FELFEDEZŐ

40 ezerre büntettek egy kisnövésű nőt, mert nem érte fel a kukát, ezért mellé tette a szemetet

A 120 centis nő csak két kartondobozt szeretett volna kidobni, de nem volt elég magas. Szerinte elfogadhatatlan, hogy ezért bírságot szabtak ki rá.

Link másolása

Nyilvános szemetelésért 100 font, vagyis közel 40 ezer forint bírságot szabtak ki egy angol nőre. Tia Goldsmith két kartondobozt szeretett volna kidobni, de

mivel csak 120 centiméter magas, ezért nem érte fel az utcán elhelyezett kommunális hulladékgyűjtő tetejét

olvasható a Metro cikkében.

A 36 éves egészségügyi dolgozó úgy döntött, hogy a szemetes mellé teszi a dobozokat, és majd a kukások elviszik a hulladékot. Legnagyobb meglepetésére azonban a dobozokat nem szállították el, sőt, később kapott egy levelet a büntetésről is.

Tia Goldsmith fellebbezést nyújtott be, melyhez csatolta az igazolást, hogy achondroplasia nevű növekedési rendellenességben szenved, mely a törpenövés egyik leggyakoribb fajtája. A városi tanács azonban elutasította az indítványt, ráadásul arról tájékoztatták, hogy ha nem fizeti be az összeget haladéktalanul, bíróság elé viszik az ügyet.

A plymouth-i nő szerint diszkriminálják őt a hivatalban, ráadásul példát akarnak statuálni vele. A pórul járt nő ezért a környéken élők figyelmét is felhívta arra, hogy nagyon figyeljenek oda az ünnepi időszak alatt, minden dobozt és csomagolást a szemetesbe préseljenek, különben őket is megbüntethetik.

"Elfogadhatatlan, ami velem történik - mondta az elkeseredett nő. - "Ennek ellenére a végsőkig harcolni fogok az igazamért, még ha végül ki is kell fizetnem a 100 fontot, ráadásul mindezt pár kartondoboz miatt."

Nem Tia Goldsmith az egyetlen, aki a közelmúltban termete miatt kellemetlen helyzetbe keveredett. Egy pár centivel még nála is alacsonyabb fiút egy főzőiskolából tanácsoltak el arra hivatkozva, hogy magassága miatt biztonsági kockázatot jelenthet a konyhában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tömegnyomor: kétmilliót szórt szét a Deák téren egy telefontokos cég, egymást taposták a gyerekek a pénzért
A Mobilfox reklámarca hirdette meg a pénzszórást, miután kirúgták a cégből. Azonban lehet, hogy az egész csak egy műbalhé volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Tömeghisztériába és káoszba fulladt egy telefontokokat gyártó magyar cég szokatlan reklámfogása, írja a 444. A Mobilfox Dalszínház utcai székházának tetejéről szórt le kétmillió forintot Szépréthy Roland, akit a cég állítólag kirúgott, pedig szerinte nagyrészt neki köszönhetik közösségi médiás sikereiket.

Szépréthy ezután ellopta a Mobilfox TikTok-csatornáját, majd 25 százalékos részesedést vagy 100 millió forintot kért a cégtől. A követőknek pedig azt ígérte, ha megkapja, akkor pénzt fog szórni a székház tetejéről. A pénzosztást végül szombat délutánra hirdette meg.

Az épület előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, a zömmel tizenévesek egymást taposták az égből hulló ezresekért. Majd kilépett a kapun Mobilfox Roli és Diller Kevin cégtulajdonos biztonsági emberek gyűrűjében, akiknek a vezetésével a Deák térre vonult a tömeg, miközben a mobilfoxosok tovább osztogatták a pénzt. A lap szeritn ebből arra lehet következtetni, hogy vagy megvalósult a tulajdonrész-szerzés, vagy talán nem is volt soha balhé, és mindannyian egy túl erősre sikerült vicc részesei voltunk.

A Deákon végül a tömegnyomor addig folytatódott, amíg egy lány rosszul lett. Ekkor a kidobók lökdösődéssel csináltak egy kis teret, majd később újabb százezreket szórtak szét az influenszerek a tér közepe felé haladva, hasonló káosz közepette. A mobilfoxosok a tömeg és további pénzszórás kíséretében visszatértek a cég székházához.

A 444 úgy tudja, hogy a veszélyes médiahekkben végül senki nem sérült meg súlyosan, bár a mentőket riasztották, miután a szomszédos építkezésre többen bemásztak pénz után kutatva. Állítólag valaki leesett, de a rendőrök nem találtak senkit a helyszínen.

A telefontokos cég pénzosztásáról készült beszámolót itt lehet megnézni:

Nem ez volt az egyetlen túl jól sikerült reklámfogás szombaton Budapesten. Ennél valamivel kevesebben, de így is rengetegen voltak a Balázs Kicksnél:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Meghatározott sorrendben áll le a halál előtt az emberi test működése egy szakértő szerint
Először az éhség és a szomjúság múlik el, ezt követi a beszéd akadozása. A hirtelen állapotjavulás is a közelgő halál jele lehet.

Link másolása

Meghatározott sorrendben állnak le a halál előtt az emberek érzékszervei, írja a LADbible James Hallenbeck, a Stanford Egyetem palliatív ellátással foglalkozó szakemberének könyve alapján.

A könyvből kiderül, hogy hacsak nem egy olyan váratlan halálról van szó, mint amit például egy baleset okoz, akkor az emberi test „aktív haldoklása” minden esetben ugyanúgy történik.

A szakember szerint elsőként az éhségérzet és a szomjúság múlik el, mivel a haldokló szervezet érzékeli, hogy már kevesebb tápanyagra van szüksége. Ezzel egybevág egy hospice nővér nemrég megjelent videós beszámolója is:

James Hallenbeck szerint másodikként a társalgás kezd akadozni. A haldokló beszéde a szervezet lassulása miatt egyre nehézkesebbé válik.

Rögtön ezután gyorsan romlásnak indul a vizuális érzékelés is. A halál előtt állók egy idő után már alig látják, hogy pontosan mi zajlik körülöttük. Julie McFadden hospice nővér szerint ugyanakkor legalább ennyire aggasztó, ha egy haldokló hirtelene erőre kap, látványos javuláson megy keresztül, ami szintén a közelgő halál jele lehet.

Dr. Hallenbeck szerint végül a haldokló előbb a tapintást, majd a hallását veszíti el. Ezért hiába tűnik úgy, hogy valaki már semmire sem reagál, valójában ezen a két módon még az utolsó pillanatokban is érzékeli az illető a külvilágot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor 3 év után lecserélte profilképét, mutatjuk, mire
A magyar kormányfő legutóbb 2021. december 23-án változtatta meg a profilképét a Facebookon.

Link másolása

Lecserélte a profilképét a Facebookon Orbán Viktor csütörtökön. A magyar kormányfőnek ezentúl ez a képe lesz a közösségi-oldalán:

Orbán legutóbb 2021. december 23-án cserélt profilképet a Facebookon.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Halott férfit tolt be a bankba, a nevében akart pénzt felvenni a nő
A brazil bank alkalmazottainak feltűnt, hogy valami nincs rendben, így értesítették a rendőrséget és a mentőket is. A nő váltig állította, hogy a halott él.

Link másolása

Hitelt szeretett volna felvenni egy nő egy bankban Rio de Janeiro nyugati részén Banguban. Ilyen mindennapos dolog nem kerülhetne be a hírekbe, pláne a világ másik felén, a hölgy azonban egy kerekesszékes férfival együtt érkezett, aki láthatóan nem volt jól.

Az idős férfi viszont gyanút keltett a bank alkalmazottaiban, akik meg szerettek volna győződni róla, hogy egyáltalán életben van-e még.

A nő váltig állította, hogy az ismerőse csak „így néz ki”. Időnként fel is emelte a fejét, és beszélt is hozzá, sőt arra biztatta, hogy írja alá a papírokat, mert ő nem teheti meg helyette.

„Ha nem vagy jól, bevihetlek a kórházba. Vissza akarsz menni a kórházba?”

– kérdezgette a férfit, aki el nem ítélhető módon nem válaszolt.

Ez már végképp gyanús lett a biztonsági alkalmazottaknak és a bankpénztárban dolgozóknak, akik kihívták a mentőket és a rendőrséget is.

A mentősök megerősítették a gyanút: kiderült, hogy a 68 éves Paulo Roberto Braga néhány órával korábban hunyt el.

A nőt a helyszínen letartóztatták, a rendőrségnek azt mondta, hogy a férfi unokahúga és gondozója. A hatóság egyelőre vizsgálja, hogy a nőnek voltak-e társai, mert azt gyanítják, hogy szervezett csalásról lehet szó.

A helyi sajtó jelentése szerint a felvenni kívánt összeg több mint 1,1 millió forintnak felelt meg.

via Daily Mail, 24.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET: