KÉK HÍREK
A Rovatból

6000 kiló khatot szállítottak Magyarországon keresztül Tanzániából az Egyesült Királyságba

Egy 76 éves ír férfi és magyar bűntársa a kábítószernek számító szárított növénytörmeléket zsályának álcázva légi úton hozatta be Magyarországra, majd átcímkéztetve, mint műszaki cikket juttatta el az Egyesült Királyságba.
Police.hu - szmo.hu
2022. augusztus 30.



Magyarországra szárított fűszernövényként, míg innen a szigetországba már átcsomagolva műszaki cikként érkezett meg a drog. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai az illegális biznisz mindkét tagját elfogták - írta a police.hu.

Bár a törvénytelen üzlet nem mostanában zajlott, hanem jó néhány évvel korábban, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya a közeljövőben tehet pontot a nyomozás végére.

Az egyik elkövetővel szembeni eljárást eddig ugyanis nehezítette az ügy nemzetközi vetülete.

A KR NNI kábítószerbűnőzés elleni nyomozói még 2016-ban indítottak büntetőeljárást jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt, miután olyan információ jutott a tudomásukra, hogy egy magyar és egy ír férfi khat, vagyis kábítószer szállítmányozásával foglalkozik.

Mint az a nyomozás előrehaladtával kiderült, a több országot átszelő drogbizniszt F.J. magyar állampolgár és M.J.O. ír állampolgár 2015 júliusa óta űzte.

A szárított növénytörmeléket zsályának álcázva légi úton hozatta be Tanzániából Magyarországra az ír férfi. Majd itt egy cég nevében eljárva már a magyar üzletfél vámkezeltette, és vette át. Később pedig az árut átcsomagoltatva és átcímkéztetve, mint műszaki cikket juttatta el az Egyesült Királyságba, hol közúton, hol légi úton.

A Londonba érkezett kábítószerrel kapcsolatos kiadásokat, úgy mint az álcázott termék vámügyintézését, szállítási költségeit az ír M.J.O. állta, és utalta át a magyar férfinek.

A KR NNI bizonyítékai alapján a kicsivel több mint egy év alatt összesen 19 alkalommal került sor a fentiekben részletezett drogszállítmányozásra.

Ez alatt az idő alatt összesen több mint hatezer kilogramm khat került át Tanzániából az Egyesült Királyságba. Az utolsó két szállítmány – mely 2016 tavaszán érkezett hazánkba, és együttesen közel 700 kilogrammot nyomott – a célországba nem jutott el, mert a nyomozók a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren lecsaptak az árura, s lefoglalták.

A szakértő kimondta, hogy a kábítószer tiszta hatóanyagtartalma a jelentős mennyiség alsó határát több mint 27-szeres mértékben meghaladta.

A KR NNI NBEFO Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály a magyar férfit még akkor elfogta, és a büntetőeljárást le is folytatta vele szemben, majd a nyomozás iratait vádemelési javaslattal megküldte a Fővárosi Főügyészségnek.

Az ír elkövetővel szemben azonban kicsit hosszabbra nyúlt az eljárás, tekintve, hogy a férfi nem tartózkodott hazánkban. A nemzetközi együttműködésnek köszönhetően ugyan sikerült beazonosítani a 76 éves férfi tartózkodási helyét, de magyarországi elfogására még éveket kellett várni.

Az Európai Nyomozási Határozatnak köszönhetően az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, vagyis a NEBEK munkatársai a múlt héten szállították Magyarországra, majd a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a KR NNI munkatársainak bilincse kattant a kezén. A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, hogy a vele szemben szükséges valamennyi nyomozati cselekményt el tudják végezni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: letartóztatták a 25 éves anyát – videó
A gyerek holttestét szerdán találták meg egy kukoricás szélén. A nő a rendőröknek korábban azt mondta, hogy rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.


Letartóztatták azt a 25 éves nagydorogi nőt, akit gyermeke megölésével gyanúsítanak - írja szombati közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A kéthónapos csecsemő holttestét augusztus 20-án találták meg Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. Az első információk szerint az édesanyát, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.

A nő korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott. A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján azonban azt közölték: a 25 éves édesanya maga tett bejelentést augusztus 20-án, reggel 9 óra 51 perckor.

A rendőröknek pedig azt mondta, hogy a falu külterületén sétált, amikor rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk már korábban is így írta, hogy a hatóságok az anyát gyanúsítják, de akkor hivatalos részleteket még nem közöltek.

Szombaton azonban a rendőrség azt írta a közleményében, hogy a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

A bűncselekmény elkövetésével a gyermek 25 éves édesanyját gyanúsították meg a nyomozók.

Miután őrizetbe vették, kezdeményezték a nő letartóztatását, melyet augusztus 23-án el is rendelt a nyomozási bíró. A tárgyalást követően a nőt börtönbe vitték, ott várja a folytatást.

A letartóztatásról a rendőrség egy videót is közzétett:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtámadtak egy taxist Budapesten: a támadó pénzt követelt és ököllel ütötte a sofőrt, a társa még biztatta is
A két támadó negyvenezer forintot vett el a taxistól, majd elmenekültek a helyszínről. A rendőrök rövid időn belül elkapták őket.


Egy hete súlyos támadás ért egy taxist - az esetről a Police.hu most számolt be.

Augusztus 15-én hajnalban, 3 óra körül egy férfi taxit rendelt egy alkalmazáson keresztül. A sofőr a XIX. kerületben vette fel az utast, majd a XX. kerületben több címre is elvitette. Egy dohányboltnál is voltak, ahol egy nő csatlakozott hozzájuk. A páros ezután ismét egy XIX. kerületi címet adott meg.

A taxis a kispesti Templom térnél állt meg. Mikor fizetésre került volna sor, a férfi hirtelen rátámadt a sofőrre.

Pénzt követelt tőle, majd ököllel arcul csapta. Társa a hátsó ülésről még biztatta is a támadót.

A férfi a taxis pénztárcájából 40 ezer forintot vett ki, majd a nővel együtt elmenekült.

A nyomozók a bejelentést követően rövid időn belül azonosították az elkövetőket. A férfi ellen körözést adtak ki, majd még aznap délelőtt a XIX. kerületben egy igazoltatás során elfogták. Társát a rendőrök alig egy órával később szintén a kerületben fogták el.

A rendőrök a 41 éves L. R-t és a 28 éves F. A-t rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fejjel lefelé esett a mély kútba egy asszony, a gyorsan kiérkező rendőrök élesztették újra
Az ötven éves nő a lányát látogatta meg. A rokonok vették észre, hogy a kertbe kisétáló asszony eltűnt. Mikor rátaláltak, már nem mutatott életjeleket.


A lányát ment meglátogatni egy ötven éves asszony Sajópüspökibe, ahol a hátsó kertbe indulva hirtelen nyoma veszett. A rokonságnak feltűnt, hogy nem látják, és a keresésére indultak. Ekkor derült ki, hogy nő a tíz méter mély kútba esett.

Olyan szerencsétlenül zuhant, hogy fejjel lefelé lógott. Mikor rátaláltak, már nem volt eszméleténél, nem lélegzett és a szíve is leállt.

A rokonok azonnal kihúzták és telefonon kértek segítséget, majd megkezdték az újraélszetését. A közelben lévő rendőrök öt perc alatt megérkeztek, de az asszony még ekkor sem volt magánál. Így a rendőrök vették át az újraélesztést, ami sikeres volt. A kiérkező mentők végül helikopterrel vitték kórházba a nőt.

A szakemberek szerint ilyenkor minden perc számít.

VIDEÓ: A Tények beszámolója ITT látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET: