A katonák tüdeje, keze, lába is leszakad az oroszok pusztító horrorfegyverétől
November 1-jén 24 óra alatt több mint száz települést vett tűz alá az orosz haderő Ukrajnában, soha ennyi településre nem támadtak még egyetlen nap alatt. Az oroszoknak nincs elég repülőgépük, ezért bombázzák tüzérségi eszközökkel azt a területet, amit meg akarnak támadni, van olyan hónap, hogy 1 millió lőszert is ellőnek. A tűzerő akkora, hogy semmi nem marad életben - mondta Prof. Dr. Resperger István ezredes, a Nemzeti Közszolálgati Egyetem tanára az RTL Reggeli című műsorában.
- fogalmazott a szakértő.
Az oroszoknak az északi régiókban körülbelül 30-40 ezer hadműveleti tartalékosa van, velük próbálták meg az ottani településeket elfoglalni. Sietniük kell, mert hamarosan jön az esős időszak, amitől olyan sártenger lesz Ukrajnában, hogy nem lehet majd haladni.
Resperger szerint az izraeli háborútól függetlenül a Nyugat továbbra is támogatja Ukrajnát. Eddig is kapott 230 milliárd dollárt és 80 milliárd dollárnyi katonai segélyt. Most az államot kell életben tartani azzal a 60 milliárddal, amit az amerikaiak akarnak eljuttatni az ukránoknak.