HÍREK

70 rakétát lőttek az oroszok Ukrajnára szerdán: civilek haltak meg, több megyében elment az áram

Kijevben nincs vezetékes ivóvízellátás, Harkivban leállt a metró és az elektromos közösségi közlekedés, és a mobilkommunikációban is fennakadások vannak.

Link másolása

Ismét orosz rakétacsapás érte szerdán az ukrán fővárost, Kijevet, az első információk szerint legalább három civil életét vesztette, hatan megsérültek - közölte a kijevi katonai adminisztráció a Telegram üzenetküldő alkalmazáson

A közlés szerint egy kétemeletes lakóépületet ért találat. Vitalij Klicsko kijevi polgármester hozzátette, hogy egy létfontosságú infrastrukturális létesítményt is eltaláltak az orosz rakéták. Később közölte, hogy az egész fővárosban leállították a vezetékes ivóvízellátást.

Ihor Klimenko országos rendőrfőnök egy tévéműsorban elmondta, hogy az eddigi adatok szerint

az egész országban hat civil vesztette életét, és 36-an sérültek meg a szerdai rakétatámadások következtében.

Kora délután Ukrajna egész területén légiriadót rendeltek el. Az ukrán légierő pontosította korábbi közlését és arról tájékoztatott, hogy

Oroszország szerdán mintegy hetven, H-101, H-555 és Kalibr típusú rakétát lőtt ki, ebből az ukrán légvédelem 51-et semmisített meg. Ezen felül a légvédelem lelőtt öt Lancet típusú csapásmérő drónt az ország déli része fölött.
Olekszij Kuleba, Kijev megyei kormányzó közölte, hogy lakóövezetet és létfontosságú infrastrukturális létesítményeket értek találatok a régióban. Szavai szerint az egész megyében elment az áram.

Andrij Nyebitov megyei rendőrfőnök később arról tájékoztatott, hogy eddig egy halálos áldozatról és legalább húsz sérültről tudnak a megyében.

A Kharkiv Today című helyi hírportál közlése szerint Harkiv egyes részeiben sincs áram, leállt a metró és az elektromos közösségi közlekedés, és a mobilkommunikációban is fennakadások vannak.

Dnyipropetrovszk, Poltava és Mikolajiv megye helyi vezetői arról számoltak be, hogy nap közben működésbe lépett a légvédelem a régióik területén. Mikola Lukasuk, a dnyipropetrovszki megyei tanács elnöke arra kérte a lakosokat, hogy fotókat, videókat ne tegyenek közzé a közösségi portálokon.

Az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat közölte, hogy az ukrán villamosenergia-rendszer frekvenciájának csökkenése miatt a rivnei, a dél-ukrajnai és a hmelnickiji atomerőművekben működésbe lépett a vészhelyzeti védelem, aminek következtében minden energiablokk automatikusan lekapcsolt.

Jelenleg egyetlen ukrajnai atomerőmű sem termel áramot az országnak

- tette hozzá az Enerhoatom. Az ország negyedik működő atomerőműve, a zaporizzsjai már régóta nem termel áramot Ukrajnának.

Makszim Kozickij, a nyugat-ukranai Lviv megye kormányzója közölte, hogy az orosz erők két rakétatámadást hajtottak végre egy elektromos alállomás ellen a régióban, aminek követketében másfél millióan maradtak áram nélkül a megyében.

Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a Twitteren kijelentette, hogy a Kreml az ágyúzással nem fogja elérni, hogy Ukrajna tárgyaljon az agresszor országgal.

Az orosz erők még szerdára virradó éjjel rakétacsapást mértek a Zaporizzsja megyében lévő Vilnyanszk kórházának szülészeti osztályára. A támadás következtében meghalt egy újszülött - hozta nyilvánosságra Olekszandr Sztaruh, a régió kormányzója.

Harkiv megyében reggel Kupjanszk városát ágyúzták az orosz erők, két helyi lakos életét vesztette és kettő megsérült - közölte Oleh Szinyehubov megyei kormányzó. Hozzátette, hogy károk keletkeztek egy kilencemeletes lakóházban és egy orvosi rendelőintézetben.

Vitalij Klicsko kijevi polgármester egy szerdán megjelent lapinterjúban nem zárta ki, hogy legrosszabb esetben az ukrán főváros lakosainak egy részét ki kell menekíteni.

Az Ukrajna létfontosságú infrastruktúráját ért orosz rakétacsapások és az áramtakarékosság miatt Klicsko "a második világháború óta a legrosszabb télről" beszélt, mondván, hogy Kijevnek azóta nem volt ilyen "szörnyű tele". "A fővárosnak néhány óránként le kell kapcsolnia egyes kerületeiben az áramot, különben túlterhelődik a rendszer" - mutatott rá.

"Putyin a polgári infrastruktúra megtámadásával arra akarja kényszeríteni az embereket, hogy meneküljenek el a fővárosból. De ennek az ellenkezőjét éri el. Fel kell készülnünk ugyanakkor a legrosszabb forgatókönyvre is. Ez akkor fordulhat elő, ha teljes körű áramszünet lesz, és a hőmérséklet még hidegebbre fordul. Akkor a város egy részét ki kell üríteni, de nem akarjuk, hogy idáig fajuljon a helyzet" - fogalmazott Klicsko. Kiemelte: az áramszünet nemcsak a villamos áram hiányát jelenti, hanem azt is, hogy nincs vezetékes vízszolgáltatás, és a fűtés is korlátozott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
„Te bohóc, most már börtönnel fenyegetsz?” – Magyar Péter nekiment Lánczi Tamásnak, folytatódik az adok-kapok
Magyar Péter reagált Lánczi Tamás Facebook-bejegyzésére, amiben felhívta a figyelmet, hogy a magyar törvények szerint ha a választáson indulók tiltott külföldi támogatást használnak, az három év börtönnel büntetendő.

Link másolása

Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője tegnapi bejegyzésében Magyar Péterről írt, ugyanis az állítólag letegezte.

Lánczi ezzel a lendülettel utalt arra is, hogy Magyarékhoz tiltott külföldi támogatások érkezhetnek:

„Szeretném ugyanakkor felhívni a figyelmét, hogy a magyar törvények mindenkire vonatkoznak, azok pedig világosan kimondják, hogy amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Magyar Péter a kommentszekcióban viszonozta a verbális karateütést:

„Te Bohóc, most már börtönnel fenyegetsz? A Magyar (Pravda) Nemzetben megjelent újabb hazugság alapján? Ki vagy te, azonkívül, hogy havi ötmillió forintot kapsz a magyar adófizetőktől, amiből ilyen posztokra telik? Kit akarsz te pontosan bebörtönözni? A magyar népet? Édesapád büszke rád?”

Lánczi egyébként a tiltott külföldi támogatással arra utalt, hogy az általa vezetett Szuverenitásvédelmi Hivatal csütörtökön vizsgálatot indított Magyar pártja ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Jakab Péter csontkovácsnak állt: gerinckiegyenesítést ajánl Magyar Péternek
„Há’ nem bekóstolt Magyar Péter? De, bekóstolt” – mondja videójában a Nép Pártján elnöke, aztán nincs megállás a beszólásban.

Link másolása

A Nép Pártján elnöke, az exjobbikos Jakab Péter videóüzenetben osztotta ki Magyar Pétert, miután az szóvá tette, hogy Jakab a 2022-es országgyűlési választáson való ellenzéki összefogással „cserbenhagyta a vidéket”.

„Na ide figyelj, te NER-es kóbor lovag! Tudod, én 2022-ben, 2018-ban, de még 2014-ben is küzdöttem az Orbán-rendszerrel szemben. Igen, olyan eszközökkel, amelyek éppen rendelkezésemre álltak” – kezdte bejelentkezését Jakab, hozzátéve, hogy mindeközben Magyar túlárazott közbeszerzéseket írt alá.

„Részt vettél a NER építésében, asszisztáltál ahhoz, hogy a feleséged közreműködésével lehallgassanak embereket, leépítsék Magyarországon a jogállamiságot, most pedig azt mondod, hogy én cserbenhagytam a vidéket, miközben te részt vettél a haverjaiddal együtt a vidék kifosztásában? Na, álljon már meg a menet! Szóval, tudod, én jelen pillanatban is egyenes gerinccel tudom járni a vidéket”

– folytatta Jakab, majd felajánlotta, hogy ők ki tudnák egyenesíteni Magyar Péter gerincét is.

Mindezt egy vádalku keretei közt képzeli el Jakab:

„Tudod, ez azt jelenti, ha feldobod a fideszes haverjaidat, akkor te kevesebb büntetéssel fogod megúszni. Ezt tudjuk neked felajánlani. Ha komolyan gondoljuk az elszámoltatást, nyilván te komolyan gondolod az elszámoltatást, akkor te sem lehetsz kivétel, ugye? Ez így rendben van?”


Link másolása
KÖVESS MINKET: