A koronavírus nemcsak a tüdőt, hanem az agyat, a vesét és a szívet is károsítja
Az új típusú koronavírus miatt kialakult Covid-19 nevű betegség nemcsak a tüdőt vagy a légúti szerveket károsítja, hanem az egész emberi szervezetet.
Erről közölt riportösszeállítást szerdán a CNN hírtelevízió. A The Washington Post című napilap a napokban szintén erről készített összeállítást.
A CNN kutatókat és gyakorló orvosokat megszólaltató riportjában kaliforniai, floridai, massachusettsi és New York-i tapasztalatokat összegezve arról tudósított,
hogy az új típusú koronavírus a tüdő mellett a vesét, a szívet, az agyat, a központi idegrendszert is károsítja, nem egyszer több életfontosságú szerv együttes leállását idézve elő.
Scott Brakenridge, a floridai egyetemi kórház sebészprofesszora arról számolt be, hogy az orvosok általában sokáig csak arra összpontosítottak, hogy a vírus kiváltotta tüdő-, illetve légúti gyulladásokat kezeljék. Ám az elmúlt hetekben rá kellett jönniük, hogy azok is szenvedhetnek Covid-19-ben, akik nem lázasak, nem köhögnek, légszomjuk sincs.
"Nagyon zavaró a kép, jó időbe telhet, míg tisztán látunk majd" - mondta.
Elmondta azt is, hogy a vírus miatt a szervezetben vérrögök alakulhatnak ki, ennek következtében a betegek 20-50 százaléka meghal.
A betegek ilyenkor végtagamputálást követően fellépő embóliában vagy infarktusban hunynak el.
Sean Wengerter, aki szintén sebészorvosként dolgozik New York államban, ugyancsak arra hívta fel a figyelmet:
a koronavírus olyan mértékű gyulladásokat okoz a szervezetben, hogy a beteg életét veszélyeztető trombózisok alakulnak ki.
A CNN megszólaltatta a Los Angelesben lévő Cedars-Sinai kórházközpont egyik patológusát, Oren Friedmant is, aki elmondta, hogy az egészen fiatal, gyermekkorú pácienseknél is vérrögök okozzák a halált.
A héten a The Washington Post is terjedelmes riportot közölt arról, hogy az új típusú koronavírus - a korábbi ismeretekkel ellentétben - az egész szervezetet megtámadhatja.
A lapnak David Reich, a New York-i Mount Sinai kórház orvos-igazgatója mondta el, hogy eddigi tapasztalatai szerint a kórokozó megtámadja a szívet és az izmokat, károsítja az idegrendszert, megszüntetve a szaglás és az ízlelés képességét, a vesét pedig oly mértékben tönkre teheti, hogy egyes kórházakban már nem elég a dialízis-berendezés sem.
Ő is megerősítette, hogy a vírus vérrögképződést és ezzel hirtelen szívhalált vagy stroke-ot okoz.
A megszólaltatott orvosok szerint a betegség nagyon gyakran mindenféle tünet nélkül jelentkezik, majd néhány napi tünetmentesség után szinte azonnal összeomlik akár a tüdő, akár a szív működése. Ráadásul a kór megtámadja a kisgyermekeket is.