5 millió gyereknek kell szájmaszkot hordania a világ legszennyezettebb levegőjű városában
Nyáron még az elviselhetetlen hőséggel és a súlyos vízhiánnyal küzdött India, most pedig a brutális légszennyezettséggel. Az ország fővárosában, Új-Delhiben olyan egészségtelen már a levegő, hogy az iskolákat is bezáratták.
A több mint 18 milliós lakosságú nagyváros jelenleg (és már évek óta) a világ legszennyezettebb levegőjű városa. Pénteken délutánra már az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által elfogadhatónak tartott szint kilencszeresére nőtt a légszennyezettség, azoknak a szennyezett mikrorészecskéknek a szintje, amelyek a véráramba is bekerülhetnek pedig 19-szerese a WHO által biztonságosnak ítélt maximumának.
Mivel igencsak veszélyessé vált a helyzet, sürgősségi intézkedéseket kellett bevezetni a városban. November 5-ig az iskoláknak zárva kell tartaniuk, az építkezéseket leállították, hétfőtől korlátozhatják a forgalmat,
az embereknek pedig azt javasolták, hogy ha kimennek az utcára, viseljenek szájmaszkot. Ebből a kormány 5 millió gyereknek biztosított egy-egy darabot ingyen.
Még a súlyos szmog előtt Új-Delhi kormánya felvetette, hogy már novemberben bevezeti azt a forgalomkorlátozást, amely lehetővé teszi, hogy 4 millióval kevesebb autó járjon az utakon. A szabályozás a rendszám alapján korlátozná a kocsik behajtását a város központi részeire, ahol a legmagasabb a légszennyezettség: páros napokon csak a páros rendszámú, páratlan napokon csak a páratlan rendszámú járműveknek engedélyezett a behajtás.
Aki megszegi a szabályokat, 4000 rúpiát (16 ezer forintot) kell fizetnie. Kivétel ez alól minden olyan autó, amiben csak nők utaznak, amiben iskolaegyenruhát viselő gyereket szállítanak, és természetesen a rendőrautók.
A hétvégére kialakult veszélyes szintű szmoghoz Delhi vezető minisztere szerint a Pandzsáb és Harijána államokban élő farmerek is hozzájárultak, akik a tiltások ellenére növényeket égettek. De azok az emberek is komoly gondot okoztak, akik a Dívali, a hindu fényünnepen petárdákat és tüzet gyújtottak.
Egyébként India más részeiben sem jobb a helyzet.
A kutatások szerint a világ 15 legszennyezettebb levegőjű városa közül 14 Indiában van, ahol évente egymillió ember hal meg olyan betegségekben, amelyekben a szmog közrejátszik.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló Facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!
Forrás: CNN