a gázárát.
A ma bejelentett akció keretében a párt aktivistái „Soprontól Berettyóújfaluig, Szegedtől Salgótarjánig” utcai pultokat állítanak, és összegyűjtik a konzultációra kiküldött papírokat.
„Utána az összegyűjtött papíranyagot brikettekbe préseljük és eljutattjuk a rászorulóknak”
- jelentette be sajtótájékoztatóján Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke.
Gelencsér szerint „idén úgy kell megemlékeznünk a szovjet megszállás ellen harcoló 56-os hősökről, hogy bombákkal van teleregasztgatva az ország." Hozzátette, pártjával ennek az ízléstelen, szégyenteljes és hazug kornak akarnak véget vetni.
„Az egész Európát megverő drágulást semmi másnak nem köszönhetjük, mint az elmúlt 12 év gazdaságpolitijánának. A Fidesz felárát fizetjük a boltokban nap mint nap.”
- emelte ki Bedő Dávid frakcióvezető-helyettes, aki hozzátette, hogy felháborítónak tartja, hogy egy ilyen drága konzultációt folytat le a kormány egy ilyen gazdasági helyzetben.
A Momentum „Gyújtósnak még jó lesz!” címmel indít kampányt a szankciókról szóló nemzeti konzultációval párhuzamosan.
A párt vezetője elmondta, hogy nem a szankciók miatt van magas infláció a kormány kijelentéseivel szemben, hanem mert Orbán Viktor "kebelbarátja", Vlagyimir Putyin már a háború kitörése előtt elkezdte megemelni a gázárát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hazatért Szolnokra a brutálisan meggyilkolt Baunok-házaspár lánya, kiderült, hogy mit csinál
A 2011-ben brutálisan meggyilkolt szolnoki házaspár lánya Angliából tért haza. Átvette édesanyja gyermekorvosi praxisát, miközben a tettesek tényleges életfogytiglani büntetésüket töltik.
Több mint tizennégy évvel a brutális gyilkosság után visszaköltözött Magyarországra és édesanyja egykori gyermekorvosi praxisát viszi tovább Szolnokon a Baunok házaspár lánya, Ágnes.
Szülei három gyilkosa a börtönben mintarabként viselkedik – írta a Blikk. A két testvér tényleges életfogytiglani büntetését tölti, soha nem szabadulhatnak, harmadik társuk pedig 25 év letöltése után bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.
A bűncselekmény elkövetői, egy újszászi testvérpár és egy korábbi NB I-es focista, ismerték az áldozatokat, ezért a szomszédok semmilyen zajt nem hallottak, amikor 2011. november 17-én éjjel rájuk törtek. A támadók egy műfüves focipálya építése során jutottak arra a következtetésre, hogy a vállalkozóként dolgozó Baunok Istvánnak és orvos feleségének sok pénze lehet. Az M. testvérek egykori szomszédja szerint a focistának voltak érdekeltségei a műfüves üzletágban.
„Tibor és Béla igazi balek volt. Szabolcsnak voltak érdekeltségei a műfüves bizniszben, amiből viszont Baunok úr, aki értett is hozzá, jól keresett. Ezt a pénzt akarták megszerezni”
– mondta a szomszéd, aki szerint a testvérek nem voltak balhésak. „Pénzszagot éreztek, mentek a hülyeség után, tönkretették két család életét, Baunokékét és a sajátjukat is.”
A rablók hatvanmillió forintot akartak megszerezni, amit az egyikük feleségének a számlájára próbáltak átutaltatni. A tranzakcióhoz azonban szükség lett volna a házaspár akkor Angliában szakorvosnak tanuló lányának a jóváhagyására is. Ágnes, miután a gyanús pénzmozgás miatt a rendőrséghez fordult, többé nem tudta elérni a szüleit. A bank időközben letiltotta az utalást, a tettesek pedig elrabolták a házaspárt.
A hatvanéves Baunok István és hatvanegy éves feleségének holttestét napokkal később, december 6-án találták meg egy elhagyott kútban, Újszász határában. A nyomok alapján a nőt megkínozták, hogy a férjét rábírják a pénz átadására, halálát végül vérbelélegzés okozta. A férfit a kútba dobták, ahol megfulladt. Az elkövetők az áldozatok két autóját, egy Skodát és egy Peugeot-t is ellopták, végül ezeken buktak le. A kocsikat eladták egy orgazdának, aki már darabokra szedte őket, de amikor meghallotta a rendőrségi körözést, feladta magát, és vele együtt a három gyilkost is.
A Szegedi Ítélőtábla 2015 áprilisában hozott jogerős ítéletet az ügyben. A testvérpár büntetését tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította, míg Herczku Szabolcs életfogytiglant kapott, azzal a lehetőséggel, hogy 25 év után feltételesen szabadulhat.
Több mint tizennégy évvel a brutális gyilkosság után visszaköltözött Magyarországra és édesanyja egykori gyermekorvosi praxisát viszi tovább Szolnokon a Baunok házaspár lánya, Ágnes.
Szülei három gyilkosa a börtönben mintarabként viselkedik – írta a Blikk. A két testvér tényleges életfogytiglani büntetését tölti, soha nem szabadulhatnak, harmadik társuk pedig 25 év letöltése után bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.
A bűncselekmény elkövetői, egy újszászi testvérpár és egy korábbi NB I-es focista, ismerték az áldozatokat, ezért a szomszédok semmilyen zajt nem hallottak, amikor 2011. november 17-én éjjel rájuk törtek. A támadók egy műfüves focipálya építése során jutottak arra a következtetésre, hogy a vállalkozóként dolgozó Baunok Istvánnak és orvos feleségének sok pénze lehet. Az M. testvérek egykori szomszédja szerint a focistának voltak érdekeltségei a műfüves üzletágban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását” – Magyar Péterék radikális lépésre készülnének kormányváltás után
Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be pártja egyik fontos választási ígéretét. A TISZA szerint az intézkedés az objektív működés helyreállításáig lenne érvényben.
Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke szombat este a közösségi oldalán jelentette be pártja egyik legmarkánsabb vállalását:
„A kormányváltást követően azonnal felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását az objektív és pártatlan működés feltételeinek megteremtéséig.”
A politikus a TISZA párt programjának ismertetése után tette közzé a bejegyzést. A vállalás a párt most nyilvánosságra hozott választási programjában is szerepel. A dokumentum rögzíti, hogy egy esetleges kormányváltás után felfüggesztenék a közmédia hírszolgáltatását, a lépés céljaként pedig az objektív és pártatlan működés feltételeinek megteremtését jelölték meg.
A tervek szerint az első lépések egyikeként megszüntetnék a politikai propagandát, és visszaállítanák a közmédia szabadságát és pártoktól való függetlenségét - írja a 24.hu.
A program szerint a jelenlegi közmédia nem pártatlan, mivel éjjel–nappal közpénzen fizetett propagandát folytat, hazudik, és lejáratja a kormánnyal szemben kritikus szereplőket, sokszor a civileket is. A dokumentum úgy fogalmaz, hogy a hírekben a kormányoldal folyamatosan pozitív fényben szerepel, míg a kormányt bíráló szervezetekről és egyénekről szóló tudósítások torzak. Emellett nem biztosított az ellenzék és a kormánypárt képviselőinek egyenrangú megjelenítése sem.
A helyzet orvoslására független vezetést neveznének ki a közmédia élére, és új szabályokkal, illetve nyilvános vezetőkiválasztási eljárással erősítenék a pártatlanságot. Egyértelművé tennék a „hírszolgáltatás” és a „politikai kommunikáció” jogi és tartalmi határát. Bővítenék a Közszolgálati Testület szerepét és eszközeit, hogy valódi társadalmi kontrollt gyakorolhasson. Emellett biztosítanák, hogy a Médiatanács, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetése ne egypólusú legyen, hanem jelenítse meg a különböző politikai és kulturális nézeteket.
A tervek kiterjednek a hirdetési piacra is. Kormányváltás esetén azonnal hirdetési moratóriumot vezetnének be az állami szférára, a közmédia újraindítását követően pedig egy külön testület felügyelné a kormányzati és politikai hirdetések arányos elosztását a médiapiacon. Előzetes kontrollt vezetnének be az állami vállalatok közpénzből finanszírozott, társadalmi célú hirdetéseinél is, hogy kiszűrjék a pártpolitikai tartalmúakat.
A megújult közmédiának a program szerint fontos szerepe lenne a lakosság élethosszig tartó tanulásának támogatásában, a szociális érzékenység erősítésében, a kultúra népszerűsítésében és a társadalmi megbékélésben. A cél egy hiteles, pártoktól független tájékoztatást nyújtó intézmény, ahol minden politikai nézet képviselője szabadon elmondhatja a véleményét.
Az MTVA egy korábbi, hasonló tartalmú követeléscsomagra reagálva visszautasította a vádakat. Akkor közleményükben azt írták, a TISZA ezzel megpróbál „beavatkozni a közmédia működésébe, a szerkesztői szabadságba, a műsorstruktúrába”, ami szerintük „az európai uniós szabályokkal is ellentétes.” A mostani bejelentés egy hosszabb folyamat része: a TISZA 2024. október 5-én már közzétett egy 16 pontos követelést a közmédiával kapcsolatban, január 5-én pedig a párt elnöke arról beszélt, hogy kormányon sem akarnak „saját” közmédiát, céljuk a független közszolgálatiság megteremtése.
Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke szombat este a közösségi oldalán jelentette be pártja egyik legmarkánsabb vállalását:
„A kormányváltást követően azonnal felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását az objektív és pártatlan működés feltételeinek megteremtéséig.”
A politikus a TISZA párt programjának ismertetése után tette közzé a bejegyzést. A vállalás a párt most nyilvánosságra hozott választási programjában is szerepel. A dokumentum rögzíti, hogy egy esetleges kormányváltás után felfüggesztenék a közmédia hírszolgáltatását, a lépés céljaként pedig az objektív és pártatlan működés feltételeinek megteremtését jelölték meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem indul a választáson a Párbeszéd: 12 év után egy „nagyobb erőnek” adnák át a helyet
A párt az „autokrácia lebontásával” indokolta a visszalépést. De elkötelezettek amellett, hogy továbbra is képviseletet adjanak az igazságos, szolidáris és zöld Magyarország felépítéséhez.
olyan erőre van szükség, „amely nagyban és egységben képes fellépni a történelmi hibákat és bűnöket elkövető, Orbán Viktor vezette állampárttal szemben.”
A párt közleményében kitért arra is, hogy a „hatalom monolit tömbje elleni, négyévenkénti (kényszer)koalíciós törekvések – vállalva a hibákat és viselve a következményeket – jelentősen befolyásolták a Párbeszéd sikerességét és megítélését”.
Bejegyzésüket azzal zárták, hogy céljaik ugyanakkor változatlanok maradnak április után is:
„Most azért teszünk gesztust, hogy az ország elindulhasson egy jobb irányba, de elkötelezettek vagyunk amellett, hogy továbbra is képviseletet adjunk az igazságos, szolidáris és zöld Magyarország felépítéséhez”.
A párt a visszalépést bejelentő posztban kitért eddigi sikereire is, megemlítve Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesterré választását, az akkumulátorgyárak környezetszennyezése elleni küzdelmüket, valamint a gyerekvédelem ügyét.
A Párbeszéd szombat este még azt közölte: "Szabó Tímea – mint azt korábban hivatalosan bejelentette – független képviselőként indul Óbuda-Békásmegyeren. A körzetét a Fidesz jelöltjével szemben egymás után kétszer (2018, 2022) megnyerő politikus – a párt korábbi társelnöke és frakcióvezetője – garancia a kormányváltásra".
A Párbeszéd 12 éve vált ki az LMP-ből. A 2018-as választás és a tavalyi EP-választás előtt is belengették az önálló indulást, de végül más pártokkal közösen vagy egy nagyobb összefogás részeként mérettették meg magukat. A mostani döntés annak fényében különösen érdekes, hogy a párt társelnöke, Barabás Richárd tavaly júniusban az InfoRádióban még arról beszélt, hogy a Párbeszéd önállóan fog indulni, és minden körzetben lesz jelöltjük. Novemberben aztán Barabás a momentumos Cseh Katalinnal bejelentette, hogy Humanisták néven új politikai platformot hoznak létre. A kezdeményezés heves indulatokat váltott ki: Cseh Katalint a Momentum kizárta soraiból, a Párbeszédből pedig többen kiléptek, bár a párt elnöksége egyhangúlag támogatta a platformot. Végül januárban a Humanisták is bejelentették, hogy nem indulnak a választáson.