prcikk: „A Földet fenyegető veszélyekről töredékes a tudásunk” – Interjú Dr. Lelkes Orsolyával, a Fenntartható hedonizmus szerzőjével | szmo.hu
TUDOMÁNY
A Rovatból

„A Földet fenyegető veszélyekről töredékes a tudásunk” – Interjú Dr. Lelkes Orsolyával, a Fenntartható hedonizmus szerzőjével

Sok a fölös belénk kódolt üzenet, kevés a belső szabadság. Bármikor dönthetünk máshogy. A Fenntartható hedonizmus szerzője mélyreható gondolatait osztja meg.
Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2023. augusztus 06.



Olvastam egy könyvet Fenntartható hedonizmus címmel. Dr. Lelkes Orsolya munkája, aki úgy foglalta össze, mit gondol a világról, a zero waste-ről, a felmelegedésről és az egyéni felelősségünkről, hogy nem tudtam kikerülni a hatása alól, miközben motivált a változtatásra. Remélem, még sokan így lesznek vele, akik elolvassák. A szerzővel, aki Ausztriában élő társadalomkutató közgazdász, coach és pszichológiai tanácsadó, a könyvről és a még sok a témához kapcsolódó kérdésről beszélgettünk.

– Ez a könyv egy hiánypótló munka. Mi volt a motivációd, mielőtt megszületett?

– Egyrészt engem nagyon foglalkoztatott, hogy mit lehet tenni magánemberként a fenntarthatóságért. Korábban társadalmi igazságossággal, jóléti rendszerekkel, boldogságkutatással is foglalkoztam, de ezt kevésnek láttam. Azt éreztem, hogy ez most sürgető, fontos, és nem lehet nem foglalkozni a klíma- és ökológiai válsággal. Kell, hogy legyenek pozitív üzenetek is, amik erősítenek minket. Ha a jó élet alternatív vízióját keressük, felmerül a kérdés: mi is az, amit keresünk? Mi az, amiért érdemes cselekedni, amiben megéljük az erőnket és a belső szabadságunkat – utóbbi számomra fontos fogalom. Szerintem sok félreértés van a vágyakkal, a szabadsággal kapcsolatban is.

– Elmondanád, hogy a te megközelítésedben mit jelent a belső szabadság?

– Mindenképp egyfajta tudatosságot. Lehántjuk annak a rétegeit, amit a kultúra vagy a saját családunk elvár, vagy a neveltetésünk, a mintázataink. A könyv is ilyesfajta üzenetekkel indul: „nehéz az élet”, „keményen kell dolgozni” (ezek az én „kapott” üzeneteim), de épp ilyen a közismert „fogyassz, és akkor boldog leszel” is.

Mindannyiunknak vannak ilyen saját üzenetei, melyek sokfélék, és amikkel valamit érdemes kezdeni: például: „a világ versengő, szívtelen és önző”, vagy „feltétlenül utazni kell a világ végére ahhoz, hogy jól érezd magad”. Ezeket az üzeneteket sokszor adottnak tekintjük.

Fontos kiemelnem, hogy a szabadság nem individualizmus, amikor azt teszem, amit akarok, és a többiek nem számítanak, hanem sokkal inkább egy belső tudatosság, erő. Kezdve azzal, hogy azt teszem, ami igazán jó nekem. És máris jönnek morális szempontok is, például hogy nem jó másnak ártani… Sőt, egy mélyről jövő kérdés: miként tudok kiteljesedett, eközben jó életet élni? Ezzel kapcsolatban is nagyon sok tévút, rossz berögződés jelenhet meg az emberekben.

– Sokszor összeütközésbe kerül az, ami nekünk jónak tűnik, azzal, amire vágynánk, de ez függőségben is tart minket. Ha úgy döntök, hogy a vágyott fagyi helyett, amire ételintoleranciám van, eszek egy szelet dinnyét, nem járok rosszul. És ezzel meg is nyugodhatok, hogy jót tettem magamnak, nyár van, szezonálisat ettem, de finomat is, és igazából csökkent az édesség iránti vágyam. És mire idáig eljutok, már nem akarok pálcikás jégkrémet enni. De ehhez ezt a harcot meg kellett hívnom. Ilyesmire gondolsz?

– Ez egy nagyon jó példa. Arisztotelész is beszél az önuralomról, ami fontos része ennek a belső szabadságnak. Ez az önuralom olyan állapot, mely során már nem fáj a lemondás. Megjelenik így az a belső béke az újratanulás révén, melyben nem fájdalmas a lemondás, hanem természetesen jön belőlünk. Az emésztőrendszerünk működése vagy az étkezési szokásaink újraprogramozhatók. Ami adott pillanatban ízlik, az egyáltalán nem biztos, hogy jó is nekünk, és hogy ezt lehet finoman alakítani, nem végletesen. Az, hogy nekem alapból mi ízlik, lehet függőség. Például a cukor egy ilyen civilizációs sajátosság, ami evolúciósan új jelenség, ezért még nem tudott a testünk alkalmazkodni hozzá, illetve nincs jó megküzdési módunk. A cukor esetében jót teszünk magunkkal, ha tudatosan átprogramozzuk magunkat másra.

– Épp ez a mondat jön szembe velem a könyvedből: „A hedonizmus, valamint a mögöttes személyes hajtóerők alakíthatók, taníthatók és felülírhatók.” Mi volt a célcsoportod és a célod a könyvvel?

- Én kutató alkat vagyok, aki több évtizeden keresztül kutatott, és igazából azt kerestem, hogy miként tudom lefordítani ezt az absztrakt tudományt olyasmire, ami aktuális, fontos, és olyan embereknek, akik nyitottak a komplex témákra. Azt érzem, hogy a fiatalok különösen szenvednek a klímaszorongástól és válaszokat keresnek. És komoly egzisztenciális kérdésekkel foglalkoznak: merre és hová vezet az én életem, mi fontos nekem, mik az alapértékek, hol látom a jövőmet. A gondolkodó fiatalokhoz mindenképp szól a könyv, és minden nyitott szellemű örök fiatalhoz is, aki így szeretne reflektálni, gondolkodni, ránézni az életére. Persze ez csak egy lehetőség.

– Érezhető, hogy nem volt direkt „térítői” szándék benned. Egy jó coach sem úgy vezet, hogy megfog és odatol a megoldáshoz, hanem jó kérdéseket tesz fel, én abból edukálódom, és ebből együtt levonjuk a konzekvenciát.

– Ennek örülök. Azt érzem, hogy nagyon sok megmondó ember van a világban, kimondottam erős az autoriter, a tekintélyelvű kultúra a világban. Már az iskolarendszer is ehhez szoktat minket: valaki megmondja, hogy mit kell gondolni, és akkor az a dolgunk, hogy mi azt megismételjük. Ez nagyon ártalmas. Ez is a szenvedélyem: mindenkit arra invitálni, hogy ismerjük fel a hatalmunkat, a saját kritikus gondolkodásunkat, lássuk meg, hogy nekünk mi a fontos. Szerintem a valódi változás az abból fakad, ha az ember valakit barátságosan felfedezésre invitál, és ily módon segíti, hogy a másik jobban kapcsolódjon saját magához. Az autoriter vagy odacsapós megoldások lehet, hogy kényszeralkalmazkodást kiváltanak, de egy mély, belső változáshoz szerintem sokkal jobban segít egy barátságos hang.

– Mi a véleményed arról azokról a mozgalmakról, melyeknek én szintén látom a helyét, illetve a funkcióját, illetve azt, hogy hogyan tudnak hatni, még akkor is, ha agresszívebbek, akik mondjuk a Deep Adaptation irányvonalról érkeznek, és azt mondják, hogy most azonnal cselekedjünk, mert baromi nagy baj lesz? Mennyire sürgető a cselekvés, mennyire van nekik igazuk, és mennyire hatékony ahhoz képest az irányhoz képest, amit te képviselsz?

– Szerintem fontos helye van a figyelemfelkeltésnek is. Az informálás lényeges, és lehet, hogy sokaknak ez vészharangnak tűnik. Töredékes tudásunk van a Földet fenyegető tényekkel kapcsolatban. Megvan a helye az aktivizmusnak is, Én arról írok a könyvben, hogy a dühnek fontos szerepe lehet a változásban, és abban lehet tűz, akár az elittel vagy a döntéshozókkal szemben. Harminc éve volt az első klímacsúcs. Már évtizedek óta tudjuk, hogy mit kellene tenni, a tudósok pontosan leírják, hogy a károsanyag-kibocsátást csökkenteni kell, radikális változtatásokra van szükség, különben nagyon komoly ökológiai következményei lesznek az életvitelünknek.

Évtizedek óta tudjuk, és nem történik semmi. Konkrét példával élve: ha az emberek tudnák, hogy a felmelegedés jelenlegi mértéke konkrétan azt jelenti, hogy minden gleccser el fog olvadni az Alpokban, ami 1-2 méteres tengerszint-növekedéssel jár pár évtizeden belül, vajon ugyanígy élnének?

Éppen most hallottam egy klímatudóstól, hogy a századfordulóra 7-8 méter általános tengerszint-emelkedést fog hozni az, ahogy most haladunk. Több száz millió embernek lesz élhetetlen az a hely, ahol lakik a Földön, és ebben nagyrészt olyan régiók az érintettek, melyek valójában nem okozták ezt, ami globálisan igazságtalan is. A Kárpát-medencében sem ússzuk meg: jön a szárazság, vagy a hirtelen, özönvízszerű eső. Ezért meg fog változni a terményszerkezet, jönnek az új szúnyogfajok, a vírusok, és még sok előre nem látható változás. Fontos a rendszerszintű változás is politikai, gazdasági szinten, de szerintem ez erősíti egymást az egyénivel. A rendszer is tud tenni azért, hogy mi egyénként jobban tudjunk alkalmazkodni, de vajon fog változni a rendszer, ha mi nem követeljük ki, hogy változzon?

– A dühről mindig a Greta Thunberg jut eszembe, hogy nekem az ő generációjának az irányából a leghitelesebb a düh. Tőle a legjogosabb, hogy bekérdezi: mit csináltok már?!

– Greta Thunbergről: hogy szerintem nagyon fontos a letisztult kommunikáció, ezt ő nagyon jól csinálja, és a tudományra hivatkozik. Hallgassatok a tudományra, üzeni, és tudományosan jól informált. Ő volt az, aki elsőként beszélt ezekről az ökológiai átfordulási pontokról, melyeket szerintem sokan nem ismernek. Ezeket a fordulópontokat elérve már nem tudunk visszatérni. Tehát, ha Szibériában felolvad a permafroszt (az állandó fagy), akkor olyan mennyiségű metán szabadul fel, ami nagyon felgyorsítja a felmelegedést. Vagy ha megáll a Golf-áramlat, akkor az óceán egész klímája megváltozik.

– Te hogyan látod az emberiség természetét? Alkalmas a pozitív irányú változásra?

– Nekem Irvin Yalom egzisztenciális pszichológiája nagyon fontos. Ő arról ír, hogy az életünkben nagyon sok mindent azért teszünk, hogy tagadjuk az elkerülhetetlen halált, nem akarunk szembenézni vele. Ezért vannak mindenféle elhárító mechanizmusaink, vagy pedig grandiózus fantáziánk: hogyan lehetünk halhatatlanok, például írjunk egy könyvet, szüljünk gyerekeket, vagy legyenek olyan élményeink, amivel ilyen szinte ilyen hatalmasnak, halhatatlannak érezzük magunkat. Azonban ha a halállal való foglalkozást behozzuk az életünkbe, vagy ha tudatosítjuk, hogy ez egy elkerülhetetlen vég, akkor ez nemhogy lebénítja, vagy rosszabbá teszi az életet, hanem teljesebbé és értékesebbé. De nem kell, hogy mindenki megváltozzon. Mindig voltak korai innovátorok, felfedezők, tisztábban látó emberek. Én azt remélem, hogy ahogyan léteznek ökológiai átfordulási pontok, éppen így létezik a társadalmi változásban is egy ilyen átfordulási pont. Vagyis ha elég olyan ember van, aki egy másfajta világot akar, és azért tesz, akkor át tud fordulni a közösségi norma is, valamint az intézményrendszerek is tudják ezt követni. Ez az optimista verzióm.

– Magasra helyezed az egyén felelősségét.

– Szerintem mindig van választásunk, és nagyon sokszor sokkal több hatalmunk van, mint azt feltételezzük. A saját életünkben, a saját sorsunk felett és a kollektív dolgokban is. Nem lehet elégszer elmondani, hogy ne felülről várd a megmentőt, ne gondold azt, hogy nincs befolyásod, hogy te kicsi vagy, vagy nincsenek jó képességeid. Rengeteg a saját képességeinkkel kapcsolatos rossz hiedelmünk. Viszont fel lehet újfajta módon tenni azt a kérdést, hogy milyen az az élet, amit élni szeretnék, milyen számomra a kiteljesedett, virágzó élet, akár az én életem, akár közösségileg. Ezután érdemes megnézni, ezért én mit tudok tenni. A pszichodráma például szerintem egy hatékony eszköz minderre. Konkrétan ez jelent egy olyan közösségekhez tartozást is, ahol minket elfogadnak, ahol ki lehet mondani azt, amit mi gondolunk, ami támogatja a kreatív létmódunkat, ahol lehet játszani, ahol lehet hibázni, ahol lehet az érzések teljes skáláját így megmutatni, úgy, hogy ez nem fenyegető. De sok más módszer van, ami segíti azt, hogy kapcsolódjunk az érzéseinkhez, az intuíciónkhoz, a testünkhöz. Én különösen azokat szeretem, amelyek a természethez kapcsolnak minket, helyreállítva az ősi egységet és odatartozásérzést a természethez és más lényekhez. Ez célja az én csoportmunkámnak is.

– A hedonizmus szót hogyan értelmezi az átlagember?

– Sokszor félreértelmezett, önző hedonizmust látok megjelenni, ami egy azonnali vágykielégítést, akár tobzódást jelent: minél több, annál jobb. Az élet élvezete a végső érték, minden más másodlagos, ennek van alárendelve. Magunkat izoláltnak érezzük, nem kapcsolódunk igazán másokhoz. Azt érezzük, hogy a természet messze van, vagy absztrakttá vált, vagy „el kell menni oda”. Pedig számtalan kutatás szól róla, hogy a természettel való kapcsolódás terápiás hatású.

– Milyen az, amikor te hedonista vagy? Mit engedsz meg magadnak, mi az, ami belefér a fenntartható hedonizmusba?

– A hedonizmus az ókori görögök szerint az az élet minél teljesebb élvezete volt. Nekem például értékes a lelassulás. A slow food mozgalmat én nagyon szeretem, ami azt jelenti, hogy szezonális, helyi dolgokat eszünk, finomat főzünk, Ahol élek, Ausztriában, bevásárlóközösséget alapítottunk a környéken, és szezonális helyi árukat eszünk.Ezzel tettünk a fenntartható mezőgazdaságért, illetve ugyanakkor méltányos bért fizettünk a termelőknek. Ez egy fontos társadalmi, ökológiai fenntarthatósági projekt, és közben nagyon élvezem. Az ókori görög hedonistáknál ez a fogalom amúgy nemcsak egy ilyen fizikai érzet volt, hanem szellemi is: egy jó beszélgetés, találkozás, vagy más élmény. Fontos volt nekik a közösség, a barátság, mások boldogulása.

A könyv angolul is megjelent, a Bristol University Press kiadásában. Magyarul a HVG Könyvek adta ki.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Hirtelen 10 fokot zuhan a hőmérséklet – a NASA szerint a közelgő napfogyatkozás félelmetes és lenyűgöző élmény lesz
Két különleges eseményre is készülhetünk, az első idén nyáron lesz, majd 2027-ben az évszázad egyik legsötétebb napfogyatkozása lesz látható. Aki a legjobb helyről szeretné látni, annak érdemes időben elkezdeni a szervezést.


Az asztroturizmus, vagyis az égbolt csodáinak megfigyelésére épülő utazás egyre népszerűbb, és a következő években két különleges napfogyatkozás is vár az érdeklődőkre.

Az első 2026. augusztus 12-én lesz,

amelynek különlegessége, hogy Izlandról is megfigyelhető lesz – írta a Blikk.

A valódi csúcspont azonban

2027. augusztus 2-án következik, amikor sokak szerint az évszázad egyik legsötétebb napfogyatkozása lesz látható. A teljes fázis 6 perc 23 másodpercig tart majd, ami rekordközeli időtartam.

Összehasonlításképpen a 2024-es észak-amerikai esemény 4 perc 28 másodpercig volt élvezhető, míg az 1999-ben Magyarországról is látható teljes napfogyatkozás 2 perc 23 másodpercig tartott. A rendkívül hosszú időtartam a Hold és a Nap különleges pályájának köszönhető, ami egy ritka együttállást eredményez.

Dr. Kelly Korreck, a NASA napfogyatkozási programjának kutatója szerint

a Föld az egyetlen ismert bolygó, ahol ilyen típusú napfogyatkozás előfordulhat.

„A Hold mérete és távolsága tökéletes ahhoz, hogy a Napot teljesen eltakarja, de mégis láthatóvá tegye annak külső rétegeit, például a napkoronát” – magyarázta a tudós. Ez az égi tünemény a tudósokat is lázban tartja, mivel a napkorona vizsgálatára csak ilyen alkalmakkor nyílik lehetőség.

A 2027-es napfogyatkozás több nagyvárost is érint, köztük Cádizt és Malagát Spanyolországban, Tangert Marokkóban, valamint Dzsidda és Mekka városait Szaúd-Arábiában. A legjobb helyszínnek mégis Egyiptom ígérkezik, különösen Luxor városa, ahonnan a leghosszabb ideig lehet majd látni a jelenséget. Dr. Korreck szerint a napfogyatkozást élőben végignézni semmihez sem fogható élmény. „A képek gyönyörűek, de nem adják vissza a teljes fizikai élményt” – mondta.

A jelenség során a hőmérséklet drámaian, akár 10 fokkal is csökkenhet. A hirtelen sötétség szokatlan érzéseket válthat ki, de a látvány mindenkit lenyűgöz.

Tiszta égbolt esetén a napkorona finom szerkezetei mellett még csillagokat és bolygókat is meg lehet pillantani. „Ez az élmény egyszerre félelmetes és lenyűgöző. Akárhányszor is látjuk, mindig újra és újra át akarjuk élni” – tette hozzá a kutató.

A napfogyatkozás megfigyelésekor a szem védelme kiemelten fontos. A teljes fázis rövid időtartamát kivéve speciális, az ISO 12312-2 szabványnak megfelelő szemüvegre van szükség. Ezek a szemüvegek több ezerszer sötétebbek, mint a hagyományos napszemüvegek. Alternatív megoldásként lyukprojektort is lehet használni, amelynek elkészítéséhez a NASA honlapján található útmutató.

A napfogyatkozások időtartamának elméleti maximuma 7 perc 32 másodperc. A NASA számításai szerint a leghosszabb ismert napfogyatkozás a civilizált emberiség korszakában 7 perc 28 másodperces volt, amelyet Kr. e. 743. június 15-én lehetett észlelni. A jövőben 2168-ban és 2186-ban is várható 7 perc 26 másodpercet meghaladó esemény. Mivel a 2027-es napfogyatkozás várhatóan milliókat vonz majd a legjobb megfigyelési pontokra, érdemes már most elkezdeni a tervezést, mert a legjobb helyek gyorsan betelhetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
„Nélkülük az ember sem létezhetne” – elárulták, melyik volt a Föld első növénye
Erin Potter, a New York-i Állami Egyetem tudósa szerint a legkorábbi fotoszintetizáló élőlények tették lehetővé az összetett életet. Ezek az algaszerű szervezetek évmilliók alatt oxigénnel dúsították fel a bolygó légkörét.


Mielőtt fák, virágok és fű borították volna a bolygót, a szárazföld csak kő és por volt. De melyik élőlény volt az, amelyik elsőként lépett a partra, és ezzel elindította a szárazföldi élet forradalmát? Erre a kérdésre igyekezett választ adni Erin Potter, a New York-i Állami Egyetem tudósa a The Conversationben megjelent cikkében.

Ahogy az állatok, úgy a növények élete is a vízben kezdődött. A legkorábbi, növényi eredetű élőlények olyan egyszerű, apró zöld életformák voltak, mint például az algák, amelyek több mint 1 milliárd éve élnek a Föld óceánjaiban és tavaiban. A napfény, a víz és a szén-dioxid felhasználásával cukrokat állítanak elő, és e folyamat, a fotoszintézis melléktermékeként oxigént bocsátanak a légkörbe. A Föld hajnalán ebből nagyon kevés volt,

az oxigén évmilliók alatt halmozódott fel a fotoszintetizáló élőlényeknek köszönhetően. „Ez a változás lehetővé tette a nagyobb és összetettebb élet kialakulását, nélkülük az ember sem létezhetne”

– emelte ki Potter.

A tudósok úgy vélik, hogy az első igazi szárazföldi növények körülbelül 470 millió évvel ezelőtt fejlődtek ki a zöldalgákból. Ezek a korai növények a partvonalak közelében, sekély vízben éltek, ahol a környezetük gyakran változott: néha víz alatt voltak, néha pedig a levegőn. Ez segítette őket abban, hogy lassan alkalmazkodjanak a szárazföldi léthez, ami egy sor új kihívással járt. El kellett kerülniük a kiszáradást, meg kellett tudniuk állni a vízben való lebegés nélkül, és vizet, valamint tápanyagot kellett szerezniük a talajból.

Hogy alkalmazkodjanak, az első növények fontos új tulajdonságokat fejlesztettek ki. Az egyik egy viaszos bevonat, az úgynevezett kutikula volt, amely segített a vizet a növény belsejében tartani. A növények sejtfala emellett erősebb lett, ami lehetővé tette számukra, hogy a gravitáció ellenére függőlegesen álljanak. Az egyszerű, gyökérszerű szerkezetek, az úgynevezett rizoidok pedig a stabil kapaszkodásban, valamint a víz és az ásványi anyagok felszívódásában segítették őket.

Ezek az első növények nagyon kicsik és egyszerűek voltak, hasonlítottak a ma élő mohákhoz, például a májmohákhoz és a becősmohákhoz. Nem volt igazi gyökerük vagy száruk, és közel maradtak a talajhoz.

Ezt bizonyítják például a Cooksonia nevű növénycsalád fosszíliái is, amelyek körülbelül 430 millió évvel ezelőtt éltek, és apró, elágazó száraik voltak, amelyek mindössze néhány centiméter magasra nőttek meg.

Bár ezek a növények méretüket tekintve aprók voltak, hatásuk óriási volt. Idővel egyre több lett belőlük, és a kezdetleges gyökereik segítségével a kövekből talaj lett, ami további növények megtelepedését tette lehetővé.

A több növény több oxigént is jelentett a légkörben, emellett pedig táplálékként és élettérként is szolgáltak, így megindulhattak az állatok is a szárazföld felé.

A növények evolúciójában nagyjából 420 millió évvel ezelőtt jelent meg az a szövet, ami lehetővé tette, hogy a víz és a tápanyag a növény minden részébe eljusson. Ennek köszönhetően magasabbak és erősebbek lehettek, így jutott el a bolygó a körülbelül 360 millió évvel ezelőtti időszakba, amikor

már hatalmas, helyenként 30 méter magas fák borították a tájat. Ezek kidőlve nemcsak tápanyagként szolgáltak más élőlények számára, hanem évmilliók alatt fosszilis energiahordozóvá is alakultak.

Egy másik fontos evolúciós változás 380 millió évvel ezelőtt következett be, amikor

megjelentek a magok,

amelyek védték a növényi „embriókat”, és lehetővé tették számukra, hogy a zord körülményeket is túléljék. Végül 140 millió évvel ezelőtt

megjelentek a virágok, amelyek a növények szaporodását és elterjedését segítették.

Ma a virágos növények jelentik azokat a növényeket, amelyekkel a legtöbbször találkozunk.

Via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Belehajtott a tornádóba, és túlélte – egy kutató elképesztő története a vihar gyomrából
A szél szilárd tárgyként csapódott az autójának, a sötétségben pedig még a kamerája sem működött. Egyetlen kétségbeesett manőver mentette meg az életét.


„Láttam egy szörny közepét” – mondta Perry Samson, a Michigani Egyetem légkörkutatója, aki egyike azon keveseknek a Földön, aki autóval belehajtott egy tornádóba és túlélte, hogy elmesélje a történetét.

A tudós egyetemi hallgatókkal tanulmányozta a kansasi szupercellás zivatarokat, amikor egy hirtelen kialakuló tornádó egyenesen a csapata felé fordult.

Míg a diákok más járművekkel el tudtak menekülni, az ő autóját pillanatok alatt elnyelte a repülő törmelék olyan sűrű felhője, hogy még a motorháztetőt sem látta.

„Ahogy fogytak a lehetőségeim, kétségbeesett manőverbe kezdtem: közvetlenül a szélnek fordítottam az autót, abban bízva, hogy a jármű aerodinamikája a földhöz szögez, ahelyett hogy játékszerként felborítana” – emlékezett vissza a kutató.

Az örvény belsejében a fülét szinte szétfeszítette a gyors nyomásváltozás, a szél pedig úgy csapódott a karosszériának, mintha szilárd tárgy lenne. A közelben mért 241 km/órás széllökéseknél a tornádó magjában valószínűleg még jóval erősebb szél tombolt.

A filmekkel ellentétben a tornádó belseje nem egy tiszta „szem”, hanem egy sötét, barnás-fekete törmelékgolyó, amelyben annyira sötét volt, hogy a kamerája képtelen volt bármit is rögzíteni. A tankönyvi tanács szerint ilyenkor árokba kell feküdni, de a szél ereje ezt lehetetlenné tette.

„De a szél olyan erős volt, hogy ki sem tudtam nyitni az autóajtót. Csak lekuporodtam, és imádkoztam” – mondta Samson.

Amikor a vihar elvonult, Perry Samson bérautója sárba ragadva állt, antennája derékba hajlott, és a karosszéria minden résébe szalmaszálak fúródtak.

A tornádók kialakulásához több légköri összetevő erőszakos együttállása szükséges: a talaj közelében lévő meleg, párás levegő, amely felett szárazabb légréteg helyezkedik el.

Ezt a feszültséget egy stabil légréteg, egyfajta „sapka” tartja kordában, amíg a feláramlás át nem töri. Ezt a folyamatot segíti a szélnyírás, vagyis a különböző magasságokban eltérő irányból és sebességgel fúvó szél, amely vízszintes forgásba hozza a levegőt, ez pedig a feláramlással együtt függőleges tengelyűvé válik, létrehozva a mezociklont.

A kutatók nem a veszélyt keresik, amikor viharokat üldöznek.

Céljuk, hogy megmérjék azokat a kis méretű folyamatokat, amelyek a tornádók kialakulásáért felelősek, és a talaj közelében, percek alatt zajlanak le.

Ezeket a jelenségeket a radarok, műholdak és a hagyományos időjárás-állomások gyakran nem észlelik, ezért a helyszíni mérések kulcsfontosságúak a pontosabb előrejelzésekhez.

Via ScienceAlert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Szenzációs felvételeket készített a Szaturnuszról a Webb és a Hubble űrtávcső
A Webb és a Hubble űrtávcső közös munkája eddig sosem látott részletességgel mutatja a gázóriást. A szakértők szerint ez különösen izgalmas, mert a két űrteleszkóp eltérő „szemmel” nézi a gyűrűs bolygót.


Mintha hagymát hámoznának: a csillagászat két szupersztárja, a Webb és a Hubble űrtávcső most először mutatja meg rétegenként a Szaturnusz légkörét. A két távcső közös munkája példátlan, háromdimenziós képet ad a gázóriásról – írja a NASA és az Európai Űrügynökség közös projektjének honlapja.

A két űrteleszkóp eltérő „szemmel” nézi a gyűrűs bolygót.

Míg a veterán Hubble a látható fény tartományában a felhőzet finom színárnyalatait rögzíti, addig az újgenerációs Webb az infravörös tartományban a légkör különböző mélységeiben rejtőző felhőket és kémiai anyagokat is érzékeli. A két adatsor kombinálásával a tudósok gyakorlatilag felszeletelik a bolygó atmoszféráját.

A Hubble egy évtizedes megfigyelőprogram részeként kapta lencsevégre a Szaturnuszt még 2024 augusztusában, a Webb pedig néhány hónappal később. A képek rögzítésekor a bolygó éppen az északi féltekén tapasztalható nyárból a 2025-ös napéjegyenlőség felé haladt.

A fotók egy rendkívül mozgalmas légkört tárnak fel. A Webb képén egy „szalaghullámnak” nevezett, hosszan fennálló futóáramlat kanyarog, alatta pedig még mindig látszik egy apró folt, a 2011-es „Nagy tavaszi vihar” makacs maradványa. A déli féltekén szintén több vihar örvénylik, melyeket a látható felhők alatt tomboló erős szelek és hullámok formálnak.

A bolygó északi pólusánál lévő ikonikus, hatszög alakú futóáramlás több csúcsa is halványan kivehető mindkét képen. Valószínűleg évtizedekig ez az utolsó nagy felbontású kép a híres hatszögről, mivel az északi pólus hamarosan télbe fordul, és tizenöt évre sötétségbe borul.

A Webb infravörös megfigyelésein a pólusok feltűnően szürkészöld színben játszanak. A tudósok szerint ezt vagy egy magaslégköri aeroszolréteg okozza, amely másként szórja a fényt, vagy pedig sarki fényhez hasonló jelenség, ahol a bolygó mágneses mezejével kölcsönhatásba lépő töltött részecskék keltenek fénylést. A gyűrűk azért különösen fényesek az infravörös képen, mert nagyrészt visszaverő vízjégből állnak, és olyan finom részletek is látszanak rajtuk, mint a küllők és a legkülső, vékony F-gyűrű éles vonala.

A Webb a legnagyobb és legerősebb távcső, amelyet valaha az űrbe bocsátottak. A Hubble űrteleszkóp pedig több mint három évtizede működik, és továbbra is úttörő felfedezéseket tesz, amelyek alakítják az Univerzumról alkotott ismereteinket.

Via esawebb.org


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk