HÍREK

A kormány nem ad most pénzt a Velencei-tó vízpótlására, de Áder János alapítványa már keresi a hosszú távú megoldást

Szerintük a tó jelenlegi helyzete „megoldásért kiált”, ezért egy szakértői csapatot verbuválnak, akik megfogalmaznak egy szakmailag megalapozott cselekvési tervet.

Link másolása

Nemrég megírtuk, hogy a Velencei-tó fejlesztéséért felelős kormánybiztos azt nyilatkozta, bár fontos lenne pótolni a vizet a nyár eleje óta vízhiánnyal küzdő tóban, ez 40 milliárd forintba kerülne, erre pedig most nem akar ennyi pénzt áldozni a kormány. A projektet ugyan támogatják, de egyelőre halasztják azt a magas összeg miatt, mivel a gazdaság újraindítására fordítják elsődlegesen a forrásokat.

A víz pótlására egyelőre tehát nincs megoldás. Az Áder János köztársasági elnök által létrehozott Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány viszont nem hagyja annyiban a dolgot.

Az alapítvány kommunikációs vezetője, Krakkó Ákos hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy hosszú távú, fenntartható megoldást keresnek a Velencei-tó helyzetére. Mint mondta, a téma a politikai diskurzus része lett, és ahhoz nem kell szakértőnek lenni, hogy aki akarja, belássa, a tó jelenlegi helyzete "megoldásért kiált", de ahhoz szakértőnek kell lenni, hogy valóban hatásos megoldás szülessen, ami hosszú távon megoldja a helyzetet.

Mint mondta, a probléma, a tó vízszintjének csökkenése, nem újkeletű, "még ha most kritikus mértéket is öltött". Felidézte: 1866-ban például a tó teljesen kiszáradt és medrében huszárok gyakorlatoztak, de az elmúlt 30 évben, például 2003-ban és 1990 és 1993 között is volt "a maitól talán sokkal kritikusabb helyzet".

Hozzátette: a Kék Bolygó alapítványnak meggyőződése, hogy a tó helyzetét csak és kizárólag a témát leginkább ismerő szakemberek bevonásával lehet rendezni, ezért

az alapítvány alapítója, Áder János köztársasági elnök arra kérte az alapítványt a napokban, hogy "verbuváljon" egy csapatot a Velencei-tó múltját, jelenét és remélt jövőjét ismerő vízügyi szakemberekből, biológusokból, és más tudományterületek képviselőiből, akik megfogalmaznak egy szakmailag megalapozott cselekvési tervet.

Kiemelte: a hosszú távon is fenntartható megoldási tervet a sajtó nyilvánosságán keresztül mindenki számára hozzáférhetővé teszik majd.

Felidézte: korábban már sikerült kritikus vízügyi kérdéseket - a szakemberek álláspontját meghallgatva - megoldani, erre példaként a Balaton vízügyi helyzetének rendezését, és a felső-tiszai hulladékkiemelő gépet említette.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk