HÍREK
A Rovatból

A miniszterelnök is beállt önkéntesnek koronavírusra tesztelni az embereket Szlovákiában

A védőruhába öltözött szlovák kormányfőről fotók is készültek.
Címkép: OS SR - szmo.hu
2020. október 25.



Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy letesztelik Szlovákia teljes lakosságát.

A koronavírus-járvány által leginkább sújtott négy észak-szlovákiai járásban, amely a lengyel határ mentén fekszik, pénteken megkezdődött a lakosság országos tesztelése. A négy járásban vasárnapig összesen mintegy 180 ezer embert kellene letesztelni. A hatóságok ezt egyfajta próbának tartják a következő két hétvégén megvalósuló jóval nagyobb méretű, az ország egész lakosságára kiterjedő tesztelés előtt - írja az MTI.

A tesztelést a hadsereg, a rendőrség és az egészségügyi dolgozók közösen végzik. Egy-egy tesztelőhelyen legalább 7-8 emberre van szükség. Gondokat okozott, hogy pénteken különböző okok miatt több helyen hiányoztak az egészségügyi dolgozók, ezért hosszabb sorok alakultak ki, és egy-két órát is várakozniuk kellett az embereknek.

Nemrég viszont kiderült, hogy

a miniszterelnök is beállt tesztelni.

Erről a KÖRKÉP.SK írt. A lap szerint

Igor Matovic szombaton Turdossínban önkénteskedett, vasárnap pedig az egyik legfertőzöttebb járás mintavételi helyszínén segédkezik. Előtte tesztelésen vett részt.

Az OĽaNO közösségi oldalán fotókat is közöltek a védőruhába öltözött miniszterelnökről.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

De maga Igor Matovic is osztott meg fotót a tesztelésről a saját Facebook-oldalán.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Befedték az egyik medencét Hatvanpusztán, így a luxi birtokon diszkrétebben pancsolhat a hazudozásban és lopásban megfáradt miniszterelnök
A független országgyűlési képviselő közösségi oldalán arról tájékoztatta követőit, hogy újabb beruházás készült el a hatvanpusztai birtokon.


Április elején írtunk arról, hogy a Gulyáságyú Média ellátogatott Hatvanpusztára, ahol megnézték, hogy áll most az Orbán-rezidencia, és készítettek egy hat perces videót is. A lap Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt kísérte el, a helyszínen több érdekességet és néhány újdonságot is felfedeztek. A lap szerint a birtokon nagy volt a nyüzsgés, emellett felfedeztek egy új építkezést is. A beszámolóból az is kiderült, hogy új pálmaház épül a birtokon. Korábban is volt egy ilyen funkciójú épület a kúria területén, de most egy még impozánsabb és nagyobb épült fel a területen.

Hadházy Ákos most friss hírekről számolt be.

„Befedték az egyik medencét Hatvanpusztán, így a luxi birtokon diszkrétebben pancsolhat ezentúl a hazudozásban és lopásban megfáradt miniszterelnök.

Mert - ahogy legutóbb nyilatkozta - mindenki úgy éljen, ahogy akar és ahogy tud. Épül-szépül az ország, nincs itt semmi válság” – írta Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Megszólalt Szijjártó Péter az ukrán kémvádról: Ezt egy óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni
„Majd hogyha kapunk bármilyen részletet vagy hivatalos információt, akkor tudunk ezzel foglalkozni” - mondta a külügyminiszter.


Ezt egy óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni. Majd ha kapunk bármilyen hivatalos információt, akkor tudunk ezzel foglalkozni - mondta Szijjártó Péter az ATV-nek az ukrán biztonsági szolgálat állításra reagálva, miszerint magyar kémeket lepleztek le Ukrajnában.

„Az elmúlt három évben sajnos bebizonyosodott az, hogy az Ukrajnában zajló háború, részben propaganda háborúból is áll. Tehát a fizikai háború mellett a légtérben, a frontvonalakon zajló fizikai összecsapások mellett zajlik egy propagandaháború” - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Arra a kérdésre, hogy kapott-e már diplomáciai csatornákon információt az ügyről, és, hogy mi lesz ennek a következménye azt válaszolta:

„Világos, hogy Ukrajnában gyakran alkalmaznak magyarellenes propagandát. Olyan magyarellenes propagandát, amelyről sok esetben kiderült, hogy semmifajta alapja nincsen”.

Szijjártó Péter ezért azt kéri mindenkitől, hogy „minden ilyen ukrán propagandában megjelenő hírrel szemben tanúsítson óvatosságot”.

„Majd hogyha kapunk bármilyen részletet vagy hivatalos információt, majd akkor tudunk ezzel foglalkozni, mindaddig ezt egy óvatossággal kezelendő propagandának kell minősíteni”

– jelentette ki.

Mint azt mi is megírtuk: az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, és az SZBU azonosította is őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter az ukrajnai kémbotrányról: Két eset lehetséges, az egyikbe jobb bele sem gondolni
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktornak haladéktalanul meg kell szólalnia az üggyel kapcsolatban.


Orbán Viktornak haladéktalanul meg kell szólalnia az Ukrajnából érkező, a magyar nemzetbiztonságot súlyosan érintő, hírek kapcsán” – írta Magyar Péter a Facebook-oldalán annak kapcsán, hogy az ukrán biztonsági szolgálat állításaszerint magyar katonai hírszerzéshez tartozó ügynökhálózatot lepleztek le Ukrajnában.

A Tisza Párt elnöke a bejegyzésében azt írta: „a kormánynak nyilván minden információ a rendelkezésére áll”, és hozzátette, „két eset lehetséges”.

„Az első, hogy Orbán Viktor hitelt érdemlően cáfolja az ukránok állításait. A másodikba jobb bele sem gondolni”

– zárult a bejegyzés.

Ahogy már beszámoltunk róla, az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, az SZBU azonosította őket.

Szijjártó Péter külügyminiszter úgy reagált, hogy ha kapnak bármilyen részletet vagy hivatalos információt, akkor tudnak az üggyel foglalkozni, szerinte „mindaddig egy óvatossággal kezelendő propagandának kell minősíteni” ezt a hírt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Egy magyar katonai hírszerzéshez tartozó ügynökhálózatot lepleztek le Ukrajnában, állítja az ukrán elhárítás
Az ukrán biztonsági szolgálat közlése szerint elfogtak két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában.


Az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, az SZBU azonosította őket, írta az Interfax.

A nyomozás szerint egyikük egy 40 éves férfi, aki korábban a beregszászi járásban szolgált katonaként, és 2024 szeptemberében aktiválták ügynökként. Az SZBU közlése szerint információgyűjtés után Magyarországra utazott, hogy jelentést tegyen. Ehhez egy ápolási igazolást állított ki beteg édesapja számára, aki külföldi gyógykezelésre szorult.

A másik gyanúsított egy volt katonanő, akinek a rendelkezésre álló információk szerint az volt a feladata, hogy megfigyelje a repülők és helikopterek jelenlétét a zakarpatszkai területen.

Az ügynökhálózat Kárpátalja régióra összpontosított.

Az SZBU szerint

a hálózat tagjai információkat gyűjtöttek a térség katonai biztonságáról, és olyan sebezhető pontokat kerestek, amelyek a szárazföldi és légvédelmet érintik.

Emellett a lakosság politikai nézeteit és viselkedését is vizsgálták.

Az SZBU a két személyt lakóhelyükön tartóztatta le. A házkutatás során telefonokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le. A szolgálat közlése szerint „Ukrajna történetében először leplezték le a magyar katonai hírszerzés ügynökhálózatát”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: