HÍREK
A Rovatból

A magyar állam is felelős a győri családirtásért a NANE és a PATENT egyesület szerint

„Gyerekgyilkosságok, amik megelőzhetők lettek volna” címmel adott ki közös közleményt a két civil szervezet.


Két nők elleni erőszakkal és az áldozatokkal foglalkozó civil szervezet közös közleményben teszi részben felelősség a magyar államot a hétvégi győri gyerekgyilkosságok miatt.

A NANE és a PATENT "Gyerekgyilkosságok, amik megelőzhetők lettek volna" című állásfoglalásában egyúttal szakmai segítséget is ajánlanak azért, hogy "ne tapadjon több vér az intézményrendszer kezéhez".

A közlemény teljes szövegét változtatás nélkül közöljük:

"2019. december 15-én, vasárnap egy férfi halálra verte két gyerekét Győrben, majd felakasztotta magát. A férfi 2016-ban meg akarta ölni volt feleségét, a gyerekek anyját: kalapáccsal verte az alvó nő fejét. Gyilkossági kísérlete miatt végül csak három évet ült, kiszabadulása után felügyelet nélkül tarthatta gyerekeivel a kapcsolatot. Az első alkalommal, hogy nála voltak a gyerekek, megölte őket.

Az esetről szóló cikkek szerint a bíróságok és az igazságügyi pszichológus “szakértő” úgy vélték, a férfi már ártalmatlan: pszichés állapotát rendben találták, és az akkori, adott helyzetre fogták, hogy megpróbálta megölni a gyerekei anyját - a nőnek ugyanis viszonya volt.

Mintha a korábbi gyilkossági kísérlet nem mondana el valamit az elkövető értékrendjéről arra vonatkozóan, hogy jogosult-e elvenni egy másik ember életét, ha az nem viselkedik az elvárt módon; mintha ez nem mondana el valamit arról, hogy birtokának tekinti-e az elkövető a partnerét; mintha ez nem mondana el valamit arról, hogy jogosultnak érzi-e magát bosszút állni a sérelmei miatt. Arról nem is beszélve, hogy az eddigi információk alapján úgy tűnik, nem történt vizsgálat az előzmények feltárására – pedig jellemzően a bántalmazó magatartás nem hirtelen és egyszeri, hanem ismétlődő jellegű és egyre súlyosbodó, és jogosan feltételezhető, hogy az elkövető nem először viselkedett erőszakosan.

A nők elleni erőszakkal és az áldozatokkal évtizedek óta foglalkozó magyarországi civil szervezetek ismételten és nyomatékosan rámutatnak, hogy a szakértők és az ügyben döntéseket hozó intézmények és fenntartójuk, a magyar állam, komoly mulasztásukkal felelősek ezekért a gyilkosságokért.

Amennyiben valóban értenének a nők elleni és párkapcsolati erőszakhoz, ismernék az ilyen bűncselekmények elkövetőinek jellemzőit és eszköztárát, és az apák kapcsolattartásra vonatkozó jogai helyett a nők és a gyerekek alapvető emberi jogait és biztonságát kezelnék prioritásként. Soha nem adtak volna nemhogy elvitellel járó, de még felügyelt, sőt, semmilyen kapcsolattartást sem ennek a férfinak, sem a hozzá hasonló bántalmazóknak.

Ha értenének hozzá, tudnák, hogy ezeknél a férfiaknál az igazságügyi szakértők jellemzően nem fognak viselkedésük megmagyarázására és a kockázatok megállapítására alkalmas pszichés rendellenességeket találni, mert a bántalmazók nem pszichés rendellenességek miatt teszik, amit tesznek (akár van nekik olyan, akár nincs), hanem azért, mert tulajdonuknak tekintik a partnerüket és a gyerekeiket, és ezért jogosultságot éreznek rá, hogy uralkodjanak rajtuk, megbüntessék őket, bosszút álljanak rajtuk.

Tudnák, hogy a folyamatot és a tényeket, és nem az elkövető általános vagy jelenlegi pszichéjét kell vizsgálat alá vetni. Tudnák, hogy a bántalmazók mesterien manipulálnak, és máshogy viselkednek a hatóságok és szakértők előtt, mint a partnerükkel szemben. Tudnák, hogy az áldozatnak számos oka lehet akár arra is, hogy az elkövető pártját fogja az eljárásokban. Be tudnák azonosítani a veszélyt, és fel tudnák mérni a kockázatot.

Szívesen segítünk ezeket a készségeket és tudásokat elsajátítani, és kidolgozni a megfelelő eljárásrendeket, hogy ne tapadjon több vér az intézményrendszer kezéhez; hogy ne kelljen jövő télen is az elmúlt év során meggyilkolt nők és gyerekek tucatjait szimbolizáló Néma Tanúkkal vonulnunk a Parlament elé.

Amíg az apák jogai felülírják a kockázatot, és amíg a kockázat beazonosítása felületes és silány, addig továbbra is büntetlenül, állami felhatalmazással kínozhatják és ölhetik meg majd az elkövetők a nőket és a gyerekeket. Nem véletlen, hogy idén a párkapcsolati erőszak gyerekekre gyakorolt hatására összpontosítottunk a nők elleni erőszak felszámolását célzó 16 akciónapban: konferenciánk videón rögzített előadásait minden kedves érdeklődő, bíró, igazságügyi szakértő és más szakember figyelmébe ajánljuk. 

Bátorítjuk állampolgár-társainkat, hogy kérjék számon az intézményrendszert, hogy miért szolgáltatja ki a bántalmazottakat és a gyerekeiket az elkövetőknek.

Számoltassuk el az államapparátust arról, hogy pontosan milyen, specifikus, nők elleni és párkapcsolati erőszak felismerésével, jellemzőivel és kezelésével kapcsolatos képzéseket és eljárásrendet alkalmaz most, és melyeket fog bevezetni annak érdekében, hogy több ilyen, teljességgel megelőzhető gyilkosság ne fordulhasson elő.

Bátorítjuk az érintetteket, hogy amikor a bíróság igazságügyi szakértője vizsgálatot rendel el a számukra, akkor kérdezzék meg a bíróságtól, hogy a szakértőnek milyen végzettsége és téma-specifikus képzése igazolja, hogy képes felismerni a bántalmazó viselkedéseit, az áldozataira vonatkozó veszélyességét, fordít-e majd megfelelő figyelmet a bántalmazó korábbi elnyomó, kontrolláló, fenyegető, a gyerekeket elhanyagoló cselekményeinek, és ezt a személyiségrajzába hova fogja majd beilleszteni? Hogy mit tud a szakértő arról, hogy a partnerükre veszélyes bántalmazók a partnerük gyerekeire is veszélyesek? És hogy mindezek megállapítására a bíróság miért nem alkalmas?

Bátorítjuk a bántalmazott nők képviseletét ellátó ügyvédeket, hogy ugyanezekkel a kérdésekkel kezdjék el ostromolni a bíróságokat, a gyámhatóságokat, a rendőrségeket és az ügyészségeket. Ezeknek a hatóságoknak egyetlen fő feladata van: az állampolgárokat, az áldozatokat megvédeni az életük, és testi-lelki épségük elleni támadásoktól. Az ilyen tragédiákhoz vezető döntéseikkel ebben az elsődleges feladatukban buknak meg.

Az anyának és az életben maradt harmadik gyereknek legmélyebb együttérzésünket és részvétünket szeretnénk kifejezni, és ezúton ajánljuk fel szervezeteink szakmai segítségét"

- zárja közleményét a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület és a PATENT Egyesület.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Büntetőeljárás indult amiatt, hogy Hadházy Ákos autójába belehajtottak Hatvanpusztánál
A politikus azt mondta, a birtok biztonsági őre hajtott belé. A rendőrség vizsgálja az ügyet, de bővebb információt nem osztottak meg a nyilvánossággal.


A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.

A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.

Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.

A lap többször is megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, milyen bűncselekmény gyanújával indult a nyomozás, de a hatóságok eddig nem adtak információt. Hatvanpusztán korábban is indult már büntetőeljárás: akkor Hadházy Ákos autójának kerekeit szúrták ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Lehet, hogy babonás vagyok, de más helyet próbálnék találni” – Donald Tusk nem támogatja, hogy Budapesten legyen a Putyin–Zelenszkij csúcstalálkozó
A lengyel kormányfő szerint Ukrajna számára kényes lenne a magyar főváros, mert itt írták alá az 1994-es memorandumot az ország területi egységéről.


Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.

Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen

1994-ben itt írták alá azt a memorandumot, amelyben Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja az ország területi egységét, cserébe azért, hogy Kijev lemondjon a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.

Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán arra emlékeztetett, hogy Ukrajna ekkor az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól kapott garanciákat a területi integritására – közölte a lengyel miniszterelnök.

„Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyet próbálnék találni”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Mi Hazánk bemutatta 106 egyéni jelöltjét a 2026-os választásra
Toroczkai László szerint jövőre három politikai erő lesz a Parlamentben: a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk. A pártelnök ígérete szerint senkivel nem lépnének koalícióra.


A Mi Hazánk Mozgalom bemutatta mind a 106 egyéni képviselőjelöltjét, akikkel a 2026-os országgyűlési választáson indulnak, írta meg a Telex. A párt közleményében hangsúlyozták: „Az ország minden pontján lesz választási lehetősége azoknak, akik sem a korrupcióban és politikai mocskolódásban dagonyázó Fideszt, sem a globalista, idegen érdekeket szolgáló Tiszát nem kívánják támogatni.” Hozzátették, hogy a jelöltjeik sehol senki javára nem fognak visszalépni.

A bemutatott indulók között van a pártelnök Toroczkai László, aki Csongrád-Csanád vármegye 2. választókerületében, Szegeden indul. Dúró Dóra Tolna vármegye 2. választókerületében, Novák Előd a főváros 10. választókerületében, míg Borvendég Zsuzsanna, a párt EP-képviselője Pest vármegye 3. választókerületében lesz jelölt.

A párt célkitűzései között egy élhető ország, tisztességes bérek, erős nemzettudat és valódi közbiztonság szerepel. Programjukban megfogalmazták a fenntartható és önálló nemzetgazdaság, a versenyképes közoktatás, a nyugodt időskor, valamint a reménnyel teli fiatalság fontosságát is. Hangsúlyozták, hogy szeretnék a nemzet gyarapodását, a magyar dolgozók képviseletét, valamint a vendégmunkások behozatalának leállítását.

Toroczkai László korábban úgy fogalmazott: „az egy objektív tény”, hogy jövőre három politikai erő lesz jelen az Országgyűlésben: a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk. A pártelnök többször megígérte, hogy a választás után senkivel sem fognak koalícióra lépni.

A közvélemény-kutatások szerint a Mi Hazánk támogatottsága leggyakrabban a parlamenti bejutási küszöb, vagyis az 5 százalék körül alakul.

A Tisza Párt november végén mutatja be egyéni jelöltjeit. Orbán Viktor nemrég arról beszélt, hogy a Fidesz 106 választókerületi jelöltjének többsége már megvan, és mindössze három-négy körzetben van még kérdés. A kormánypárt a választókerületek legalább harmadában új jelölttel vág neki a választásnak a 2022-es indulókhoz képest. Mindeközben a DK is folyamatosan bemutatja a saját jelöltjeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kezdődik? Összesen 80 ezer tartalékost hívnak be Izraelben – megkezdték a Gázaváros ellen tervezett hadműveletet
A Hamász terrorszervezet most már egy „meggyötört és megsebesült” gerillaerő Izrael szerint. A hadsereg arra törekszik, hogy elegendő helyet biztosítson a gázai civilek számára a biztonságos evakuáláshoz, valamint arra, hogy hozzájussanak a segélyekhez és az orvosi ellátáshoz.


Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit - jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

"Megkezdtük az előkészítő műveleteket, és erőink már ellenőrzésük alatt tartják a város egyes külső területeit"

- mondta Defrin, akit a The Jerusalem Post című helyi lap idézett a honlapján.

"Fokozzuk a Hamász elleni támadást Gázavárosban, a terrorista szervezet kormányzati és katonai terrorjának fellegvárában" - emelte ki a szóvivő.

Úgy fogalmazott, hogy a Hamász - amely korábban ellenőrzése alatt tartotta a Gázai övezetet - most már egy "meggyötört és megsebesült" gerillaerő.

Közleményt adott ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala is, és ebben azt írták, hogy a kormányfő utasítást adott a gázavárosi műveletek előkészítésének felgyorsítására. Határidőt a közlemény nem tartalmazott.

Efi Defrin megerősítette azt is, hogy a héten mintegy 60 ezer behívólevelet fognak elküldeni, illetve további 20 ezret a hónap végéig.

Hangsúlyozta: a hadsereg arra törekszik, hogy elegendő helyet biztosítson a gázai civilek számára a biztonságos evakuáláshoz, valamint arra, hogy hozzájussanak a segélyekhez és az orvosi ellátáshoz.

A hadsereg korábban arról is beszámolt, hogy a Hamász 15-nél is több fegyverese tűnt fel alagutakból és támadt izraeli katonákra egyebek között páncéltörő rakétákkal Hán-Júnisz térségében, délre Gázavárostól. Az összecsapásban egy katona súlyosabb, kettő pedig könnyebb sebeket kapott. Defrin elmondta, hogy vizsgálatot indítottak ebben az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: