HÍREK
A Rovatból

852 ezer forintot csaltak ki egy eladótól a Jófogáson egy csomagküldő-szolgálatra hivatkozva

Több gyanús jel is volt a svindli során, azonban a megkárosított fél már bottal ütheti a pénze nyomát.


Eladásra kínált egy hangfalat a Jófogáson, mégis őt húzták le több százezer forinttal a Foxpostra hivatkozva. Az átverés könnyen elkerülhető lett volna, és a csőbe húzott eladó este igencsak tanulságos.

A 24.hu-t azzal kereste meg egy olvasójuk, hogy 852 ezer forinttal megkárosították, miközben a Jófogáson keresztül próbált eladni egy bluetooth-os hangfalat. A hirdetésére sms-ben jelentkeztek nála, és elkérték az e-mail-címét arra hivatkozva, hogy a Foxpost csomagküldő-hálózatán keresztül szeretnék megkapni az árut. Ezután az eladóhoz érkezett egy e-mail a Foxpost nevében, ebben volt egy link, amelyre rákattintva láthatóvá váltak a vevő adatai és a 100 ezer forintos vásárlási összeg, de kérték az eladó adatait is.

Ugyan ő nem kívánt vásárolni, mégis elkérték tőle a bankkártyaadatait minden olyan információval, ami lehetővé tesz egy bankkártyás vásárlást.

Ezután kapott sms-ben egy netbankos és egy Apple Pay kódot, ezeket szintén meg kellett adnia, de az eladó még ekkor sem fogott gyanút. Holott a banki kódot tartalmazó sms-ben szerepelt az is, ha nem ő indította a tranzakciót, jelentse – ám vesztére az eladó nem olvasta el figyelmesen az sms-t.

Egy óra múlva aztán kapott egy banki sms-t, amelyben az állt, hogy levontak tőle 852 ezer forintot.

Ezután a bank felfüggesztette a számláját, ő pedig letiltotta a kártyáját, majd jelezte a pénzintézetnek, mi történt, továbbá rendőrségi feljelentést is tett. Az átvert eladó a pénze visszatérítését kérte az OTP-től, mondván, hogy a pénzintézet nem kért tőle külön jóváhagyást a nagy összegű kártyás vásárlás előtt. A bank azzonban az ügy kivizsgálása után közölte, nem térítik vissza a pénzét, mert az ő közreműködésével valósult meg a tranzakció.

Ugyanis a jóváhagyást ő maga adta az ügylethez, amikor a kapott banki kódot megadta a csalók által használt felületen, tehát ő maga a hibás.

A pórul járt eladó által megkérdezett ügyvéd is hasonló véleményen volt.

A tanulság – mint oly’ sok hasonló esetben – az, hogy a bankkártyaadatokat bizalmasan kell kezelni. Ahogyan a 24.hu megkeresésére a Jófogás is rámutatott, sokszor az adathalászok magukat potenciális vevőnek kiadva keresik fel az internetes eladókat. Ha egy vevő vagy egy szolgáltató az eladó bankszámlaszámát kéri, az rendben lehet, de amennyiben a bankártyaadatokat akarják megtudni, akkor csalók próbálkoznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„A MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak a Balatonra” - Geszti Péter Lázárt és Mészárost ekézte a színpadon
Több hazai zenész után Geszti Péter is beleállt a kormányba a fellépésén. A koncertjén kifigurázta a MÁV-ot és az ország leggazdagabb emberének luxusutazásait is.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



A sort Caramel kezdte néhány hónappal ezelőtt, amikor egy koncertjén - érezhető kormánypárti kritikával - felszólalt a gyűlöletkeltés ellen. Azóta ByeAlex, Kiss Tibi, Marsalkó Dávid és Lukács László is hasonló módon és mondanivalóval nyilatkozott a társadalmi megosztottság kapcsán. Geszti Péter a hódmezővásárhelyi Szent István-napok keretében, a XIX. Borfesztiválon folytatta a sort, múlt pénteken.

A koncerten közvetve szájára vette Lázár Jánost és Mészáros Lőrincet is.

„Tegye föl a kezét, aki busszal jött ide! Tegye föl a kezét, aki autóval! Tegye föl, aki vonattal! Nektek külön gratulálok, hogy sikerült ideérni. Most nemrég hallottuk, hogy a MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak el a Balatonra” – szólt be Lázár Jánosnak Geszti.

Ezután Mészáros Lőrinc utazásait parodizálta. Mint ismert, az ország leggazdagabb embere egy kétmilliárdos helikopterrel, majd egy 22 milliárdos magángéppel utazott Münchenbe, ahol felkérdezték, hogyan jutott el a helyszínre. Az ekkor elhíresült mondatára Geszti azzal utalt a koncerten, hogy „muszáj még kérdeznem valamit? A többiek hogy jöttek? Hát, gondolom, nem gyalog...”

(Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Fotók: Kapu Tibor 8 hónap után hazaérkezett Magyarországra
A magyar űrhajóst szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.


Hétfő délelőtt hazaérkezett Kapu Tibor, Magyarország második kutatóűrhajósa.

A Tibort szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az űrhajóst családja mellett Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Farkas Bertalan űrhajós, valamint Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó fogadta a reptéren.

A magyar űrhajós utoljára 8 hónapja volt Magyarországon, a felkészülés szünetében.

Az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége, köztük Kapu Tiborral, 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol több mint 60 kísérletet végeztek el. A Dragon űrkapszula július 15-én több mint 260 kilogrammnyi rakománnyal tért vissza, benne a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Vége a kánikulának! Brutális időjárás jöhet a nemzeti ünnep után
Augusztus 20-án még tombol a hőség, de csütörtöktől délnyugat felől nagy fordulat várható. A hétvégére lehűlhet az idő, eső és viharos szél is jöhet.


A hét első felében még nyári idő lesz, de az Időkép.hu azt jelzi, hogy csak szerdáig melegszik az idő, így augusztus 20-án 30 és 35 fok közötti maximumokra van kilátás. Aznap délután viszont nyugat felől felhősödés kezdődik, majd estére a Dunántúlon helyenként már záporok, zivatarok is lehetnek.

Csütörtökön csak délen és délkeleten tart ki a hőség, a hőmérséklet elérheti a 35-36 fokot. Ezzel szemben az északi és nyugat országrészben 23-29 fokig hűl a levegő. Később délnyugat felől egyre több helyen számíthatunk majd záporokra és zivatarokra, amelyek lassan, de szinte biztosan elérik a déli és délkeleti tájakat is.

Heves zivatarok is várhatók, amelyekhez nagyobb méretű jég, felhőszakadás, sőt, akár 80-90 km/órás sebességet meghaladó széllökések társulhatnak.

Pénteken sokfelé lehet szükség az esernyőkre. Délután inkább keleten valószínű további eső, zápor, zivatar, miközben nyugat felől elkezd felszakadozni a felhőzet. A szél országszerte nyugatira, majd északnyugatira fordul, és sokfelé jönnek még viharos lökések

Ekkor már csak délkeleten lesz 27-30 fok, máshol 20-26 fok között lesz a maximum hőmérséklet.

A front mögött a hétvégén mérsékelten meleg idő várható, hűvös hajnalokkal, nappali 21-27 fokokkal. Az északnyugati szél gyakran feltámadhat, de napos-gomolyfelhős időre lehet számítani, néhol jelentéktelen záporral.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy Kapu Tibor hosszú idő után megérkezik Magyarországra
„Pár perce vagyok csak magyar földön, de tudom, hogy ezúttal rengeteg minden megváltozott” - fogalmazott Kapu Tibor, aki nyolc hónap után újra magyar földre lépett


Kapu Tibor a ferihegyi kifutón rendezett sajtótájékoztatón elmondta: legutóbb a houstoni felkészítés szünetében járt itthon, nyolc hónappal ezelőtt, és akkor úgy érezte, Budapest és Magyarország néhány hónap alatt semmit sem változott. „Mintha el sem mentem volna.” Most azonban, amikor az űrutazás után tért haza, már másképp látja: „Pár perce vagyok csak magyar földön, de tudom, hogy ezúttal rengeteg minden megváltozott” – jelentette ki.

„Magyarország ma büszkébb, kíváncsibb, fejlettebb és meghatározóbb, mint nyolc hónappal ezelőtt.”

Úgy fogalmazott, most már „egy kicsit egyenesebb a hátunk, egy kicsit magasabbra emeljük a tekintetünket, és egy kicsit jobban csillog az arcunk is. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy jól áll nektek az űrkutatás.”

@szeretlekmagyarorszag.hu #kaputibor #hunor #űrkutatás #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Egy korszak zárult le

Kapu Tibor arról is beszélt, hogy ezekkel a pillanatokkal egy korszak lezárul, viszont elkezdődik egy új.

„Az előző korszak a megszámlálhatatlan szépsége mellett sok fáradozással, bonyodalommal és áldozattal járt. Ezeken a megpróbáltatásokon segítettek át a szeretteim, a barátaim és a családom is”

– mondta.

A kutatóűrhajós kiemelte, hogy bármilyen nehézségeken ment is keresztül, a szerettei mindig feltöltötték energiával, és mellette álltak akkor is és most is. „Nincs jobb példa ennél arra, hogy számotokra nem kérdés tárgya, hogy támogattok-e engem, és ezért a legnagyobb hálával tartozom nektek.” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: