30 fok körül marad a hőmérséklet, kettészakad az ország, keleten jóval melegebb van
Mi is megírtuk, hogy nagyot változott a Dunántúlon az időjárás.
Kedden megérkezett a hidegfront, a Tiszántúli tájakat leszámítva lezárult a hőség. A záporok, zivatarok is frissítően hatottak, de a legszembetűnőbb változás a hőmérsékletben állt be. Nyugaton a magasabban fekvő tájakon 15-16, síkvidéken 20 fokig hűlt a levegő, míg a front előterében, keleten 37-38 fokos maximumok voltak. Nyugaton néhol 15-16 fokkal volt hűvösebb, mint hétfőn ilyenkor - írta az Időkép.
Szerdán eleinte keleten, napközben a Salgótarján-Szeged vonal mentén és
Csütörtökön napos-gomolyfelhős időre van kilátás, délután a Dunántúlon erősebben megnövekszik a felhőzet. Főként nyugaton, délnyugaton alakulhat ki eső, zápor, néhol zivatar, máshol csak elvétve lehet egy-egy rövid zápor. Az északnyugati szél élénk, északnyugaton erős lesz. Hajnalban 12-19 fok várható, a maximumok pedig 25 és 31 fok között alakulnak.
Pénteken a Dunántúlon erős, viharos, máshol élénk északi szél várható. Több helyen előfordulhat eső, zápor, zivatar. Nyugaton kevesebb, keleten több felhő lesz az égen. Mindenütt 30 fok alatt maradunk, 22-29 fokig emelkedik a hőmérséklet.