HÍREK
A Rovatból

A Hamász-terroristák átadták a Vöröskeresztnek az elsőként kiszabaduló három izraeli túszt

A túszok átadásával egy időben az izraeli börtönökben terrortevékenységért elítélt palesztin foglyokat is átadták a Vöröskereszt képviselőinek. A Rámalláhhoz közeli Ofer börtönben 90 palesztint engedtek szabadon.


Az iszlamista Hamász terrorszervezet átadta a Vöröskeresztnek a vasárnap kiszabaduló három izraeli túszt - jelentette be a Nemzetközi Vöröskereszt vasárnap délután.

A közlemény szerint a Hamász katonai szárnya átadta a Gázai övezetben a Vöröskereszt képviselőinek a közvetítőkkel megkötött túszalku alapján elsőként kiszabaduló három túszt, három fiatal nőt, akiket a Kfar Aza kibucból, illetve a Nova zenei fesztiválról raboltak el 2023. október 7-én, a Hamász terrortámadásában.

A túszok átadásával egy időben az izraeli börtönökben terrortevékenységért elítélt palesztin foglyokat is átadták a Vöröskereszt képviselőinek. A Rámalláhhoz közeli Ofer börtönben 90 palesztint engedtek szabadon, közülük tizenhárman kelet-jeruzsálemi otthonukba, a többiek pedig Ciszjordániába utaznak.

A videofelvételek tanúsága szerint mindhárom izraeli túsz saját lábán hagyta el a Hamász autóját, hogy átszálljanak a Vöröskereszt dzsipjébe, s az első hivatalos jelentés szerint megfelelő egészségi állapotban vannak, noha egyikük a kezén megsérült, de már az autóban elsősegélyben részesítették.

A három nő édesanyja az övezet közelében egy katonai bázison felállított fogadóhelyeken találkozik először gyermekével 471 napos, valószínűleg a Hamász alagútjaiban töltött fogság után.

A 24 éves Romi Gonent a Nova zenei fesztiválról, a 28 éves Emily Damarit és a 30 éves Doron Steinbrechert pedig otthonukból a Kfar Aza kibucból rabolták el a Hamász terroristái 2023 október 7-én.

Tel-Aviv egyik központi terén, amelyet a terrortámadás után a túszok terének neveztek el, több ezren figyelték kivetítőn kiszabadulásukat, s az ország lakossága a tévékészülékek előtt kísérte figyelemmel hazatérésüket.

Miután találkoznak édesanyjukkal, helikopteren kórházba szállítják a kiszabadult túszokat, ahol számos szakterület orvosaiból álló csoport készül fogadásukra, hogy felmérjék egészségi állapotukat, és segítsék rehabilitálásukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Bagdy Emőke a Pride-ról: A szokatlan látvány, a gomolygó tömeg és a szélsőséges ingerek félelmet kelthetnek a gyerekekben
Bár elismerte, hogy kutatások nem támasztják alá, de a klinikai szakpszichológus szerint a kicsik még nem értik, mit látnak, és könnyen megijedhetnek. A kamaszokat pedig a lázadás viheti el a rendezvényre.


Bagdy Emőke klinikai szakpszichológust a Mandiner kérdezte arról, milyen hatással lehet a gyerekekre a Pride. A szakember szerint tudományosan megalapozott hatásvizsgálatok jelenleg nincsenek, ezért ilyen esetben a pszichológus a fejlődéslélektan ismereteire támaszkodhat. Úgy véli, életkori bontásban érdemes megvizsgálni, hogy egy gyermek mikor képes értelmet adni annak, amit lát vagy átél. Hozzátette azt is, hogy „általános gyerek sincs, csak különböző korúak, és a fejlődésük szintjétől függ, hogyan reagálhatnak.”

Elmondta, hogy tízéves korig a gyerekek „önismereti zárlatban élnek”, vagyis ebben az időszakban még nincs meg bennük az önálló kritikai gondolkodás, ezért a világ értelmezésében a szülőkre és a tanítókra támaszkodnak. Ha a gyermek hall a Pride-ról, akkor azt jellemzően a szülei révén teszi, és az ő véleményüket ismétli vissza.

Bagdy Emőke szerint a szokatlan látvány, a gomolygó tömeg és a szélsőséges ingerek félelmet vagy riadalmat válthatnak ki a gyerekekből. Ezzel kapcsolatban azt mondta: „az óvodásokkal kapcsolatban ismert, hogy a cirkuszt, bohócokat, a más kinézetű, a normálistól és egyértelműtől eltérő, számukra értelmezhetetlen külsejű embereket sokszor elemi félelemmel utasítják el.” Hozzátette: „Ez az első reflexük, de lehetséges a hozzászoktatás.”

Szerinte a kisgyermekek kedvenc élményei olyan képeken alapulnak, ahol emberalakokkal vagy állatokkal azonosulhatnak. „A Pride előbb generál félelmet, mint vonzalmat” – fogalmazott.

Azt is elismerte, hogy mindezt semmilyen kutatás nem támasztja alá.

A pszichológus

arról is beszélt, hogy a kamaszokat a szabályoktól eltérő viselkedés, illetve a polgárpukkasztás iránti vágy is elviheti a Pride-ra. Szerinte a következmények kiszámíthatatlanok, például előfordulhat, hogy a kamasz droghasználattal vagy szabados viselkedéssel találkozik.

Hangsúlyozta: „A kamasz egész előtörténete reagál ilyenkor, nem csak azok az órák számítanak, amelyeken a Pride-hatást átéli.” Hozzátette, hogy érett ifjúkorban a reagálás már egyénibb, de a társas véleményhez való igazodás és a normák ereje továbbra is jelentős.

Bagdy Emőke 2020-ban a Meseország mindenkié című könyv kapcsán szólalt meg először ilyen témában, majd úgy fogalmazott, hogy elfogadhatatlannak tartja, ha valakit a többségtől való különbözősége miatt megbélyegeznek. 2022-ben Németh Szilárd mellett kampányolt, egy évvel később pedig megkapta a Laposföld-díjat. Az indoklás szerint azért, mert évek óta képviseli a szexuális fejlődéssel és nemi szerepekkel kapcsolatos elavult nézeteket, rendszeresen tesz gendertagadó és homofób kijelentéseket, és sokszor használ bonyolult tudományos kifejezéseket nehezen követhető módon.

A díj odaítélését akkor egy Mandinernek adott interjúban utasította vissza: „Van egy meggyőződésem, identitásom, vállalom azt, aki vagyok, és azt, amit gondolok. Ezt viszont a szabadság eszméjét, s a szabadság lobogóját cipelők nehezményezik, miközben ők maguk azok, aki nem örülnek a szabad véleménynyilvánításnak.”

A parlament nemrég megszavazta a gyülekezési jogról szóló törvény módosítását. A kormány ezt elsősorban a Pride korlátozása érdekében kezdeményezte. A jogszabály olyan formában változott, hogy a „gyermekek védelmére” hivatkozva akár más nyilvános rendezvények, tüntetések megtartása is ellehetetlenülhet.

Forrás: hvg.hu, 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Europion kutatás: A poloskával tarolt Orbán Viktor, a Brüsszel, a háború vagy a 12+1 pont a nyomába sem ért
Bojár Ábel szerint a miniszterelnök mondata verte ki legjobban a biztosítékot a hallgatóságnál. Azt is elárulta, hogy szerinte kinek az ötlete volt a poloskázás.


Egy friss kutatás szerint Orbán Viktor március 15-i beszédéből

a „poloska” szó ragadt meg a legtöbb ember emlékezetében.

Az Europion mérése alapján a válaszadók 19 százaléka említette ezt a kifejezést, míg más politikai üzenetek – például a Brüsszel, a háború vagy a 12+1 pont – csak 1-2 százalékot kaptak.

A felmérést az Europion készítette, március 16-án reggel indították el, és még aznap este le is zárták. A kutatás készítői szerint így a válaszadók még nem találkozhattak a beszédekhez kapcsolódó sajtóvisszhangokkal vagy elemzésekkel.

A cég kutatási igazgatója, Bojár Ábel az ATV Start című műsorában azt mondta, a válaszadók több mint 80 százaléka legalább címszavak szintjén hallott Orbán Viktor vagy Magyar Péter beszédéről. Emellett 42 százalékuk konkrét tartalmi elemeket is fel tudott idézni, ami Bojár szerint figyelemre méltó arány.

Bojár szerint a „poloskák” kifejezés benne volt és most is benne van a leírt miniszterelnöki szövegben. Hozzátette, hogy Orbán Viktor ezt a mondatot halkabban mondta, mint a beszéd többi részét. Úgy fogalmazott: „valóban úgy tűnt a beszédben, mintha két nagyon szépen megírt gondolat közé spontán beszúrta volna, de én nem gondolom, hogy a miniszterelnökben ne lenne annyi rutin, politikai tapasztalat, vagy szándék, hogy ne gondolta volna át tudatosan, ő ezt el fogja mondani”.

Az interjúban szóba került az is, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője már másnap igyekezett tompítani a poloskázást. Bojár szerint:

„valószínűleg érezték, vagy már meg is mérték, hogy túllőttek a célon”.

Arra a kérdésre, hogy kinek a döntése lehetett a mondat belefogalmazása a beszédbe, Bojár úgy reagált:

„Ennyire nem látok bele, de ha tippelnem kéne, azt gondolom, hogy a miniszterelnök habitusában, meg politikai stratégiai gondolkodásában az, hogy tovább ássa a szakadékot, hiszterizálja az ellenzéket – ez abszolút benne van, úgyhogy szerintem tőle származhatott”.

A beszélgetésben felidézték a 2019-es esetet is, amikor Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP politikusa azt mondta: azért nő a Fidesz támogatottsága, mert „sok a patkány”. Bojár ezzel kapcsolatban megjegyezte: „Bangóné patkányozásának lett politikai következménye, ennek nem lett”. Az eset után Kocsis Máté lemondásra szólította fel a politikust, Gréczy Zsolt és Tordai Bence pedig elhatárolódtak a kijelentésétől. Bangóné később a Facebookon kért bocsánatot azoktól, akiket megbántott, de azt tagadta, hogy szavazókat nevezett volna patkánynak.

Forrás: ATV.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Betiltotta a rendőrség a Kutyapárt demonstrációját, az Alaptörvény módosítására hivatkoztak
A párt ezért azt üzeni: „A fű zöld, a Pride szürke, az április 12-i Legyen mindenki egyforma! – MKKP Békemenetet még nem tiltották be, szóval gyertek!”


Nem engedélyezte a rendőrség a Kétfarkú Kutya Párt egyik megmozdulását. A tiltáskor az Alaptörvény 15. módosítására hivatkoztak - írja a MKKP a közösségi oldalán.

A párt a Million Marijuana March nevű nemzetközi, a fű legalizációját követelő demonstrációt már korábban is megrendezte Magyarországon. Idén erre nem kerülhet sor. Az írják bejegyzésükben:

"Még körbe se ért az új Alaptörvény-módosítás, máris stoppolja a 420-at a kormány. Hamuba tiporják hagyományainkat – de mi meghosszabbítjuk a cigit Bicskéig!"

Szerintük: "Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva. Mondhatni elvesztette realitásérzékét. Ezért újra kiállunk minden sebtiben elnyomott füves cigiért és a marihuána jogaiért. Itthon évek óta a Kutyapárt rendezi meg a Million Marijuana Marchot, ami egy nemzetközi, a fű legalizációját követelő, jellegéből adódóan, nos, meglehetősen békés demonstráció.

Idén is szerettünk volna – és fogunk is – az okos drogpolitikáról és a spártai törvényeknél pár fokkal felvilágosultabb szabályozásról beszélgetni, egyeztetni a társadalommal, ne adj isten hozzáértő szervezetekkel, istenbocsá a döntéshozókkal!"

Azt is hangsúlyozták, hogy ez is olyan gyülekezés lenne, mint a Pride, a Békemenet, vagy más tüntetés. Ezért a döntés ellen a Kúriához fordulnak, mert szeretnék megtartani az eseményt idén is.

Majd egy másik eseményre invitálnak:

"A fű zöld, a Pride szürke, az április 12-i Legyen mindenki egyforma! – MKKP Békemenetet még nem tiltották be, szóval gyertek!"

A demonstráció Facebook-eseményében azt írják:

"A mássággal csak a baj van. Külön ízlések, egyéniségek, nevek, sőt színek! Állandóan összezavarnak mindent és mindenkit. Orbán Viktor hibátlan helyzetértékeléssel felismerte, hogy ma Magyarországon nem a rossz közszolgáltatásokkal, az inflációval, a lakhatással vagy az orosz befolyással van baj. A legnagyobb veszélyt ma Hazánkra a sokszínűség jelenti, ezért a kormány mindent meg is tesz ennek eltiprásáért és megpróbálja ellehetetleníteni a Pride-ot, a bírákat, a civileket és mindenkit, aki egy kicsit is máshogy látja az ideális világot. Egyetértünk Miniszterelnök úr gondolataival és támogatjuk az egységesítést".

A Kutyapárt ezért meghirdette:

"Legyen mindenki egyforma, ezért most utcára szólítjuk az embereket!

Gyere velünk vonulni szürke pólóban, lobogtassunk szürke zászlót és legyünk büszkék arra, hogy lehetnénk akár egyformák is. A világ minden problémája a különbözőségből és az egyéniségből fakad. Mindenki önmegvalósítani akar, pedig a boldogságot igazából az egyformaság hozza el, ahol mindenki ugyanolyan közömbös és könnyen megvezethető.

Röviden: ha mindenki egyforma lenne és mindannyian ugyanúgy gondolkodnánk akkor nem lenne háború sem! Brüsszel mellett a sokszínűség is felelős a háborúért! Csak így lehet béke Magyarországon!" - áll a meghívóban.

A tiltakozás kezdése: a Hősök terén 14 órakor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megint begorombul az időjárás: fagy, sáros eső, viharos szél érkezik a hétvégén
Pár napos tavasz után megint visszaköszön egy kicsit a téli érzés. Ráadásul Európába megérkezett a szaharai por is, így jó pár napig nekünk is kijut belőle.


A hétvégén többfelé esernyőre lesz szükség: ismét csapadékosabbra fordul az időjárás. Egy ciklon megközelíti térségünket hidegfrontjával együtt, ennek előoldalán alakulhat ki egyre többfelé csapadék. Szombaton a legmagasabb hőmérséklet 10 és 19, vasárnap pedig 14 és 21 fok között alakulhat.

Szombaton délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Reggel még északkeleten, délután pedig a Dunántúlon kisüthet a nap, napközben azonban egyre több helyen fordulhat elő eső, zápor. Sokfelé élénk, erős lesz a déli, délkeleti szél, nyugaton néhol viharos széllökések előfordulhatnak. Hajnalban, reggel a Dunától keletre még többfelé fagyni fog. Napközben a legmagasabb hőmérséklet 10 és 19 fok között alakul.

Vasárnap is sok felhő lesz az égen. Eleinte nagy területen várható csapadék, majd a nap folyamán északkelet felé vonul. A mögötte érkező felhőzet felszakadozik, a Dunántúlon gomolyfelhők képződnek, és elszórtan záporok, helyenként zivatarok is kialakulhatnak. Élénk, erős lesz a déli, délkeleti szél. Hajnalban már sehol sem várható fagy. A legmelegebb órákban 14-21 fokra van kilátás.

Hétfőn és kedden is folytatódik a záporos idő. Több helyen előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar is, és egyes térségekben jelentősebb mennyiségű csapadék hullhat. Hétfőn 13 és 22, kedden 15 és 20 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.

A délies áramlással érkező nedves légtömeg mellett szaharai por is érkezik térségünkbe. Ez belekeveredhet az esőfelhőkbe, így több helyen sáros esőre is lehet számítani. A por Nyugat-Európába már megérkezett, és szombaton Magyarország fölé is kisebb mennyiség juthat belőle. Nagyobb koncentrációban vasárnaptól érkezik, és a jövő hét nagy részében felettünk is maradhat. A légkör a jelenlegi előrejelzések szerint csütörtöktől kezdhet kitisztulni, amikor a magasban a szél déliről északnyugatira fordul.

Forrás: Időkép


Link másolása
KÖVESS MINKET: