A DK-s Varju Lászlót támogatja a Jobbik Újpesten
A DK-s Varju Lászlót támogatja a Jobbik Budapest 11. számú választókörzetében, közölte Jakab Péter a Facebookon.
– írta a párt elnöke.
A DK-s Varju Lászlót támogatja a Jobbik Budapest 11. számú választókörzetében, közölte Jakab Péter a Facebookon.
– írta a párt elnöke.
Külföldön már arról cikkeznek, meddig menne el Orbán Viktor, ha elveszítené a választásokat. Felmerül két lehetséges forgatókönyv: egy hamis zászlós provokáció, amit Ukrajna nyakába varrnának, vagy a „román modell” átvétele, amelyben az Alkotmánybíróság külföldi beavatkozásra hivatkozva semmisítené meg a kormány számára kedvezőtlen eredményt – írta a HVG a Frankfurter Allgemeine Zeitung kommentárja alapján.
A kormányfő és apparátusa arra épít, hogy az emberek tartanak a külföldi beavatkozástól, Orbán Viktor pedig a washingtoni „Béketanács” ülésén is élesebb hangot ütött meg a nemzetközi porondon. A Fidesz-közeli propaganda hónapok óta azt harsogja, hogy a háború átterjedhet az országra, sőt egész Európára. Így ugyanis nem a napi gondok vannak terítéken, ugyanakkor a miniszterelnök az egyetlen biztos alternatívaként jelenik meg.
Ezzel szemben a korrupció és a rossz gazdasági helyzet miatti elégedetlenség szárnyakat ad Magyar Péter népszerűségének. László Róbert a Political Capitaltől úgy látja, a hatalom kikövezi az utat a választások megkérdőjelezéséhez, miután folyamatosan arról beszél, hogy az EU és Kijev beleüti az orrát a magyar emberek akaratnyilvánításába.
A másik forgatókönyv a „román modell”: ott az alkotmánybíróság 2024 decemberében külföldi befolyás gyanúja miatt érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulóját. A magyar vezetés figyelmét nem kerülte el, hogy Brüsszel és más európai fővárosok alig-alig tették szóvá a döntést. Bár egy magyarországi választás érvénytelenítésének politikailag hatalmas ára volna, a mintát Donald Trump, Orbán legerősebb szövetségese szolgáltatta, amikor 2020-ban nem fogadta el kudarcát. Az orbáni médiagépezet központi vádja továbbra is az, hogy az ellenzék az Unióval együtt igyekszik belerángatni az országot a háborúba.
„Egy óra kellett ahhoz, hogy mind a 106 választókerületben összegyűljön a minimum szükséges ötszáz aláírás” – jelentette be szombat délelőtt Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. Magyar a saját választókerületéből, Budapest XII. kerületéből, egy élő Facebook-adásban közölte: a jelöltjeik folytatják a gyűjtést, mert minden körzetben legalább ezer aláírást szeretnének leadni a választási irodának.
Magyar beszámolója szerint országszerte tömött sorok állnak a Tisza Párt pultjainál, miközben a Fidesz standjainál jóval kevesebben vannak. Az április 12-i országgyűlési választásokra hivatalosan szombaton kezdődött meg az ötvennapos kampányidőszak. Mostantól lehet ajánlásokat gyűjteni, plakátokat kihelyezni és más kampánytevékenységet folytatni.
Szinte egy időben Orbán Viktor is bejelentette, hogy a Fidesz már minden körzetben összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat.
– tette hozzá a miniszterelnök. Magyar a XII. kerületi önkormányzat előtt arról beszélt, a kampány java csak most jön, és a következő ötven nap sorsdöntő lesz.
Egy egyéni jelölt indulásához körzetenként 500 érvényes ajánlás szükséges. Az ajánlóívek leadásának határideje március 6., az országos listát pedig egy nappal később, március 7-ig kell bejelenteni. Az ajánlásgyűjtés rajtja előtt a jelöltek és a jelölőszervezetek már több mint 147 ezer ajánlóívet igényeltek a Nemzeti Választási Irodától. Magyar Péter, aki korábban, 2019-től a Diákhitel Központot vezette, a fideszes kormányzati-gazdasági környezetből kilépve kezdett nyíltan ellenzéki politikai pályafutásba.
Orbán Viktor kitett egy videót a Facebookjára, amelyben telefonon beszél az induló aláírásgyűjtésekről vélhetően Kubatov Gáborral. A beszélgetésben annyi hallatszik, hogy jól áll a Fidesz a gyűjtésben, Orbán azt az információt kapta, hogy megvannak az aláírások mindenhol. A leggyorsabban Borsod kettes körzetben lettek meg. A kormányfő elégedetten nyugtázta ezt, és szerinte harmincegynéhány éves múlttal a hátuk mögött nekik kell a legjobbnak lenni a gyűjtésben.
- írták a videó mellé.
Szerinte az a legfontosabb, hogy milyen a pultozók fogadtatása, és azt az információt kapta, hogy nagyon jó. Ebből azt szűrte le, hogy „az, hogy rendszerváltó hangulat van egy ordas nagy kamu.”
Magyar Péter is a Facebookon jelentette be reggel, hogy a TISZA Párt mind a 106 képviselőjelöltje átvette az ajánlóíveket, és megkezdte az aláírásgyűjtést az összes választókerületben. Posztjához egy képet is csatolt, amiről azt írta, a tapolcai aláírópontot ábrázolja.
„Amíg Navracsics Tibor pultja kong az ürességtől, addig a TISZA jelöltjénél, dr. Balatincz Péter doktor úr pultjánál egy pillanat alatt tumultus alakult ki”
A 2026-os országgyűlési kampány hivatalosan február 21-én indult, a jelöltek ettől a naptól kezdve vehették át az ajánlóíveket. Az egyéni induláshoz körzetenként legalább 500 érvényes ajánlás szükséges, a jelölteket és a listákat legkésőbb március 6-ig kell bejelenteni. Sulyok Tamás köztársasági elnök a választást április 12-re tűzte ki.
Villámrajtot vett a kampány szombat reggel, az első órákban nem is annyira az ajánlások gyűjtése, hanem a gyorsasági verseny jellemezte a Fidesz és a Tisza Párt kommunikációját.
Február 21-én, szombaton hivatalosan is elindult az április 12-i országgyűlési választások ötven napos kampányidőszaka: a jelöltek ettől a naptól gyűjthetnek ajánlásokat és helyezhetnek ki plakátokat – írta a Telex.
Magyar Péter 9 óra után Sasadról, egy élő videóban jelentkezett be, amelyben arról beszélt, hogy a tiszás jelöltek a lehető leggyorsabban felvették reggel az ajánlóíveket, és a választókerületek felében már fél óra alatt megvolt a jelölteknek az 500 érvényes ajánlás.
Már délután újabb poszttal jelentkezett a TISZA elnöke:
Orbán Viktor 9:45-kor a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a kormánypártok mindenhol teljesítették a minimumot. A miniszterelnök azt írta: „már minden választókerületben összegyűjtöttük az induláshoz szükséges ajánlásokat! Nagyok vagyunk, erősek vagyunk és győzni fogunk!” Nem sokkal később Magyar Péter ismét élő videóban jelentkezett, ezúttal a XII. kerületi Böszörményi útról, és bejelentette: egy óra alatt mind a 106 választókerületben összegyűjtötték a tiszás jelöltek az 500 ajánlást. Hozzátette, ettől függetlenül folytatják a gyűjtést, mindenhol legalább 1000 ajánlást szeretnének.
Az országgyűlési választási rendszer 106 egyéni választókerületből és 93 listás mandátumból áll. Ahhoz, hogy valaki egyéni jelöltté váljon, március 6-án 16 óráig legalább 500 érvényes ajánlást kell összegyűjtenie, és a helyi választási bizottságnak is nyilvántartásba kell vennie. Országos listát az a párt állíthat, amely legalább 71 egyéni választókerületben tud jelöltet indítani. A pártok bejelentései tehát egyelőre politikai közlések, a jelöltség csak a hivatalos eljárás után válik véglegessé.