KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„A Kaczifánt egy olyan gyerek, aki nő, mint a gomba, én pedig futok utána, hogy segítsem” – csodákat művel a gyerekekkel a művészet- és a kutyaterápia

Kiricza Odette művészet-terapeuta közintézményi tapasztalatai után nyitotta meg élmény-, alkotó- és fejlesztőközpontját speciális igényű gyermekeknek.


A gyömrői Kaczifántra akkora az igény, hogy rövid időn belül már a másodikat nyitja Pest megyében. Egy kutyás ismerősével gyorsan összehoztak egy olyan csoportot is, ahol a mozgásterápiát és a művészetterápiát ötvözik az állatasszisztált terápiával. Megkérdeztük tőle, hogy mi a siker titka.

– A honlapod szerint a Kaczifánt egyszerre művészet- és mozgásterápia, sulielőkészítő, kézműves workshopok és rendezvények otthona is egyben. Hogyan írnád le laikusok számára a munkádat?

– Rögtön tudtam, hogy nem egyetlen területtel szeretnék foglalkozni. Hiszem, hogy minél több területet vonunk be egy foglalkozás során, annál erősebb lesz a hatása. Szeretek több irányba gondolkodni, több aspektusból megközelíteni a dolgokat, és mindig tanulni valami újat. Mára, ha aposztrofálnom kell a Kaczifántot, akkor az élmény-, alkotó- és fejlesztőközpont a legtalálóbb kifejezésem rá, amely nemcsak a gyerekeket akarja megszólítani, de a szüleiket és más felnőtteket is, akik szeretnének önmagukkal is törődni, vagy éppen együtt közösséget építeni.

– És pontosan mi az a művészetterápia?

– Amit én leginkább kiemelnék, hogy a segítségével teljesen más szemszögből látod meg magad, és annyi árnyalatodat fedezed fel, ahány csoporttársad ül veled a körben alkalomról alkalomra. Csoportvezetőként a képzőművészetet, a biblioterápiát, a mozgást és a zenét hívjuk segítségül, ezekkel alkotunk, vagy épp ezeket dolgozzuk fel egy adott téma kapcsán. Mindig nagyon fontos kiemelni, hogy egy művészetterápiás csoportfoglalkozáson való részvétel semmilyen művészi gyakorlatot vagy vénát nem igényel. Hallgathatunk zenét is, a lényeg mindig az, hogy figyeljük a felbukkanó érzéseket és gondolatokat, ezt követően pedig azt, hogy a többiek miről számolnak be.

Számomra a művészetterápia egy lehetőség. Lehetőség azoknak, akik úgy érzik, hogy elakadtak, akik nem bíznak magukban, akik szeretnék megtapasztalni azt az érzést, ami a gyerekekre jellemző.

A gyerekek, ha alkotnak valamit, akkor büszkén hordozzák körbe a művüket. Van ez az érzés, ami elérhető a művészetterápia által, és én ezt nagyon szeretem megtapasztalni, meglátni a másik emberen.

– Ahogyan tudom, közintézményből igazoltál át, hogy a saját fejed után menj. Mi az, ami elől „elmenekültél”: mivel nem értettél egyet és miben szerettél volna újítani, mit szerettél volna máshogy csinálni?

– A menekülés szót esetemben azért túlzónak érzem. Egy igen speciális magánintézményben dolgoztam majdnem 10 évig, ahol rengeteget tanultam. Mellette végeztem el a képzéseket, és elkezdtem órákat tartani délutánonként. Ez egy nehéz, konfliktusokkal tarkított, ám izgalmas folyamat volt, de része az útnak, ami a Kaczifánthoz vezetett. Örültem a lehetőségeknek, aztán egy idő után már nem éreztem a haladást. Egy óvodában bármennyire is adódhatnak új feladatok, a napi rutin és az adott hely szokásai nemigen változnak. A Covid előtt már volt egy próbálkozásom, de azt követően éreztem, hogy nekem tovább kell mennem. A járvány sok olyan problémát hozott felszínre, ami már addig is érzékelhető volt, mind intézményi, mind személyes vonatkozásban. Szerettem volna új feladatokat, szerettem volna, ha nem kell nyolc óra munka után tovább indulni a „második műszakra” – amit akkorra már be kellett látnom, hogy sokkal jobban élvezek, mint a nap első felét.

Sem anyagilag, sem emberileg nem voltam már motivált, és sok ötletem volt, amelyeket lehetetlen volt alkalmazottként megvalósítani. Persze ezek nehéz felismerések, de be kellett látnom, hogy nem ugyanazzal a lelkesedéssel indulok el reggelente, ez pedig nem fért bele abba, amit a hivatásomról gondolok és amit önmagamtól is elvárok.

Szerencsém volt, mert felismertem, hogy milyen élethelyzetben vagyok, és van mögöttem egy támogató férj, akinek a segítsége nélkül nem tudtam volna megvalósítani az elképzelésemet.

– Az élet téged igazolt, hiszen mára a második központot nyitjátok, Gyömrő után Sóskúton is. Ezek szerint nagy igény mutatkozik arra, amit csináltok.

– Igazán a Kaczifánt számomra most egy olyan gyerek, aki nő, mint a gomba, én pedig futok utána, hogy segítsem, amiben tudom. Sóskúton épp egy évvel a gyömrői nyitás után nyílik a második Kaczifánt, egy baráti pár ötlete nyomán. Emellett még mindig sok az ötletem, szeretném tovább vinni a rendezvényeken való részvételeket, és különböző eseményeken gyerekprogramokat szervezni, illetve több csapatépítőt tartottunk már felnőtteknek, ezeket kifejezetten élveztük.

Amikor belevágtam, tele voltam kérdésekkel, kétségekkel, de abban az egyben biztos voltam, hogy meg kell próbálnom. Budapestiként először itt próbáltam helyet találni az elképzeléseimnek, de nem igazán találtam meg azt, amit kerestem. Ekkor egy gyömrői barátom felkért, hogy foglalkozzak a gyerekeivel hetente egyszer, és ehhez szerettem volna helyet találni, hogy ne otthon tartsam nekik az órákat. Így jutottam el a városi bölcsődébe, ahol a vezető elmondta, hogy akár több dologban is gondolkodhatnék, és arra jutottam, hogy nincs mit vesztenem, szerencsét próbálok itt.

Azt gondolom, hogy sok, ebben a szférában dolgozó nem tudja egy vállalkozás pénzügyi részét megfelelően menedzselni. Nekem szerencsém van, mert a férjem járatosabb ezen a téren, így sok dologban ő segített. Megbeszéltük, hogy teljesen természetes, ha az első két évben még nem nyereséges egy vállalkozás. Aztán úgy alakult, hogy a Kaczifánt már a nyitása óta látogatott hely lett, nem kellett sok idő ahhoz, hogy a környéken élők felfedezzék maguknak. Míg Budapesten a rengeteg hirdetés közt elvesznek a különböző vállalkozások, addig úgy tapasztalom, hogy itt még megy a szórólapozás, a plakát, a szájhagyomány. Nagy igény van a foglalkozásokra, legyen az a legkisebbek Pacsmagolója, a mozgásfejlesztés vagy akár a felnőtteknek szóló művészetterápiás foglalkozás.

– Szerinted mi a sikeretek kulcsa?

– A sikert én két dologban sejtem. Az egyik a már említett kíváncsiság, ami bennem munkál, ami elvisz még most is a meseterápiás, vagy a robotika tanfolyamra. Hiszen élménnyé kell varázsolni a tanulást. Igyekszem kiszolgálni az igényeket, de élvezem azt, hogy nem alkalmazott vagyok, és ha azt érzem, hogy valami számomra nem fér bele, azt jelzem. Ismerem a kompetencia-határomat, és nem szégyellem tovább küldeni azokat, akikről úgy gondolom, hogy nem rám van szükségük. Nagyon élvezem, és fontosnak tartom, hogy az itteni emberek kifejezetten nyitottak arra, hogy egy közösség szülessen itt, akik alkalmanként már a Kaczifánton kívül is töltenek együtt időt.

Minden foglalkozás beszélgetéssel indul, és előfordul, hogy random feladatot kap az, akinél úgy látom, sokkal nagyobb szüksége van most arra, hogy mozogjon, minthogy alkosson, vagy épp fordítva. Szívvel-lélekkel csinálom és hiszem, hogy ezt lehet is rajtam érezni.

– Hallom, hogy vannak nálatok kutyás foglalkozások is. Hogyan tanítják be a kutyákat erre a feladatra, és eddigi tapasztalataid alapján mit lehet elérni állatterápiával a gyerekeknél?

– Rácz Andit egy gyömrői csoportban ismertem meg: a nyitással nagyjából egy időben költözött Gyömrőre, és megkeresett azzal, hogy szívesen vállalnának feladatot nálunk is Kevinnel, a kutyusával. Ők a Tordasi Közhasznú Állatasszisztált Terápiás és Oktatási Egyesülethez tartoznak, ahol hosszú felkészüléssel és vizsgákkal lehet eljutni addig, hogy végzett terápiás kutyus és felvezető páros lehessenek. A kutyusok temperamentuma egy adottság, a különböző trükköket pedig a gazdik tanítják be nekik.

Kevin nagyon intelligens és proaktív, emellett nagyon érzékeny kutyus. Pontosan érzi, hogy ki fél tőle, vagy hogy kinél kell eltűrni a gyömöszölést. Andival gyorsan összehoztunk egy olyan csoportot, ahol a mozgásterápiát és a művészetterápiát ötvözzük az állatasszisztált terápiával.

A gyakorlatban Kevinnel tornázunk (például ugat számolás gyanánt, vagy forog, amikor forogni kell a gyerekeknek), majd alkotunk valamit, játszunk egyet az asszisztensünkkel és a végén persze megbeszéljük, kinek milyen benyomásai voltak. Egy terápiás állat részvétele segíti a szocializációt és az empátiát, felgyorsítja egy-egy folyamat sikerességét. A kutyus irányítása növeli az önértékelést, erősíti a figyelmet és a szabálytudatot, szabálykövetést. Kevin simizése és jutifalattal etetése pedig már önmagában felér egy szenzoros kánaánnal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Görög Zita 24 óra alatt alapjaiban változtatta meg a karateedző által kalandparkban felrúgott kisfiú családjának életét
A modell Instagram-videóban kérte a közösség támogatását az első 2–3 hónapra. A család addig kapna segítséget, amíg az anya első fizetése megérkezik.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. szeptember 26.



Görög Zita friss Instagram-videójában beszélt arról, hogy most sokan a Szőlő utcai javítóintézet ügyére figyelnek, de szeretné, ha közben Juditról és fiáról, Roliról sem feledkeznénk meg, írja a 24.hu.

Elmondta, hogy az édesanya környezetváltozást szeretne, mert így lát esélyt a gyógyulásra és a nyugodtabb mindennapokra a kisfiával.

„Például Juditról és Roliról. Roli az a kisfiú, akit felrúgott tavaly a kalandparkban a karateedző. Az édesanya most úgy döntött, hogy környezetváltozásra van szükségük. Akkor tudja a gyermekét leginkább védeni, és akkor tudnak leginkább gyógyulni ebből a traumából, hogyha máshol kezdenek új életet. Valami csoda folytán 24 óra alatt sikerült nekik új iskolát, Juditnak új munkahelyet és a nap végére még albérletet is találnom. Elképesztően hálás vagyok azért, hogy ilyen barátságos fogadtatásban lesz részük ott, ahová költöznek”

Görög Zita vállalja a költöztetést és az új lakhely berendezését, de az első 2–3 hónapra további segítséget kér a családnak.

„Amíg Judit az új munkahelyén nem kapja meg az első fizetését, amíg két helyre, hiszen otthon is kell majd fizetnie neki a rezsit, addig szüksége lenne egy kis támogatásra. Én azt gondolom, hogyha megtehetjük, hogy egy kávé vagy csokoládé árával támogatjuk, akkor tegyük meg. Ha valaki többel, akkor én azért nagyon hálás vagyok, és Judit is.”

Azt is jelezte, mire fordítanák a felajánlásokat: „Nyilván itt élelem lesz a legfontosabb, albérleti díj, a buszbérlet, a Rolinak, a Juditnak a tömegközlekedése, és abszolút azok az alapvető dolgok, ami minden család számára végszükséglet”

Hozzátette, hogy Judit nehezen kér segítséget, és a videó közzétételébe is csak hosszas gondolkodás után egyezett bele, de végül hozzájárult a poszt alatti bankszámlaszám megjelenítéséhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Petíció egy kisfiú szabadságáért” - a gyermeknek lehetősége lenne arra, hogy állami gondozásból szerető családba kerüljön, a rendszer mégsem támogatja
A kisfiú születése óta egy pécsi kórházban él, most viszont lehetősége lenne arra, hogy állami gondozásból szerető családba kerüljön. A rendszer mégsem támogatja őt és az örökbefogadó családot ebben.
F. O. Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Az RTL Házon kívül című műsorában bemutatott, három éve kórházban élő kisfiúért indított aláírásgyűjtést Tapasztó Orsi influenszer, aki maga is örökbefogadó szülő. A kisfiút az a nővér venné magához a családjával együtt, aki a kórházban ismerte és szerette meg a gyereket.

A kisfiú születése óta egy pécsi kórház rácsos ágyában él, most viszont lehetősége lenne arra, hogy állami gondozásból szerető családba kerüljön, a rendszer mégsem támogatja őt és az örökbefogadó családot ebben.

A riportból kiderült: a kisfiú első éveiben indokolt volt a kórházi tartózkodás, de ennek szükségessége már rég megszűnt. Mégis, három éve változatlanul a kórház falai között él, pusztán azért, mert a gyermekvédelem nem talált számára megfelelőbb otthont. Mindeközben egy elhivatott, szeretetteljes nővér és családja már

kilenc hónapja szélmalomharcot vívnak az illetékes Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattal azért, hogy örökbe fogadhassák őt, aki “senkinek nem kell”.

Míg ez a magyar család fennakadt a gyermekvédelmi szakszolgálat örökbefogadási módszertani irányelveket negligáló bürokratikus akadályain, a gyermek külföldi örökbe adási folyamatát az illetékes Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat megindította.

Akik aláírják a petíciót, kiállnak a kisfiú mellett, akinek az állam, mint szülő, jelenleg egy rácsos ágynyi magányt, embertelen sorsot és sivár gyermekkort tud csak biztosítani, illetve kiállnak egy felelősségteljes család mellett, akik tehetetlenül állnak a szakszolgálat érthetetlen javaslatával szemben, miszerint egészséges gyermek örökbefogadására alkalmasak lehetnek, de beteg gyermek örökbefogadására nem, miközben munkájukból fakadóan naponta életekért felelnek.

A petíció azt is szeretné elérni, hogy a jogszabályi keretek, határidők, módszertani elvek betartása a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatokra nézve is kötelező erővel bírjon,

és megerősíti, hogy minden gyereknek joga van szerető és biztonságos családban felnőni, kórházi ágyak rácsai helyett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nemrég halt meg az édesapja, most saját életéért küzd a 16 éves vízilabdázó – gyűjtést indítottak a család megsegítésére
A Budapesti Honvéd játékosát, Bihari Gábort leukémiával diagnosztizálták. Édesapja temetését követően felerősödtek a tünetei.


Élete legnagyobb harcát vívja egy fiatal vízilabdázó: csak néhány hete veszítette el az édesapját, most pedig kiderült, hogy leukémiával küzd.

A Honvéd U16-os vízilabdacsapatában játszó Bihari Gábort jelenleg a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelik. Édesanyja immár egyedül neveli, és minden erejével azon van, hogy ebben a harcban is segítse őt. Tünde a Blikknek nyilatkozva elmondta, hogy fia tünetei az apa temetését követően erősödtek fel. Kezdetben vírusfertőzésre gyanakodtak, ám a további vizsgálatok megerősítették, hogy nagyobb a baj.

„ Ezután a gyász mellett szorongás, belső feszültség és aggodalom kísérte a napjait, hiszen a tragédiát követően szinte nem maradt idő a feldolgozásra, a diagnózis pedig tovább növelte a lelki terheket. A leukémia fizikailag és lelkileg is rendkívül megterhelő, különösen egy fiatal sportoló számára.

A fáradékonyság csak az egyik tünet a sok közül, a kezelések mellékhatásai pedig komoly próbatételt jelentenek. Mindemellett hiányzik számára szeretett sportja és a közössége is. Mindezek ellenére Gábor igyekszik megőrizni azt a kedves, mosolygós személyiséget, amelyet mindenki szeret benne” – mondta el az édesanya.

Nagyon nehéz időszak ez a család számára, hiszen egyszerre küzdenek a gyásszal, a betegség súlyos terheivel, és a hirtelen megnövekedett anyagi kiadásokkal. A speciális étrend, valamint a mellékhatások enyhítéséhez szükséges vitaminok és immunerősítők beszerzése elengedhetetlen. Az édesanya önerőből már nem tudja fedezni ezeket, ezért Nemzeti Oktatási,  Sportpedagógiai És Tehetséggondozó Alapítvány – Gábor egyik sporttársának kezdeményezésére – adománygyűjtést indított. A vízilabda-közösség pedig összefogott: a Budapesti Honvéd Sportegyesület az elsők között ajánlotta fel a támogatását, majd több klub is csatlakozott. A sportolók, szurkolók és más jó szándékú emberek támogatása anyagi és erkölcsi erőt is ad a családnak.

„Ezúton is szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani: hálával gondolunk mindazokra, akik bátorítják, támogatják vagy adományaikkal segítik Gábort. Hosszú út áll előttünk, de biztató a tudat, hogy ezt az utat nem egyedül kell végigjárnunk”

– üzente Gábor édesanyja.

Így tudsz segíteni:

A támogatásodat az alábbi alapítványon keresztül juttathatod el a családnak:

NOST Alapítvány (Nemzeti Oktatási Sportpedagógiai és Tehetséggondozó Alapítvány)

Bankszámlaszám: 11718000-22391812

Közlemény: „Bihari Gábor - gyógyulásáért”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videó: elsírta magát Zacher Gábor a meglepetéstől – így ünnepelték kollégái a nyugdíjas kort elérő mentőorvost
Az ország toxikológusa még nem akar gondolni a visszavonulásra.


Váratlan meglepetésben volt része Zacher Gábornak: azt hitte, egy esethez riasztják, de szerencsére nem egy beteg, hanem munkatársai várták őt a helyszínen.

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzése szerint az ország toxikológusa elérte a nyugdíjkorhatárt, de ő még gondolni sem akar a visszavonulásra. Mivel a betöltötte a hivatalos "nyugdíjas kort", kollégái szerették volna megünnepelni őt – nem is akárhogyan:

„Tegnapi szolgálata végén a doki egyik kedvenc kávézójába kapott riasztást a rohamkocsi, ahol a bejelentéssel ellentétben nem egy rossz állapotú beteg, hanem szeretett bajtársai és Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója várták. A meglepetés remekül sült el, a megható pillanatokról pedig videó is készült”

- olvasható a beszámolóban.

Az Országos Mentőszolgálat egyik meghatározó alakját már orvostanhallgatóként is vonzotta a mentőautó, kezdetben ápolóként, majd mentőtisztként teljesített szolgálatot, 1986-tól pedig mentőorvosként folytatta áldozatos munkáját.

„Zacher doktor fanyar humora, megkérdőjelezhetetlen szaktudása és végtelen embersége hatására mindig a közösség középpontjába került. Bajtársai szeretnek vele dolgozni, pontosan tudja, hogy mivel tud mosolyt csalni az arcukra, még a legnehezebb napokon is. Szakmai tanácsért, segítségért bárki fordulhatott hozzá, mindig szeretett mesélni, tanítani és minden szituációhoz van egy jó sztorija”

– írják róla a Facebook-posztban.

Azt is közölték, hogy miután Zacher további szolgálatteljesítésének egészségügyi akadálya nincs, a mentőszolgálat engedélyével továbbra is gyakorolhatja hivatását a Központi Mentőállomás rohamkocsiján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk