A járvány elszabadulásától tartanak a britek, szigorítások jönnek
Az angol tisztifőorvos helyettese szerint: 'egy súlyos járvány közepén vagyunk és az évszakok ellenünk dolgoznak'. Ugyanakkor jó hír, hogy rengeteg tesztet tudnak végezni már és a kezelések is jobbak.
most a fiatalabbak között van több vírusos, de bizonyíthatóan fokozatosan terjed át az idősebbekre is. Ez pedig több halálos áldozatot követelhet a következő hetekben.
Ezért felhívta a figyelmet arra, mennyire fontos a társadalmi kapcsolatok korlátozása.
A szakember szerint az is gond, hogy az ősz rosszabb lesz, mint a tavasz, mert most sötét, hidegebb téli hónapok jönnek. Ugyanakkor jó hír, hogy jelentősen bővült a tesztkapacitásuk és a jobb kezelések is segítenek a járvány kezelésében.
Címkép: Járőröző rendőrök a londoni szórakozónegyedben, a Sohóban egy szeptemberi este 10 óra körül. A koronavírus járvány miatt a brit kormány elrendelte, hogy ettől a naptól kezdve a vendéglátóhelyek csak este 10 óráig tarthatnak nyitva.
Nagy-Britanniában is folyamatosan emelkedik az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma. Emiatt a brit kormány újabb intézkedéseket hozott. Többek között kifizetik a járvány miatt bezárásra kötelezett cégek munka nélkül maradó, de el nem bocsátott alkalmazottainak bérük kétharmadát - közölte pénteken Rishi Sunak pénzügyminiszter. A hat hónapra szóló kötelezettségvállalás havi 2100 font (825 ezer forint) munkabérig terjed.
A briteknél már most is rengeteg - napi több százezer - tesztet végeznek. Az adatok szerint folyamatosan nő az azonosított fertőzöttek száma. Eddig is számos szigorítást bevezettek már, de a hírek szerint a jövő héten, hétfőn újabb korlátozások léphetnek életbe. Tervben van egy három szintű rendszer, melyet a helyzet alakulása alapján vezethetnek be egy-egy területre. A BBC politikai tudósítója, Chris Mason szerint ez valószínűleg azt jelenti, hogy a pubok bezárhatnak, az éttermek korlátozásokkal maradhatnak nyitva, sőt azt is mondhatják az embereknek, hogy ne utazzanak be vagy ki a területről. Az iskolák és az egyetemek továbbra is nyitva maradnának.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.
Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.
A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.
A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.
A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.
A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.
Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.
Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.
A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.
A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.
„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”
– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.
A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.
„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”
– mondta a sikeres beavatkozásról.
Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.
A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.
„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”
– mondta.
Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.
A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.
Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.
A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.
A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.
A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.
Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.
Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.
A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotók – Kiadós jégeső verte el Vas megyét: volt, ahol annyi esett, hogy fehér lepel borította a kerteket
Szerda este egy heves zivatarrendszer haladt át az országon, jelentős csapadékot hagyva maga után. Míg az ország keleti felén a víz hömpölygött az utcákon, Vas megyében és a Balaton környékén jég hullott az égből.
az Őrségben kiadós jég esett, Rátóton pedig a lehullott csapadék olyan vastag réteget képzett, hogy a kertek egy téli havazás nyomait mutatták. Körmenden is hasonló látványt nyújtott a lehullott jég.
A viharrendszer ezután a Balaton felé haladt tovább, a térségben szintén több helyen hullott jég.
Fotókon a nyugati jégeső:
Szerda késő este egy heves zivatarrendszer robogott át az országon, amely sokfelé hozott kiadós esőt és látványos villámokat.
Az ország keleti felén, a Nyírségben és Debrecen környékén jött először az égi áldás, ott vízözönszerű esőzés kezdődött, az utcákon hömpölygött a víz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!