UTAZZ
A Rovatból

5 élmény a Bakonyban, amit neked is át kell élned

Sziklamászástól a napkitörések megfigyeléséig - olyan élményeket ajánlunk a Bakonyból, amelyek az egész családnak tökéletes kikapcsolódást jelenthetnek, nemcsak tavasszal.


Városnéző séta, látványetetés az állatkertben, napfoltok kémlelése a csillagvizsgálóban és némi extrém sport – tavaszi élményeink a Bakonyban és környékén, amelyeket nektek is jó szívvel ajánlunk.

Annyi klassz hely van az országban, sok közülük évszakonként más-más arcát mutatja. Láthattátok már sorozatunkban, milyen élmények gyűjthetők be nyáron a Tisza-tónál, ősszel az Őrségben, vagy télen a Mátrában. Tavasszal a Bakonyban jártunk, és csupa olyan dolgot próbáltunk ki, ami más évszakban is izgalmas lehet.

Lássuk, mi az az öt különleges élmény, amit nektek is át kell élnetek, ha a Bakonyban jártok!

1. Vasalt Utak, Csesznek

A település maga leginkább a XIII. században épült váráról ismert – mi most hozzákapcsolunk egy egészen más élményt is: sziklás hegyoldalon, egy via ferrata pályán jutottunk fel a csúcsra. Nem, nem kell extrém sportolónak lenni ahhoz, hogy ezen a pályán végig menjünk. Sőt, kisgyerekek és idősek is kipróbálhatják, de jártak már itt gyengénlátók és értelmi sérültek is. Nincs szükség előképzettségre, igény esetén pedig kapunk felszerelést és túravezetést is.

Cseszneken épült az első Vasalt Utak pálya, 2013-ban adták át 350 méter hosszban. Mostanra további pályák elérhetők például a - szintén a Bakonyban található - Cuha-völgyben, vagy a Sárospatak mellett a Megyerhegyi tengerszemnél.

A via ferrata pálya voltaképp a sziklamászás könnyített formája. Kell hozzá fizikai aktivitás, de rögzített elemek segítenek bennünket a haladásban. És hogy mit nyújt még?

Növelheti az önbizalmat: lehet, hogy a kezdeteknél még azt gondoljuk, úristen, én itt nem fogok feljutni, de ahogy megvan az első lépés, és haladunk előre, kiderül, hogy olyan dolgokra is képesek vagyunk, amiről korábban nem is gondoltunk volna.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy a természetben lehetünk, jó levegőn, és gyönyörködhetünk a klassz kilátásban – Cseszneken például a várra látunk rá, ahogy felértünk a szikla csúcsára.

Miért ajánljuk?

• Nem mindennapi élmény, kizökkent a szürke hétköznapokból.

• Jó levegőn lehetünk, a természetben, közben fizikai aktivitást is végezhetünk.

• Gyerekek is kipróbálhatják, családi programnak is ideális.

• OTP SZÉP kártyát is elfogadnak, még felszerelést is kölcsönözhetünk vele.

NÉZZÉTEK MEG A BAKONYBAN SZERZETT ÉLMÉNYEINKRŐL KÉSZÍTETT VIDEÓT IS, IGAZÁN LÁTVÁNYOS!

2. Túrajó séták, Veszprém

A Túrajó sétái akkor is izgalmasak lehetnek, ha már jártunk Veszprémben, mert garantáltan valami olyat láthatunk, hallhatunk, amit máskülönben nem. A Túrajó csapata városnéző sétákra, városélményekre, vidékjáró programokra szakosodott, csak Veszprémben legalább tízféle programot kínálnak.

A tematikus séták egy-egy adott témára fókuszálnak, amit könnyen fogyasztható módon tálalnak a résztvevőknek.

Nem ritka, hogy még a lokálpatriótáknak is tudnak újat mondani vagy mutatni. Mert például ki járt már a Benedek-hegy belsejében kialakított óvóhelyen? A Túrajó sétákkal akár oda is bejuthatunk.

A sétakalauzok idegenvezetők, geotúra-vezetők és helytörténet rajongók, de több együttműködő szakmai partnerre is támaszkodhatnak a programok kialakítása során. Az egyik kuriózum például a már nem működő Inotai Erőműbe szervezett látogatás, amelynek során azt a kazánházat is megnézhetjük, ahol Ryan Gosling is megfordult a Szárnyas fejvadász 2049 c. film forgatása alatt.

De népszerű a „Malomsorsok” nevet viselő séta is, ahol a Séd patak völgyében lévő 15 malomból nyolcat lehet megnézni közelebbről. „A víz az úr” nevű séta során pedig Veszprém vizes látnivalóit lehet felkeresni: része ennek a Víziközmű Múzeum ugyanúgy, mint az úgy nevezett „halalagút”.

Miért ajánljuk?

• Különleges helyszínekre is bejuthatunk, ahová nem mehet be akárki.

• Egyszerre szórakoztató és informatív élmény.

• Családi vagy csoportos programként is jó választás.

• OTP SZÉP kártyával is fizethetünk.

3. Veszprémi Állatkert, Veszprém

Magyarország legnagyobb hagyományokkal rendelkező vidéki állatkertjét kár lenne kihagyni egy bakonyi kiruccanásból. Több mint 600 állatkerti lakó vár minket 30 hektáros területen. A számokból is látszik, hogy nem elég egy-két órát szánni az állatkerti sétára, ez akár egy egésznapos program is lehet.

Csak a közel két hektáros Afrika Szavanna kifutón el lehet hosszan időzni, például mert megfigyeljük a hat fős orrszarvú család mindennapjait. Másfél évvel ezelőtt bővült a család, amire különösen büszke az állatkert, hiszen ez annak a jelen, hogy az állatok jól érzik magukat náluk. Az Afrika Szavanna játszótéren pedig a gyerekek találnak maguknak szórakozást.

Ha szerencsénk van, elcsíphetünk egy-egy látványetetést is, akár a fókáknál, vagy éppen a kattáknál. Ahogy az állatkert igazgatójától megtudtuk, itt nem cirkuszi mutatványokra kell gondolnunk, egyszerűen csak megleshetjük, hogy milyen az, amikor a gondozók ellátják az állatkerti lakókat.

Az állatkert híres lakói közé tartozik Zuri, a kis zsiráf, aki nem tudott magától világra jönni, az állatkerti gondozók segítségére volt szükség, ahogy az első napjaiban is, amikor gondozója etette őt. De népszerű Pablo, az orrszarvú is, aki már több mint 10 éve az állatkert lakója, és igazi „nagy öregnek” számít.

Miért ajánljuk?

• Egész napra elfoglaltságot adhat az állatkerti látogatás.

• Bármelyik évszakban, bármelyik nap nyitva találjuk őket.

• A fókashow, vagy a látványetetés különösen jó szórakozást jelent.

• OTP SZÉP kártyával is fizethetünk.

Tipp: Szerezz izgalmas új élményeket - OTP SZÉP kártyával!

„Büszkén mondhatjuk, hogy az OTP SZÉP kártya több mint 10 éve áll a belföldi turizmus szolgálatában, hiszen a magyar munkavállalók hazai pihenését és élményszerzését támogatja, legyen szó extrém kikapcsolódásról, tematikus és alternatív városi sétáról, csillagvizsgálásról vagy épp sportos élményekről. Az elfogadóhelyek száma folyamatosan növekszik, mára már át is lépte az 55 ezret, vagyis egyre több szálláshelynél és szolgáltatónál lehet SZÉP-kártyával fizetni. A zsebek átjárhatóságának köszönhetően a kártyabirtokosok még sokoldalúbban használhatják fel juttatásaikat egészen 2022. december 31-ig, hiszen bármely alszámláról költhetnek, az elfogadóhely típusától függetlenül.

Arra buzdítjuk kártyabirtokosainkat, használják ki ezt a lehetőséget a hazai látnivalók felfedezésére és új élmények kipróbálására. Célunk, hogy ehhez a legjobb ügyfélélményt biztosítsuk számukra. Digitális felületeink – mint az OTP SZÉP kártya mobiltelefonos applikáció és az OTP Portálok oldal – megújulásával most még egyszerűbb az elfogadóhelyek megtalálása, és az előlegfizetés is könnyen bonyolítható. Leendő ügyfeleink pedig akár már online is köthetnek SZÉP-kártya szerződést, hogy még könnyebb legyen az indulás” – nyilatkozta Lendvai Mónika, az OTP SZÉP kártya üzletágvezetője.

4. Pannon Csillagda, Bakonybél

Egy hely, ahol akkor is a csillagok nyomába eredhetünk, ha nappal érkezünk. 400 négyzetméteren, négy szinten csillagászati és űrkutatási kiállítás fogad minket, megtudhatunk mindent az Apollo programról és a Mars felfedezéséről.

Amitől azonban jóval több a Csillagda, mint egy kiállítóhely: digitális planetáriumban kémlelhetjük az eget, 3D-s moziteremben nézhetünk filmet, és a 8 méter átmérőjű kupolában található obszervatóriumban négy különböző távcsövön figyelhetjük meg a bolygókat, égi jelenségeket – a H-alfa naptávcsővel akár a napkitöréseket is.

Szerveznek külön esti, sőt éjszakai programokat is – a férőhelyek limitált száma miatt regisztrálni szükséges. Távcsövezés a kupolában, lézertollas csillagkép túra a teraszon, Galilei életének megismerése filmen – ez mind az esemény része.

A Csillagda nyitvatartása egész évben változik, ezért mindenképpen érdemes a weboldalukon utánanézni, aktuálisan mikor várják az érdeklődőket. Egyéni látogatók nappal bármikor betoppanhatnak, a 15 főnél nagyobb csoportoktól előzetes bejelentkezést kérnek – így tudnak számukra tárlatvezetést biztosítani.

Miért ajánljuk?

• Látványos, informatív és szórakoztató egyszerre.

• Nemcsak hogy többet megtudhatunk a világűrről, kicsit közelebb is kerülhetünk hozzá.

• Akár egyénileg, akár családdal, akár nagyobb csoporttal kiváló program lehet.

• OTP SZÉP kártyát is elfogadnak.

5. Sobri Jóska Élménypark, Kislőd

A betyárról, Sobri Jóskáról kapta a nevét az élménypark – az alakjával többször is találkozhatunk a parkban, azon se lepődjünk meg, ha esetleg a tó partján ülve hozzánk szól. Betyáros ügyességre is szükség lehet néhány játék kipróbálásánál, de a több mint 50 lehetőség között garantáltan találunk olyat is, amelyhez nem kellenek rendkívüli képességek, mégis tökéletesen kikapcsol minket pár percre.

Az egész család, a legkisebbektől a legnagyobbakig jól szórakozhat itt: ugrálóvár és családi hullámvasút a kicsiknek, drótkötélpálya a kamaszoknak, extrém hinta és air-bike a felnőtteknek. Mielőtt azt gondolnánk, hogy ez túl veszélyes, fontos hozzátenni, hogy bizonyos játékok csak meghatározott feltételek mellett vehetők igénybe, és minden egyes programelemnél animátori segítség áll rendelkezésre.

Nyáron strandként is működik a kalandpark, így a vízparti élmények összekapcsolhatók némi adrenalin-vadászattal. Utóbbira tökéletes terep lehet az elektromos gokart pálya, ahol 500 méteres köröket róhatunk, tesztelve, mennyire ügyesen tudjuk bevenni az élesebb kanyarokat.

Aki pedig kicsit sem tériszonyos, és valami igazán különleges élményre vágyik, annak mindenképpen ki kell próbálnia a Mega Zipline-t. Ez már-már extrém sport, legalábbis kívülre nézve annak látszik: a dombtetőn lévő bázisról, egy drótkötélpályára erősítve, hason fekvős pózban száguldhatunk le a kalandpark területére, közvetlenül a tó felett. Mintha csak repülnénk. Stresszűzőnek tökéletes – ahogy a Kalandpark sok más játéka is.

Miért ajánljuk?

• Egésznapos kikapcsolódás, teljesen magunk mögött hagyhatjuk a szürke hétköznapokat.

• Kipróbálhatjuk, milyen kicsit kilépni a komfortzónánkból.

• Jó levegőn lehetünk, vízparti környezetben – akár strandolással összekötve.

• OTP SZÉP kártyával is megválthatók a belépőjegyek.

A cikk megjelenését az OTP Pénztárszolgáltató támogatta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Aki utazna, most tegye meg – üzente a Wizz Air vezére, aki őszre áremelést jósol
Váradi József szerint a nyári túlkínálat miatt most olcsóbbak a repülőjegyek, de a helyzet hamarosan megváltozhat. A magasabb kerozinárak és a piaci verseny átalakulása miatt ősztől a szektorban érezhető jegyáremelkedésre számít.


Több mint szerencsétlennek nevezte Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatójának a kerozinhiányról szóló nyilatkozatát Váradi József. A Wizz Air vezérigazgatója a 24.hu-nak adott interjúban hangsúlyozta, hogy az iráni háború kirobbanása óta egyetlen járatukat sem érintették üzemanyagproblémák, és garantálja, hogy a légitársaság gépei repülni fognak a nyáron. Váradi szerint a HungaroControlnak a saját feladataira kellene koncentrálnia, miközben a Wizz Air speciális szerződésekkel védekezik a magas kerozinárak ellen.

A cégvezető szerint Turi Ferencnek nem lett volna szabad véleményt formálnia a kérdésben.

„A HungaroControl nem gyárt kerozint, nem szállít kerozint, és nem éget kerozint, tehát egyáltalán nincsen benne a szállítási láncban” – jelentette ki Váradi József, hozzátéve, hogy a Wizz Air napi szinten kezeli a kerozinkérdést, és 200 repülőtérre repülve az elmúlt három hónapban semmilyen fennakadást nem tapasztaltak.

Váradi szerint kerozinválság jelenleg nem Európában, hanem Ázsiában van, és semmi nem utal arra, hogy a helyzet rosszabbodna a kontinensen. „Körülbelül két hónapra előre látunk ezzel kapcsolatban, és nincs semmilyen olyan ügy, ami miatt igazán aggódni kellene” – mondta, kiemelve, hogy a légitársaság különböző alternatívákkal készül egy esetleges fennakadásra, például alternatív szállítókkal vagy a gépek túltankolásával. Azt is garantálta, hogy a Wizz Air járatai fel fognak szállni. „A repülőgépek tudnak repülni, a Wizz Air garantáltan repülni is fog” – szögezte le.

A vezérigazgató kategorikusan cáfolta Turi Ferenc azon állítását is, hogy a diszkont légitársaságok az egyéb szolgáltatások, például a feladott poggyász árának emelésével reagálnának a helyzetre. „Ezt kategorikusan cáfolom. Jelen pillanatban az árak csökkennek a tavalyihoz képest” – mondta. Állítása szerint a makrogazdasági inflációs nyomás miatt a fogyasztók visszafogják a vásárlásaikat, ami a légi közlekedésben is érezteti hatását. Úgy látja, a piacon jelenleg túlkínálat van a kapacitások terén a kereslethez képest, ami lenyomja az árakat.

A kerozinellátásról szóló hírek szerinte kelthetnek bizonytalanságot, de a Wizz Air foglalási számai júliusra és augusztusra két százalékkal magasabbak, mint a tavalyi év azonos időszakában. Éppen ezért gondolja úgy, hogy a spekulációk helyett a realitásokkal kell foglalkozni. Ezzel kapcsolatban ismét kritikát fogalmazott meg a HungaroControllal szemben. „A HungaroControlnak is inkább arra kellene fókuszálnia, hogy a légiforgalmi irányítást minél hatékonyabban megoldja, mert az elmúlt három-négy évben az európai léginavigációs szolgáltatók kapacitáshiánya volt az európai járatkésések legfőbb oka” – jelentette ki.

Váradi József szerint az elmúlt években a késések fő oka a légiforgalmi irányítás kapacitáshiánya volt a csúcsidőszakokban. A Covid-járvány után sok irányítót nyugdíjba küldtek, és az újrainduláskor már nem tudták lefedni az igényeket, egy új szakember kiképzése pedig körülbelül három évig tart. „Az elmúlt három-négy éves időszakban Európában a HungaroControl volt az egyik legrosszabbul teljesítő légiirányító szervezet” – mondta. Hozzátette, bár a cég teljesítménye azóta javult, a feladatuk az utasok zökkenőmentes eljuttatása A-ból B-be. „Én majd mondom a híreket a légitársaság vonatkozásában, mindenki más pedig mondja a saját háza tájáról, ne a másikat próbáljuk kioktatni” – fogalmazott.

A kerozinválság rémképét Váradi a Hormuzi-szoros lezárásával magyarázta, ami a pánikkeltés forrása volt. A kerozin árának megemelkedése után azonban új logisztikai láncok és alternatívák jelentek meg.

„Ez nem úgy működik, hogy a Wizz Air kerozinja ott dekkol a szorosban, és csak arra várunk, hogy végre jöhessen. Ezen az áron, amin most mozog a kerozin, gyalog vagy lóháton is eljön Amerikából” – érzékeltette a helyzetet.

Arra a kérdésre, hogy a drágább kerozin árát miért nem kell áthárítani az utasokra, a vezérigazgató a Wizz Air kockázatkezelési módszerét hozta fel példaként. A légitársaság úgynevezett üzemanyag-fedezeti ügyletekkel vásárolja a kerozin egy részét, ami lehetővé teszi, hogy védekezzenek az áringadozások ellen. „Mi 18 hónapra előre fedezzük az üzemanyag-szállításainkat úgy, hogy a közeljövő erősen lefedett, 80-85 százalékosan” – részletezte. Ennek köszönhetően mélyen a piaci ár alatt vásárolnak.

„720 dollár per metrikus tonna áron vagyunk fedezve, szemben a mostani 1500 dolláros piaci árral. Tehát kevesebb, mint a felét fizetjük az üzemanyagáraknak a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest” – magyarázta.

Elmondása szerint ez egy hosszú távú rendszer, és van, amikor ők fizetnek többet, ha az üzemanyag ára beesik, de strukturálisan a partnerek sem veszítenek ezzel.

A jövőbeli jegyárakkal kapcsolatban Váradi József elmondta, ősztől már érzékelhető áremelkedés jöhet a piacon. A nyári verseny után szerinte „a király sokkal meztelenebbé válik majd”, vagyis jelentősen csökkenhet azoknak a légitársaságoknak a kapacitása, amelyek költségszinten nem bírják a versenyt. Ez megváltoztathatja a kereslet-kínálat dinamikáját. „Én pont azt javasolnám az utazni vágyóknak, hogy inkább most utazzanak, mert az elkövetkező három-négy hónapban a szezonhoz képest olcsóbban lehet utazni, mint esetleg utána” – tanácsolta. A Wizz Air a költségnövekményeket a folyamatos növekedésből és a modernebb, kevesebbet fogyasztó flottából fedezi, így szerinte jobb helyzetben vannak, mint az iparág többi szereplője.

Az interjú végén a budapesti BL-döntő is szóba került. Váradi elmondta, hogy a Wizz Air hetvenhét plusz járatot indít a hétvégén, a ferihegyi menetrenden felüli üzemelés kétharmadát ők adják. Kiemelte az esemény súlyát és a hibázás lehetetlenségét. „Bízom benne, hogy mindenki a helyén van, mert olyan nincs, hogy valaki megveszi az ezereurós meccsjegyet, kifizet újabb ezer eurót a szállásra, és nem tud megérkezni. Ilyen nem fordulhat elő” – mondta. Hozzátette, hogy a Wizz Air tartalékokkal készül a hétvégére, ami szerinte nagyszerű lehetőség az országnak, de komoly szakmai kihívás. „Nem lehet hibázni, mert az megmagyarázhatatlan lenne” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Hatalmas elismerés: ez a magyar csoda a világ legszebb helyei között szerepel!
A Time Out utazási magazin beválasztotta Miskolc-Lillafüredet a világ 51 leggyönyörűbb helyszínét tartalmazó idei listájára.


Nem akármilyen elismerést kapott Magyarország egyik gyöngyszeme.

Miskolc-Lillafüred a világ legszebb helyeit rangsoroló nemzetközi toplista 19. helyére került.

A mesebeli üdülőhely olyan illusztris társaságba került, amelyben a világ leghíresebb és leglátványosabb úti céljai szerepelnek. Most megmutatjuk, mivel érdemelte ki a figyelmet, és hogyan érdemes felfedezni.

A neves utazási magazin, a Time Out minden évben közzéteszi 51-es válogatását, amelyet utazási szakértők állítanak össze személyes tapasztalataik alapján.

Céljuk, hogy a mindenki által ismert ikonikus helyek mellett a kevésbé reflektorfényben lévő, de lenyűgöző desztinációkra is felhívják a figyelmet.

A Bükk Nemzeti Park kapujában fekvő Lillafüredről a lap úgy ír, mint egy „mesébe illő üdülőhely”, ahol az erdőket vaddisznók, farkasok és olykor medvék uralják.

A cikk kiemeli a Hámori-tavat, amely télen látványosan befagy, nyáron pedig zöldellő környezetével és a ringatózó csónakokkal vonzza a látogatókat.

A tóra néző, évszázados Palotaszállót barlangok, függőkertek és vízesések veszik körül, így a túrázók, a romantikára vágyók és a barlangászat szerelmesei egyaránt találnak itt programot.

Aki a környéken jár, annak érdemes bejárnia a Palotaszálló alatti függőkerteket, amelyek Magyarország legmagasabb vízeséséhez vezetnek. A Hámori-tavon a melegebb hónapokban csónakázni és kajakozni is lehet. A hegy gyomra két híres barlangot is rejt: a közvetlenül a vízesés mellett található, különleges mésztufa képződményeiről ismert Anna-barlangot, valamint a gyógyhatású mikroklímájú Szent István-barlangot. A völgyre nyíló lenyűgöző panorámáért pedig a Zsófia-kilátóhoz érdemes felsétálni.

A Time Out külön tippel is szolgál: senki ne hagyja ki az erdei kisvasutat, ami pöfögve halad a Bükk bükkfái között, a tó és a Palotaszálló mellett. A kisvonat egész évben közlekedik, bár a menetrendje évszakonként változik.

Lillafüred megközelítése egyszerű. Budapestről Miskolcig nagyjából kétórás út vezet InterCity vonattal, onnan pedig helyi buszjáratokkal vagy akár a már említett erdei vasúttal is könnyen elérhető a célállomás.

A helyszín minden évszakban más arcát mutatja. Télen a befagyott tó és a hófödte sziklák teremtenek varázslatos hangulatot, míg tavasszal és nyáron a zöldbe borult hegyoldalak és a hosszú nappalok csábítanak kirándulásra. Ősszel a Bükk ezerszínű lombkoronája nyújt felejthetetlen látványt. A szálláslehetőségek közül a legkézenfekvőbb a négycsillagos Palotaszálló, amely saját fürdővel és étteremmel várja a vendégeket, de Miskolcon is számos alternatíva található.

Via Timeout


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Egyetlen ruhadarab, amit egy világutazó szerint soha ne vegyünk fel a reptérre
Mitch Glass utazási szakértő a sokzsebes cargo nadrágot nevezte meg a leginkább kerülendő ruhadarabnak repülés előtt. Tapasztalatai szerint a flitteres ruhák és a merevítős melltartók mellett ez a nadrágtípus okozza a legtöbb felesleges fennakadást.


Sokan esküsznek rá, hogy a sokzsebes cargo nadrág a tökéletes utazós viselet, hiszen minden fontos irat és a telefon is kéznél van benne. Egy szakértő szerint azonban épp ez a praktikusnak hitt ruhadarab okozhat felesleges perceket és kellemetlen motozást a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen. Mitch Glass, aki Project Untethered néven vezet YouTube-csatornát és eddig több mint negyven országot járt be, pénteken a UNILAD-nek beszélt arról, miért hagyja inkább a szekrényben ezt a nadrágtípust.

A világutazó szerint a vastag anyagú, több rétegben elhelyezett zsebekkel ellátott cargo nadrágok gyakran keltenek gyanút a szkennereknél.

„Sok utazó azt állítja, hogy semmi gondjuk nincs a cargo nadrágokkal, de olyan történeteket is hallottam, hogy aki felveszi az extrán zsebes cargo nadrágját, azt minden alkalommal megállítják” – magyarázta Glass.

A fő probléma szerinte a feledékenység. „Én akkor is inkább kerülöm őket, mert könnyű elfelejteni, hogy mélyen valamelyik zsebben maradt valami, amit ki kellene venni.”

A nőknek azt tanácsolja, legyenek felkészülve arra, hogy a merevítős melltartó is bejelezhet.

Magyarországon is volt már példa abszurd helyzetre, amikor egy veszprémi káplánt arra kényszerítettek a ferihegyi reptéren, hogy igya meg a nála lévő szenteltvizet, mert az üvegen nem volt űrtartalom-jelölés.

Egy másik esetben egy férfi egy csomag jávorszarvas-ürülékkel bukott le, amit állítása szerint politikusoknak szánt ajándékba. A szigorú biztonsági ellenőrzés során tehát a legegyszerűbb, legkevésbé feltűnő öltözékkel és a zsebek teljes kiürítésével spórolhatunk időt és idegeskedést a biztonsági kapuknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
A Wizz Air hatalmasat újít: egy eddigi luxusszolgáltatás érkezik a fapados gépekre
A Wizz Air bejelentette, hogy 2027-től a teljes flottáján elérhetővé teszi a Starlink műholdas internetet. A lépés azt jelenti, hogy a diszkont áron utazók is a legkorszerűbb szolgáltatást kaphatják majd a levegőben.


A Wizz Air 2027-től fokozatosan bevezeti a Starlink műholdas internetet a flottáján, ezzel a diszkont légitársaságok között elsőként teszi elérhetővé a korábban luxusnak számító szolgáltatást – közölte hétfőn a Reuters. A cég közleménye szerint a szolgáltatáshoz szükséges átalakításokat 2027-től kezdik el. Az üzlet pénzügyi feltételeit a felek nem hozták nyilvánosságra.

A Wizz Air kereskedelmi igazgatója, Ian Malin a döntés hátteréről azt mondta, véget vetnek annak a korszaknak, amikor a jó minőségű fedélzeti kapcsolat csak a drága jegyekkel utazók kiváltsága volt. „Utasainknak nem kell választaniuk a megfizethető jegyárak és a megbízható fedélzeti internet között, hogy kapcsolatban maradhassanak a számukra fontos emberekkel, vagy épp a munkájukkal. Büszkék vagyunk arra, hogy a Starlinkkel együttműködve vezető szerepet vállalunk ebben a változásban” – közölte.

A SpaceX képviseletében Jason Fritch, a Starlink vállalati értékesítési alelnöke arról beszélt, hogy a technológiát kifejezetten a repülés közbeni használatra tervezték. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy elhozhatjuk a Starlink szolgáltatást a Wizz Air fedélzetére és ezzel több millió ember utazási élményét tehetjük még jobbá” – tette hozzá.

A cég ezzel az első európai ultra-low-cost légitársaság, amely a Starlinket választja.

A bejelentésből ugyanakkor több fontos részlet nem derült ki: egyelőre nem tudni, hogy a szolgáltatás ingyenes vagy fizetős lesz-e, és a cég a „fokozatos bevezetésen” túl nem közölt részletes ütemtervet sem a flotta átalakításáról.

A Wizz Air döntése azért is figyelemre méltó, mert legfőbb versenytársa, a Ryanair korábban a magas költségekre hivatkozva vetette el a hasonló fejlesztést.

A nagy európai légitársaságok közül a Lufthansa-csoport már idén, 2026 második felétől megkezdi a Starlink telepítését, és 2029-re tervezi a teljes flotta lefedését. Az úttörők közé tartozik az airBaltic is, amely már 2025-ben elindította a Starlink-integrációt az A220-300 flottáján.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk